Szasztok!
Megpróbálom kicsit emberszerübbre venni a sztájlt. Mondok oyat is, hogy buék nektek, bár csak önöknek ecetera bevallom nem igen szoktam. A szilveszterem nem hozott semmi olyat ami túl tett volna egy - teszem azt - péntek estén hozásán, amikor persze buli van, konkretizálok. Én nem ittam, hmm, vagyishogy ittam némi pezsgőt meg bazi sok meggyet. A meggy nagyon jó volt. Remek ital az a meggy! Régen még bírtam a meggyvodkát, de manapság 1 deci töménytől kijön a fogaim közt a bableves meg a lekváros palacsinta. Szóval inkább nem. Ezért vagyok kénytelen szívni.
Bár szilveszterkor mégcsak nem is azt csináltam.
Sajnos annyira sokszor magyaráztam arcoknak, hogy mennyire nincs akkor semmi, ha azok közül a bizonyos számok közül mindegyik megváltozik, hogy már magam is megijedtem attól, mennyire nem érzek semmit a nagy pillanatban. Persze a körülöttem szemüket csillogtató, szájukat kanyarító haverok látványa azért mégis elindította bennem azokat a
bizonyos fiziológiai folyamatokat, az ilyenkor szokásosakat.
Ja nem is mondtam: házibulin voltam persze. Végül is egész korrektre sikeredett, ami nem azt jelenti hogy sokan táncoltak volna. Nem az a Boris Vian típusú volt. Ha jól vettem ki, csak egy részeg gyerek volt, ő bele is fejelt egy polcosszekrény(mi?) alatti, vízszintesen növő cserepeskaktuszba. Utána rádőlt a szekrény, hullottak a könyvek a hajába, volt nagy csinnadratta, dínom-dánom, begyüttek a betyárok a mezőrű' oszt elsípolták dalaikat, megerőszakolták asszonyainkat. Mi ipart, infrastruktúrát telepítettünk és berabszolgáztuk (elrabszolgásítottuk) őket, vesszen a parasztja (a kapitalizmus szent oltárán)! Ehe.
Én, szerintem, a buli nettó időtartamának ötvennyolc hatvannegyed részét kényelmes fotelben töltöttem, magam körül rengeteg hasonló ülőalkalmatossággal, meg bennük az odaillő evolúciós csúcsfaj példányaival. Szóval semmi különös. Bár lehet csak elfelejtettem, hisz már olyan rég volt tavalyi hó. Márciusban?
a ma délelőtt elég unalmas volt, igyekeztem elütni valamivel az időt, ez az indok.
a végét elkapkodtam.
a notepad, feltehetőleg önös érdekből, elbánt a magyar karaktereim egy részével, de ettől még olvasható lenne.
Tulajdonképpen már órák óta zavart az ablaküveget ütemtelenül bombázó eso, de szervezetem meglehetosen legyengült állapotának köszönhetoen mostanáig mégis csak sikerült távol maradnom a valóságtól. Most viszont minden vágyam és makacs
ellenkezésem ellenére felhúzódott a szemem elott csüngo börcafat, láttatni engedve a relatívan mögötte elhelyezkedo gyanúsan szürke világot. Megszokásból körbeforgattam a fejem az elipszis alakú szobában és higgadtan konstatáltam, hogy a
szétszórtan elhevero tárgyak felol érkezo szabályos hullámok, kisülések és fénytrükkök torz elegye messze az ingerküszöböm alatt marad. Nem mozdultam. Majd jobb híján mégiscsak, feltápászkodtam az aranyér mintás ágyról, unott mozdulatokkal kiszedtem a fotelre dobott nadrág hátsó zsebébol egy félig széttépett színtelen téglatestet, majd egykedvüen csökkentettem a
benne megbújó hosszúkás, fehér hengerek számát eggyel. Megszokásból igyekesztem a számból kiömlo szürkésfehér ködszerüséget kifújni a nem is olyan rég kinyitott ablakon, maximálisan tudatában léve ténykedésem feleslegességének. Ugyanis a füst pusztán javítani tudott volna a szobában terjengo
kellemetlen, erosen émelyíto szagon, mely a húsevo növényem felöl áramló dögszagból, a szonyegbol alkalmanként, ám rendszeresen fel-felszálló sör és mustárgázból, illetoleg a lakás
egyik falán éktelenkedo repedésekbol szivárgó friss hullaszagból állt össze és alakult egy olyan speciális mixé, mely az emberek nagy részébol eros gyomortáji mozgást váltott volna ki, nem is beszélve a szájon át tömegesen kirepülo félig megemésztett kajamaradékokról.
