Huuu, draga emma, te nem tudtad hogy a vastagtalpu cipo sokkal elonyosebb tulajdonsagokkal bir a hagyomanyosnal, mert:
-olyan vastag a talpa, hogy 4-5 ev massziv hasznalat alatt sem kopik el teljesen, ezert gazdasagos,
-szeles a karimaja, ezert nehezebben lehet elveszteni az egyensulyunkat,
-nagyon nehez a sok gumitol, es ez a mai ures popperfiukaknal elonyos, ugyanis neheze'k nelkul folemelkednenek a naluk sokkal surubb levegoben,
-van rajta csat, igy legalabb valami fenylik szegeny emberen, ha mar elmeje nem,
-ja, es biologiailag egeszsegesebb, mivel az orrvonalat 5-10 centivel megemeli, igy kevesebb szendioxid jut a tudejukbe.
Szoval nagyon allat, majd ha elkopik a Gettam, veszek en is ilyent.:)
Már nem hordom, teljesen levált a talpa, mostanában magassarkú szandált vagy körömcipőt hordok. Úgy gondoltam, hogy a talira a szandimban kéne mennem, abban szívesen megmutatom, hogyan kell járni. Ami a méretet illeti, biztosan van:-) Keressek Neked? :-) Ami a zenét illeti, sok van, amit szeretek, de ezt a kifejezetten dufta-dufta zenét max. egy percig bírom elviselni agyzsibbadás nélkül. Ez nekem is sok(k). Bezzeg az öcsém...
Kataca!
Na ez az, a keresésre rámegy egy fél nap, mert a legtöbb üzletben ez a stílus uralkodik. :-)
> Ha jössz a talira, mert lehet, hogy én igen, akkor megmutatom a heget is,
> ugyanis mindhárom esetben ugyanott kaptam le magamról a bőrkötést:-)
OK, ha megyek, akkor megnezem :-)
Sot, ha lehet, akkor megneznem azt is, hogy lehet ebben normalisan jarni. Bocs a ketkedesert, de valoban nehez elhinnem, hogy ilyen lehetseges.
> Ha hiszed, ha nem, nagyon kényelmes volt
Erre is kivancsi vagyok, de azert kiprobalni nem fogom. Van 43-as meretben is?
> hogy max. átlátszó lakk rajta. Ha egy köröm ápolatlan, az árulkodik a viselőjéről is.
Nagyon egyetertek a paroddal.
> A vörös köröm kiment a divatból
Sokan nem tudjak meg :-(
Plazacica: Szerintem ez majdnem ua. a szindroma,mint amikor valaki otthon is olyan zenet hallgat, mint amilyet a dizsiben nyomnak az agyaba. Ezt jatszak, ezt kell szeretni. Sot, a tobbieknek is meg kell mutatni. Na ez eddig rendben is van (jo nagy idezojel!), na de amikor hazamegy, amikor senki sincs ott...remes. Kivetel az, aki ezt tenyleg szereti... Igaz, azt sem tudom megertni, de erre biztosan van vmi jo "anyazos" topic :-)
Skulo!
Igen, ez az eb hantja, valóban. Tényleg nincs mindig lehetősége az embernek órákig beszélgetni valakivel. De figyeld a szemét, az arckifejezését, a beszédstílusát, szófordulatait akár egyetlen mondatból kiderül, ugrik-e az a bizonyos kapa vagy sem és nagyon sokat számít a testbeszéd is. Persze ez nem 100%-os kép, de azért valamit mond.
Medveczky!
Az a 120 kilós ember lány volt, 19 éves. A lábán egy orránál pirosba váltó bohócbakancs volt, a nadrágja nagyon-nagyon bő, térd alatt megszűnő, tarka, a folytatás egy másik mintájú, agyonnyűtt, szintén nagyon bő póló, bőrnyaklánc mellközépig fém medállal (ami speciel jól nézett ki). Ja, a bakancsból egy térdzokni kukkolt ki, bokáig visszakényszerítve.
