Hétvégén nagyon verselős hangulatomban voltam, és találtam egy ideillő verset,
talán nem haragudtok meg érte, ha idézem. (Dsida írta ezt is)
(oncogito, látod nagyon úgy tűnik, hogy az öregedés szele engem is csapdos ;o) )
Koretta
===============
Dsida Jenő
A SÖTÉTSÉG VERSE
Ó, virrasztások évszaka!
Vastagon fog a tinta, zordul.
A rozsdalevü éjszaka
már hatkor a kertekre csordul:
Reves fák nyirka folydogál
s te arra gondolsz: mennyi éved
van hátra még? Jaj meg-megáll
a láb, mert fél, hogy sírba téved.
...Mondd, kissé mártottál-e már
hófehér cukrot barna lébe,
egy feketekávés pohár
keserű, nyirkos éjjelébe?
S figyelted-e: a sűrü lé
mily biztosan, mily sunyi-resten
szivárog, kúszik fölfelé
a kristálytiszta kockatestben?
Így szivódik az éjszaka
beléd is, fölfelé eredve,
az éjszaka, a sír szaga
minden rostodba és eredbe,
mígnem egy lucskos, barna esten
az olvadásig itat át,
hogy édesítsd valamely isten
sötét keserű italát.
Gondolom mindenki egy kicsit mást ért filizófikus magány alatt, de valahol mégis van általános vonatkozása: ha az embernek megmarad a gondolkodási képessége, és megmarad a kíváncsisága
a világ dolgai iránt, akkor el tudja foglalni magát, olvasással, írással,(esetleg netezéssel:-) zenehallgatással stb.
Félre tud vonulni a gondolataival,(jól érzi magát a saját társaságában is,) s nem telepedik rá a környezetére. Nem akarja minden áron elmondani sajátmagát annak, aki éppen szembe jön vele, nem akarja rátukmálni tapasztalatait a fiatalabbakra, nem tart példabeszédeket, s nem mondja el harminchatodszor ugyan azt a szorit.
Én ilyen egyszerűnek képzelem azt a bizonyos
filozófikus magánynak nevezett valamit, amire viszont nem készülhet fel egyformán mindenki, mert
gondolom külön adottság szükségeltetik hozzá.
A véletlennek ehhez semmi köze, a véletlen csak
beleszólhat véletlenül az egészbe: mondjuk olyan módon , hogy se így , se úgy nem élhetjük meg az öregkort, mert véletlenül a fejünkre esik egy tégla :-))
En nem vagyok a filozofikus magany hive.Mindig erdekelt a filozofia, de szeretem tudni azt is, hogy nem vagyok egyedul a vilagban. Szerintem a magany elszigetelodes a vilagtol...A szabadon valasztott maganynak pedig semmi koze a veletlenhez. Szerintem ez mar az egyeni sors szandekos Oniranyitasanak temakorehez tartozik. Valoszinuleg mindenki eleteben kerult mar olyan szituaciokba, hogy dontennie kellett a sajat sorsat iletoen.Igaz,hogy a lenyeges sorsdonto helyzetekben, legtobbszor masok dontenek helyettunk. De szerencsere vannak kivetelek is. Az, hogy konyvek garmadaja kozott tapogatozunk az en esetemben beigazolodik. Ha filozofalgatok akkor tenyleg magamba szoktam szallni es jol esik a konyveim kozott ugymond letezni. Nem vagyok meg biztos abban ha van sajat filozofiam az engem korulvevo vilagrol es a velem megtortentekkel kapcsolatosan.Lehet, hogy az a filozofikus magany amirol te beszelsz nalam arra az intim gondolatvilagra vonatkozik amit nem szivesen targyalnek meg masokkal. Egyreszt azert mert felek attol, hogy gondolataim tul kozonsegesek vagy egyaltalan nem erdekesek.
Udv.
Végre végre !!! Nagyon izgalmas amit leírtál Pézsmabölénmy! Erre föl kell készünlöm, nem mindig oké, ami hirtelen kéznél van. Majd jövök! :-)))
A filozófikus magány föltételezi, hogy könyvek garmadája között tapogatózzunk.....bármennyit olvashatsz, olyan okos sosem lehetsz, hogy azt hidd magadról, hogy mindent tudsz:-)) Én példul alig valamit :- Nem is olyan régen jöttem rá.
Ez volt a megvilágosodás pillanata? :-)))
A veletlenrol...
