Engem sem neveltek a keresztény elvek szerint és két bátyámmal ellentétben édesanyám engem már nem is kereszteltetett meg. Úgy gondolta, hogy ha felnövök majd eldönthetem, hogy merre akarok menni. Már kicsinek foglakoztatott Isten léte és alsós koromban el kezdtem járni az evangélikusokhoz hittanra, nem tartott sokáig, mert, csak játszottunk meg énekeltünk, de semmi érdemlegesről nem volt szó. Érdeklődésemet látva édesanyám vett nekem gyerek bibliát, aztán képregényes bibliát, mikor már nagyobb voltam. Mindenféle vallás képviselői megtaláltak az utcán és otthon. Mindenkit végig hallgattam, de nem érintett meg igazán egyik sem. Isten létét nem tagadtam, de tinédzserkoromban már egyáltalán nem érdekelt a téma. Aztán tavaly láttam egy filmet amiben egy mondat elkezdett foglalkoztatni, így hangzott: Ha az emberek jobban megismerték volna Jézus tanításait boldogabbak lennének. Innen kezdődött el a keresés az életemben. Rengeteg keresztény könyvet kezdtem el olvasni, hogy Jézusról minél többet megtudjak, aztán végre elkezdtem a Bibliát is, pár hónapra rá megtértem és bemerítkeztem.
Keresztény vagyok, mert szükségem van Jézus szeretetére és elfogadására, tanítására, hogy jobb emberré válhassak. Keresztény vagyok, mert Jézus ráébresztett, hogy milyen életet éltem megtérésem előtt és mennyire nem voltam a helyemen. Mert megtapasztaltam a megbocsátás örömét. Keresztény vagyok, mert boldogan fogadom el Jézus ajándékát, az örök életet. Keresztény vagyok, mert szeretem Istent.
Hogy miért vagyok keresztény?
Egyetértek az egyik felszólalóval.Igazából én is csak próbálok "bibliai értelemben" vett kereszténynek - krisztusinak lenni, hogy Krisztus irányítson mindent az életemben.
Keresztény életem története 11 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy osztálytársam elhívott egy keresztény táborba.Előtte nem foglalkoztam Istennel, leginkább a sci-fi dolgok érdekeltek.
A táborban behívtam Jézust az életembe.
Azóta is Vele járok.A hétvégén jártam a Misszió-Expón. Nekem nagyon jó benyomásaim voltak.
Ui:Nagyon örülök ennek a topicnak.
Talán igen, ha az jellemez egy keresztényt, hogy elhiszi, hogy Jézus megszabadította az embereket az ördög hatalmából, megtér, megkeresztelkedik és igyekszik bűntelenül élni, jót cselekedni, néha imádkozik is, no meg elmélyül a bibliában és ott keresi élete fontos kérdéseire a válaszokat.
Talán nem, ha nem érzi isten jelenlétét, csak néha imádkozik, néha mélyül el a bibliában és nem mindig sikerül bűntelenül élnie és jót cselekednie.
Keresztény nevelést kaptam, de sohasem vettem komolyan az egészet. Muszájból mentem el a misére, mert az egész család ment. Néha éreztem az Isten jelenlétét, mikor áldoztam, de ezek az alkalmak elmaradoztak, egyre kevesebbet jártam templomba, mióta nem élek a szüleimmel, már teljesen hanyagolom. Egészen mostanáig. Meg szeretnék térni, de komolyan. Tudom, hogy a hívők élete milyen, mert sok hívőt ismerek, és látom, hogy jobb, tartalmasabb életet élnek, és ez fontosabb, mint hogy mindenemre megmondhassam, hogy mit miért csinálok, hogy levezessem pontos logikával, mert erre nincs szükség.
Aki közületek úgy érzi, szívesen adna tanácsot, hogy hogyan kell ehhez kezdeni, az írjon magánba, szükségem lenne sok hasznos tanácsra. Tudom, hogy erővel nem lehet megtérni, de talán erővel meg lehet találni az utat.
Mert megtérésem előtt átgondolva a többi nagy világvallást, ez tűnt a leglogikusabbnak, majd elkezdtem foglalkozni vele. Aztán elhittem azt, hogyha tényleg van Isten, akkor kell, hogy valami jelt adjon magáról. Aztán elfogadtam azt az utat ahogy megismerhetem Őt. Aztán megismertem,elsősorban Krisztusban, megtapasztaltam, velem van, és a bizonyságok fellege vesz körül.
