Én is hallottam az NB3-ba jutásról, de azt nem érzem reálisnak - aztán cáfoljanak rám. Úgy vette át ez a mikkamakka a csapatot, hogy a 3. helyre kell vezényelje a szezon végére, az még meglehet. Jövőre már nehezebb lesz megvalósítani a célokat, de majd kiderül... :)
Igen, Boros György lett az edző, Bozsik pedig a szakmai igazgató.
A kérdésedre válaszolva.
A Sárisáp a 2006/2007-es idényben jutott fel az NB3-ba. Ez nem sikerülhetett volna a szponzorunk nélkül. Sikerült is megkapaszkodnunk, bár volt olyan év, amikor csak azért nem estünk ki, mert nem volt feljutó.
2011-ben a szponzorunk kérésére átadtuk az indulási jogunkat a Tatabányai TASK-nak. Nem volt egyszerű döntés, de "cserében" teljesen felújították a pályát és környékét (új öltöző, napelemekkel, satöbbi), és elindítottunk egy Sárisáp 2-t a megye III-ban, amit szintén támogatott a szponzor.
Így jött létre a Sárisáp-TASK, melynek Bozsik volt az edzője, és bár tatabányai srácok alkották a csapatot, Sárisápon játszották a hazai meccseket (keresztsorsolással a megye III-as Sárisáp 2-vel, így minden héten volt itt meccs).
Szerintem jó munkát végzett, az elég erős Duna-csoportban 2 db 7.helyet hozott össze, és mindkétszer volt 6 jobb csapat, úgy gondolom, hogy kihozta a maximumot ezekből a fiatalakból.
A Sárisáp-TASK végül az NB3-as átszervezések és a Tatabánya NB2-ből való kiesésének köszönhetően is idén júniusban megszűnt.
Ugyanakkor a Sárisáp 2 szintén júniusban feljutott a megye I-be (és "visszakapta" a Sárisápi BSE nevet), így maradt csapatunk. Szponzor már nincs, de mindenünk megvan ahhoz, hogy ismét legyen egy stabil megye I-es középcsapatunk, ennél több ide nem is kell.
Sárisápon is VÉGIG NB3-as csapat volt a bánya éveiben, ez ma már megvalósíthatatlan lenne (ráadásul mindezt úgy, hogy a jobb játékosok nem itt, hanem Dorogon játszottak).
Egyszer még az NB2-be is feljutott a Sárisápi Bányász (ki is estünk mondjuk). Ilyen csapatok voltak akkor az ellenfelek:
Nagybátonyi Bányász
Borsodi Bányász
Salgótarjáni Kohász
Kisterenyei Bányász
Ormósbányai Bányász
Rudabányai Bányász
:)
Egyébként úgy tudom, hogy Oroszlányban komoly átalakítás veszi kezdetét. Bozsik lett a vezetőedző, és a cél már ebben az idényben a bajnokság megnyerése, és az NB3.
Bizony. Ha az évszámokkal bajban is vagy, a kocsmára jól emlékszel.
Egyébként az szebb időkben egy illusztris Sport étterem néven futó hely volt. Ma sem a klasszikus kocsma, de egy snassz ivó lett belőle, bár az igazat megvallva én sem voltam ott vagy 10 éve..
Pillanatig még visszautalva a szénre és a város szénnel való kapcsolatára, az akkori életkörülményekre, felötlött bennem a sport aspektusából is ez a dolog. Hogy mennyit számít, hogy például valahol ilyen lehetőségek vannak (most félretéve a szenes kiinduló vitatémát, hogy a szén jó-e vagy sem), mint akkor ott a szén. Abban az időkben micsoda csapat volt Oroszlányban. Tátott szájjal figyeltük, mi akkoriban serdülő II-ök, hogyan sétál edzésre Tőkés, vagy Minó. Természetesen kis pénz, kis foci......de azért mindig szívfájdalmam lesz, hogy testközelből nézhettem végig az Oroszlányi foci mélyrepülését. Igazolt játékos voltam már bőven az NBII-es OBSK-nak, majd mire ifjúsági, később felnőtt csapat környékére kerültem, az együttes a magyar bajnokság legalsó osztályáig süllyedt.