A holdjárómban egyszer akart kitörni a bokám, mikor a fél talpa belebillent egy kisebb gödörbe a járdán. Akkor leszakadt a talpa is:-) Viszont ez nálam abszolúte megszokott edzőcipőben is, úgyhogy nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. A legsíkabb terepen is képes vagyok látványosakat esni. Speciel a télen háromszor estem el ugyanott, hójáró bakancsban. Ha jössz a talira, mert lehet, hogy én igen, akkor megmutatom a heget is, ugyanis mindhárom esetben ugyanott kaptam le magamról a bőrkötést:-)
Ha hiszed, ha nem, nagyon kényelmes volt. Tényleg. Mint egy papucs, aminek kicsit vastagabb a talpa. Némelyik lány tényleg veszettül szánalmas, ahogy közlekedik benne, de adj rá egy kecses magasabb sarkú körömcipőt, állítom, hogy két lépést nem tud benne normálisan lépni! Egyszerűen nincs járáskultúrájuk az embereknek, főleg a nőknek. Elnézem a komoly üzletasszonynak öltözött nőket, kiskosztüm, körömcipő, szépen kisminkelt arc, tökéletes frizura, egyszerűen tökéletes az összhatás - amíg nem mozdulnak. Onnantól kezdve önmaga karikatúrájává válik a nő. Mintha a lába között egy marha nagy labda lenne, a karjaival szélmalmot játszik, mintha dinnyét cipelne. Borzasztó. Némelyek meg akkorákat lépnek, mint a birodalmi lépegető. Ha meg edzőcipő, akkor meg lazulunk, mint a Rigalánc. Nem mondom, hogy járjanak úgy, mint egy modell a kifutón, de azért ez meg a másik véglet...
Műköröm: de van igazi is, sőt, azt is hosszúra szoktam növeszteni, mert szépnek találom és optikailag nyújtja, kecsessé teszi a kezet. Nézd meg az indiai táncosokat, mekkora karmot húznak az ujjuk végére, ha táncolnak! Sokkal kecsesebb a mozgásuk tőle. Visszatérve az enyémre: most azért van mű, mert három nap alatt három tört le, fájt a bőröm az ujjvégemen, nem tudtam rendesen fogni, mert a hosszúhoz vagyok hozzászokva, elmentem, megcsináltattam és azóta rendbejött minden. Lakkozni az utóbbi időben nem lakkozom, legfeljebb franciára (köröm vége, ahol már nincs a kézhez nőve fehér, a többi rész átlátszó), esetleg színtelennel, mert kiderült, hogy a páromnak mindegy, milyen hosszú, csak ápolt legyen, ami nála azt jelenti, hogy max. átlátszó lakk rajta. Ha egy köröm ápolatlan, az árulkodik a viselőjéről is. A vörös köröm kiment a divatból, sosem kennék ilyet magamra, hacsak nem vérengző végzet asszonyát alakítanék éppen egy színdarabban.
Kataca!
Ez eddig OK, de a legtöbben ők találhatóak eladóként:-)
Amikor egyetemre jartam (hmmm, van mar egy eve is, hogy vegeztem) volt egy puloverem (ertsd: egy puloverem volt). Ez osz kivetelevel nem is okozott gondot, de amikor jott ez az evszak... Az evfolyamtarsaim kulon nevet adtak a puloveremnek :-). Ez a pulover kotott volt, es osz vegere mar tenyleg ugy nezett ki, mintha szaz eves lenne. En pl. kenyelmetlenul ereztem magam, megsem tudtam mast felvenni (persze, persze, ha _nagyon_ akartam volna, es nem eszek, meg ilyenek...). Szerencsere kovetkezo oszre lett masik, sot tobb is, de volt egy idoszak, amikor en is "egyetemista stilusban" oltozkodtem. Ma mar szerencsere nincs ilyen gondom, de ezt megtapasztalva nem gondolok rogton "rosszat", ha latom, hogy vki igy oltozik. Vannak persze nagyon sulyos esetek is, de az mas tema.
Ami az "egyetemista-stílust" illeti, azért a teljesség kedvéért megjegyzem, hogy ott a megjelenés nagyrészt anyagi kérdés is, szóval sokan azért járnak százéves pulóverben, meg no-name farmerban, mert nincs pénzük. Én még emlékszem arra az időre, nekem is olyan volt a hajam, amilyenre nőtt, mert nem is gondolhattam arra, hogy rendszeresen járjak fodrászhoz.
Bocsánat, amiért ilyen öregasszonyos okvetetlenkedéssel belekotyogtam a témába, de nem szeretném, hogy a kiinduló kérdést feltevő férfiak azt gondolják, hogy minden csak "az vagyok, ami lenni akarok" kérdése.
