Ez tulajdoképpen azt jelenti, hogy úgy meghalt,mintha még mindig élne és ezért a bükkfakoporsóját kiadta albérletbe Didialésznek, akire viszont nem lehetett rácsukni a koporsó fedelét mert a Didialész csak álneve volt, ugyanis eredetileg Tridialésznek hívták, a hátán elhelyezkedő domborzati kitüremkedésből kifolyolag.
Az egyik nagyon híres tünde bölcs, Tripakhosz, több, mint 1231 évi gondolkodás után végül megfejtette a titkot. Rájött, hogy a tündék halhatatlanságának hátterében mélységes tudatlanságuk áll. Az a tünde, amelyik hosszú, sőt, örök élete során akár csak egyetlen eredeti vagy érdekes gondolatot is kipréselt halhatatlan agyából, azonnal halállal fizetett istenkáromló tettéért. Így a kicsit is intelligens, vagy lázadozó tündék már olyan régen elhullottak, hogy még a földtörténeti korok évmilliárdos történéseit oly hitelesen örző földrétegek sem emlékeznek rájuk, a megmaradtak pedig egyébbel sem foglalkoztak, csak a frizurájukkal, illetve a lovaik sörényével.
Érdekes módon a legenda szerint Tripakhosz még mindig él, és lótenyésztéssel foglalkozik az Üveghegyen túl.
A tündékről tudni kell, hogy az emberekkel ellentétben akár több száz évig is elélnek, sőt fiatalok is maradnak. Hosszú életük titka a múlt ködébe veszik, azokra az időkre vezethető vissza, amikor a velük született varázserejük először kezdett megnyilvánulni - kezdetben gyengén, alig érzékelhetően, később egyre erősebben, egyre nagyobb hatalmat jelentve birtokosának.
Persze azért tett így, mert buta volt, mint az orkok általában. Ha kicsit körbeszimatolt volna, rájöhetett volna, hogy Csongor semmit nem akar a tündétől.
A hangok tompa morajként jutottak el tudatáig. Éles, fehér fény vakította el. A kopasz férfi közelebb hajolt hozzá, és megismételte: -Ez itt a való világ! Üdvözöllek! A postás érezte, hogy öntudata lassan kezdi elhagyni, az ájulás határán volt. Görcsösen próbált eszméleténél maradni. A kopasz férfi szavait hallotta ugyan, de nem értette. Miféle való világról van szó? Megpróbált kinyögni valamit, de nem jött ki hang a torkán. Megpróbálta felemelni a fejét. A kopasz férfi arcán mosoly futott át. Feléje nyúlt, óvatosan megpaskolta az arcát, és azt mondta: -Jól van, pihenj még! Aludd ki magad, mert holnap nehéz napunk lesz! Ezekre a szavakra behunyta a szemét, és engedte, hogy tudata a sötétség örvényébe hulljon.
Nagy nehezen feltápászkodott, és megkísérelt elvánszorogni a telefonhoz. Úgy fél percnyi keresgélés után sikerült megtalálnia a készüléket háromheti mosatlan és két bűzlő alsónadrág alatt. Felvette, de abban a pillanatban ismét rátört a hányinger. Az egyik alsónadrág felé kapott, hogy azzal törölje le a telefonkagylót, de amint körülnézett, már sem mosatlan tányérok, sem büdös alsógatyák, sem bűzös szoba, és még csak telefon sem volt a közelben. Egy hatalmas, hideg csarnokban volt, és egy kopasz faszi mosolygott rá:
- Üdvözöllek a való világban!
A postás arra ébredt, hogy iszonyatosan fáj a feje. Tarkója tájékán ezer tű szúrását érezte, szemei sajogtak, a koponyája szét akart robbanni. Egy felkavaró rémálom foszlányai tűntek fel lelki szemei előtt: idegen, keleti hangzású személynevek, egy híres autóversenyző képe. (Kicsoda is?...Áhh, sosem érdekelték a technikai sportok.) Lassan kibotorkált a fürdőszobába. Hideg vízzel mosta meg arcát, miközben próbálta felidézni az előző este történéseit. Minden annyira távolinak, idegennek tűnt, és ez a fájdalom a fejébe... Képtelen volt koncentrálni. Hirtelen úgy érezte, hogy kicsúszik a talaj a lába alól. Visszatámolygott az ágyhoz és rárogyott. Minden ereje elhagyta. Émelygett a gyomra, érezte, hogy nem tudja már sokáig visszatartani a hányingert. Megpróbált felállni. Ekkor megszólalt a szobában a telefon.
