Asszem Serenic te nem vagy magadnál... A Falanx egyáltalán nem szélsőjobb. Bár hozzászólásod alapján te biztos valami gyökér libsi lehetsz... Van valami félnivalód csillagom?
Jobb híján:/
Visszatérve a keresztre, létezik nálunk hasonló meditáció, de érdekes módon nem fekete, hanem rózsa, és más célt szolgál (illtve fogalmam sincs, h a másik kereszté mire szolgál)
Amolyan mindannyiunk által és számára fenntartott erőtér kialakítása és alkalmazása. Ezért van az, amit mi akarunk:-)
Jó duma. Majdnem el is hittem. De csa majdnem:) Római Katolikus? Tudtam, hogy nem bírod kihagyni.
Hey. Épp most olvastam Eichmann naplóját, amiben leírta, hogy Himmler még egy alkimistát is alkalmazott. Hm.
Köszi az összefoglalót. Tudomásom szerint egészen a 17-ik századik használták a rúnákat, de azt csak babonás szinten, mint Magyarországon a fokhagymát. Erre a fajta babonás néphitre én nem mondanám, hogy asatru hivők lennének.
A tényleges feltámadás idejével maximálisan egyetértek.
Szerintem annyival nem lehet elintézni a kérdést, hogy a náciknak jól jött. Sőt, még azt sem lehet állítani, hogy gyorsan összekutyultak valamit és abból próbáltak valamit kihozni. Gondolok itt a lentebb is ajánlott könyvre, ami szépen összefoglalja, hogy mit miért tettek a nácizmus vallási/ezoterikus hátterének megalapozására. Ami ma is nagy gondot okoz asatru körökben is (már persze a nem náci asatru követőkre gondolok), hogy a rúnák használata a nácik kezében (is) működött. Ennek mikéntjét kifejteni most kissé hosszadalmas lenne, talán később. Mondhatjuk, hogy más volt mögötte, de ez a kereszténység vesszőparipája általában. Ha más, akkor mi volt az a más?
Amennyiben fontos a beszélgetés szempontjából, végigvehetjük, hogy milyen rúnákat is használtak a nácik.
Ez az utóbbi idők legjobb termése, kedves Szélvándor.
Valóban nem vizsgáltuk meg a keresztyénység néhány következményét, néhány területen.
1. mi szemét, vagy nem szemét került felszinre az emberek önvédelmi reflexei folytán, mikor ösztönből védekeztek Pál diktatúrája ellen?
2. mi született az emberek vigaszául, hit béli dolgokban, csak is az identitás, és a szuverenitás védelmében Pál diktatúrája ellen?
csak azért, mert a minap arról futtattam eszmét, hogy hogyan lehet értelmezni azt, hogy az Eiffel torony minden katedrális tornyánál magasabb....
Az Asatru feléledése a nácizmustól teljesen elkülönült folyamat, amely már jóval a világháború előtt elkezdődött - sőt, tulajdonképp egy folytonos vonal húzható meg a kereszténység erőszakkal történő bevezetésétől a feléledésig.
Azt olvastam, hogy Izlandon viszonylag enyhe volt a keresztény elnyomás, és ezért ott teljesen soha nem tűntek el a régi hit követői.
A tényleges "feltámadás" pedig az államok világiasodásával együtt kezdődött el, és a XIX. század végén, XX. század kezdetén kulminált a többi pogány, gyökerekhez visszanyúló mozgalommal egyidőben.
A náciknak egész egyszerűen jól jött az Asatru, mint őseik hite, amit a zászlajukra tűzhettek, és rengetegen közülük nyilván komolyan is gondolták.
Viszont szerintem a fentiek alapján belátható, hogy az Asatru nem tekinthető a nácizmus egy formájának, vagy náci vallásnak.
Egy kis könyvajánló, akiket komolyabban is érdekel a téma és nem elégednek meg félinformációkkal.
The Secret King: Karl Maria Wiligut, Himmler's Lord of the Runes.
Himmler mestere, az SS okkultizmusának és rituáléjainak megalkotójának élettörténete és munkássága először angolul. Itt minden le van írva, hogy mire is alapoztak, milyen okkult eszközöket használtak az SS erőinek növelésére, stb. Alapmű.
The Occult Roots of Nazism: Secret Aryan Cults and Their Influence on Nazi Ideology: The Ariosophists of Austria and Germany, 1890-1935.