Veletlenul nem vagyok otthon.Nem akarom ennek a gepnek a billentyuzet nyelv beallitasat modositanni.Tehat ekezetek nelkul fogok irni.Egy;bkent talan jobb is, nem a legerosebb erenyem a helyesiras.Vajon veletlenszeru lenne az is ahogy a vilagra jovunk. A `80. -as evek elejen olvastam valamit ezzel kapcsolatosan Jokai Annatol. A veletlenul megszuletett emberekrol. Sajnos nem vagyok a konyvtaram kozeleben, de majd kozlom a cimet is.Veletlenul szuletunk meg, aztan veletlenek vegtelen sorozata befolyasolja eletunket. De maga az egyeni sors alakulasa, velemenyem szerint nem eppen veletlenszeru.Nagyon egyszeruen el lehet kulonitenni az ember eletebol azt ami szuksegszeru, lenyegi es azonos modon mindig megismetlodo. Peldaul genjeink veletlenszeruen konfiguralodnak pont azza amive lesznek - ez csak egy velemeny, nem szeretnek teves informaciokat kozolni senkinek. Mindenkit figyelmeztetek, hogy genetikai ismereteim valahol az altalanos ismeretiszint also hataran helyezkednek el. De az a lenyeg, hogy nem letezik ket egyforma ember. Maga a termeszet sem kepes tokeletesen masolni genszerkezeteket.n Emiatt beszelhetunk valoszinuleg evolucirol is. A genetikailag veletlenul meghatarozott egyent aztan tovabb befolyasolja a tarsadalmi tenyezok vegtelen sorozata.Mert ha veletlen az, hogy valakinek a genjei ugy alakultak, hogy a neme es bio-pszicho-fiziologiai tenyezoi sajatos modon letek meghatarozva, az hogy valaki hol es mikor szuletik meg, bizony mar nem veletlenszeru. Mindnyajan elszoktunk melazni azon, hogy mi lett volna ha peldaul eletunkben fontos lepeseinket maskeppen tettuk volna meg, maskeppen hoztuk volna meg donteseinket. Az a jo az egeszben, hogy nem ismerjuk a jovot, nem ismerjuk egyeni determinacioink titkait.Ha mindent elore tudnank es nem lenne semmi veletlen az eletunkben akkor talan nem is lehetnenk azok akik vagyunk a jelenben. Udv mindenkinek!
Köszönöm a kiegészítést és a kiigazítást, mert fejből idéztem.
De legjobban azt köszönöm, hogy elolvastad az előzményeket. Ugyanis csak neked elárulom, ha köztünk marad :-) hogy ezt az idézetet az előző oldalon is leírtam, de eddig akikkel beszélgettünk itt a topicban nem vette észre, azaz nem emlékezett rá. :-(
Ugylátszik megcsapott minket az öregedés szele. :-))) Ez persz rád nem vonatkozik !
Valahol én is ezt gondolom, de mégsem egészen.
Sorsunknak rendezője és szeretpjátszója lehetünk egyszerre, de írója nem.Persze, ez megintcsak hit kérdése elsősorban, bizonyítékunk nincs, legfeljebb bizonyosság.
Mindenesetre idősebb korban már nagyobb tapasztalattal kell rendelkezni az elvek és a gyakorlat összhangba hozásában.Ehhez pedig az igazságkeresés, és nem pedig önmagunk igazának keresése kell szerintem.
'beszélgessünk kicsit a véletlen fogalmáról '
Yoo, beszélgessünk.
Nem szeretném feltalálni a 'csőben a jukat...' de szvsz a dolog nem úgy áll, hogy a véletlen ellentéte az eleve elrendelés (vagyis a predesztináció). Az igazság szvsz megint középen van, de ez nem az én kis agyamból van csak, hanem sokféle könyvek szintéziséből.
Elnézést kérek tőled, de az én filozófiámban a túlvilág(ok) és az Isten (i hierarchia) evidens, bár ezt senkire nem erőltetném, az érveléseimnek része lesz. (Nem fenyegetőzés... 8:))
Tehát azért vannak tendenciák (és nem a történések) előre mexabva, mert maga a lélek akarja (tervezi meg életei köztes idejében) hogy az újabb szerepében milyen legyen Ő, sorsa, körülményei = tananyaga. Tehát van egy széles, de azért meghatározott sáv (=élet) lsd. még (profi) horoszkópjaink, ezek a lehetőségek, ha úgy tetszik elrendelés. Van ezen kívül a szabad akarat, mely mindenkor szabadon dönthet egy-egy szituációban.
Ezért nem véletlen semmi, és ezért nincs eldöntve mégsem semmi.
