A börtön-ipari komplexum és a globalizmus
Jelenleg 1.8 millió ember ül börtönben az Egyesült Államokban. Ez a bebörtönzöttségi arány egyedülálló a világtörténelemben. Csak 1995-ben 150 új börtön épült és telt meg az USA-ban.
A lakosság jelentős részének bebörtönzésére irányuló elszánt törekvés a tőke globalizációjának integráns része. A hidegháború végén számos tendencia találkozott, melyek nemzetközi méretekben változtatták meg a munka és a tőke viszonyát: gazdasági válságok, rasszizmus, az USA világcsendőri szerepe és a növekvő nemzetközi drogkereskedelem, mely lökést adott a börtön-ipari komplexum kifejlődésének. A börtön-ipari komplexum egyre inkább az USA gazdaságának nélülözhetetlen részévé válik.
A börtönök fenntartása jó üzlet
Hasonlóan a katonai-ipari komplexumhoz, a börtön-ipari komplexum az üzleti és kormányzati érdek összefonódására épül. Kettős célja a profit és szociális ellenőrzés. Ideológiai alapja a bűnözés elleni harc.
Nem is olyan régen még a kommunizmus volt "az ellenség" és a kommunisták léte legitimálta a gigantikus védelmi kiadásokat. Jelenleg a bűnözéstől való félelem és a bűnözők démonizálása szolgál hasonló ideológiai eszközként: ez hivatott igazolni a lakosság enyre növekvő hányadára kiterjedő elnyomás és bebörtönzés költségvetési kiadásait. A mindenütt jelenlevő média sorozatgyilkosokat, eltűnt gyermekeket és "ok nélküli erőszakot" mutat be, a lakosság félelmeinek táplálása érdekében. A valóságban azonban a rács mögé juttatott "bűnözők" szegény emberek, akik nem erőszakos bűncselekményeket követnek el. Az összes bűneset kevesebb, mint 14%-ában fordul elő erőszak, és csak 3%-ban történik sérülés. Kaliforniában a börtönbe kerülés három legfőbb oka: drog birtoklása, drog birtoklása értékesítés céljából és rablás. A gyilkosság, nemi erőszak és emberrablás még az első tízben sincs benne.
Mint ahogy a kommunizmustól való félelem a hidegháború során, a bűnözéstől való félelem remek eszköz megkérdőjelezhető szükségességű termékek eladására.
Ahogyan a fegyverek és hadseregek felépítése és fenntartása, úgy a börtönök építése és fenntartása is nagy üzlet. Bekeftetési bankok, építési vállalkozások, építészek, és a kiegészítő szolgáltatások (élelmiszer, gyógyszerek, szállítás és bútorok) szállítói mind profitálnak a börtön konjunktúrából. Bimbózó iparág lett a "specális eszközök", mint kerítés, bilincsek, drogdetektorok, golyóálló mellények és más bizontsági eszközök gyártása a börtönök számára.
Ahogy a hidegháború helyét a bűnözés elleni harc foglalja el, a védelmi ipar olyan nagyjai, mint a Westinghouse a kormányzatnál lobbiznak, hogy a végrehajtó hatalmi piacból minél nagyobb részt hasítsanak ki. Az öbölháborúban használt éjjellátó készülékeket, speciális kerítéseket és más eszközöket most az igazságszolgáltatásnak igyekeznek eladni.
Távközlési vállalatok, mint az AT&T, Sprint és a az MCI szintén beszálltak a ringbe, és az elítélteknek elképesztő tarifákat számolnak fel, melyek gyakran a szokásos távhívás árának hatszorosát teszik ki. Kisebb cégek, mint a Correctional Communications Corp. kizárólag a börtön-telefon üzletre specializálódtak és számítógépesített börtön-telefon és megfigyelő rendszereket gyártanak. A kormányzati szerződéseket úgy nyerik el, hogy a szerződést megkötő kormányzati hivatalnak a profit egy részét "visszajátsszák". Ezek a vállalatok hatalmas profitra tesznek szert a börtönlakók és családtagjaik költségére, akik gyakran teljesen képtelenné válnak a kommunikációra a magas telefontarifa miatt.