Ennyi.
Angio
Azt persze elfelejtettem beleírni, hogy végül eljutottam oda, ahonnan elindultam: nem fogok meghalni, hisz vár az örök élet. Na persze ha méltó leszek rá.
Számomra az Igazság létezése amióta az eszemet tudom mindíg is nyilvánvaló volt. A hitet mint olyat még korán gyerekkoromban elvesztettem az embernek köszönhetően. Hét éves koromban egyszer mikor beléptem az iskola kapuján megtorpantam és azt mondtam " én nem fogok meghalni, itt mindenki meghal, de én nem fogok ". Ez akkor kimondhatatlan bizonyosság volt számomra. Később rá kellett jönnöm, hogy én is meghalok, és egy álom lett az ami akkor bozonyosság volt. Onnantól kezdve, hogy rájöttem egyszer úgyis meghalunk engem semmi más nem érdekelt csak ami jó. A "Miért?" a véremmé vált és mindent amit csinálnom kellet nem szerettem csinálni, ha azt nem azért kellett csinálni mert az jó volt. Sosem voltam jó tanuló, mert tanulni nem volt olyan jó. Ha megkérdezték " mi akarok lenni? " mindíg azt mondtam " semmi ", hát mi akarhatnék lenni? Erre azt kérdezték " hát miből akarok megélni? " erre elmagyaráztam nekik ami számomra tökéletesen evidens volt, hogy én nem akarok dolgozni, hát a hülye akar dolgozni, én az életemben rengeteg dolgot szeretnék csinálni, rengeteg dolgot szeretnék megszerezni, ezért pénz kell , tehát nekem teljesen mindegy mit dolgozok, csak a munkámért járó pénzt megkapjam , amiből aztán megvalósítsam a vágyaimat és kész. És néha még azt is hozzátettem "mit nem lehet ezen érteni ?". Aztán ahogy nőttem fel kellett ébrednem egy olyan világba ahol az én élethez való hozzáállásom tökéletes csőd. Egyre csak sűrűsödtek az olyan dolgok amikben én nem akartam résztvenni, de kellett. Ekkor kezdtem el keresni, bár akkor még nem tudatosan. Egyszerűen csak mindent vizsgáltam mit? miért?. Semmiben sem hittem ami nem volt jó. A rossz úgy létezett számomra, hogy ott volt, ezért ahogy tudtam elkerületem. 14 éves koromtól kezdve az események felgyorsultak. Olyan barátaim lettek akikkel hihetetlen kalandokat éltünk meg. Elkezdtük járni a természetet, mert a természet szép és jó, bejártuk az országot fülétől a farkáig, később elindultunk külföldre. Elkezdtünk hegyetmászni, mert hegyetmászni jó volt. Mindíg a valós történeket szerettem, ezért főleg a Vilájárók sorozatot olvasgattam. Közben persze jöttek a csajok. Csajozni jó. Aztán belépett az életünkbe az alkohol. Bár az ízét utáltam ekkor még, de hát a hatása jó. Hihetetlen autós utazásokat tettünk sok helyre európában. Utazás, pia, zene, csajok. Életem legkalandosabb, legboldogabb időszaka volt. Tökéletesen nyilvánvaló volt a marihuana, később a többi. Hihetetlen élmények, bulik, kalandok. A túrák persze ekkor már kezdtek elmaradozni, hisz sokat kell gyalogolni. Az már annyira nem jó. Nem maradt más mint a bulik, a csajok, az alkohol, a zene és a drog. Csoda miket éltünk meg és csoda miket éltünk túl. Az lsd-nél egy ismerősöm, akarata ellenére hívta fel a figyelmemet egy olyan dologra amiről addig nem tudtam. Azt vettem észre, hogy efektíve nem csinálok semmit, mégis mennyi minden történik velem. Ekkor tudatosult bennem, hogy van itt valami ami nincs itt. Volt olyan év, amikor szinte nem volt józan pillanatom, mert a világot amiben élünk gyűlöltem mert szar volt és láttam, hogy ezen senki sem akar változtatni és olyan örömöt amivel még nem találkoztam