Körömfestésről hasonló volt a véleményem, amíg... Tudod, sokat segít a körömtöredezés elle. nekem ugyanis teljesen fellemezesedett a körmöm. Akkor nyúltam a lakkhoz :)
Kerlek aruld el, hogy volt feloltozve! Marmint a nagy ember, 120 kilos.
Szoval lehet kerdezni?
Az alatt az egy ev alatt, amig "holdjarot" viseltel egyszer sem akart kitorni a bokad? Nem volt kenyelmetlen?
Az en velemenyem errol a "labbelirol" lesujto. Az egyebkent kecses noi labakat olyanmod otrombava teszi, hogy inkabb nem is nezek oda. A konnyed, kecses leptekbol esetlen bukdacsolas lesz, illetve jobbik esetben csak a Buckaemberhez hasonlo szogletes mozgas.
Mukorom: Nincs igazi az ujjadon? Nem eleg az? Ha nagyon muszaly, azt is ki lehet festeni. Szemelyesen ettol is borzongok. Plane, ha kelloen toredezett es rikito voros. (Szoval: LANYOK! Magyarazzatok meg, hogy miert jo a koromfestes!)
Igen, tényleg van az egyetemistáknak is egy külön stílusuk! De ezek között az emberek között is van olyan, akinek jól áll, mert tényleg olyan, de van, aki iskola után rájön - mint Te is -, hogy hoppá, valami gáz van, nem érzem jól magam így. Akinek zsigerből jön a stílus, annak mindegy, hogy már nem abban a közegben él, akkor is marad olyan. Fontos, hogy az ember jól érezze magát a bőrében!
A plazai eladók szerintem színésznők. Belépnek a "színpadra", a többi "színésznő" közé és stimulálják egymást. Lenézően viselkednek, néha valóban kifejezetten udvariatlanok, de ha te az vagy, azt hangosan megjegyzik, ne félj! Ezért kidolgoztam egy stratégiát: bemegyek, unott fejek, én mosolygok és köszönök. Ők nem. Látványosan elhúzom a számat. Tágra nyílt szemek: mi van, ez a kis senki lenéz engem?! Nem értik. Elkezdek nézelődni. Gyanakodva méregetnek, de csak titokban persze. Összesúgnak. Nem veszek róluk tudomást. Aztán hirtelen odafordulok és ismét mosolyogva, roppant kedvesen kérdezek valamit. Megint lepadlóznak, mert az előbb ugye elhúztam a számat, nem vettem róluk tudomást, most meg megint barátságos vagyok és mosolygok?! Kész, káosz van, most hogy viselkedjenek velem? Lenézni nem lehet, mert biztos tudok valamit, vagyok valaki és ilyenkor azért már előjön az elemi udvariasságról szóló homályos emlék is, de a kolléganő mellett még nem akar túl barátságos lenni, hiszen ő most "macát" játszik, még a végén nem lesz elég menő a szemében... Na, ha erre a pontra eljutottam, akkor szoktam vagy kérni az árut és fizetés közben elcsevegni - tudnak ám ők is! -, vagy hangos köszönömmel és sziasztokkal elegánsan távozni. És ki tudja, milyenek ők egymás nélkül! Lehet, hogy hazamennek, leszedik a sminket és - bocsánat - hánynak a napközbeni énjüktől. Lehet persze, hogy otthon is folytatják, de az már nem az én gondom, hanem a családé.
Ha viszont a fenti akcióm semmiképpen nem akar beválni, akkor hagyom a fenébe őket, akkor a hanyagolós kategóriába esnek. Egyébként állítom, hogy ezek a lányok azért is ilyen utálatosak, mert talán egy részük úgy érzi, jobbra érdemes, annyira jó, másik részük szintén úgy érzi, jobbra érdemes, de kénytelen ilyen maszkába bújni, a többi élvezné, amit csinál, csak a körülmények, ugye... Na, ez a 22-es csapdája.
Ugye, így már másképp látod őket? Egyébként persze vannak nekem is napjaim, mikor nehezen viselem ezt a viselkedést, de akkor általában minden más, nem túl kedves viselkedést is rosszul viselek. Sajnos ezek a napok egyre többen vannak, szerintem érzem a tavaszt és nagyon negatívan hat rám... Sokszor megbántok én is embereket, sokszor dühös vagyok rájuk, de igyekszem ezt olyanok előtt produkálni, akik ismernek. Ők tudják tolerálni és így én is kiegyensúlyozott maradok, cserébe ők is "levezethetnek" nálam, komolyabb sértődés nélkül.