A börtön-ipari komplexum leggyorsabban növekvő szektorát a magánbörtönök képezik. A Salamon Smith Barney befektetési bank résztulajdonosa egy floridai börtönnek. Az American Express és a General Electric pénzt fektetett Oklahomai és Tenessee állambeli börtönépítésekbe. A Correctional Corporation of America, mely az egyik legnagyobb börtöntulajdonos, már nemzetközi méretekben működik, és több mint 48 intézménnyel rendelkezik 11 államban, valamint Puerto Rico-ban, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában. Mivel a kormányzattal kötött szerződés szerint elítéltenként fix összeget kapnak, ezért a minél olcsóbb működés áll az érdekükben. Ez az ott dolgozók alacsony bérezéséhez, a szakszervezetek hiányához és az elítéltek számára nyújtott szegényes szolgáltatásokhoz vezet. A magánszerződések a nyilvános ellenőrzés lehetőségét is korlátozzák. A börtöntulajdonosok ahol lehet megszegik a szabályokat az elítéltek kárára. A szabályosnál rosszabb koszt, túlzsúfoltság és a rosszul képzett személyzet által elkövetett visszaélések gyakran előfordulnak ebben a kizárólag profitra orientált intézményrendszerben.
A börtönök a vidék húzóiparát jelentik. A hagyományos mezőgazdaság háttérbe szorulásával, számos vidéki közösség válságos időket él át. A gazdasági válság által sújtott övezetek egymás sarkát tapossák, hogy saját börtönt harcoljanak ki maguknak. A börtönök munkákat teremtenek az építőiparban, a beszállítóknak, a börtön alkalmazottak számára, valamint adóbevételt hoznak. Egy átlagos börtön személyzete többszáz főből áll és éves költségvetése többmillió dolláros.
Mint minden iparnak, a börtöngazdaságnak is nyersanyagra van szüksége. Ebben az esetben a nyersanyagot az elítéltek jelentik. A börtön-ipari komplexum csak akkor növekedhet, ha egyre több embert börtönöznek be, még akkor is, ha a bűnözés csökken. A "háromszori visszaesés" szabálya és a kötelező minimális ítéletek két példáját jelentik annak a jogi felépítménynek, melyek a bebörtönzöttek számának gyarapodását hivatottak biztosítani.
A munka és a "tőke elvándorlásának" (flight of capital) viszonya
A börtön-ipari komplexum növekedése elválaszthatatlan a munkapiaci helyzettől. 1980-tól, a Reagan-Bush éra kezdetétől fogva az Egyesült Államok munkásai ostrom alatt állnak. A szakszervezetek elleni agresszív fellépés, a dereguláció és a tőke elvándorlása az olcsó munkaerőt kínáló országokba mind hozzájárultak az amerikai dolgozók sorsának romlásához.
A tőke elvándorlás első hulláma már az 1970-es években megindult. Az északkeleti textilgyártás dél felé tevődött át (Dél-Karolina és Tenessee, Alabama), ahol a bérek alacsonyak voltak. A 80-as években számos más iparág is lehúzta a rolót és a "versenyképesebb atmoszférát" jelentő Mexikóba, Brazíliába, Tajvanra költözött, ahol a bérek az USA-ban megszokottak töredékét tették ki, és a környezetvédelmi, egészségügyi és biztonsági előírások kevésbé szigorúak voltak. Ezek a gyárbezárások legjobban az afrikai amerikaiakat és más gyengén képzett munkásokat sújtották, akik elvesztették jól fizető állásaikat.
A kivonuló ipar által hagyott űrbe egy másik gazdaság, a drog-gazdaság lépett.
Háború a drogok ellen
A 80-as évek közepén Reagan elnök harcot indított a drogok ellen, mely nemzetközi és hazai fronton egyaránt folyt.
A nemzetközi szinten a drogok ellen indított háború részben az USA kormányzatának a drogkereskedelmben játszott szerepét, valamint a harmadik világban végrehajtott katonai intervenciókat volt hivatott leplezni.
