Najó, akkor lehet tovább menni, hogy ezek a főúri családok kiknek a magánvagyonát és hogyan tulajdonították el anno. Avagy a jog megáll valahol a XIX. században?
Na, miután a Legfelsőbb Bíróságon Herzogék
szerencsésen elbukták a perüket, most egy újabb
sztárügyvéd, a svájci és osztrák államot zsaroló
Ed Fagan feszül a magyar állam ellen...:
Hatvany kontra magyar állam
Ed Fagan először perel be egy országot
NSZ • 2004. április 2. • Szerző: Szászi Júlia
Egy Manet-kép a kollekcióból
Egy Manet-kép a kollekcióból
Pert indít a Magyar Köztársaság ellen Ed Fagan amerikai sztárügyvéd, aki a rabolt náci vagyonok visszaadásának ügyeiben tett szert hírnévre. Fagan a Hatvany-gyűjteményből ma törvénytelenül, az örökösök hozzájárulása nélkül magyarországi múzeumokban „fogva tartott” festmények visszaadását, illetve méltányos összegű megváltását szeretné elérni. A Népszabadság bécsi tudósítójának nyilatkozva az amerikai ügyvéd elmondta, hogy konkrétan tíz festményről van szó, emellett azonban szeretné azt is elérni, hogy Magyarországon is készüljön el a múzeumok anyagának átvizsgálása, az eredetek pontos ellenőrzése és az árjásított, vagyis a meggyilkolt, elhurcolt zsidó családoktól elrabolt vagyontárgyak listázása.
A kereset New York-i beadásának időpontját Fagan még nem kívánta megjelölni, hiszen folytatódnak a magyarországi előtanulmányok, ám a hírt nem véletlenül most kívánja közzétenni. Fagan úgy véli: az Európai Unióba éppen belépő Magyarország számára ugyancsak kellemetlen, ha kiderül, hogy lopott műkincsekhez ragaszkodik. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy most első ízben perel országot.
Fagan megbízója Joram Deutsch svájci ügyvéd, aki viszont a Hatvany családot, az egykori gyűjtemény örököseit képviseli.
A Hatvany család visszaköveteli festményeit
A svájci ügyvéd maga is „örökölte” az ügyet, igaz, nem a festmények tulajdonjoga viszonylatában – bár ősei révén igen távoli rokonságban van a Hatvany családdal. A most 60 esztendős svájci ügyvéd egész fiatalkorát a Hatvany-gyűjtemény „árnyékában” töltötte: édesapja, a két éve 96 évesen elhunyt Hans Deutsch 130 más hasonló ügy mellett a Hatvanyak jogi képviseletét is ellátta. A hatvanas évek elején ért is el némi sikert – 17,5 millió márka kifizetését – ebben a restitúciós ügyben: a német állam bizonyos műkincsek elrablását beismerte. Ugyanez a per lett azonban a végzete is: mint később kiderült, hamisan megvádolták, hogy áldokumentumokkal és kizsarolt vallomásokkal csikarta ki a kártérítést. Hans Deutsch 19 hónapot töltött vizsgálati fogságban, míg 1973-ban az ügy tárgyalásán kiderült, hogy éppen ellenkezőleg, az ellene felhozott vádak alapultak zsaroláson és hamis tanúzáson. Részben rehabilitálták – költségeit például soha nem térítették meg. Bár az általa képvisel ügyben kiderült, hogy a valóban a Szovjetunióban landolt festményeket nem közvetlenül Budapestről, hanem már Berlinből vitték el az oroszok – tehát eredetileg a családot a németek fosztották meg vagyonuktól – az erkölcsileg teljesen tönkretett, Svájcba áttelepült ügyvédet élete végéig foglalkoztatta a Hatvany-gyűjtemény rejtélye. Fia, Joram Deutsch New Yorkban egy El Greco-kiállításon találta magát egyszerre csak szemben egy olyan képpel, a Sinai-hegy és a kolostor cíművel, amely tudomása szerint egyike a keresett képeknek. A festmény ugyan viszszakerült a kölcsönző krétai múzeumba, Joram Deutsch azonban felvette a kapcsolatot Ed Fagan amerikai ügyvéddel, akivel most már közösen harcolnak a Hatvanyak vagyonáért.
