-Hát megint eljöttél... -Hiszen mindig eljövök,és sosem megyek el innen igazán. -Pedig nem itt laksz,távolról jössz,s bizony nagy út van mögötted! -Akárcsak Te öreg!De miért zavar ez téged? -Ó nem,kérlek ne haragudj vénséges lelkem kíváncsiságáért! -Nem haragszom!Nekem az nem erősségem... -Oly nagyon szeretem mikor itt látlak!A cseresznyefák árnyékában.Bár most kopárak,ruhátlanul,meggyötörten strázsálnak a part mentén,talán az elmúlást vigyázzák. -Így érzed? -Érezni?Mi az már nekem,kedvesem,vén léleknek?Csak jövök és megyek,ide küldenek-oda terelnek,szeretnek és félnek tőlem.Pedig én csak adok,önzetlenül... -De sokszor vagy mérges s olyankor ki ne félne tőled? -Írd korom számlájára,kérlek... -Ugyan mit számít a kor?Ki az öreg,s ki a fiatal,s ezt ugyan ki döntheti el?Halandó nem!Mert...A kor csak falevél az idő viharában,s lehull mielőtt új virágokat láthatna a saját kis családfáján.Kis virágokat kiket testével óvhat széltől és vihartól,napfénytől és esőtől,jégtől.De a vihar erős,s a levél kinek gyermeki lelke reped meg ilyenkor,úgy érzi,hogy ez az elszakadás örök,és többé sosem térhet vissza az ágra melyet a fa táplált.A fához,kinek nem ismeri minden ágát,levelét és virágát,de tudja,hogy oda tartozik,egy velük,s ha egy is lehull az olyan mintha ő maga zuhanna az elmúlás avarjába.S ilyenkor esik az eső,mert az ég is megsiratja fáit,leveleit,s neki-nekünk nyíló virágait.Lehullunk s talán elfelednek mindnyájunkat.Csak az a vihar nem vár,rohan tombolva és lélektelenül,majd letép,talán rád sem nézve,egy pillantásra sem méltatva,s visz magával messzi,soha meg nem érthető,az emberi értelem számára felfoghatatlan távolságokba,dimenziókba,vadidegen hegycsúcsaira a Teremtőnek,melyekre felérvén szembesülünk egy hihetetlen érzéssel-telve örömmel ,nevetve-miszerint minden olyan ismerős,mindenki barátként tekint reánk,s velünk madarat lehetne fogatni,melyet aztán boldogságban fürödve engednénk szabadon,mert megértjük az üzenetet mely a bús emlékek szertefoszlott perléiből áll össze szemeink előtt,...hazaértünk... S a Teremtő kiben addig talán nem is hittél,de eszedbe jutott a pillanat egy legapróbb pillanatában-mikor a viharos szél elszakította aladdig elszakíthatatlannak vélt és gondolt kapcsolatodat az ágacskáddal-,a fiát küldi,hogy ő óvjon tenyerében a zuhanástól-hol védtelenebbek és árvábbak nem is lehetnénk-az örök kérdés felé utazván egy örvénylő pillanatban.Aztán a nagy út végén a Fiú tenyereiben tartva,lágyan,türelmesen-kedvesen meséli el honnan jöttem,miért volt az a vihar,s miért nekem...Könnyeivel símogatja érzéseidet és észreveszed,hogy újra egy ágra tesz,ugyanazon fának ágára ahonnan nemrég lehullottál,hogy az a vihar mint szerető dadus ölel körbe melegen,izzó szeretettel,s látod ahogy lelkének tiszta forrásvízével öntözi a fának,ki tudja-egyedül Ő-milyen mélységeket ostromló gyökereit,mosolyával adva neki a napfényt. -Könnyeivel?Mi a könny? -A tisztaság vize,ki a lélekből és a szívből fakad-mert ott fogant mikor kiűzettünk a Paradicsomból-,s a lélektükörben omlik alá. -Víz...Oly szépen mondtad... -Az ember sokszor csapja be önmagát,mert másként,szebb glóriában fürödve akarja látni saját gyarló valóját a másik szemében.De a vízbe nézve mindenki önmagát látja,a saját lelkébe kap igaz betekintést,s a szív ilyenkor soha boldogabban nem verdeshetne örömében,mint a szabadságát visszanyert madár. -Köszönöm,hogy ezt elmondtad!Hát ilyen fontos az embernek a víz... -S Te ezt pontosan tudod,drága öreg barátom!Hisz neked is az... Szégyellem,hogy melegséget sugárzó szavaidat ily módon,elmúlt idők levetett ruháiban hallgatják gyermekeim,rokonaim,testvéreim,mint az emberek az ősi vihar,az elmúlás,a végső búcsú