Mi magunk vagyunk a sorsunk rendezője is, és szerepjátszója is egyszerre. Csak magunkat hibáztathatjuk, senki mást. És ezért az öregkorunk alakulása is tőlünk függ.
tivadar
Kösz, de én jól érzem magam enélkül is,a jelenlegi nicknevemmel együtt. :-)
Ami pedig az agyi kapacitást illet, én szeretném tágítani a magamét.Csakhogy legyen miből leadni majd.:-)
Vannak elméleti kédések, amelyeket nem tudunk kibontani, talán mert kicsi hozzá az agyi kapacitásunk:-) Ezt elsösorban magamra értem.
Néha jó lazítani, mindent felejteni, s csak úgy a magunk hangulata szerint lebegni térben és időben.
Gyere velem a világ végére, van ott egy fogadó.
Címe, neve: FOGADÓ A SZERELMES HOLDOZ /Törzsasztal/ Ott lehet lazítani, borozgatni, finom ételeket enni, és kedves hőgyekel csevegni.
Hozz magaddal egy új nicknevet és egy szál gyertyát./ Jól fogod érezi magad/
Üdv: Halmara
A véletlenekben nemigen hiszek.Az ilyesmit leginkább a sors számlájára írom.Bár kétségtelen, hogy abban is hiszek, hogy időnként nagyritkán vannak szituációk, amikor egyszerre többféle irányba terelhetjük sorsunkat.Ezeknél az eseteknél a "hogyan tovább" a mi kezünkbe lehet.
És hogy miért pont velünk és akkor és ott történik, ami történik annak legfeljebb a formája a véletlen és nem a kimenetele.
Egyébként minél több a "provokáció",annál több gondolat lát napfényt. :-)))
Igazi választ nem is várhatunk önmagunk számára mástól.
A magam igazsága szerint a sors ellen nem lehet küzdeni, és keseregni pedig hosszú ideig nem szabad.Megélni kellene tudni, ami elrendeltetett.Biztos ismered a gondolatot, de idézem, hiszen jobban megfogalmazza, amire gondolok:
A lelki békéhez három dolog kell:
1. Tudjunk küzdeni az ellen, amin változtatni lehet
2. Tudjunk beletörődni abba, amin nem lehet változtatni
3. Legyen meg a bölcsességünk ahhoz, hogy a kettőt meg tudjuk különböztetni egymástól.
Nahát ennek a bölcsességnek a megszerzése tarthat több életen át, de valahol erre kell törekedni.Ezért nem tudok konkrét választ arra, amin itt töprengünk.
Talán még annyit, hogy az általunk elnevezett filozofikus magány egyik lényeges eleme szerintem, hogy alapvetően mindegy legyen, vannak-e körülöttünk, vagy nincsenek. Hiszen az életünk folyamán számtalanszor megtapasztaltuk, hogy minden fontos dolgot egymagunknak kell átélni.Ha megtaláltuk önmagunkat, sosem lehetünk egyedül.Az híd a magány filozofikus megéléséhez és a többi ember elviseléséhez, nem utolsósorban önmagunk elviseltetéséhez egyaránt.
Néha olyan érzésem van, hogy amikor valóban filozófiai érvényű fogalmakat szeretnék tisztázni,a remélt válasz röviden elintézve a dolgot, megkerüli a lényeget. Tudom, itt nem folózófusok eszméznek ( bár a rovat címe filozófia) én magam is csak laikusként tapogatózom
ennek a tudományágnak a peremén, de ha már beszélgetünk valamiről, igyekszem azokat a csomópontokat megtalálni, melyeknek óldásával közelebb jutunk a lényeghez.
Jószándékú érzelmeinket megfogalmazni sokkal egyszerűbb, mint az események mélyén ütköző szükségszerűségeket, sorsmozgató törvényszerűségeket észrevenni, feltárni.
"Küszködni fogok a jóért, és igyekszem kerülni a rosszat " Ez igazán nemes, és szép gondolat,szinte olyan "zárjuk le a témát" érvényű.
Vegyem tudomásul, és továbbá ne okoskodjak?
Vagy próbáljam kihámozni a sorok közül, mit is akartál mondani?
Hiszel a predesztinációban ( az eleve elrendelésben), tehát tagadod a véletlen létezését. Jól értem ? Kérlek ne haragudj,nem kötekedni akarok.
