jaj mulder, nem is néztem irodalmi szemmel, nincs is nekem olyan, erre a bizonyíték off az új mélyirodalom topicom, ördög a lovon címmel, nem ír bele a kutya se on és őszintén megkönnyeztem a mindenki kómában végzi részt! nekem igenis tetszett!
mulder, különben is off mióta írtál az ufós topicomba, azóta úgy is megkedveltelek, há mér bántanálak érted, on pozitív előítélettel olvastam a versedet, majdnem meg is zenésítettem!
áldott vodkásüveg, jövel! ragadj el
álmodba most is engemet;
ha mások elhagyának is, ne hagyj el,
ringasd öledbe lelkemet!
öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam,
hogy itt az asztalon reád találtam,
tebeléd andalogni jó,
ivásod poetinának való.
néhány képzavarral megspékelve, dehát ilyenkor azért ez már engedélyezett asszem.
Már vagy két éve írtam eztet a kettő verset
Már vagy két éve írtam eztet a kettő verset
Az öreg oroszlán szózata a fiatal oroszlánhoz
nem értem ezt a szédült ifjuságot
ez is csak lődöz itt ez a kölök
bezsongatták a vérszomjas vadászok
nahát én majd jól odapörkölök
mit képzelsz hé az élet nem folyondár
én is nyulakon élek s földi szedren
nem úgy van az fiam hogy csak bolyongjál
aztán nekem kell talpadból kiszednem
a sok tövist: ezer sivár latyak-
szavanna- és vadlódarázs-szilánkot
mit a kegyetlen lét a húsba lő
(bár néha álmomban piros sityak-
ban ücsörgök én is kályhámba lángok
fogam közt rőt zsarátnok perzsel ó)
Amikor a torokban összegyűlt mézes korom miatti fuldoklás felébreszt, az első gondolatom az azonnali halál, ami lassan egy nagyon súlyos, végstádiumban lévő betegséggé csendesül. Sármos acetonillat szivárog a pórusokból, és apránként jönnek elő az adatok: ez én vagyok, ez a szoba az én szobám, és tegnap rettenetesen részeg voltam valahol. Érdekes, hogy az utolsó emlék mindig egy viszonylag józannak hitt pillanat, és a szemtanúk általában arról számolnak be, hogy e pillanatot követően még legalább egy óráig józannak tűntem, aztán minősíthetetlen hangon kezdtem társalogni valakivel, természetesen üvöltve, majd újabb óra múlva bealudtam. Az edzés eredményeként ezek az öntudatlan és emléktelen időszakok egyre nőttek, az utolsó időkben már hat-hét óra esett ki, mialatt társalogtam, sértegettem, törtem, helyet változtattam. Soha sincs meg a hazatérés pillanata, csak valami homályos kép, ahogy a hűtőszekrényre könyökölve hideg spagettit eszem kézzel. Reggelre mindig nyitott, de érintetlen sör az ágy mellett, gyakran diszkrét húgyszag és sebek a testen. A szégyen ilyenkor annyira erős, hogy csak az azonnali Unicum-ivás, a mihamarabbi lerészegedés tompítja, aztán már az sem, folyamatos a bűntudat, ami gyakorta csap át színtiszta paranoiába, öngyilkossági gondolatokba, amikor lehetetlen az utcára menni, lehetetlen felvenni a telefont, és minden csengetéstől pánikba esem. Ilyenkor jókat lehet írni. "