Zavarni kezdett ez a különös illat, valami muszáj lesz tenni. A növény marad, az emlék, neve Pít, ami mindegy. A dögszag egyébként sem zavart (annal inkabb a hullasyag), már rég megszoktam, sot bizonyos fokig rá is szoktam. Ha hosszabb idore el kell utaznom mindig magammal viszek egy szétrágott patkányt vagy egy fél macskát vagy mosómedve darabokat. Emiatt egyébként már többször bajba is keveredtem a repülotereken, azok a humanista, állatista barmok több fogamat is kiverték már. Látnák csak a szomszédomat! Vele mit tennének?
Kibámultam az ablakon, az esofüggönyön túlra, a mindig ugyanolyan városra, a szépen meszelt egyforma házak közt lassan , szabályosan haladó autóautókra, az utcákon, parkokban meg kávépiadrogházakban piffedo, semmit sem csináló tömegekre. Mióta a gépek elvégeznek mindent senkinek sincs semmi dolga, az emberek többsége piál, szív meg durvábbakat nyom. Eltölti valamivel az idejét. Rengetegen rákapcsolták magukat a MI gépekre, melyek egy egész más világba viszik oket, örökre. Én meg dögöket szaglászok, baj?
Az eso úgy tunt megelégelte, hogy az apró cseppekkel semmire se megy és lassan, de annál biztosabban egyesíteni kezdte a kicsi esocseppeket, fél órába se telt és a legkülönbözobb formájú és méretu vízalakzatok hullottak az égbol. A kalapácsalakúak leverték
a tetokrol a cserepeket, a növényalakúak a gépekre zúdultak, az embereket pedig különös, áttetszo vízkardok támadták meg, többnyire a fejük búbján. A célttévesztett vízkatonák belefúródtak a puha földbe és a kemény betonba, több centi átmérojü tavakkal fuszerezvén meg a már nem is annyira egyhangú városi képet.
Elegem volt már a hullaszagból.
Az egész azzal kezdodött, hogy volt egy srác, aki már húsz éves korára beleunt mindenbe, nem tudott mit kezdeni magával, az életével és úgy döntött, hogy o bizony öngyilkos lesz, hadd lássa
mindenki, hogy milyen bátor meg eltökélt meg mélységesen szomorú. Meglehetosen sajátos módját választotta a túlvilágra jutásnak: Vett egy hatalmas húsevo növényt, hazaszállítatta, felvette legszebb ünnepi ruháját és különösebb gondolkodás nélkül belehajtotta fejét a növény veszettül habzó szájába. Vesztére, de legalábbis pechére ez a bizonyos növény valami osanya-szerüség lehetett mert önmagához méltó higgadsággal legyozte - amúgy kielégíthetetlen - étvágyát és egy merész gondolattól vezérelve
belemélyesztette sötétzöld, rücskös csápjait a szerencsétlen fiú agyába és átvette az irányítást a teste felett. Külsore nem változott meg a srác, de igencsak különös szokásai lettek és az étrendje is sajátosan megváltozott: ettol kezdve állati tetemekre és emberi hullákra korlátozódott. Ez utóbbiakat a közeli kórház bonctermébol szerezte be, alacsony áron: Hagynia kellett, hogy a holttestekre vigyázó orrobot idonként felhelyezzen valami hosszúkás, szürke antennát a végbelébe. Nem értette miért jó ez a robotnak, de nem is érdekelte különösebben,
nem fájt neki, úgyhogy hagyta. Eleinte még a temetovel is próbálkozott, de ott csak lecsupaszított csontokat talált meg pár igen rossz állapotban levo hernyódögöt, úgyhogy maradt inkább a kórháznál és az antennáknál. Nos o volt a szomszédom, o tehetett az egész életemet betölto hullaszagról.