A svájci ügyvéd lapunk bécsi tudósítójával beszélgetve megbízóit nem kívánja ugyan megnevezni, annyit azonban elárul, hogy a család Svájcban és Franciaországban élő leszármazottairól van szó. Konkrét érzelmi kapcsolat őket már nem fűzi a képekhez, nem ismerik őket gyermekkorukból, és nem is feltétlenül fizikai valójukban szeretnék őket visszakapni, de nem törődnek bele a jogtalan vagyonelkobzásba. A svájci ügyvéd további budapesti tárgyalásokat is tervez. Fagan nem hagy kétséget az iránt, hogy a legvégsőkig elmegy.
Bécsi tartózkodásának célja egyébként az osztrák bankok elleni gyűjtőper benyújtásának bejelentése. Fagan és csapata elsősorban az Erste és a Bank Austria – Creditanstalt ellen jár el, s követel anyagi kártérítést azért a szerepért, amit az osztrák bankok a náci időkben a műkincsrablások lebonyolításában játszottak. A szerepvállalást az ügyvéd dokumentumokkal bizonyítja. Az elrabolt műkincsek visszajuttatására megalakult a holokauszttúlélők nemzetközi szövetsége (az angol rövidítés betűjelével AHVRAM), amelyet Ed Fagan bécsi sajtóértekezletén mutatott be.
-----
Sok hazugság van a cikkben, meg sorok között lehet olvasni...
"Az állam nyert a Herczog-perben
Harmincegy kép sorsa dőlt el
Index
2003. október 2., csütörtök 17:06
Herzogék leszármazottai nem kaphatják meg Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Székely Bertalan, Benczúr Gyula és Barabás Miklós festményeit, amelyeket ötven év óta igyekeznek visszaszerezni a magyar államtól. A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett határozatával ugyanis megváltoztatta a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyet tavaly hozott egy 400 millió forintos műkincsperben. Martha Nierenberg amerikai-magyar állampolgár Herzog Mór Lipót örököseként 1999 októberében indított polgári pert a magyar állam, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria ellen."
Hát éppen ez az, ami kérdéses - baszki -, hiszen egyszer már kárpótolták őket 200 E dollárral :((( Lehet, h ez kevés, vagy most már kevésnek tartják, de ez már magánügy...
ne keverjuk a szezont a f@...mal...Mr>Pete pl. eleg konkretan, egyenesen leirta. O is egy jo peldat mondott, hadd ne ismeteljuk meg.
Ha azt hiszed, hogy akar nekem, akar masnak, akit kicsit is erdekel, nem faj, hogy tobbe nem lathatja a kepeket ugy, ahogy eddig, tevedsz.
De sokkal hoszabb tavon-es akar most is- jobban szurna az, ha a magyar allam kisajatitana(nem akarok durvabb szavakat hasznalni) a kerdeses kepeket.
Figyelj, ez csak egy otlet: Miert ne lehetne legalabb ugyanekkora vehemenciaval harcolni az Oroszorszagban rekedt mukincsekert?Megsugom: sokkal tobb van ott, mint ez a "veszteseg", per pillanat.
Hát, nem tudom! Félek az amerikai típusú "igazságtól" és "igazságszolgáltatástól", amit most itt érzek. Ők másoknak mindig jól meg tudták mondani, hogyan is kell cselekedni, hogyan kell védeni a magántulajdont, csak az indiánokat, meg a négereket felejtették el kárpótolni :( De ez más téma.
Tőlem lehetnének a képek akár a Herzogéké is, csak maradjanak a múzemokban. Nem tudom, h a korábbi kártérítést, miért kapták, ha valóban a képekért, akkor menjenek a sunyiba, ha nem, akkor meg ki kéne egyezni velük valahogyan...