Ez az egyik legkorrektebb átfogó munka a Náci okkultizmusról és ideológiáról.
Ha már így belejöttem, akkor felvetnék egy újabb érdekes kérdést, gondolatot.
Az gondolom egyértelmű, hogy a náci okkultizmus a pángermánizmust tűzte zászlajára, ezt volt ténykedéseinek legmélyén. Hitler egyszer azt mondta, hogy ha elbukik is, de az eszme amit felélesztett, újra élni fog, mint a főnix feltámad poraiból. És ha egy kicsit körülnézünk, láthatunk egyet s mást.
Gondolok itt az Asatru megjelenésére, ami persze elég széles palettán mutatkozik meg, mert megtalálható itt a treehugger neopogány, a pángermán mágus, Odin harcosai, stb. De amivel a leggyakrabban szembesülünk, az a Harmadik Birodalom eszmeiségét szajkózó változat, aminek főleg az északi népek a követői. (Naná.) Elég ha csak megemlítem a "keményvonalas" Asatru egyik illusztris képviselőjét Varg Vikernes-t. Vikernes a black metal legdurvább időszakában tűnt fel, de sajnos nem emiatt lett igazán híres, hanem rasszista asatru nyilatkozatai és gyilkossága miatt. Könyve a Vargsmal (Varg beszél) a neten is megtalálható. Ebben a könyvben kifejti, hogy miért az északi, főleg a germán népek a tisztavérűek. Továbbá leírja, hogy mi is az asatru igaz célja és hogy kiknek is szól ez.
Röviden összefoglalva ennyi. Kiváncsi vagyok a véleményekre.
Nekem semmi gondom a szabadkőmüvességgel. Szerintem már régen elvesztette eredeti céljait és ma már csak egyfajta sznob férfi klubként működnek. Ami a témát illeti, hogy ne legyen teljesen off:
Hitler nem tartotta semmire sem a szabadkőmüvességet, úgy látta, hogy tudásukat már régen elveszítették, és csak babonás ritusokat ismételgetnek. Hogy igaza volt-e vagy sem, azt döntse el mindenki maga.
Na akkor röviden, hogy szvsz miért nem tartom olyan hűdemisztikusnak a gázkamrák bevezetését. A gázkamra ötlete nem hipp-hopp alakult ki, hanem sorozatos tervezési kudarcok eredménye volt. Az első tervezett emberirtás a németországi fogyatékosok ellen indult. Első menetben megélégedtek a sterilizálással, de végül az eutanázia mellett döntöttek. A módszer az volt, hogy teherautókba zárták be az elmebetegeket és bevezették oda a kipufogó gázt. De ez egyrészt nagyon körülményes és lassú módja volt ezeknek a szerencsétleneknek a likvidálására. Amikor meg a zsidókra került a sor, szóba sem jöhetett ez a mószer, mert így nagyon lassan haladtak volna. A sírgödörbe való belelövés sem bizonyult jó módszernek, mert idegileg még a legszadistább nácik sem bírták sokáig csinálni. Himmler ezt nem hitte el és személyesen ment ki, hogy megnézze milyenek az állapotok, de amikor az egyik kivégzésnél az áldozat agyveleje a ruháján landolt, elájult. Így személyesen is meggyőződhetett róla, hogy más módszerek kellenek. Egyszóval a tömeges népírtás nem egy jól átgondolt tervként indult, hanem fokozatosan épült ki és érte el azt az üzemi állapotot, ami rengeteg ember életét szüntette meg naponta.
Na majd lesznek hozzád kérdéseim, mint Steiner szakértőhöz, de előtte még átgondolom, hogy mit is kérdezzek és hogyan.
Azért köszi. Megnéztem és amit hasznosnak véltem azt elraktároztam. Amúgy valóban nem a magamfajta irredentának való a Pannonizmus és tsai.
Hadd kérdezzelek meg valamiről, amiben, ha minden igaz, illetékes vagy. Mit tudsz a fekete kereszt meditációról? Persze csak ha nem titkos. Abban ez esetben hagyjuk, nincs cserebere:)
Zealander
Ui: Azért érdekel a fent nevezett meditáció, mert állítólag Walter Johannes Stein ezt alkalmazta a Grál lépcsőfokait felhasználó megvilágosodás során. (Télleg! Nálatok is használatos ez? Olvastad Wolfram von Eschenbach beavató művét, ami a náciknál is fontos jelentősséggel bírt?)
