Ivan Demjanjuk, John Demjanjuk, ki is volt ez az ember? Száz megkérdezett közül 95 semmit nem tudna erre ma Magyarországon mondani, a maradék régi sajtóemlékeiből talán a treblinkai koncentrációs tábor szörnyetegére emlékezne.
A valóságos kirakatper gyökerei a ‘70-es évek közepére nyúlnak vissza. Az Amerikában élő ukrán bevándorlók két csoportra különültek el, ezek egyike moszkvabarát volt. Közismert volt ennek a csoportnak azon igyekezete, hogy az antikommunista, nemzeti beállítottságú ukránokat megrágalmazza, lejárassa. Ehhez a legjobb módszernek a nácikkal való együttműködés vádja mutatkozott. A “bizonyítékokat” a KGB szállította, a módszerek közismertek voltak. Annál inkább lehet csodálkozni azon, hogy az amerikai hatóságok is léprementek.
1975-ben a Moszkva-barát csoport egyik újságírója, Hanusiak, Demjanjukot terhelő SS-igazolvány másolatát adta át a hatóságoknak. Kerített továbbá egy személyt, aki azt vallotta, hogy Demjanjuk a sobibori és flossenbürgi koncentrációs táborokban teljesített szolgálatot. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium megkezdte Demjanjuk állampolgárságtól való megfosztásának eljárását hamis adatok közlése címén. Időközben Izraelből tanúk jelentkeznek, akik felismerik benne Ivan Demjanjukot, a “treblinkai KZ Rettegett Ivánját”. Hamarosan egy másik SS-igazolvány másolata is felbukkan, ugyanazzal az 1393-as számmal, de ezúttal Demenjuk névre.
Demjanjukot 1981-ben megfosztják amerikai állampolgárságától, és Izrael 1984-es (Orwell-év!) hivatalos kérésére 1986-ban kiszolgáltatják. Jellemző, hogy nem a nemzetközi általános eljárásmódoknak megfelelően Lengyelországnak, amely területén Treblinka volt, hanem egy olyan államnak, amely a tett elkövetése idején még nem is létezett. A kiszolgáltatás során központi szerepet játszott az SS-igazolvány. Mint látni fogjuk, a Jeruzsálemben lezajlott perben a vádló számára ez már egyáltalán nem volt fontos, Demjanjuk elítélése pusztán tanúvallomások alapján történt!
A per 1987. február 16-án kezdődött.
A koncepció mozgató erői a világ figyelmének központjába akarták állítani Treblinkát, ahol - forrásoktól függően - “700.000 és 3 millió közti számú zsidó lelte halálát”.
“Történt mindez abban az időben, amikor Izraelben csökkenni kezdett az érdeklődés a Holocaust iránt, valamint világszerte erősödtek a hangok, hogy a zsidók nem különbek a palesztínokkal szemben, mint Himmler SS-tagjai. Ezt volt hivatva ellensúlyozni a Treblinka-Holocaust újbóli előhozása.” - írja a zsidó A. Melzer könyvkiadó.
A perben kinevezték Ivan Demjanjukot Treblinka Rettegett Ivánjának, aki “nemcsak vasrúddal és karddal terelte a zsidókat a gázkamrába, és követett el szörnyűbbnél szörnyűbb perverzitásokat, -- bocsásson meg az olvasó, ha nem részletezek, -- hanem ő volt az, aki a dízel-aggregátot is kezelte”. Ezen tanúvallomások ellentmondtak az egyetlen dokumentumnak, amely a perben rendelkezésre állt, Ivan Demjanjuk SS-igazolványának, amely ugyan Sobiborra és Flossenbürgre vonatkozott, de ezen a bíróság nagyvonalúan túltette magát.
A vád koronatanúja Eliahu Rosenberg volt. Rosenberg 1947-ben “tényjelentésé”-ben Bécsben azt közölte, hogy az ukrán Ivánt 1943-ban álmában agyonverték. Amikor Ivan Demjanjuk védője szembesítette Rosenberget 1947-es nyilatkozatával, amely szerint az itt vádlott személy nem lehet Treblinka rettegett Ivánja, mert azt agyonverték, Rosenberg azt nyilatkozta, hogy ez csak a jegyzőkönyvvezető részéről történt félreértés lehet, illetve ő csak harmadkézből hallott Iván haláláról. A korabeli jegyzőkönyvvezető pedig megtagadta a vallomást a perben, mivel zsidó körök halállal fenyegették meg arra az esetre, ha vallomásával megerősíti, hogy Rosenberg 1947-ben személyes élményként adta elő Rettenetes Iván halálát.
Tehát Rettenetes Iván feltámadt volna? Ivan Demjanjuk személyét tervszerűen építették fel a Treblinka-Holocaust jelképévé. A szörnyetegnek ukránnak kellett lennie, hiszen ukrán kozákok voltak, akik felszabadították Nyugat-Ukrajnát a zsidó uzsorások, adóbehajtók járma alól. Ószövetségi bosszúeskük évszázadokon keresztül fennmaradnak...
Külön érdekes, hogyan (és honnan) került Jeruzsálembe Demjanjuk “eredeti SS-igazolványa”. Az az Armand Hammer juttatta el Moszkvából a hivatalos utat megkerülve, akinek a családja már Lenin idejében előnyös üzleteket kötött a Szovjetúnióval (mellesleg ő Al Gore alelnöknek már gyerekkora óta az egyik pártfogója volt).
Már a per előtt is felmerültek a kételyek, hogy a megvádolt személy nem azonos Treblinka hóhérjával. A vádlók mellett dicstelen szerepet játszott a német állam is. Az izraeli nyomozó hatóságok a Wiesbadeni Szövetségi Nyomozóhivatalt kérték fel az SS-igazolvány eredetiségének vizsgálatára. A hivatal azonnal átlátta, hogy az igazolvány hamisítvány, és ezt közölte is az izraeliekkel. Politikai nyomásra (Kohl-kormány!) azonban ezt nem volt szabad nyilvánosságra hozni.
Az izraeliekkel végülis abban maradtak, hogy a perben az izraeliek nem firtatják az igazolvány eredetiségét, hanem csak azt kérdezik a tanúként megidézett német szakértőtől, hogy a fényképen felismerhető-e Demjanjuk, és a német szakértő csak erre fog válaszolni.
A legvalószínűbb a hamisított igazolvánnyal kapcsolatban: A KGB-n belül működtek olyan titkos körök, amelyek összejátszottak a kommunista szimpatizáns amerikai ukrán csoportokkal (ezek érdekében állt Demjanjuk felépítése Treblinka-szimbólummá), de kellett, hogy kapcsolatuk legyen az Amerikai Bevándorlási Hivatallal is, ahonnan Demjanjuk 1947-es fényképe származott, amelyet rámásoltak egy SS-igazolványra.
A manipulált és szuggerált tanúvallomások alapján végülis a bíróság 1988. április18-án kötél általi halálra ítélte Demjanjukot. A bíróságnak “csöppnyi kételyei” sem voltak. Az ítélethirdetéskor a megfigyelők énekelve és táncolva ünnepelték a bosszú diadalát.
Itt hívjuk fel a figyelmet az amerikai zsidó-ügyek szakértőjére, dr. Elisabeth Loftusra, akinek szakterülete a tanúvallomások vizsgálata. Megállapította, hogy a Demjanjuk-per tanúvallomásainak bizonyító ereje igen kétséges. A tanúk nemcsak korábbi vallomásaikkal keveredtek ellentmondásba, de sokan abszolút irreális, fantasztikus történeteket adtak elő. Többen korukból, szellemi állapotukból kifolyólag nem tudták, hogy kerültek a tárgyalóterembe, nem emlékeztek gyerekeikre, de Demjanjukot kétség nélkül azonosították! Dr. Loftus rámutatott arra, hogy a médiacirkusz és a korábbi vallomások miatt egyszerűen lehetetlen bizonyító erejű tanúvallomásokat kapni. Mégis, dr. Loftus, zsidó voltára hivatkozva, nem volt hajlandó a védelem szakértőjeként működni. Akkori hibájának későbbi beismerése megrázó és olvasmányos.
A védelem természetesen fellebbezett az ítélet ellen. Demjanjuk ügyvédje, Dov Eitan, szakértőitől végre olyan szakértői véleményt kapott, melyből egyértelműen kiderült, hogy a központi szerepet játszó SS-igazolvány hamisítvány. Mindenesetre Eitan szenzációs fejleményeket jelentett be a fellebbviteli tárgyalásra 1988. november 20-án. Azonban kilenc nappal később, a kitűzött tárgyalás előtt 10 nappal, titokzatos körülmények között kiesett jeruzsálemi 15. emeleti szállodai szobájának ablakából. Temetésén a másik védő arcába savat öntöttek.
A világszerte nagy érdeklődéssel várt fellebbviteli tárgyalásra ezután nem került sor egyhamar. Talán arra vártak az izraeliek, hogy a rossz egészségű Demjanjuk meghal a börtönben? Aktív segítséget ehhez nyújtani már nem mertek, túl forró volt a vas, túlságosan is a figyelem központjában volt Demjanjuk. De időközben történt más is. Abból kifolyólag, hogy hamis tanúvallomások és hamisított igazolvány alapján adták ki Demjanjukot Amerikából, létrejött egy lobbi, amely a jeruzsálemi ítélet revízióját és az állampolgárság újbóli megadását tűzte ki célul Demjanjuk számára. A lobbi egyik képviselője Pat Buchanan volt, aki 1990-ben a következőket írta az esettel kapcsolatban:
“A probléma: dízelmotorok egyszerűen nem bocsátanak ki annyi szénmomoxidot, hogy avval ölni lehessen...Treblinka biztos, hogy egy szörnyű hely volt, ahová zsidók százezreit vitték, és ezrek haltak meg, de nem százezrek.”
Ezzel egyidőben emigrált kelet-európaiak egy csoportja egy tanulmányt készített, melynek számos bizonyíték alapján az a végső megállapítása, hogy “Treblinkában nem folyhatott tömeggyilkosság, így Demjanjuk sem lehetett tömeggyilkos”.
Aki ezekről nem tudott, csodálkozhatott azon, hogy 1993 nyarán az izraeli feljebbviteli bíróság bizonyítékok hiányában felmentette Demjanjukot. Persze a felmentést nem követte sem bocsánatkérés, sem a hamis tanúk perbefogása. Sőt, 1993. szeptemberében, két hónappal a felmentés után, jogellenesen bilincsben szállították vissza Amerikába.
Bonnban úgy tettek, minta nekik semmi közük nem lenne az egészhez. Sőt, Kohl ezidőben jelentette be egy Holocaust-emlékmű építését.
Hogy mit is jelent a felmentő ítélet, azt csak a Jeruzsálemi Egyetem egyik germanistája merte hangosan kimondani. A per kvintesszenciája, hogy a revízió az ilyen perek zsidó tanúvallomásainak hitelességét kérdőjelezi meg, visszamenőleg is, immár helyrehozhatatlanul. +++
[Forrás és egyéb információk angol és német nyelven: Internet < www.vho.org>]
Az idézet a 24.órából lett véve