én nem vagyok a legfelsőbb bíroság.
ti sem vagytok azok.
ez itt nem per, és az itt leírtak nem bizonyítékok.
nincs itt a vád és a védelem beadványa, sem a jogi okfejtés, de még az első fokú bíróság itéletének indoklása sem.
mi van?
vannak vélemények félinformációk alapján, mely félinformációk rendesen alátámasztani látszanak a véleményeket.
van aztán keverése szezonnak a fazonnal, mintegy az indulati elemeket alátámasztandó.
nem tudom eldönteni, kinek van igaza, de azt gondolom, nem kizárt, hogy a másik félnek. ki a másik fél? amelyik nem az, akiről azt hittem az előbb, hogy igaza van.
veszélyes dolog ilyen körülmények között bátor kijelentéseket tenni.
de ha a herzog örökösöké a képek tulajdonjoga, azt csinálnak vele, amit akarnak, és ha ők szeretnének télálló almát meg krumplit venni az árán, ebben nem szabad megakadályozni őket. mint ahogy abban sem, hogy cseréljenek rotschildékkal vagy bloch-bauerékkal, ha az ő képeik jobban mennek a tapéta szinéhez.
ha a magyar államé a tulajdonjog, szintén azt csinál a képeivel amit akar. például lerakja őket valami raktárba, hogy sose tudd meg, mije van, kölcsönadja a kormánynak, hadd díszítsen vele rezidenciát, vagy közszemlére teszi. majd valaki eldönti.
nem én.
te sem.
a bíróság sem.
a tulajdonos. mert az övé.
aztán itt van még ez a tudatszűkült állapot, hogy azt hisszük, hogy amit akarunk, az a miénk, és ha mégsem, akkor az a defaultból hülye bíróság az oka, aki nem látja át a sajtóban megjelent érvelés kristálytiszta logikáját, leragad a sunyi ügyvédi csűrésnél-csavarásnál, és képes szentesíteni valami égbekiálltó igazságtalanságot.
naív vagyok, amikor azt gondolom, ez mégse biztos, hogy így van?
és most ne jöjjön nekem senki a cionista világösszeesküvés-elmélettel!
mert mi van akkor, ha a történet úgy szól, hogy 1919 áprilisában besétált a komisszár elvtárs a herzog báró villájába és a személyzet csendes tiltakozása ellenére leakasztott néhány megfelelő méretű festményt és elismervény nélkül elvitte? vagy hasonló történetet el bírok képzelni SS őrnaggyal is, aki főnöke számára gyűjt képeket pesten, majd valami vonattal őket berlinbe küldi, ahonnan a felszabadító, hős vörös hadsereg ugyanúgy bedobozolva viszi moszkvába, de onnan valami adminisztrációs tévedés, vagy egy kommunista káder közbenjárása okán mégis visszakerül pestre, a múzeumba, és a lágerből visszatérő rokonok csak azért nem kapják meg, mert nem tudják igazolni, hogy szétbombázott villájukból valóban elvitték a képeket...
ez itt mind csak fantáziálás, de ha hihetően írnám le, dátumokkal és nevekkel megspékelve, egy csomó embert meg tudnék győzni valaki igazáról.
csak óvatosan!
mondd meg a véleményed, de ne feledd el hozzátenni, miről. és vigyázz arra, hogy nehogy olyat mondj, amit nem lehet visszaszívni, ha esetleg kiderülne, hogy a tény, amire véleményed alapoztad, mégsem volt tény.
Krisztust megfosztják ruháitól (2.)
Akit már kártalanított a magyar állam és akiket nem
Bayer Zsolt
Szerző
Felküldve: 2000. november 02.
6 . oldal
Bécsben, a jó öreg Bécsben időszaki kiállítás nyílt, méghozzá a Belvedere patinás, monarchiás falai
között. Klimt mester képei is ott függenek. Ott látható például Adele Bloch-Bauer portréja -
átkozottul jó volt portréfestésben is Gustav -, ám jó lesz sietnie annak, aki meg akarja nézni, ugyanis
eltűnhet Adele, bármelyik pillanatban.
Ennek van most ideje: eltűnnek a képek Európa múzeumaiból... Adele Bloch-Bauer Gustav Klimt
festette portréja alatt megjelent a felirat, megjelent a rém: ,,per alatt"; ezt írták jó Adele arca és teste
alá, mert hát tudjuk milyen az, amikor egy üzlet beindul... Történt, hogy a Bloch-Bauer család egy
madárfüttyös, pacsirta- dalos napon úgy döntött, Adele portréját, továbbá még négy, Gustav Klimt
festette tájképet az osztrák államnak adományoz. S lőn. Az adományozás megtörtént, megitták az
áldomást, mindenki mosolygott, volt rengeteg kézfogás meg köszönetnyilvánítás, a képek felkerültek a
múzeum falára, a Bloch-Bauer család meg nyugodni tért békés, adományozós, jóságos hangulatban.