Rossz volt megélni, bár akkori fejjel nem volt annyira tragikus, mint így, ennyi év távlatából az egészet átgondolni. De nem csak ez a szomorú az egészben, hanem az is, hogy mennyire nyom nélkül múltak el azok az idők. Az akkori stadion mára lovas ugrató pálya és legelő lett, a hozzá tartozó épület, ahol az öltözők, a szertár, meg minden egyéb volt, mára istállóként üzemel, szóval elég lehangoló, főleg most, hogy ahová meg bizonyos politikai körök tolják a pénzt (minden hagyomány nélkül épülnek akadémiák Lsd. felcsút), ott csillogó villogó központokban viszik az adófizetők pénzét, a tehetségtelen, félrehajszárítózott sérójú divatgyerekek, ahol meg volt foci, lenne kultúrája, szerető közönsége, ott lovak szarják a gyepet. Ámbár az akkori tehetség termés sem volt szerbiai szintű, mert tudomásom szerint az én generációmból egyedül Regedei Csabi vitte valamire, ő is csak úgy tudott eljutni NB1-es karrierig, hogy már azt hiszem 12 évesen vagy hogy, elvitte az ETO. Onnan került a REAC-hoz, majd Újpest, DAC, és most azt hiszem Gyirmót. Még talán felnőtt válogatott meccse is van, de kb itt be is zárult a képzeletbeli kör.
Nagy itt született majdani focistáktól sem hemzseg a repertoár, nekem most csak Sallói Pisti jut eszembe, természetesen itt is mérlegelni kell, hogy mit értünk "nagy" alatt, nemzetközi sikerei neki sem nagyon voltak.
Mindent egybevéve kicsit árnyalt a kép, de az ember mindig bízik egy szebb jövőben, egy jobb folytatásban, még ha jól látható is, magyar stadionok épülnek, a vállalkozók gazdagodnak, a foci meg szarabb mint valaha..:-)
Nem. Még régebben. Azért gondoltam 2006-ot, mert mi akkor jutottunk fel az NB3-ba (és azóta a 2 csapat elkerülte egymást), de most látom, hogy akkor meg az Oroszlány megye II-es volt.
Mindegy, a 2000-es években voltam többször is Oroszlányban meccsen, ha jól emlékszem, akkor egy elég nagy "sportkocsma" van az út egyik oldalán, a másik oldalon pedig a pálya.
Semmi gond, ha már valamilyen szintem földik vagyunk, hülyézz csak, megbírom..:-)
Szerintem valahol mindketten tisztában vagyunk ezekkel a dolgokkal, de te valahogy az egyik oldalával súrlódtál többször életedben, én meg a másikkal. Nincs ezzel gond. A vita indítója meg csak egy kósza cinikus utalás volt, a lényeg nem erre hegyeződött ki.
Hosszasan lehetne vitázni a szénről, a bányákról, a kitermelésről, és annak leállításáról, de szvsz felesleges, mert azt mindketten beláthatjuk, a szénbányászat Magyarországon halott.
Teljesen bizonyos az állításod, miszerint ez a környék a szénbányászatra virágzott ki, és lett azzá ami ma, de ennek vége, új utakon halad erre is minden, kicsit nehezen, kicsit döcögősen, de ez a környék mindig feláll, és az egyik legjobban húzó régiója a magyar gazdasági tényezőknek. Említhetném itt az ország egyik legnagyobb ipari parkját tatabányán, vagy az ország első ipari parkját Oroszlányban. Jönnek ide dolgozni az ország minden szegletéből, Pécstől Mátészalkáig, és mára már nem a bánya miatt.
Nem látok bele, hogy a mai munkahelyek (javarészt multik) milyen halálozási vagy rokkantsági mutatókat produkálnak, vagy fognak produkálni 30-40 év múlva, de abban teljesen biztos vagyok, egyik sem szed annyi áldozatot mint a bánya, gondolok itt a lent meghaltakra, a szénpor által fent, nyugdíjasként korán tönkre menőkre, az egész városban később megbetegedőkre, és a 35 évesen nyugdíjas bányászra, aki 38 évesen, életcél nélkül, alkoholistán lett oda..
Nem véletlenül, a bányák hanyatlásának hajnalán már keresni kellett a magyar munkaerőt odalent, tele volt Lengyel, majd Romániai magyar vendégmunkással, mint ahogy Oroszlány is munkásszállóval. Tróger egy világ volt.
Mintha tegnap lett volna, mi egy szénosztályozónak nevezett óriási szén szelektáló mellett laktunk egy ideig gyerekkoromban, anyám naponta letakarította az ablak párkányt, másnap estére 10mm vastagon állt rajta ismét a szénpor, mint a liszt, csak feketében.
Mondom, én értem a te álláspontodat, de a bányára nem tudok úgy emlékezni, mint egy megváltó lehetőségre, és szerintem akik valaha éltek Oroszlányban, sokan vannak így ezzel.