Most viszont megyek haza, mert ha nem segítek anyukámnak, azt nem biztos, hogy elfogadja kifogásként, hogy itt csevegtem... :-))
Jó hallani, hogy vannak még normális hozzáállású lányok, hordjanak bármilyen hosszúságú, színű hajat. Viseljenek bámilyen ruhát, cipőt.
Mindenki, aki valamennyire is intellektuálisnak érzi magát azt valja szerintem, hogy nem a külső számít, meg hogy a belső értékek a fontosak. Valóban, ha valakivel hoszabb kapcsolatot szeretne kialakítani az ember, önmagában a szépség, ami eleve nagyon relatív, nem sokat ér. Viszont bárki bármit mond, muszáj a külső alapján megszerezni az első benyomást. Hiszen nem beszélgethetünk valakivel, csak úgy hirtelen órákat. Kérdem én, hogy mégis honnan kéne tudnia annak a szerencsétlen fiúnak, hogy a szőke haj és plázacica szerkó alatt egy értelmes nő lakik ?
Ha már elég rossz tapasztalata van az embernek az ilyen típussal kapcsolatban, akkor hajlamos rá, hogy általánosítson. Itt lehet valahol a kutya elásva, szerintem.
Én sajnos nem vagyok ilyen szerencsés. És általában az előítéletek kialakulásáért nagyban felelős nem csak önmaga, hanem a környezet is.
Példa következik:
Ha bemegyek egy boltba, ahol plazacicák az eladók, akkor 10 alkalomból 9-szer úgy néznek rám mint egy különlegesen ronda bogárra, csak is azért mert kilógok a sorból amit ők képviselnek. Pedig én indításnak mindig kedvesen és hangosan köszönve megyek be. Aztán visszaköszönés nuku, úgynézésmintegytolvajra 1000. Ekkor néha én még köszönök kifelé menet, de gorombáb és csakazértse napokon nem.
És az ilyen esetekből már bocs, de nem tud az ember lyánya pozitiv konzekvenciákat levonni.
Ugyanakkor pont a napokban járt az eszemben az izlés dolga. Hogy lehet - elég furcsa ugyan nekem - hogy másnak tényleg nem teccik az én visszafogott stílusom és valóban valahogy az a szép, vagy legalábbis dögös, amit a többségen lát. És próbálom azóta ilyen szemmel nézni a sokféle emberkéket. Nagyon nehéz, mert az ember nem tud igazán objektív lenni. De azért valahogy úgy könnyebb megérteni, ha ezt észben tartom. Hogy nemcsak haj, bőr, szem színben különbözünk, hanem belsőleg is. És úgy csak igazán. És ettől lesznek a külső eltérések is. Valakinek zsigerből ez jön, valakinek meg mert még nem érzett rá, hogy ki is ő (elképzelhető egyes szomorú esetekben, hogy sose fog), csak a copy marad.
nekem is volt olyan, még gimiben, amikor először meguntam a hosszúsímabarnát. Aztán újra divat lett az utóbbi naturelle hajviselet, - bölcsészpalánták között még mindig az - de kár volt erőltetni, megint nem jött be, de 2. alkalommal viszont már valami egész másra vágytam.
A hosszúsímabarna azért sem illett már hozzám, mert megváltozott az öltözködésem, de erről már írtam, szóval ideje volt levedleni a maradék iskoláslány imidzset is, már így 25 évesen.
Amúgy a mai főiskolások/egyetemisták zöme már meg sem próbálnak a külsejükkel különbözni - mint pl. Kertész Mónika a Barátok Közt-ből, na ő rajta látszik, bocs de nem jutott eszembe jobb példa - őnekik már nem ciki plázacicának öltözni, sőt. Bezzeg, ha láttátok volna, az én ex-könyvtárszakos évfolyamtársaimat...
Ez vicc volt, bocs mindenkitől! Nincs különbség. Egyáltalán: nincs ti és mi. Csak emberek vannak.