Nnna...
Ezt az öt festményt perlik most vissza az Amerikában élő Bloch-Bauer leszármazottak. De hát hogyan
perelhetik vissza a képeket, amelyeket az elődök - ismételjük meg bátran, sokat fogunk ma még
ismételgetni! - a húszas években az osztrák államnak adományoztak? Szinte kísértetiesen ugyanezt a
kérdést tette fel magának az osztrák állam is, meg az összes osztrák múzeumigazgató, meg az összes
normális osztrák állampolgár. És a válasz nem is váratott sokáig magára. Az Amerikában élő
Bloch-Bauer leszármazottak a következő indoklással indították meg a pert: ha az ősök tudták volna,
mi fog történni 1938-ban, biztosan nem ajándékozzák a festményeket az osztrák államnak. Jó, jó,
tudom, hogy nem hiszik el így első olvasatra, ezért megismétlem: ha az ősök tudták volna, mi fog
történni 1938-ban, biztosan nem ajándékozzák a festményeket az osztrák államnak...
Ne nevessenek kérem, és ne is vagdalják bele papucsaikat a velencei tükörbe. Ahogy a dolgok ma
kinéznek, egy rakás Bloch-Bauer ott Amerikában még viszszakaphatja Adele néni portréját, meg
azokat a tájképeket. Most ugyanis úgy áll éppen, hogy Martha Nierenberg visszakapja a Szépművészeti
Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában őrzött képeket, néhai Herczog Mór Lipót egykori
gyűjteményének darabjait.
Úgy egy esztendeje voltam bátor ezzel az üggyel foglalkozni e lap hasábjain. Beszámoltam a fellendült
,,műkincsvisszaszerző buliról", amelyben tevékeny szerepet játszik a Zsidó Világkongreszszus direkte
erre szakosodott bizottsága, elmeséltem, hogyan foglalták le az Egyesült Államokban azt a két
Schiele-festményt, amelyeket az osztrák Leopold-gyűjteménnyel vittek vendégszerepelni New
Yorkba, ahol is a Rothschildok egyszerűen bejelentették a tulajdoni igényüket, és erre az amerikai
hatóságok teljesen jogtalanul elkobozták a képeket. (Jelentem, azóta bebizonyosodott, hogy a
Rothschildok hiába akarják a két Schiele-képet, nincs hozzá semmi közük, de az amerikaiak ennek
ellenére mind a mai napig csak az egyiket szolgáltatták viszsza Ausztriának.)
Megírtam önöknek egy éve, hogy azért a Rothschildok leakasztgattak a Kunsthistorisches Museum
faláról tizenegy nagy értékű festményt, majd kisvártatva piacra is dobták mindet a Christie's aukciós
ház segítségével, a következő szlogennel: ,,Itt a lehetőség, hogy egyenesen a Kunsthistorisches Museum
és az Albertina falairól vásárolhassunk magunknak festményt!" És ezt írtam egy éve, befejezésképpen:
,,Ilyen előzmények után Martha Nierenberg joggal gondolhatta, hogy a Christie's következő árverése
ezzel a címmel fog nyitni: Itt a lehetőség, hogy egyenesen a Szépművészeti Múzeum és a Magyar
Nemzeti Galéria falairól vásároljon festményt!"
Nem fog ilyen címmel nyitni.
Van ugyanis néhány probléma. Először: a most visszakövetelt műtárgyak felettébb kalandos utat jártak
be Magyarországon - s azon kívül is. A lényeg, hogy a per tárgyát képező képek egy részét az itthon
maradt örökösök hivatalosan eladták a magyar államnak. Más műveket viszont szintén hivatalos
engedéllyel kivittek az országból. Megint más tárgyakat pedig Herzog Istvánné Kiss Ilona és Bethlen
Istvánné kicsempésztek az országból, ezért perbe fogták őket, s a Legfelsőbb Bíróság által is
megerősített ítélet teljes vagyonelkobzás volt. Az ítélet 1948-ban született, akkor pedig nem volt
Magyarországon zsidóüldözés, vagyis tökéletesen értelmetlen arra hivatkozni, hogy a bíróság ítélete
faji diszkrimináción alapult.