Én is hiszek az eleve elrendelésben. A sorsunkat nem kerülhetjük ki. Ha elő van írva megöregszünk, vagy korán meghalunk.De hogy ezt közben hogy éljük meg, hogy viseljük, egyedül rajtunk múlik.Akár jó, akár rossz sors van megírva nekem, küszködni fogok a jóért és igyekszem kerülni a rosszat.Tegye a sors is a magáét és én is.
Eszembe jut egy (általam ismeretlen) magyar költő saját sírfelirata:
"Amit megtehettem, megtettem,
mindenki tartozását megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását."
"Véletlenek már pedig nincsenek "- egyre többet
hallani mostanában ezt a kijelentést.
Szerintem beszélgessünk kicsit a véletlen fogalmáról ( nem lóg ki a témából ).
Ha nem hiszünk a véletlenben, akkor nyilván az ellenkezőjét fogadjuk el, az eleve elrendelés képzetét.(Predesztinácio)
Viszont ha ebben a hitben élek, akkor hogyan készüljek fel a derűs öregkorra, hiszen minden determinált. Ha előre meg van írva a sorsom, s benne öregségem minősége, akkor tehetek bármit, úgyis az lesz, ami lesz.
Az öregség és az aggkori végelgyengülés következtében beállott természetes halál nem véletlen. De annak, hogy egy ember véletlen autóbalesetben meghaljon, nem kellett volna feltétlenül bekövetkeznie. Lehet, hogy csak félórával később kellett volna elindulnia , vagy
" jaj elfelejtettem bezárni az ajtót" felkiáltással vissza futni a második emeletre.
A véletlen különböző okságilag feltételezett jelenségek metszéspontján lép fel, számos körülmény egybekapcsolódása révén, s mint ilyen, létezik.
Itt nincs bűnös, és akkor nincs áldozat sem ! :-)
Szerintem a legjobb, ha folytatnánk a témát. Történetesen, hogy mit is jelent az a fizlozófikus magány, elérhető-e annak, aki szeretné, és könnyítés-e az évek súlyának cipelése közben?
Úgy gondolom, hogy a filozofikus magány lényege, hogy mindegy, vannak-e körülöttünk, vagy nincsenek.Önmagunk gondolata is lehet társ.Akkor pedig nem vesz körül minket az egyedüllét kisugárzása, amitől pedig a legtöbben a környezetünkből menekülnek.
Szent, szent a béke kedves Tivadar, csak én most jobbról balról ki vagyok ütve. Alapvetően gyorsan gyógyuló és optimista tipus vagyok, egy pici cihelődés, egy pici morfondirozás, és magamra találok ismét.
Arról is meg vagyok győződve, ha nem hagy el az eszem és a memóriám teljesen, akkor aránylag,és viszonylagosan boldog öregkorom lesz.
Mert szeretem a filozófikus magányt.:-)
Persze az sem baj, ha találok hozzá megértő, kedves, hozzám hasonló ,gondolkodásra hajlamos társakat.
Istenem, legyen egy-két barátom,aki megért engem,
és megérthetetelen , furcsa lelki zajlásaimban sem hagy el.
Azt is meg kell érteni, hogy picit visszavonulok nyalogatni a sebeimet, nem azért mert jólesik, hanem mert kell a gyógyuláshoz.
Szerbusz Halmara, remélem szent a béke ! (Nem tudtad, hogy a Vigort nem szabad chomojan venni ?)
"Tudom, provokativ voltam, de enélkül nincs vita."
Nos, én itt visszakérdeznék. Lehet, hogy nekünk tök ellentétesen foroga zagyunk ?
"Akkor miért pont őt üti el az autó, akkor miért pont rá esik a fal, akkor miért pont ő lesz rákos, akkor miért pont azt a kisgyereket vonja ki a forgalomból a leukémia ?????? és miért
pont az a csecsemő hal meg az inkubátor alatt ?
És miért pont azt az öreget embert üti el a villamos ?"
Ezek a példák szvsz épp azt bizonyítják, hogy nincsenek véletlenek. Mit is értünk véletlen alatt? - vél-etlen, nem vélt, nem várt, emberi ésszel nem prognosztizált, stb. De végigkisértük-e bármelyik példabéli embernek az előzmény-életét, a génjeit, vagy a szülei történetét ?
Halmara, ha bármikor is indulatot vélsz felfedezni a 'hangomban', az azért lehet, mert én már egészen biztosan tudom (bocs, ez itt most nem nagyképűség, hanem átélt, átbeszélt, átolvasott öt évtized...), hogy a létezés misztériumát nem lehet materialista v. logikai alapon se' megérteni, se' megmagyarázni ! Még maga a transzcendens hit sem elegendő hozzá önmagában, nemhogy tiszta 'természettudományos' (melyik tudomány, melyik tudósa, milyen életkorában... stb.stb.) alapon bármi fixet ki lehessen az EGÉSZ mibenlétéről jelenteni !