És itt egy újabb kitérőt kell tennünk. Lu Lin Pao felesége, Jü Jin Csa, szakácsvégzettséggel rendelkező háztartásbeli, így 55 éves lehetett, amikor úgy döntött, hogy jogosítványt szerez. Elment hát a sofőriskolába, a Kaj Mi Sáj által vezetett Első Kínai Autósiskola Gmk-ba, mely egész pontosan 2 autót üzemeltet, és egy alkalmazottja van. Az Első Kínai Autósiskola egyetlen alkalmazottja nem más, mint Kaj Mi Sáj, diplomás biciklijavító. Nos, hogy rátérjünk a lényegre, ez a Kaj Mi Sáj nem igazán értett a vezetésokításhoz, az elsősegély adás rejtelmeibe pedig végképp nem avatta be senki, viszont volt egy bátyja, aki Rolex órákat árult Nyíregyházán, és küldött neki némi pénzt, amiből valamilyen vállalkozást kellett nyitnia. Azért esett az autósiskolára a választása, mert mindig is szeretett volna autót vezetni. Lényeg a lényeg, amikor Lu Lin Pao felesége, Jü Jin Csá, Kaj Mi Sáj autósiskolájába ment, az első órán rögtön az elsősegélynyújtást gyakorolták, és a huncut Kaj Mi Sáj bizony igen sajátos formáját választotta ennek a bizonyos elsősegélynek. Azóta Jü Jin Csá már rendelkezik jogosítvánnyal, és az elsősegélynyújtást is tökélyre fejlesztette.
Ugyanebben a pillanatban pár ezer tengeri mérfölddel odébb,Démonné született Schnaffhauser Pintyöke álmábpl sikoltva ébredt.Démon Hill! Egyetlen fiacskám!-kiabálta.Hiába, az anyai sziv mindent megérez és ez nem csak a brazil sorozatokban van igy.
Visszatérve történetünk szinhelyére,Démon Hill vérbefagyva fekszik a poros szinpad elött.És ekkor váratlan fodulat következik.
Lu Lin Pao felesége hisztériás rohamok közepette Démin Hill élettelen lábai közé veti magát,és mindenki szeme láttára a férfi petyhütt nemiszervét kezdi tapogatni,majd szájához emeli,mintha ezáltal élétet tudna lehelni a szeretett férfiba.
De erről később. Tudnunk kell ugyanis, hogy a Lu Lin Pao megelehetősen rossz táncos. Még az ötvenes években járt iskolába, és akkoriban, ilyen-olyan okokból kifolyólag, amikett most itt fölösleges részletezni, igen nagy káderhiány volt, így eshetett meg, hogy Lu Lin Pao általános iskolás tanára egy 17 éves, teljesen süket és írástudatlan szénbányász volt, aki másodállásban töltötte be a tanítói pozíciót. Ez a 17 éves tanító nemcsak írni nem tudott, hanem táncolni sem, pedig a tánc nagyon fontos része a kínai kultúrának. Szegény Lu Lin Pao nem tanulta meg még az alapvető lépéseket sem, így eshetett meg, hogy amikor éppen azt a jelenetet adta elő, amikor a hős panda átlépi a Himaláját és legyőzi a gonosz majom 3000 fős hadseregét, egy hirtelen mozdulattal sikerült orrba rúgnia Damon Hillt. Nem mondhatnánk, hogy Hill különösebben örült a dolgok ilyetén való alakulásának, de azt sem állíthatjuk, hogy különösebb kifogása lett volna ellenük, Damon Hill ugyanis egy büdös szót nem szólt. Amikor orrbatalálták azonnal kiejtette a kezéből a gitárját, a hangszer meglehetősen hangos robajjal a kövezetre hullt, majd maga a híres autóversenyző is elterült.
Nem, nem is, nem Häkkinen volt az, hanem Lu Lin Pao, a Kínai Népköztársaság Erdő- és Tájvédelmi Hatóságának wutani kirendelt párttitkára. Ősi kínai táncot mutatott be, amely elmeséli a nézőknek, hogy a csodatevő panda hogyan győzi le a gonosz majmok seregét.
Ujjai lágyan pengették a húrokat. A ZENE betöltötte a termet. Becsukta szemeit, úgy játszott. Arcán az érzelmek tömkelege suhant át, mint árnyak a lobogó tűz körül. A hangszer mintha karja meghosszabbítása lenne, teljesen egybeforrt a testével. Az emberek nem tudtak betelni a gyönyörrel. Volt aki sírógörcsöt kapott, és a földre vetette magát. A többiek megbabonázva, szájukat tátva bámulták az előadást.
Ekkor, minden előzmény nélkül, szörnyűséges dolog történt.
- Jónapot, fiúk! Most eljátszom nektek gitáron a kedvenc dalomat.
- Hill, Damon Hill az! - hangzott fel mindenfelé az izgatott ajkakból.
- Halljuk, Damon, halljuk azt a dalt!
- Honkey tonk woman, ezt fogom most nektek eljátszani.