Végül pedig említsük meg azt az ,,apróságot" is, hogy Herzog Erzsébetet, Martha Nierenberg
édesanyját az 1973-ban életbe lépett magyar-amerikai vagyonjogi megállapodás részeként
kártalanították. Festményeinek értékét New York-i műkereskedők és igazságügyi szakértők akkor 210
ezer dollárra becsülték, s ezt az összeget a magyar állam KI-FI-ZET-TE.
Elhiszem én, jó lenne a pénz mellé megkapni a képeket is, most, így az ezredforduló táján, de reméljük,
erre mégsem kerülhet sor. Reméljük, mindennek van határa..." Nos, ezt írtam egy éve. Naiv vagyok,
hiába. Nincsen határa semminek. Martha Nierenberg el fogja rakni a kártérítés mellé a festményeket
is, egyetlen reményünk, hogy jelen lesz a sajtó, amikor ez a kedves asszony (aki két évig csöndben
egyezkedett Magyar Bálinttal, majd a kormányváltás után mindjárt elérkezettnek látta az időt a
magyar állam beperlésére, mert hogy az ,,Orbán-kormány nacionalistább és kevésbé nemzetközi, mint
elődje" (!) leakasztgatja a falakról El Grecót meg Alonso Canót, reméljük, készül majd fénykép, készül
filmfelvétel, mégis jó, ha marad jel, ugye... Már csak azért, hogy vizuálisan is be lehessen mutatni az
alkotmánybíráknak a precedenst.
És most aztán jöhet mindenki.
A Festeticsek visszakapják Keszthelyt. Az Esterházyak grófi ága Gannát, a Batthyányak
Zalaszentgrótot, a Széchenyiek Nagycenket, a Brunswickok Martonvásárt, Fertődöt a herceg
Esterházyak, a Héderváryak Hédervárt legalább, a Rákócziak Sárospatakot - gyakorlatilag
tokkal-vonóval -, a Forgáchok Szécsényt, a Teleki-Dégenfeldek Szirákot, a Tiszáknak is visszajár
Geszt, ez aztán tényleg a minimum. S ha végeztünk majd a nagyokkal, jöhetnek a kisebb kúriák,
udvarházak, azután a boltok, műhelyek, sarokházak, gyárak, a Kurucz kovács meg a Patyi lakatos
házacskája, s ha megvan mindenki, akkor jöhet a Bayerék minden birtoka Mosonszolnokon. Igényt
tartok a régi malomra is, a kocsmákra is, a földekre is.
Van jogcímem, mindjárt kettő.
Az egyik így szól: ha őseimet nem verik össze, nem rugdossák meg, majd pedig nem zsúfolják bele egy
marhavagonba mintegy húszkilónyi csomaggal, amelyben magukkal vihették Németországba egy élet
munkáját, akkor őseim biztosan nem adták volna a magyar államnak mindenüket.
A másik indokom nem szól sehogy, a másik indokom a Martha Nierenberg elsőfokú ítélete. Az
mindannyiunk indoka. Mindazoké, akiktől elvettek mindent, akiket ,,államosítottak", de Martha
Nierenbergékkel ellentétben nem 210 ezer dollárt kaptak, hanem verést, kínzást, orrbeverést,
fogkirúgást, Recsket, Hortobágyot meg malenkij robotot, és Martha Nierenberggel ellentétben legjobb
esetben elértéktelenedett kárpótlási jegyeket őrizgetnek az almáriumban...
Hát ezért.
És aki azt gondolja, hogy ez vicc, az bizony nagyon téved. Ez véresen komoly. Mint El Greco Krisztust
megfosztják ruháitól című festménye...
A Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kedden
fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen.