De. Vannak olyan könyvek, ahol komoly esettanulmányokat lehet olvasni, emberek korábbi életeiről, az ottani történésekről s ezek következményeiről. Ezeket lesöpörni azzal, hogy SZÉP MESE, szvsz a minősítöt minősíti...
Én tehát abban táborban vagyok, amely nem hisz a véletlenben.
Szeretettel (és együttérzéssel az atrocitások miatt) üdvözöl: tivadar
Ilyenkor összel a ciklikus elmúlás hatása alatt talán könnyebben előjön a fiatalabb emberekben az elmúlás, az öregedés félelme.Úgy mint egy mementó mori. Tapasztaltam, hogy velem egyívásúuak nem is érintik meg legszívesebben a témát. Elismerik, hogy van valami melankólia az öszben, de nem mennek el addig, hogy meghuzzák a párhuzamot az egyén élete és a természet ciklikus átalakulása között. Mert végül is, az ami a természetben csak ciklikus fólyamat és csak addig tartó jelenség amig eljön a tavasz, addig az ember esetében az öregedés determinálva, gyorsan és egyesek esetében talán felgyorsítva és irreverzibilisen közeledik.
Az ember szociális lény. Úgy illene, hogy mindig legyenek körülötte más emberek.
Elnézést a korábbi kifakadásomért. Nem fogok többé engedni a provokációknak.Meglehet értenni "öket", de nem szabad elfogadni azt, hogy mire képesek.
Ezek a "nickek" talán nem is fakadnak emberi személyiségből lehet, hogy nem is léteznek mint egyének a társadalomban, csak egyszerűen valami virusok. Valami pokoli elme prógramja szerint fertözik a környezetüket.De ha nincs igazam akkor kell legyen a dolognak egy vidámabbik oldala is. Mert végül is minden társadalomban jelen vannak a bolondok is. Tehát legyenek meg a mi "topic bolondjaink" is. Viszonyúljunk hozzájuk előzékenységgel és megfelelő kitartással. Az általam korábban választott módszer barlanglakóra sülyesztett engem.
"Nem vagyunk Mi szende szentek
Bármennyire szentek Kendtek
Elvisel a föld a hátán
Nem lakik Mibennünk Sátán!"
Halmara, nem gondoltam volna, hogy te ilyen öreg vagy... hahahaha... ez azt jelenti, hogy nemsokára megkaparintalak... hahahaha... várlak a túlvilágon, a farkamon fogsz himbálózni... hahahaha...
Szerintem egy közeli hozzátartozó elesztése minden korban kiválthat depressziót. A tragédiák, a körülmények változásai kiszámíthatatlanok fiatal és idős korban egyaránt.
A tulajdonságok már más kategoria. Az ember bizonyos fokig tudja önmagát alakítani.Persze véleményem szerint ezt csak addig szabad, amíg nem szerepjátszást kényszerítünk magunkra.
Mindenesetre sokmindenre lehet tudatosan törekedni és felkészülni.Ha az öregkortól bölcsességet várunk, akkor tudjuk értékelni. Ha folyton a fiatalságunkat siratjuk, akkor sokkal keservesebb lesz.
Ja, igen! Én pedig ennek az állításnak némileg ellentmondtam, és példázódtam is derekasan a megözvegyült férfivel, aki kedélyesből átváltott
morcos házsártosra, s a megözvegyült nővel, aki férje halála után kivirágzott. Elég rút példák voltak, de mindkettőt az élet produkálta.
Érdemes konkrét példákkal élni, mert velük, általuk közelebb jutunk az általánosítható lényeghez.
Az említett 79 éves öregúr egész életében derűs, jókedélyű ember volt, társa elvesztése után mégis megváltozott.Kötekedő, undok vénember lett.
Mondhatjuk, hogy ezek az undokságok alaptulajdonságként mindig is megvoltak benne ?
Vagy a veszteség hatására az eredeti jó tulajdonságok az ellenkezdő végletbe csaptak át?
Azt hiszem érdemes lenne olyan szempontból is vizsgálni az öregkor minőségét, hogy társas, vagy
társ nélküli magányról van szó.
Ez a kis közjáték összezavart, nem igazán tudok
visszatalálni az eredeti témához, bár sokkal öregebbnek érzem magam mint egy héttel ezelött:-)
Hol is tartottunk?