csak a fejemben tudtam létrehozni. A "Miért?" persze még mindíg megvolt, és felismertem a céltalanságot, amit ezek az örömök jelentenek. Mindezen dolgoknak csajok, pia, zene, drog, bulik nem csak a menyországát, de a poklát is sikerült megjárnom. Megismertem az Embert mert megismertem magamat. Megismertem az ember lehetőségeit is. E sok ismeretanyag hosszas elemzése folytán arra jöttem rá, hogy a világnak hamarosan vége kell, hogy legyen, mert ez így már sokáig nem mehet. Ekkoriban fedeztem fel a holdat, a kozmoszt, vált világossá idegen lények létezése, és ekkor kezdtem gyanutfogni a biblia igazára .Mivel kívül örömöt nem sok dolog tudott nyújtani, mert az számomra elérhetetlen volt abból kifolyólag, hogy mindezért egy velejéig korrupt, mocskos, buta, zavaros, igazságtalan, embertelen rendszerbe kellet volna alámerülnöm, ezért befelé fordultam a keleti filozófia hatására. Ittam Osho, a bhagavad gíta, Buddha, Milarépa szavait. Megértettem a megvilágosodás lényegét, megértettem a különböző lét állapotokat. Megértettem, hogy az alacsonyabb létállapot nem érti a fölötte lévőt, csak az alatta lévőt értheti. Elég volt számomra a logika, hogy megértsem és tudomást szerezzek arról, hogy van még további létállapot fölöttünk, amit most még nem érthetünk. Ekkor láttam meg az anyagot, az anyag végtelen burjánzását, a lények létezését, az embert mint lényt, az anyagtalan világot, anyagtalan lényeket, de ez sem volt elég. Minden egyben volt, de nem értettem miért van itt még mindíg az a "Miért?", mert az még mindíg ott volt. Rá kellett jönnöm, hogy nincs tovább. Elérkeztem a határhoz, mert ezután már semmi sem lehet, amit mindebbe bele ne lehetne helyezni. És ekkor rájöttem, hogy van még egy amivel sosem számoltam, van még egy amit tényleg nem lehet ebbe belehelyezni, ami kívül van mindezen, kívül van az emberen, a bolygón, a galxison, a világegyetemen. És ez ISTEN.
Én ma sem hiszek Istenben. Tudok róla.
.......talan ezt az érvet hozom fel, hogy ki ismeri szivünket és tudja, milyen kimondhatatlanul nehéz szamunkra megbocsatani egy embernek, aki bennünket megbantott, vagy latszolag igazsagtalansagot cselekedett, vagy gonosz, ragalmazo dolgokat beszélt, aki becsületünket porba tiporta, vagy aki minket vagy miénket megkarositotta. De keserü gyökérrel nem tudunk megbékélni. Tehat panasz panaszra tamad szivünkben az ember ellen. A panaszt eltemetni és megbocsatani, igy a keserüség fel oldodik. Az ilyen ember, keresztény.
De jó kis topic, és minden tisztelet a "nem-keresztényeknek", hogy betartották a topic megnyitójának kérését. Szóval le a kalappal...
MIért vagyok keresztény?
Nem neveltek annak, Istenről, Jézusról otthon nem esett szó. Templomba nem jártam, de katolikusnak kereszteltek. A keleti misztika vonzott, a buddhizmus és a taoizmus ejtett rabul hosszú évekre. De valahogy sosem volt "kerek" a történet, vagy ahogy buddhista barátaim mondanák, nem értettem meg a buddhizmus lényegét. Persze az is lehet, hogy akkor ábrándultam ki belőle, mikor megértettem a lényegét.
Lényegében Isten nélkül éltem 27 évet...a kereszténységet elavult dolognak tartottam, öreg néniknek valónak, akiknek nincs már támaszuk. Azt hittem, a vallás csak gyengéknek való, és persze a butáknak. Egész életemben próbáltam logikus dolgokat tenni, de a kereszténységet logikai úton sosem próbáltam megérteni...