Mero véletlenségbol az ablak felé pillantottam, s így pont láthattam ahogy egy üvegtöro kalapács alakú vízkreatúra iszonyatos csörömpölés közepette átrepül az idoközben bezárt ablakom
üvegén és a tv-t szétzúzva annak közepe táján állapodik meg, majd onnan lassan, sírva lekúszik a padlóra és ott magányosan meghal. Ott halt meg, hol én is gyakran szoktam feküdni, mikor
rosszul érzem magam, s ezért másokat hibáztatok: a tv-m alatt. Pít vágyakozva nyújtogatta - nem elég - hosszú csápjait a vízdög felé. Biztos éhes - gondoltam. Kivettem a mélyhutobol egy fél macskát (a hátsó felét) és az éhezo teremtmény felé hajítottam, ami ügyesen elkapta és boldog rángatózással eltüntette valahol a belsejében. Hálásan nézett rám.
Az utca képe eközben alapjaiban változott meg. A földön hihetetlen mennyiségu szemét hevert: a házakról levert cserepek darabjai, az
ablakok széttört üvegei, a járjármuvek felismerhetetlen rocsai - én is csak kizárásos alapon - békésen megfértek az ottfelejtett emberi testrészekkel, állati végtagokkal és a fák morbidan kicsavarodott ágaival. Ez az egész már legalább egy méter magas lehetett és mindenhol ez volt. Milyen förtelmes buz lehet odakint - gondoltam - még jó, hogy emeleten lakom.
Nem bírtam tovább elviselni a hullaszagot, s úgy döntöttem át megyek szólni a szerencsétlennek, hogy kezdjen már valamit ezzel a szaggal. Eszembe sem jutott, hogy a falon levo lyukak betömésével én is megoldhatnám a problémát. Nagyon szétszórt
voltam akkoriban. Szóval felkaptam pár éve még trendi ruháimat és kiléptem a félholtakkal teli lépcsoházba. A félélok a víz támadása elol menekültek ide, amit szerintem feleslegesen tettek, hisz a sebeikbol ítélve a holnap már nem az o napjuk lesz, ha értitek...
Kip-kop - kopogtattam a növényember hanyagul zöldre festett ajtaján, de semmi.
Csirr-csörr -nyomtam veszettül a balfék talán már eredetileg is zöld csengojét, de hiába.
Elovettem nukleosztikus-parabio-radiolézerütegemet, hátráltam míg a fizikai korlátok engedték, majd egy domború lila gomb megnyomásával szétrobbantottam az ajtaja közepét. A lépcsoházban haldokló, vagy éppenséggel már halott nyomorultak zokon vették (forintért már semmit sem adtak akkoriban) ténykedésemet és idétlen óbégatásba kezdtek, ami elég kellemetlenül érintett, úgyhogy összeszedtem maradék egzisztenciámat, kiköptem a gombócokat a torkomból és átbújtam a még mindig radioaktívan füstölgo ajtó roncsai között, be az orült lakásába.
Korábban még sosem jártam itt, de nem lepett meg, hogy mennyire meglepett a látvány. E furcsa érzés hatása alatt körül dobáltam tekintetem a lakásban, ami egyetlen szobából állt. Itt már tényleg elviselhetetlen volt a buz, meg a látvány. Hullákra, dögökre számítottam de nagyot tévedtem: lerágott csontok hevertek szanaszét és az egyik csontkupac közepén pihent az embernövény. Kezével a szájához fordította a seggébol kiálló idétlen szürke drótok egyikét és a végére feltuzött emberi májat nyalogatta, majszolgatta. Nem volt éhes, csak úgy evett volna
valamit. Be volt kapcsolva a tv és élo adásban figyelhettem, miként zuhan egy focipályányi vízstadion a lakónegyedre, ahol mostanáig éltem.