-Most megdöglessz, szemét áruló! - üvöltötte magából kikelve az egyik óriás méretű űrexpanziós hivatalnok. Többen a kabátjuk alá nyúltak. Kis kaliberű, félautomata géppisztolyok kerültek elő a ruhák rejtekeiből. -Halál a mocskos gazemberre! - hallatszott mindenfelől. Még egy pillanat, és ízekre szedik a szerencsétlen idegent. Ám ekkor 8mint már annyiszor) rendkívüli, meglepő dolog történt. Egy éles, ugyanakkor tekintélyt parancsoló hang töltötte be a termet: -Megálljatok! Mintegy varázsütésre, a nyüzsgő tömeg egy szempillantás alatt megdermedt. A hang a hátuk mögül jött. A bátrabbak óvatosan hátrafordították a fejüket. És nem hittek a szemüknek: az emelvényen ott állt egy robosztus alak. Damon Hill, személyesen.
Ekkor elhallgatott a mesélő, és egyik lábáról a másikra állva, a zsebeit erősen szorongatva körbenézett. Nagy volt a csend, a díszes gyülekezet az egyik lábáról a másikra álló csávót bámulta. Így álltak vagy egy fél percig.
- És, és akkor mi van? Most akkor mi van?? Hova lett Damon Hill?
- De hiszen éppen ezt magyarázom nektek! Senki nem tudja, hova lett Damon Hill! Még Palik Laci sem tudja, hova lett! Nem értitek?
- De, de, mi mindent értünk.. Fogalmad sincs, hova lett Damon Hill. Jól átvertél minket.
S lőn! Azt hihettük volna, hogy megtörtént a csoda, ha ez a fogalom a kommunizmustól nem lenne rendszeridegen. A kommunizmusban nincs csoda, csak atyai jótétemény. Nagy testvérünk, atyánk, útmutatónk, oltalmazónk - ő teszi velünk a jót. Az ő jóságának köszönhetően jelent meg Palik Laci a gigantikus kivetítőn. Jóságos mosoly terült szét gyermeki szépségű arcán. A tömeg szeretetét érezve, apró könnycseppet morzsolt el szeme sarkában. Láthatólag küzdött az érzelmeivel, a szavak nehezen formálódtak ajkán. Aztán csak összeszedte magát: -Testvéreim! - mondta elfúló hangon. -Barátaim! Szeretlek benneteket! Őszinte szívemből. Kifújta az orrát. A tömeg ovációba kezdett volna, de Laci felemelte a kezét. Könnyeivel küszködve, végül is kinyögte: -Csak annyit kérdeznék tőletek: Hová lett Damon Hill?
.. És akkor ott volt az a rengeteg tévé. Mindegyiken a EuroSport adása ment éppen, mégpedig a Forma1 közvetítés, mert bizony, ezt se feledjük, a régi szép időkben még ez a csatorna is közvetítette a forma egyet, Ben Edwards és John Watson kommentálásával. De a vietnámiaknak nem tetszett az angolok komentárja, és spontán tüntetés alakult ki a Kommunizmus téren, a MediaMarkt vietnámi kirendeltsége előtt, éppen, akkor, amikor a kislány arra járt, kezében kalitkával, a kalitkában pedig a vietnámi törpepapagájjal.
- Palik Lacit akarjuk, Palik Lacit akarjuk! - skandálta a tömeg vietnámiul (a szöveget most magyarul írjuk le a könnyebb érthetőség kedvéért).
-Te miről pampogsz? Mi a Damon...
(nyugodt, halk hangon, amelyben azonban ott lappang a végítélet:) -Na figyelj, óriás, csak egyszer mondom el. Ha még egyszer félbeszakítassz, kitépem a májad, és itt helyben megetetem veled. Értve vagyok?
A kétméteres izomtömeg egy pillanatig meghökkenve tátotta száját, majd biccentett a fejével, a megértés jeleként.
(továbbra is nyugodt, kimért hangon:) -Hol is tartottam? Ja, a kommunizmus. Az bizony már csak ilyen.
- Na, haggyátok már, hadd mondja, hova lett Damon!
Jól van, jól van. Halljuk hát!
- Ööö, namost kérem szépen, az úgy volt, hogy.. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy vietnámi törpepapagáj. Ennek a vietnámi törpepagájnak igen kiváló gazdái voltak. Napjában háromszor is adtak neki enni, mindahányszor válogatott magvakat és déligyümölcsöket. Egy alkalommal a kislány, mert egy lányuk is volt a gazdáéknak, elvitte ezt a törpepagájt a hanoi plazába. Ott barangolt a kislány hatalmas nagy áruházban, kezében a kalickával, a kalickában a vietnámi törpepapagájjal, együtt rótták a plaza emberektől nyüzsgő tágas utcácskáit, a Ho-Shi-Minh apó sétányt, a Marx utcát, a Kommunizmus teret. Ekkor a kislány, kezében a kalitkával, a kalitkában a vietnámi törpepapagájjal, a Kommunizmus tér végében megpillantotta a MediaMarkt helyi kirendeltségét. Eltátotta a száját, ennyi tévét még életében nem látott egymás mellett. Ez igen, csattintott a vietnámi törpepapagáj, hát ilyen a kommunizmus!