Azonban megdöbbentem, amikor olyan hívőkkel találkoztam, akik mérnökök, orvosok, fizikusok vagy éppen informatikusok voltak. Meglepődtem, mert értettem azt, hogy miért is hisznek egy ilyen butaságban. Azt tudtam, hogy pusztán szívvel nem vagyok képes elfogadni a kereszténységet. Így amit lehetett elolvastam, vitáztam nálam sokkal okosabb emberekkel, és összeállt a kép. Tehát az én megtérésem előbb az agyamban ment végbe...és Jézus befogadásával a szívem is megnyílt. És olyan dolgokat engedett Isten megtapasztalni, amelyeket nem tudok elfelejteni, amelyek támaszt nyújtanak akkor is, ha távolabb kerülnék Istentől.
Egy pár megtapasztalás:
Lakásunkat akartuk eladni, nagy volt az éreklődés. Egy ember elég jó árat kínált, szóban megegyeztünk. Ahogy elmentünk, egy korábbi érdeklődő telefonált, és azonnal ráígért az árra. Egyfelelől a plusz pénz nagyon jól jött volna, másrészt a szavam adtam valakinek. Nem kis csata ez, hát Istenhez fordultam megerősítésért.
Aznap a gyülekezetbe mentem, ott egy testvér állt az ajtóban, és bibliai idézeteket kínált egy dobozból. ( Ilyet sosem csinálunk...Szóval idézeteket printelt ki és vágott ki, azt pedig egy dobozba rakta, és aki akart igét húzhatott...) Gondoltam, miért ne...belehúztam, kibontottam, és meglepődtem. Az idézet az volt, hogy " Ha egy férfi valakinek valamit esküvel megfogad..."
Más:
A gyülekezetben még senki sem tudta, hogy feleségem áldott állapotba került. A gyülekezetbe beérve mindenki egy idézetet talált a székén. Mivel hol késünk, hol előbb érünk oda, sosem ülünk azonos helyre. Most késtünk, és még volt 25-30 szabad hely. ( Kb. 250-ből.) A feleségem pont azokat a napokat élte át - a terhesség eleje - amikor reggelenként bizony nem könnyű vidámnak lenni. Egy ideig tipródtunk, majd leültünk. A feleségem székén az az idézet volt, amelyikeb arról van szó, hogy "én fomáltam veséidet, csontjaid anyád méhében" ( Bocs az idézet pontatlanságáért.)
SZóval ezek segítenek, de az eszemmel is tudom, Jézus létezik és szeret.
Az alábbi kis írás lényegében egyfajta bizonyságtétel arról, hogy hogyan lettem és miért vagyok keresztény:
Gyerekkoromban katolikusként megkereszteltek, jártam hittanra, voltam elsőáldozó, de igazán nem ismertem meg Istent, mivel Bibliánk nem volt és környezetemben sem olvasta senki, így nem is tudtam igazán hinni benne, éltem a vallásos hívők életét akik csak akkor fordulnak Istenhez ha bajban vannak. De egész életem folyamán volt valami hiányérzetem. Mindig is kerestem az élet értelmét és nem tudtam elhinni, hogy a halál után megszűnünk létezni, valamint mindig bennem volt, hogy egyszer elakarom olvasni a Bibliát, de nem tudtam hol lehet hozzájutni.
Körülbelül két évvel ezelőtt meglátogatott egy rég nem látott barátom. Ő beszélt nekem Jézusról és adott nekem egy kis Újszövetséget, amit elkezdtem olvasni és nagyon meglepett, hogy milyen igazak és még ma is aktuálisak a benne lévő igék és milyen közvetlenül szól hozzánk Isten belőle. Minden szabadidőmben olvastam és szinte nem tudtam letenni. Akkor nyáron a barátom azt mondta, hogy ha elmondok vele egy imát ami által behívom Jézust az életembe akkor majd ő kimunkálja bennem a hitet, én elmondtam az imát vele, mivel hinni akartam. De akkor még tele voltam kérdésekkel, kételyekkel. Elkezdtem foglalkozni a vallásokkal, a kereszténységgel és más gyülekezetek hitvallásaival, mert tisztán akartam látni ezekben a dolgokban. De hiába szedtem fel nagy ismeretanyagot, mégis ingadozó hitű voltam, hittem is meg nem is. Kétségek közt hánykolódtam és a lelkem háborgott, nem volt nyugalmam, úgy éreztem én nem találtam meg Jézust és az igazi hitet és hogy valami (vagy valaki?) két kézzel húz vissza a régi életembe. Gyenge voltam, nem mertem vállalni a hitemet rokonaim, ismerőseim, munkatársaim előtt, féltem, hogy kigúnyolnak. Nem jártam tovább a keresztények közé, abbahagytam a Biblia olvasást is. Hosszú hónapok teltek el így és a lelkem háborgása egyre erősödött, mintha valami marcangolt volna belülről.