A Leuchter jelentésnek egy részletes és tudományos igényű cáfolata olvasható azon a linken, amit beszúrtam.
Nem, nem felújították az épületeket, hanem egyrészt a vizsgálati módszerek voltak hibásak - Leuchter nem felületi mintát vett, ahogy kellett volna -, másrészt pedig az időjárási viszontagságok hatását sem vette figyelembe. (Minthogy a gázkamrákat az SS felrobbantotta, így a nevezett falakra 50 éven át esett az eső, fújt a szél, stb.)
A cáfolatban más fontos bizonyítékok és érvek is helyt kapnak, amiket nem tudok itt elmondani hosszadalmasságuk miatt... Olvassátok el.
Muszály írnom egy kicsit a szabadkőművesek védelmében , mert az az érzésem ,hogy fals kép alakult ki a topikolvasokban velük kapcsolatban.
Többek között az Amerikai Függetlenségi nyilatkozat aláírói közül 53 tagja volt valamelyik páholynak. Mozart is szabadkőmüves tag volt, a varázsfuvola például róluk is szól.
A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy irányelvei
I.
A Kőművesség felavatáson alapuló, hagyományos, ezoterikus intézmény. Jóhírű szabad férfiak egyesülése, tekintet nélkül azok hitére, nemzeti hovatartozására, fajára, vagy politikai pártállására, akik egymást testvérnek tekintik és kötelességüknek érzik, hogy embertársaikkal szemben is hasonlóképpen cselekedjenek. A Kőművesség elutasítja a tagok toborzását.
II.
A szövetség tagjait szabadkőműveseknek nevezik, ezek a szeretet, a testvériség és a béke gyakorlásával az ember és az emberiség szellemi felemelkedésén munkálkodnak. A szabadkőművesség művészete kettős tevékenységet foglal magában: a tisztaság templomának építését az ember belsejében és azt a törekvést, ami egy harmonikusabb világ kialakítására irányul.
III.
A kőművesség rítusokat és szimbólumokat használ a tudáshoz vezető úton, törekvése, hogy tagjait az igaz emberségre, a tolerancia gyakorlására és az egyén jogainak mindenirányú tiszteletben tartásával a társadalom iránti kötelezettségeinek teljesítésére nevelje. Mivel a szabadságot elsőrendű szempontnak tekinti, a dogmatizmust elutasítja s az egyetemességet, mint alapvető elvet teszi magáévá, egyetlen tagjának sem engedi meg a vitát, vagy nézeteinek kifejtését vallási vagy pártpolitikai kérdésekben, sem a páholyban, sem - szabadkőművesi minőségben másutt.
IV.
A szabadkőművesség elismeri egy Legfelsőbb Lény létezését, akit a szabadkőművesek a Világegyetem Nagy építőmesterének neveznek. A páholy szertartásos munkáin a Szent Törvény Könyve nyitva legyen, rajta a körzővel és a szögmérővel. Kötelességeinek teljesítésére minden szabadkőműves a Szent Törvény Könyvére tesz fogadalmat.
V.
Minden tag kötelezettséget vállal arra, hogy engedelmeskedik azon ország törvényeinek, amelyben tartózkodik, vagy amelyik számára védelmet biztosít. A magyar szabadkőműves kötelessége ezen felül hazája szabadságának és függetlenségének védelme, valamint az, hogy legjobb tehetsége szerint járuljon hozzá a béke fenntartásához.
VI.
A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy önálló és független, mint ilyen, teljes és kizárólagos joghatósággal bír a Rend három szimbolikus fokozata felett.
Bár a nőket igen nagyra tartja, a Rend követi a gyakorló kőművességben kialakult azon hagyományt, amely szerint csak férfiak vehetők fel. Nem engedhető meg a szabadkőművesi kapcsolatok fenntartása szabálytalan szabadkőművesi társulásokkal, vegyes páholyokkal, általában olyan Keletekkel, amelyek nőket is felvesznek, vagy amelyek nem a Világegyetem Nagy építőmesterének dicsőségére végzik munkájukat.
VII.
Valamennyi páholy szigorúan szem előtt tartja a Szabadkőművesek Régi Kötelmeit, valamint a Rend megállapított elveit és szokásait. Emellett minden magyar páholy szigorúan tartja magát a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy Alkotmányához, törvényeihez és határozataihoz is.