Már nincs két hetünk sem, hogy megnézzük a Szépművészeti Múzeumban és a Nemzeti Galériában azt a tíz festményt, köztük El Greco, van Dyck, Lucas Cranach és Courbet
egy-egy és Munkácsy két alkotását, melyeket a Fővárosi Bíróság első fokú döntése értelmében 15 napon belül vissza kell adni jogos tulajdonosuknak, Martha Nierenberg
amerikai-magyar állampolgárnak, Herzog Mór Lipót báró unokájának. Ha a magyar államot képviselő Kincstári Vagyoni Igazgatóság fellebbez, még folytatódhat a per, meg különben is,
védett képek ezek, nem lehet csak úgy kisétálni velük az országból, tehát lehet, hogy többször 15 nap lesz az. Ám ha az állam veszít a független bíróságon, akkor valódi precedens
teremtődik. Ismét magántulajdonba kerülhetnek valaha magántulajdonú műkincsek, melyekre mindig szívesen tette rá kezét az állam (a világhírű Herzog-gyűjteményt a
Tanácsköztársaság idején vették köztulajdonba; a horthysta zsidótörvények alapján, noha a báró keresztény volt, lefoglalták; a kincsek Eichmannék széfjeinek érintésével előbb
Nyugatra, aztán a Szovjetunióba utaztak, majd kis részük visszatért a szocialista haza múzeumaiba). A kör bezárul, érvényesül a magántulajdon szentsége. Ezt kénytelen elfogadni az is,
aki úgy érzi, az állam a nemzet érdekében próbálná megtartani azt, amit közös tulajdonunknak képzeltünk, és az is, akit amúgy nem érdekel a képzőművészet, de most reflexszerűen
rákezdene, hogy már megint a zsidók járnak jól.
És ez így helyes. És nem csak azért, mert mi sem vagyunk különbek a Deákné vásznánál, ha azon méltatlankodunk, hogy Oroszország 55 évvel a háború vége után sem tette még le a
küszöbre az innen elhurcolt műkincseket - miközben vonakodunk visszaadni a Herzog-gyűjteményt.
Hanem azért, mert embereket nem lehet erőszakkal megfosztani tulajdonuktól, legyen az akár értékes, akár értéktelen. Az eltulajdonított javakat, főleg ha a kényszer megszűntével a
károsultak kérik, vissza kell adni. És ha visszaadjuk őket, nem akadályozhatjuk a magántulajdonnal való szabad rendelkezés jogát, s így a képek kivitelét az országból, még akkor sem, ha
azok úgymond védettek.
Hát... Tudod, nem Herzogék tehetnek róla, hogy az oroszok nem adnak vissza képeket nekünk. Ha szerinted ez igazságtalan - vagyis, hogy a mi képeink maradnak Moszkvában - akkor nyilván azt is igazságtalannak tartanád, ha a magyar állam nem adna vissza képeket jogos tulajdonosuknak, pölö Herzogéknak.
Nem olvastam még végig a többi hozzászólást, remélem, nem ismételtem meg xedszer ugyanazt.
(Vagy mégis inkább azt remélem, hogy más is így látja???)
Szerintem is vissza kell nekik adni, ha az övék volt. Nem kellene az orosz, román, egyéb balkáni országok viselkedését normának tekinteni. Én legalábbis nem örülnék neki. Másrészt a magántulajdon magántulajdon, itt nem is képekről van szó, jó ha 100k ember látogatja a múzeumot évente, abból kb 30-nak hiányozna, ha nem lenne ott a kép. Szóval inkább az elvekről van szó. Mi visszaadtuk, ami az övék, jogosan kérhetjük mi is vissza másoktól, hiszen mi betartjuk a normát. Igenis gyakoroljunk gesztust. A gesztusok olyan kevés pénzbe kerülnek az államnak, főleg Józsi bácsi bőkezűségéhez képest, hogy igazán költséghatékonyan növeli az országunk imázsát. imho
Azt hiszem félreértettél! Ha az lenne a gyakorlat, h 100 esetből (bárki is legyen az "elkobzó" vagy egyszerűbben tolvaj) 95-ben visszaadták volna, ill. visszaadnák az elvett értéktárgyakat, akkor OK, adjuk vissza. De amíg 100 esetből egyszer adják vissza a - valóban jogtalanul - elevett értékeket, akkor ne mi gyakoroljuk ezt a gesztust, akiktől az egyik legtöbb szajrét elvitték. Inkább azt mondom, ha más tehene nem döglik meg, ne dögöljön meg a miénk se...
Sok ismerősöm van (volt), akinek "eltulajdonították" (vagy államosították, ha úgy jobban tetszik) üzletét, házát, földjét, egyéb értékeit stb. és nem kapott vissza semmit, kárpótlást sem. A nyugati országok sem jeleskedtek a háborúban vesztes országok állampolgárai javainak visszaadásában. Akkor miért kell pont Magyarországnak gavalléran visszaszolgáltatni annak a kevés megmaradt műkincsnek egy részét is. Az ellen semmi kifogásom, hogy övék legyen a tulajdonjog, de a képek maradjanak csak szépen a múzeumokban.
"...azt sem illő ellopni, ami egy ország, nép, csoport stb. tulajdona..."
De ellopják!
Ez viszont nem mentség!
Más büne nem indok bünelkövetésre!
Az, hogy a politikusok ellopják az országot (lds: Szeged) nem lehet ok arra, hogy egykoron eltulajdonított magántárgyakat ne adjanak vissza!
Nem is viheti el szerintem, hiaba az ove. Vedett kepet egyszeruen nem lehet kivinni az orszagbol. Tarthatja itthon magangyujtemenyben, vagy felajanlhatja az allamnak, ill. mas magyar gyujtemenynek megvetelre. Ez volt az alapja nehany kep elkobzasanak is. Amikor a haboru utan kimentek a Herczog orokosok nyugatra, nehany kepet ki akartak vinni magukkal. Lekapcsoltak oket es a kepeket helybol elkoboztak. Azok kerultek jogszeruen a magyar allam tulajdonaba. Egyebkent erdekes, hogy ha nem cseszik el, es egyszeruen allamositjak a gyujtemenyt, akkor most sz... sem jarna nekik vissza. Csak a rendszer az orokkevalosagra rendezkedett be, es eszukbe sem jutott.
Gondom van ezzel a "eredetileg az övék volt, személy szerint" megfogalmazással. Tudom manapság a "magántulajdon szentségét" hangoztatják, de azért, azt sem illő ellopni, ami egy ország, nép, csoport stb. tulajdona... No mármost, ha ilyenekért ab ovo elutasítják a kártérítést (történelmi múlt, elévülés, le vagytok szarva stb.) indokokkal, nem látom indokoltnak a magánszemélyek ilyen irányú - tárgybeli - kártérítési igényeinek kielégítését sem. Egyébként, a hírekből én azt vettem ki- lehet, h tévesen - hogy a Herzog örökösök kaptak az általános" kártérítésből, csak nekik a képekre is fáj a foguk :(((
Azer' fasza volt az oregasszony! mindjart a per eredmenyenek tudomasara jutasa utan igy nyilatkozott:
Tulajdonkeppen csak egy kepet szandekozik hazavinni. A tobbit igazan megvehetne tole a muzeum...
csak azert, mert az orszag meg mindig nem kapott semmit vissza az elzabralt, elharacsolt ertekekbol, nem lehet megtagadni a csaladtol, ami az ove. Talan szebb lenne a tortenet, ha a csalad is kapott volna valamit a magyar allamtol az elmult evtizedek alatt, es akkor esetleg azt mondanak, maradjanak a kepek a muzeumban.
Azt hiszem, nagyjabol igy mukodnek a dolgok.
Nem orulok neki, de megertem.
Nem tudom, igazam van-e, de nekem vhogy nem szimpi az, h majd' 60 évvel a II. vh. után elvihessen vki "örökség" címén Múzeumainkból El Greco, ill. Munkácsy képeket! Különösen azért nem, mert mi lótuszt sem kaptunk a tőlünk Oroszországba meg máshová vitt szajréért kárpótlásul. A British Museum sem adja vissza az Egyiptomból lopott kincseket... Ráadásul a hírekből úgy vettem ki, h a Herzog-örökösök már kaptak "általános" kárpótlást, csak nekik a képek kellenek...