Éltem.
hát ja. igazából csak csütörtökön vizsgázom, és nem is ebből a szövegből (scipio álma), ez egy esszéhez kellett volna, leginkább amiatt aggódom, hogy milyen másolatok voltak mellette. az a hülye érzés van bennem, hogy tuti, hogy fontosak, és a csüt. vizsgámmal is kapcs., vagy mással, fogalmam sincs.
igen, sokat foglalkoztam mostanság a tanulmányaimmal:)
kétségben. éppeg rendezem a jegyzeteimet (mert ugye tanulás előtt rendezni kell:), és nem találom az egyik szöveg fénymásolatát. vazz vazz vazz. és tudom, hogy nem hagyhattam el, hogy itthon kell legyen, és, hogy volt vele vmi más, még fontosabb fénymásolat is, ami mégcsak eszembe sem jut, hogy mi lehetett, de nyoma nincsen semminek sem. jaaaaaaj.
nemtom. en evente eccer nagyon birom. es akkor az ojan jo, h minden megall es himnusz es akkor elgondolkodom, najo nem nagyon, csak kicsit, mert nagyon nem megy :) de mondom, nekem bejott igy is. de azert asszem ezutan maradok a szokasosnal :)))))
nekem direkt tetszett, hogy nem volt himnusz. úgyis ott zengett a hivatalos ünnepséges utcákon, álomalapítás vagy mijacsuda, nekem sokkal jobban bejött ez így, hogy szólt tovább a zene, most érted, himnusz, megáll a hejehuja, mindenki vigyázállásban, nemzeti érzés fel, és akkor mi van? utána mi van? biztos azért hiányoltad a himnuszt, mert hozzászóktál az évek során, hogy szilveszter nincsen himnusz nélkül. pedig de.:)
:))) remek! :) engem mondjuk kicsit zavart, h nem volt himnusz, ojan szivesen meghallgatom evente eccer, de mondjuk az is jo volt, h a lajko jaccott ejfelkor, es leszarta magasrol ezt az egesz hiszteriat :) de akkor is. vagy megse?
szia:) mi nem pezsgőt ittunk, hanem aszut, de azt már fél éjfélkor betermeltük. szerencsére éjfélkor aztán eszünkbe sem jutott, h inni kéne még, mert akkor éppen nagyon táncoltunk ám. szóval egy helyen voltunk szilveszterkor:) látod, ez milyen remek!
figyu zsosz, te ugye nem jártál fent az oszk-ban ma, meg múlt héten két nap minimum? mert volt fent egy szemüveges srác, akire én hirtelen aszittem, hogy ez biztos te vagy, de aztán rájöttem, hogy egy csomószor láttam a félév során... oszlasd el kétségimet!
apropó merre volt nektek a szilveszter? én voltam kint a lajkó félix hejehuján, hát komolyan, annyira nagyon jó volt, szívszaggatós zene de azért mosolygós is, és bele az éjfélbe, hát komolyan, életem legbaróbb szilvesztere volt. (!!!)
á, ez most nem takonykór, bizalmasan megsúgom, hogy a fél délelőttöt a toáletten töltöttem, ill. nem is töltöttem, hanem vergődtem végig. hányinger vagy amit akartok. mesélj még!
jaja, es nagyon nagyon csunyan berugtam :(((( nem ettem egesz nap semmit, aztan haverkodtunk doglottvarjuval, oszt ittunk koserpalinkat, oszt en berugtam :(((( aztan aludtam otthon, aztan most felebredtem, es nem tudok visszaaludni :((( jo emberek voltak ott, abszolut frankot dumaltunk, nagyon jol ereztem magam addig, amig emlekszem, sajnalhatod, h nem jottel... :(