pillanatait. -Pedig a víz sem áll meg csak lelassúdik,s aztán rohan tovább mert dolga van... -S viszi a leveleket... -S hozza az üzeneteket... -Sírni tudnék ilyenkor ,kedvesem... -Ne tedd kérlek.Ne sírj,mert olyankor félnek tőled az emberek,kik még nem tudják,hogy neked is lelked van,s mikor már nem bírod tovább ki kell engedned magadból mindent,különben megfulladnál önmagad lelki medrében. -Testvérkémet várom itt amúgy...Itt szoktunk mindig találkozni,s egymásba karolva vágtázunk sokfelé,megnézve várat,templomokat,fákat,hidakat,leveleket...embereket. -Nekem is van testvérkém... -Hát nem csak volt? -Nem!Van és lesz míg víz folyik a mederben s vér szíveinkben!Tudod minden levél visszatér egyszer fájához,mint mondottam,várva a még ittmaradtakat.A fához melynek testvér-önmaga innen nézi önmagát a Teremtő tükrében. -Bocsáss meg ha nem érteném...Tudod én csak úgy vagyok itt,időtlen idők óta.Nem bánnád ha itt várnám meg veled a testvérkémet?Szeretnék veled maradni,melletted... -Megtisztelsz,én is jól érzem magam bölcs és kedves társaságodban! -Nem süt rád nagyon a nap? -Szép valójának árnyékával óv csillogó sugaraitól e bájos,egykoron talán szerelmet kereső hölgy... -Ó,itt jön ő!Mennem kell bocsáss meg nekem kérlek! -Nem haragszom,hisz tudod! -Nézd!Virágzik a táj...A cseresznyefák...Neked nyílnak virágaik!S a szél puhán fújja őket hátamra.Boldogok... -Mert tudják,hogy a lehullás nyomában ott van az ősi lehellet ki továbbrepíti őket az örökkévalóság óceánja felett,vissza oda ahonnan indultak,majd újra találkoznak,s akkor együtt kezdenek-kezdünk mindent újra.Vagy csak folytatjuk...Örökkön-örökké,amíg csak egy ember is lesz aki őszintén,feltétel nélkül tud majd szeretni.Tegyél meg nekem egy nagy szívességet,kedves barátom! -Bármit,szívesen! -Vigyázz rá és ne bántsd ezt a várost kérlek,mert nagyon szeretem! -Jó!Tudod én is nagyon szeretem!Mielőtt tovább mennék,kérdeznék valamit én is tőled...Azt már értem,hogy azért látlak itt oly sokszor,mert itt van a szeretett fád,s annak ágai és levelei kik oly fontosak neked,s mert szívedből szereted ezt az ősi,gyönyörű várost!De ma nemcsak ezért vagy itt igaz? -Nem!A mai nap különleges...Ma harmincöt perce,hogy szeretett családfám ágára szállhattam... -Nem értelek kedvesem... -Ami a Földön egy év,az nálunk,a Mennyben,csak egy perc... ..................................----------------------..................... Aprócska kis könnycseppek hullottak a fűszálakra,a Szirén szobra alatt,a strand sarkantyújánál,ott hol kistestvérét,a Rábát várta az öreg Duna,s a fiú ki a vén folyóval beszélgetett a cseresznyefák rózsaszínű virágainak lágy szellővel fellebbentett függönyén át, boldogan nézte szeretett városát,Győrt... A cseresznyefák eltűntek azóta,ha holnap keresnéd már nem fogod őket ott találni,s talán nem is voltak ott.Kérdezd meg a Dunát,a Rábát,akár a várost,vagy a hidat amelyen éppen által mész,kiknek lelkük van.Talán csak álom volt?Mi még nem tudjuk mekkora lelkük van,s hol húzódik a valóságnak s az álomvilág határának vékony mesgyéje! De Ő már tudja...
1 hónapja voltam Lisszabonban, elmentem a Benfica stadionhoz is.. fogalmazzunk úgy hogy nem volt olyan nap amikor ne jutott volna eszembe Miki az utazás során.
Fehér Miklós Emlékmúzeum Mezek, trófeák, sálak, fényképek, újságcikkek és egyéb tárgyak idézik a csatár pályafutását és klubjait, a Győri ETO-t, az FC Portót, a Bragát, a Salgueirost, a Benficát és természetesen a magyar válogatottal kapcsolatos emlékeket is. A múzeumban megtalálható Fehér Miklós stoplisa és sípcsontvédője is, valamint filmeken megelevenednek a góljai, legnagyszerűbb megmozdulásai.
9021 Győr Soproni út 57. NYITVA: keddtől-péntekig 12 és 18 óra között