Az utóbbi 50 évben az USA politikájának elsődleges célja a kommunizmus elleni harc és a vállalati érdekek biztosítása volt. Ennek érdekében az USA kormánya rendszeresen kötött szövetséget a világ drogdílereivel. A II. világháború végén az OSS (a CIA elődje) heroin kereskedőkkel kötött szövetséget Marseille kikötőjében, hogy a kommunista rakodómunkások hatalmát megtörje. A vietnami háború alatt a CIA az aranyháromszög területén müködő heroin termelő Hmong törzset támogatta. A vietkongok ellen folytatott háború támogatásáért cserébe a CIA heriont hozathatott Délkelet-Ázsiából Amerikába. Nem véletlen, hogy a heroin függőség éppen a 60-as években kezdett exponenciálisan növekedni az USA-ban.
Az sem véletlen, hogy a kokain pont az 1980-as években kezdett elburjánzani az USA-ban. Közép-Amerika a Kolumbia és az Egyesült Államok közötti repülőút stratégiai közbenső állomása. A kontráknak a szandinista Nicaragua ellen folytatott háborúja, valamint a salvadori felszabadító erők elleni háború ezen kritikus terület feletti ellenőrzés megszerzéséről szóltak. Amikor a Kongresszus megvonta a kontrák támogatását, Oliver North és barátai megtalálták a módját a kontrák további támogatásának, részben a drogkereskedelmen keresztül. Az USA déli részéről repülőgépek indultak a kontráknak szánt fegyverekkel, Honduras magánleszállópályáin kirakodtak, majd kokaint hoztak haza a visszaúton.
A San Jose Mercury News egy 1996-os cikkében dokumentálta a CIA részvételét a nicaraguai drogkereskedelemben, melynek révén többezer kiló kokaint terítettek Los Angeles afrikai amerikaiak által lakott negyedeiben a 80-as években. Danilo Blandon drog-maffiafőnök, eskü alatt vallotta, hogy "drogot-fegyverért" üzletet kötött a CIA által szponzorált kontrákkal.
Az USA katonai jelenléte Közép- és Latin-Amerikában nem állította le a drogkereskedelmet, viszont beleszólt abba, és a régió ellenőrzésének eszközeként használta fel. A USA katonai intervenciói, legyen szó akár diktátorok támogatásáról, vagy parasztfelkelések leveréséről, a kábítószer elleni igazságos háború zászlaja alatt történnek.
Mexikóban például az USA által a drogok elleni harcra átutalt katonai támogatást a dél-mexikói csapatok felfegyverzésére fordítják. A dorgkereskedelem azonban (mind a gyártás, a szállítás és ez elosztóhelyek tekintetében) északon zajlik. A kábítószer elleni harcra szánt pénzt elsősorban a Chiapas állambeli zapatista lázadók ellen használják fel, akik a nemzetközi üzleti körök érdekeivel ellentétes földreformot és gazdaságpolitikai reformot követelnek.
A Cartagena de Chaira kolumbiai dzsungeleiben a kokain alapanyaga az egyetlen kereskedelmi termék. 1996-ban 30,000 farmer utakat és reptereket torlaszolt el, hogy megakadályozza a repülőgépről történő permetezést. A kolumbiai forradalmi fegyveres erő (FARC), amelyik Latin-Amerika egyik legrégebbi gerilla szervezete, 60 kormánykatonát tartott fogva kilenc hónapon keresztül, azt követelve, hogy a hadsereg hagyja el a dzsungelt, növeljék a szociális kiadásokat, és más növények termesztését is tegyék lehetővé a farmerek számára. A kolumbiai felső vezetésnek a drogkartellekkel ápolt kapcsolatai fényében nem meglepő, hogy a USA-tól kapott "drog elleni háború"-ra szánt pénzek a gerillák elleni harcra mennek el.
A kábítószerek elleni nemzetközi harc leglényegesebb eredménye az USA börtönpopulációjának nemzetközivé válása lett. Az alacsony szintű külföldi drogdílerek azok, akiket elfognak és egyre növekvő számban börtönöznek be. A szövetségi rendszerben fogvatartottak 25%-át kell majd deportálni, ítéletük letöltése után.