Aztán ismét vágyódni kezdtem a Biblia után, újra elkezdtem olvasni és egyszer egy nap amikor már nagyon gyötrődtem rájöttem, hogy próbáltam én már letenni a bűneimet, de nem igazán tudtam és ekkor letérdeltem és megvallottam bűneimet őszintén Jézusnak és kértem a bocsánatát. Nagyon meglepődtem, hogy szinte az egyik pillanatról a másikra a lelkem megnyugodott és végtelen békesség szállt rám, tudtam, hogy ezt Jézusnak köszönhetem, de nem tudtam mit tegyek. Akkor volt a egy keresztény evangelizáció, ahová hívást éreztem és az utolsó napon felolvasott igénél /Jelenések könyve 3:15-16/:
Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból. tudtam, hogy az Úr hozzám szól és akkor döntöttem, hogy átadom életem Jézusnak és Őt fogom követni ezentúl.
Azóta megtapasztaltam milyen jó az Úrral élni és tudom, hogy szeret engem és érzem őt a szívemben a lelkemben és tudom, hogy bármilyen nehézség is adódik az életben mindig számíthatok rá. Végtelen hála van a szívemben, hogy megkaphattam és megérezhettem az Úr kegyelmét és minden lélegzetvételem egy hálaima, hogy az Úr kiválasztott és csodát tett velem, mert vak voltam és íme látok és halott voltam és íme élek és tudom, hogy örök életem van, én bízok az Úrban, és tudom, és tapasztalom, hogy meghallgatja a kéréseimet és áldása van rajtam és családomon. Most már bátran merem vállalni és hirdetni a hitem bárki előtt, mert tudom, hogy az Úr velem van és ha vannak is olyanok akik ellenem támadtak a hitem miatt, „ha az Úr velem van ki lehet ellenem?".
Érdekes dolog, hogy én aki azelőtt el sem tudtam képzelni milyen hívőnek lenni, most már azt nem tudom elképzelni, hogy valaha is megtagadnám hitemet, mert ez már több mint hit ez szinte már bizonyosság, a Jézusban való hit az életem értelme. Isten vezeti életünket és meghallgatja imáinkat ezt tapasztaljuk nap mint nap. Legfőbb vágyam, hogy Istent akaratát teljesítsem, ezért nagyon fontosnak tartom a Biblia tanulmányozását, - „Aki a Bibliát ismeri, az Istent is ismeri" - Isten Szelleme pedig elvezet minket minden igazságra.
Kívánom, hogy mindenki tapasztalja meg Isten szeretetét és kegyelmét, amelyet Jézusban kimutatott!
Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért. (2 Korinthus 9:15)
Azért vagyok keresztény, mert:
megbékéltem a Mindenhatóval. Mert Imádom Istent, teljes szívemből, teljes lelkemből, teljes elmémből, és minden erőmből. Mert Jézus vágyat ültetett a szívembe, hogy megismerjem Őt személyesen.
Azért vagyok keresztény, mert:
beláttam, hogy bensőséges kapcsolatra van szükségem Teremtőmmel. Ezért befogadtam Krisztust a szívembe, és teljes elköteleztem magam Neki. Mert Krisztus az én Istenem, Megváltóm, Szabadítóm, és Gyógyítóm. Jézus meghalt helyettem a keresztfán, és feltámadott a halálból, hogy bűnbocsánatot és örök életet szerezzen számomra.
Azért vagyok keresztény, mert:
Jézus megígérte, hogy nem hagy el engem soha, hanem velem marad a világ végezetéig. Ezért nem leszek soha többé egyedül, hiszen Krisztus behelyezett engem az Ő családjába, az Egyházba, amikor gyermekévé, és örökösévé fogadott.