Szóval csak a magam nevében tudok beszélni:
soha senkivel kapcsolatban nincsenek előítéleteim. Mindig mindenkivel próbálom megtalálni a közös hangot, ha nem sikerül, akkor nagyon ég és föld vagyunk és akkor nem feszegetem, de ettől függetlenül nem nézem le, nem pocskondiázom a háta mögött, egyszerűen tudomásul veszem, hogy ő nagyon más, mint én, kár a gőzért, mert nem mehet a dolog. Van a szomszédságunkban egy lány, pontosabban a testvére és hozzá szokott jönni látogatóba. Mikor megláttam, szemtanúk szerint kistányérnyira nőttek a szemeim és még levegőt is elfelejtettem venni. Nagyon fura emberke. Vagyis nem emberke, mert kb. 120 kiló, de nem ez a problémám, mert szeretem a kövérkés embereket, azok jó fejek, de ahogy öltözik, na az nem az a mindennapos. Ettől függetlenül nem azt mondtam, mikor megkérdezték, mi a véleményem, hogy isten mentsen tőle, ez egy idióta, hanem azt, és őszintén, hogy kíváncsi vagyok, mi lakik belül. És kiderült egy következő alkalommal, hogy valóban más, mint én, de egy nagyon érdekes, értékes, figyelemre méltó személyiség és igen kellemesen elcsevegtem vele. És azóta is észreveszem, hogy mennyire lökötten öltözködik az én mércém szerint, de már nem látom, nem érdekel.
Lehet, hogy egy ember totál átlagosan öltözködik, egyáltalán, az egész ember ránézésre átlagos, a "társadalom normái" szerinti, de két szó után menekülnék, annyira hihetetlenül "nem jön be". Egyébként, az egyetlen embertípus, akit alapból megvetek, az az agresszíven okos(kodó). Gyűlölöm, ha belém akarják beszélni, mi a jó, főleg nekem mi a jó. Eleve az agresszivitást gyűlölöm, mert lehetlen, kínos és utálatos szituációkat tud szülni.
Egyszóval az emberekkel semmi bajom. Az üres emberekkel sem, csak elkerülöm őket. Mindenki azt tesz magára, amit akar, olyan, amilyen, legfeljebb ha nem OK nekem, nem lesz a kebelbarátom. Ennyi. Szerintem az emberekhez nem előítéletekkel kell közeledni, hanem nyíltsággal. Ráér bezárkózni az ember akkor, amikor rájön, hogy nem szereti a stílust, amit képvisel a másik.
Na ez az! És ettől nem váltál okos és komoly kinézetű barna hajú lányból ostoba szőke "bigévé", igaz? A külső szemlélődő viszont, aki nem ismer, levonhatja ezt a következtetést. És milyen igazságtalanul! Lehet, hogy akkor a Plaza cicáknak kikiáltottak között is akad ember/nő?
Azt mondtátok, hogy nincs itt hasonló beállítottságú lány, mint akikről az eszmecsere folyik, nem tudjátok megkérdezni tőlük a miértjeiteket. Ezért jelentkeztem, hogy ilyen/ilyesmi vagyok, és még valamelyest a számítógép kezeléséhez is értek, szívesen válaszolok. Nem kérdez senki. Úgyhogy megkérdezném: miért? Úgy vettem észre, hogy nem csak kizárólag a "mondjukmegnekik, mennyire ostobákésprimitívek", meg "fröcsögjünk és szóljuk le a MAI FIATALOKAT" miatt nyílt, hanem érdeklődésből. Erősítsetek meg ebben a hitemben, kérlek és mondjátok, hogy nem emiatt akadozik a topik!
Egy ki érdekesség: természetes barna hosszú síma hajamat jó sokáig hordtam a fejemen, a végén már utáltam, úgy éreztem, elnyomja az egyéniségemet, egyszerűen én nem az a hoszzúbarnasímahajú stílusú lány vagyok, mit lehet ez ellen tenni? Hát természetesen levágatni, kiszőkíteni, csavargatni+kócolni. A végeredmény: kissé Milla Jovovich-os haj (a la Jeanne D'Arc) szőkén, és EZ VÉGRE ÉN VAGYOK! Sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Aki csak így látott, azt mondja: el sem tud képzelni másképp, HOSSZÚ BARNA HAJJAL???!!! Tehát akkor, mit is jelent az, hogy természetes? Ragaszkodjak-e ahhoz, amit Isten adott, de nem áll jól, nem tükrözi az egyéniségemet?
Jó olvasni ezt az egészet. A nevetséges az egészben az, hogy mind a két oldal ugyanattól a problémától szenved, mégsem tudják egymást igazán megérteni. