meséld el lelkem a szép nyárhajnali látványt,melybe ma szemünk ütközött az ösvényforduló homokos kavicságyán váratlan egy iszonyu dög nyitotta lábait cédán magasba lökve még izzadt méreg járta át.......kipárolgással telt hasát
stb .. s a vége: s hiába,ilyen mocsok leszel, te drága,...
kedvenc versem-ja,nem kérdeztétek? :-)
de több nem jut most hirteen eszembe, a neten meg nem találtam
ajánlom a rengeteg könyvesboltot
nem eleg cinikus a stilusod ahhoz,
hogy ne gondoljam azt, hogy te komolyan
gondolod azt, amit irsz.
A posztimmunis szuperhosokrol irt bevezetod
pedig egyenesen annyira felkavart, hogy
lancfuresszel nekiestem az ertelmezo szotarnak, majd lefekvesig rohogtem a sznoberiadon.
Ertem, a verseskoteteimre gondolsz! Sajnos a negyedikrol nem mondhatok semmit, mert az meg a nyomdaban sincs, de az elso haromrol annyit, hogy egy regi kedves baratom, az ugandai Nyenyetu Butungo irt hozza eloszot, sajnos, szuaheli nyelven, azt is a deli nyelvjarasban, de ha erdekel, holnap behozom a szerkesztosegbe oket es kimasolom Neked. Most sajnos mennem kell, ejszakai filmvetites lesz a Szenna-hazban, es nekem kell kritikat irnom rola, ugyhogy orultem a beszelgetesnek, majd meg jelentkezem.
Barbi
Mennyei hasonlataid vannak, mondtak mar? Lehet, hogy irok Rolad egy cikket az Irok Klubjaban. Van meg par hasonlo versed?, mert szives oromest emelnem veluk a lap amugy is magas szinvonalat. Esetleg beszelek Jankoviccsa, hogy hadd szenteljunk Neked egy egesz oldalt.
Barbi
Termeszetesen minden igaz, amit eddig irtam, de sajnos tovabbra sem ertem mi az a koto? Tudnal melle ekezeteket rakni, hogy lassam, milyen nyelvu szorol van egyaltalan szo?
szakbarbi: ugye rátetováltathatom a bicepszemre ezt a sort Tőled (a love bözsi alá, hogy kilátszódjon a póló ujja alól nyáron)? Teljesen felkavart, nem is tudom leírni a legbelsőmből feltörő érzéseket.... Mint amikor az éppen megszületett csecsemő felsírás előtt egy korty magzatvizet böfög fel...
Üdv,
p
Orulok, hogy lelki tarsra talaltam benned, aki hasonlokepp gondolkodik a muveszetekrol. Mar az egyetemen is azt hangoztattam, hogy a vers a lelek szemetesladaja, a versiras pedig nem mas, mint hogy az ember kionti a csordultig telt hulladekot magabol, es ezekbol szuletnek azok a gyonyoruszep, lagyan emelkedo es sullyedo jambusok es dachtilusok. magam is gyakran uritettem. De ez mar a multe, azota masok verseivel foglalkozok. Letettem a lantot, mint az ugandai nagy kolto, Arany Janos egykoron a puccskiserlet elbukasa utan. Es eppugy mint o, csak neha veszem elo - ebbol mar szuletett harom kotet es keszuloben van a negyedikem is.
dokuman:
A versírást akkor és ott abbahagytam, abban a poros kis alföldi városban, a gimnázium 17-es számú tantermében, a középső padsor utolsó padjában balról, mert szerintem a csúcson kell abbahagyni, így biztosan fel fog rám nézni az utókor, és egy felívelő pályájú üstökös leszek az irodalom szent egén mindig, aki négy rövid sorban fogalmazott meg mindent, mindent ami elmondható erről a világról, a létről, a szerelemről...
A franciázást meg ideiglenesen abbahagytam, mert nincsen kivel. Ráadásul időközben a felső metszőfogaimra koronát húztak, és egy kicsit nagyobb lett a kelleténél, és az alsó metszőfogaim a koronától kiélesedtek, meg egy kicsit befelé is hajlanak már, és franciázás közben mindig véresre reszelik a nyelvem alját. Persze mindig csak utána veszem észre, hogy már megint nagyon belefeledkeztem a dologba...
Egyébként meg csak ezt az egy verset tudom franciául leírni. Meg azt, hogy zsötem, lá fí, lö gárszón, de ezeket nem egészen így írják, ha jól emlékszem...
Nagyon teteszett es azt hiszem, magaban hordozza az elkovetkezo generaciok szamara a vilag legfontosabb uzenetet. Halabol megosztom veled egy korai zsengemet, amely ugyan nem vers, de ugy hiszem, fontos szemantikai jelentest hordoz magaban:
Lelkem sivatagjai huvos oaziskent dorombolnek a vasajton
Illetve egyik iro baratom rovid negysorosa:
Volt nekem egy nom,
kit szerettem hon
De emesztette hom
S elegett a nom
szakbarbi: Bocs, de régen franciáztam, lehet azért sikerült átültetnem más dialektusra...
Bosszúból itt egy vers, amit negyedikes gimnazista koromban írtam, és amely egy sokkal tömörebb megfogalmazása a lét elviselhetetlen nehézségének, és amely magában hordozza az elmúlás felszabadító megoldását is:
A tű
Zsíros mocskos hajamban 30-40 tetű,
minden egyes sorban 30-40 betű.
Nittyforral mosdom, döglenek a tetvek,
elmúl az ihletem, elfogynak a betvek...
Rappelez-vous l'objet que nous vîmes, mon âme,
Ce beau matin d'été si doux :
Au détour d'un sentier une charogne infâme
Sur un lit semé de cailloux,
Les jambes en l'air, comme une femme lubrique,
Brűlante et suant les poisons,
Ouvrait d'une façon nonchalante et cynique
Son ventre plein d'exhalaisons.
Le soleil rayonnait sur cette pourriture,
Comme afin de la cuire ŕ point,
Et de rendre au centuple ŕ la grande nature
Tout ce qu'ensemble elle avait joint ;
Et le ciel regardait la carcasse superbe
Comme une fleur s'épanouir.
La puanteur était si forte, que sur l'herbe
Vous crűtes vous évanouir.
Les mouches bourdonnaient sur ce ventre putride,
D'oů sortaient de noirs bataillons
De larves, qui coulaient comme un épais liquide
Le long de ces vivants haillons.
Tout cela descendait, montait comme une vague,
Ou s'élançait en pétillant ;
On eűt dit que le corps, enflé d'un souffle vague,
Vivait en se multipliant.
Et ce monde rendait une étrange musique,
Comme l'eau courante et le vent,
Ou le grain qu'un vanneur d'un mouvement rythmique
Agite et tourne dans son van.
Les formes s'effaçaient et n'étaient plus qu'un ręve,
Une ébauche lente ŕ venir,
Sur la toile oubliée, et que l'artiste achčve
Seulement par le souvenir.
Derričre les rochers une chienne inquičte
Nous regardait d'un oeil fâché,
Épiant le moment de reprendre au squelette
Le morceau qu'elle avait lâché.
Et pourtant vous serez semblable ŕ cette ordure,
A cette horrible infection,
Étoile de mes yeux, soleil de ma nature,
Vous, mon ange et ma passion !
Oui ! telle vous serez, ô reine des grâces,
Aprčs les derniers sacrements,
Quand vous irez, sous l'herbe et les floraisons grasses.
Moisir parmi les ossements.
Alors, ô ma beauté ! dites ŕ la vermine
Qui vous mangera de baisers,
Que j'ai gardé la forme et l'essence divine
De mes amours décomposés !
Charles Baudelaire
Remélem a kalapos betűk jól fognak látszani, mert egy csomót kínlódtam velük, míg előkerültek!!!
Lassan foszladozó kevély csontjaidon
Ópiát-nyalta bádogkendő kukorékol
Elmúlsz most, ahogyan elmúlt ősöd
És azelőtt megannyian
Mit mondjak neked, undok kadáver
Szertecafladt, szenes bőröd felett
Annyit talán:
"Arra a kopasz nővéredre szabjál te ki helyszíni bírságot, genya, hát mondom, hogy van bérletem, csak a másik nadrágomban"
Ennyit talán
na szal, nagyon sürgösen kellene nékem Charles Baudelaire - A dög című verse, és nagyon nagyon megköszönném, ha valaki emilben vagy csak ugy idebiggyesztve elküldené nekem