Azért vagyok keresztény, mert:
Isten örökkévaló tervének részesévé váltam, mivel a Krisztusban hivőket Isten mar eleve elismerte, az örökkévaló múlttól fogva.
Azért vagyok keresztény, mert:
Isten átvitt engem a sötétségből a világosságra, mivel Szent Fia „vére megtisztított” engem „minden bűntől” és minden hamisságtól. Krisztus saját vérével vásárolt meg sátán rabságából, és szabaddá tett az Ő kegyelem által.
Azért vagyok keresztény, mert:
összekapcsolódtam Krisztussal, mivel meg van írva, hogy a hívő egyesült Krisztussal az Ő halálában és feltámadásában. A régi bűnös természetem megítéltetett Krisztus kereszthalálakor. Isten átvitt engem az Ő országába.
Azért vagyok keresztény, mert:
a Sziklára, azaz Jézus Krisztusra helyeztettem, és ajándék vagyok Krisztustól az Atyának, mivel minden keresztény Isten ajándéka Krisztus számára. Tehát mennyei állampolgárrá váltam.
Azért vagyok keresztény, mert:
Krisztussal társak lettünk az életben, a szolgálatban, az imában, és az eljegyzésben, mint az Ő menyasszonya, az áldott reménység várásában.
Azért vagyok keresztény, mert:
Tárgya lettem - Isten bővölködő kegyelmének, és Isten hűségének. Tárgya és egyben elfogadója lettem Isten békességének, a Szent Szellem, és Krisztus közbenjárásának.
Azért vagyok keresztény, mert:
Isten mennyei örökséget adott nekem Krisztusban. Világosságban járok, mert meg van írva, hogy a hívő olyan világossággá válik, amely ragyog a sötétségben, mert ez Isten akarata.
Azért vagyok keresztény, mert:
Egyesültem a Szent Háromsággal, hiszen meg van írva, hogy az Atyában vagyok, és az Atya énbennem, a Fiúban vagyok, és a Fiú énbennem, a Szent Szellemben vagyok, és a Szellem énbennem.
Azért vagyok keresztény, mert:
Isten megáldott a Szent Szellem zálogával, mivel minden hívőben ott lakozik a Szent Szellem, és fel van kenve általa. Mert Szellemtől születettem, hiszen megkeresztelkedtem a Szellem által. Isten megáldott engem minden szellemi áldással.
Azért vagyok keresztény, mert számomra Krisztus valóság, mert Isten szeretete életemben már igen sokszor megmutatkozott. Sokan nem találják az utat és az igasságot életükben, mert nem ismerik fel. Ehhez hosszú idő alatt kialakuló érzék kell. Én igen szerencsés vagyok, ugyanis Isten különleges szeretetéből kifolyólag és már gyerekkoromtól fogva mindig biztosan felismertem életemben Isten megnyilvánuló és titokzatos szeretetét. Ezért tudom, hogy Isten az Úr.
Jézus számomra valóságos Isten és valóságos ember és mindaz amit Istenről tanultam és megtapasztaltam életemben ezt és Isten egyéb kinyilatkoztatásait igazolja vissza. Azért vagyok keresztény, mert Jézust bennem még semmi sem ingatta meg, amivel életemben találkoztam, még akkor sem, amikor engem ingatott meg az élet, amikor nincs erőm tehetségem azt tenni amit tudom, hogy Isten szemében ott és akkor helyes. Azért vagyok keresztény, mert Jézus Krisztus az út az igasság és az élet, én meg csak egy teremtmény vagyok, akinek syüksége van útra, igasságra és életre, igy számomra a követőnek lenni a lehetséges létforma.
Biztos nem vagyok jó keresztény, de ahol Isten valóság, ott ay életben megmutatkozó igassága mindenek főlött való, még akkor is, ha nem keresem minden pillanatomban ezt, vagy éppen ellenem szól. Igy nem számit hogy én mit gondolok, csak egyedül az számit, hogy a szerető Isten miként gondoskodik a világról, amiben én is élek és ebben én milyen mértékben ismerem fel a saját szerepem és Isten akaratát.
Azért vagyok keresztény, mert nem vagyok tökéletes és igy mindig is lesz miben követnem Krisztust mindig lesz miben megtalálnom azt, ami belőlem még hiányzik és ezen nem változtat az, hogy sokszor nem követem, vagy meg sem felelek neki.
Azért vagyok keresztény, hogy sose feldhessem el, hogy nem vagyok tökéletes és ezért mindig is keresnem kell az igasságot.
A keresztény az Krisztuskövető, nem előtte járó, önnálló törvényalkotó, vagy önmegváltó, hanem alázatos követő, akienk alázata legfőképpen abban nyilvánul meg, hogy helytelenségeiben sem fordul Isten ellen és nem abban, hogy tökéletesnek mondja magát a világ előtt.
Üdv!
Hogy miért vagyok keresztény? Mert kiskoromban megkereszteltek és így tagja lettem azok közösségének, akik Jézus tanítását követik. Ez azonban valójában nem ilyen egyszerű, de erről majd későgg.
Hogy miért vagyok hívő? Mert hiszek Istenben, az Ő gondoskodó szeretetében.
És végül, hogy hogy lettem hívő? Nálam ez a legizgalmasabb, mert nem voltam mindig az. Sőt! Bár kiskoromban megkereszteltek, nem neveltek úgy. Ez nem jelenti azt, amit sok megtért mostanában fennen hangoztat, hogy sötétségben éltem, egész életem megtérésem előtt maga volt a fertő. Szüleim tisztességben, becsületben, szeretetben neveltek és én megtérésem előtt is ebben a szellemben éltem. Bár használom a "megtérés" szót, igazából nem szeretem. Számomra ez úgy hangzik, mint az egész addigi életem megtagadása és ezt nem szeretném. Szóval, hogy hogyan lettem hívő? Hosszú folyamat, amit felnőttként, családos emberként 7-8 év alatt éltem meg. Sok olyan kisebb-nagyobb esemény, amit sokáig véletlenek sorozatának véltem, egy idő után gondolkodásra késztetett. Elkezdtem egyre tudatosabban figyelni, odafigyelni és kezdtem megérezni Isten jelenlétét. Érezetm, és persze érzem most is, nem vagyok egyedül, segít, számíthatok rá. Ez a folyamat tart és remélem, tartani fog. Ez kereszténységem története dióhéjban. És a magyarázata annak is, miért vagyok különösen érzékeny arra, ne sértsek meg senkit, beleértve az ateistákat is, hitében.
Sziasztok,
......mert nem hajlongok emberek elött, méltatlan modon nem alazatoskodok elöttük, és olyan cselekedetekre nem hagyom rabirni magam, amiket bensönben nem tudok helyeselni. Igy nem kinoz emberfélelem.
Szeretettel / wunde
Azért vagyok keresztény, mert kicsi koromban egy református templomban megkereszteltek és ezzel különválasztottak vallásilag más emberektől.
Hívő pedig azért, mert megtapasztaltam a hitet, (és igyekszem megtartani) aminek segítségével remélem áthidalhatom ezt a másságot. Úgy érzem, ez egy olyan belső dolog, amiről nem tudok igazán beszélni, mert minden szó távolabb visz az igazságtól. Hiszen csak frázis lesz, ha kimondom, hogy az élet tisztelete, szeretete és vállalása jelenti mindezt, ezzel túl keveset és túl sokat mondtam egyszerre.
A hitet szerintem nem lehet tanulni, ezért a keresztényi magatartást is olyan törvénynek tartom, mint bármely mást, még akkor is, ha többségüket igyekszem betartani. Nem elsősorban azért, mert keresztényi, hanem azért mert átment a hitem szűrőjén.
A dolgok valódi megismerése, a lehető legtöbb oldalról, (még akkor is, ha csak az egyiken vagyok kénytelen állni) az igazságkeresés, önmagam és környezetem lehetőség szerinti megértése, amihez a hitem értelmet és erőt ad. Arra törekszem általa, hogy igyekezzek legalább ne gyűlölködni, ha már nem tudok mindenkit egyformán szeretni.
Nem tudom, egyáltalán kereszténynek vagyok e tekinthető mások szemében annak ellenére, hogy Jézus tanításait fogadom el. Ugyanis azt hiszem, egy nem keresztény, vagy akár egy csak keresztény környezetben sem tulajdonítanék sem nagyobb, sem kisebb jelentőséget megkeresztelésemnek.
Tisztelem, aki szigorúan tartja saját vallását (biztos igazán szüksége van rá) és azt is, aki nem is ismeri (biztos neki valami mást kell megtanulnia).
Azért vagyok keresztény, mert Budapesten születtem, és ezen a tájon élek immár 56 éve. Ebben a kultúrkörben (Európa közepe) a teista világképet a kereszténység alkotja döntően.
Gondokodásbéli fejlődésem során odág jutottam el, hogy valamennyi világvallás ugyanazt az IGAZSÁGot kutatja és hirdeti (mert nincs másik !) csak a vallási szokások és rituálék különböznek a geográfiai sajátságoknak megfelelően.
Ha alapvető analógiákat, akkor a vallási hovátartozása egyszeriben indifferenssé válik. Valamennyi vallás hordoz igazságokat, de egyik sem birtokosa a tökéletességnek, legfeljeb hirdeti azt.
Éppen ezért bármelyik vallást lehet támadni és lehet megvédeni - mindkettőre van elegendő ok. Ezért teljesen mindegy melyik valláshoz tartozónak vallja magát az ember, de ha valaki stabil lakosa egy helynek, célszerű a helyi vallások egyikéhez csatlakozni. Ez a csatlakozás egy szinten túl amúgy is formális: 'aki a hegycsúcsot egyszer is megpillantotta, nem mondhatja többé, hogy az ő dombjuk a legmagasabb'.
Aki a többi vallást lenézi, gúnyolja, küzd ellene, az csak azt bizonyítja, hogy nem értett meg semmit Isten szeretetéből.
Üdvözlettel: t-r
Ha észérvekkel meg tudnám magyarázni a hitemet, az már nem hit lenne, hanem bizonyosság.
Ezért a hit magasabbrendű, értékesebb adomány, mint a tudás.
De nem a vakhitre gondolok.
Egy olasz filmben mondta egy remetévé lett szerzetes:
"Aki Istent keresi, semmit sem talál,
de aki az igazságot keresi, megleli az Istent."
Mivel nem tudom, mi az igazság, reménykedhetek benne, hogy több, mint a természet törvényeinek könyörtelen halmaza.
Reménykedhetek benne, hogy tévedéseimnek, elrontott életemnek mégiscsak van valami értelme, mégha számomra megfoghatatlanul is.
Reménykedhetek benne, hogy Isten látja a hitetlenségem mögötti hitet, a lázadásaim mögötti békevágyat, a bűneim mögötti ártatlanságomat.
Ezt a topicot nem viták számára nyitom. Szeretném, ha ide csak azok írnának, akik magukat így vagy amúgy, valamiért kereszténynek definiálják. Szeretném, ha ki-ki elmesélné, mit jelent neki az, hogy kereszténynek lenni, miért jó az, miből áll, miben más stb.
Nem teológiai székfoglalókat szeretnék olvasni, hanem tanúságtételeket. Egyes szám első személyben. Felekezetre való tekintet nélkül, de hangsúlyozottan csak a magukat kereszténynek tekintőktől.
Játéxabályok:
1.) Minden beírás "új hozzászólás" legyen. Ne a másikra reagáljatok, hanem a saját hitetekről írjatok. Tehát még egyszer: NE reagáljatok a másikra - akkor sem, ha az valamiért nem elfogadható, esetleg sértő számotokra! Ne legyen vita - arra ott van ezer más ropic!
2.) Kedves nemkeresztények! Nyitok egy párhuzamos topicot nektek, "Miért nem vagyok keresztény" címmel, és kérlexépen benneteket, hogy az ellenvéleményeknek, cikizéseknek, gúnyolódásoknak stb. ott adjatok hangot. Ha ez valamiért nem fog működni, és valaki mégis ide írogatná meg a topic ezennel deklarált céljával ellentétes véleményét, kérni fogom a moderátort, hogy az illető hozzászólásokat rámolja át a párhuzamos topicba.
Ahol természetesen ugyanezen a szabályoknak kellene érvényesülniük: kérek minden keresztényt, hogy abba a topicba pedig ők ne írjanak bele: hadd legyen az a nemkeresztények tanúságtételének a helye.