Magában az USA-ban a kábítószer ellenes harc nem más, mint a lakosság ellen folytatott harc. Különösen a szegény, a városi, az afrikai amerikai és női lakosság ellen. Jól dokumentált az a tény, hogy az új, kemény drogtörvények rendőrségi végrehajtása, a színes közösségekben tevékenykedő alacsony szintű drogdílerekre koncentrál. Az afrikai amerikaiakat ötször olyan gyakran tartóztatják le ilyen okokból, mint a fehéreket, bár körülbelül ugyanolyan arányban fogyasztanak kábítószert. Ezentúl az afrikai amerikaiakat még letartóztatási arányuknál is nagyobb arányban börtönzik be. Becslések szerint 1994-ben minden 128-adik amerikai ült börtönben, míg minden 17-edik afrikai amerikai felnőtt férfi börtönben volt.
A statisztikák azt mutatják, hogy a rendőrségi elnyomás és tömeges bebörtönzés nem csökkenti a kábítószer kereskedelmet. Bizonyos szempontból a drogok elleni harc megelőző csapásnak tekinthető. Az állam elnyomó apparátusa túlórában dolgozik. Csukjuk le a szegény embereket, mielőtt mérgessé válnának. Börtönözzük be az alul levőket, a kiszolgáltatottakat és reményteleneket, mielőtt még változást követelnének. Amit a drogok nem rombolnak le (a közösségek egységét, a szervezkedésre való képességét), a kábítószer ellenes harc és a bebörtönzés majd lerombolja.
Börtönmunka
Az amerikai munkás, aki valaha 8 dolláros órabérért dolgozott, elveszti az állását, amikor a vállalata Thaiföldre költözik, ahol csak 2 dollár az órabér. Alkalmazás hiányában és a közönyös társadalomtól elidegenedve a drog gazdaságban, vagy más illegális tevékenységben próbál megélhetéshez jutni. Letartóztatják, bebörtönzik és dolgoztatni kezdik. Új órabére: 22 cent.
A kör bezárult: a munkástól a munkanélkülin keresztül eljutottunk a börtönmunkásig. A győztes: a big business.
A magángazdaság számára a börtönmunka aranybánya. Nincs sztrájk, nincs szakszervezet, nincs munkanélküli biztosítás, kompenzáció, nyelvi probléma (mint külföldön). Az új börtönöket többhektárnyi területen elterülő gyárakkal építik meg. A börtönlakók adatbevitelt végeznek a Chevron számára, telefonos helyfoglalást a TWA részére, sertéseket nevelnek, áramköri kártyákat, limuzinokat, vízágyakat gyártanak és illatszereket a Victoria`s Secret számára. Mindezt a szabad munkaerő költségének töredékéért.
A börtönlakókat azért lehet fillérekért dolgoztatni, mert nincsenek jogaik. Még az Alkotmány 14. módosítása, mely a rabszolgaság eltörléséről rendelkezik, is kizárja a védendők köréből az elítélteket.
A börtönök egyre inkább hajlanak rá, hogy az elítélteknek felszámítsák az alapvető szükségletek árát (orvosi ellátás, WC papír, könyvtár használat). A pennsylvaniai Berks megyei börtön 10 dollárt számít fel naponta a bennlakásért. Kaliforniában hasonló törvényt akarnak elfogadni. Tehát ha a kormány (még) nem is követelheti meg az elítéltektől, hogy minimálbér alatt dolgozzanak, a kényszer ráviszi őket.
Néhány börtönvállalkozást az állam működtet. A szövetségi börtön vállalatnál, az UNICOR-nál dolgozó elítéltek bútorokat készítenek heti 40 órában 40 dollárért. Az Oregon Prison Industries "Prison Blues" márkájú farmernadrágot készít.
A börtönipar gyakran közvetlenül versenyez a magángazdasággal. A kis bútorgyártók országszerte arra panaszkodnak, hogy csődbe viszi őket az UNICOR, amely 23 centet fizet óránként és kormányzati megrendelésekben részesül. Egy másik esetben a U.S.Technologies eladta a texasi Austin-ban levő üzemét, 150 embert hagyva munka nélkül. Hat héttel később az üzem újra nyílt egy közeli börtönben.
Üdvözöljük az új világrendben
A börtönök USA-beli terjedése egy darabkája annak a kirakós játéknak, amit a tőke globalizációjának neveznek.
A hidegháború vége óta a kapitalizmus nemzetközi támadásba lendült. Mivel nem akadályozza egy alternatív szocialista gazdaság, vagy a Szovjetúnió és Kína által pénzelt nemzeti felszabadító mozgalmak, a multinacionális vállalatok lába előtt hever az egész világ. A WTO, a Világbank és az IMF, valamint az olyan egyezmények, mint a NAFTA és a GATT, egyre nagyobb hatalmat adnak a multinacionális vállalatok kezébe, és egyre jobban szorongatják a nemzeti kormányokat. Az ellenőrzés elsődleges módja az adósság. Évtizedeken keresztül a fejlődő országok a külföldi hitelektől függtek, és ezáltal egyre kiszolgáltatottabbá váltak a globalizmus multinacionális vállalati stratégiájának. A nemzetközi hitelekhez és támogatáshoz való hozzájutás feltétele a "strukturális átalakítás".
A struktúra átalakítás dióhéjban annyit tesz, hogy a szociális szolgáltatásokat vissza kell fogni, privatizálni kell az állami vállalatokat, fel kell mondani a munkafeltételekre és a minimum bérre vonatkozó megállapodásokat, a sokoldalúan hasznosított mezőgazdasági területeket exportra termelt termények termesztésére kell átállítani és a nemzetgazdaságok védelmére született kereskedelmi törvényeket le kell építeni. A strukturális átalakítás az állami kiadások közül kizárólag a rendőrségi és a katonai költekezést ösztönzi.
Az alapvető nemzetközi vállalati stratégia a következő: a világ egy egységes piac; a természeti erőforrásokat ki szabad aknázni; az emberek fogyasztók; mindent, ami a profitot csökkenti, ki kell gyomlálni és meg kell semmisíteni. Ennek a filozófiának az az eredménye, hogy míg a gazdaság nő, a szegénység, a környezeti rombolás és a gyermekmunka elterjedtsége is fokozódik. Az egész világon a bérek csökkennek, a bennszülötteket elkergetik földjeikről, a folyókat ipari szennyvízelvezetőknek használják, az erdőket kiirtják.
A világon egyre több ember kényszerül illegális tevékenységre saját megélhetése érdekében, a tradicionális kultúrát és szociális szerkezeteket lerombolják. Ennek következményeként a bűnözés és a bebörtönzési arány növekszik. Az USA végrehajtó hatalma mind országos, mind nemzetközi szinten élen jár a tökélyre vitt elnyomás biztosításában.
Magában az USA-ban a strukturális átalakítás (amit néha Szerződés Amerikával néven emlegetnek) a jóléti és szociális szolgáltatások lefaragását, magas hadi- és börtön-költekezést jelent.
A szociális programok leépítése és az USA politikájában tapasztalható jobboldali előretörés, többek között a 60-as és 70-es évek emberijogi mozgalmainak sikeres letörésével vált lehetségessé. Számos vezetőt (Marin Luther King, Malcolm X., Fred Hampton) meggyilkoltak. Másokat bebörtönöztek. A USA börtöneiben ülők száma az 1980-as 0.5 millióról 1.8 millióra nőtt 1997-re. Jelenleg összesen több, mint ötmillió ember van börtönben, próbaidőn vagy rendőrségi felügyelet alatt. Kalifornia állam jelenleg többet költ börtönökre, mint felsőoktatásra, és az elmúlt évtizedben 19 börtönt épített de csak egy egyetemet.
Vegyük ehhez hozzá, hogy egyre több nőt börtönöznek be. 1980 és 1994 között a börtönben levő nők száma ötszörösére nőtt. Ezek legtöbbje gyermekes anya, és hiányukban jövő generációk nőnek fel szeretetotthonokban és az utcán.
Ilyen tehát az Új Világrend.
www.prisonactivist.org
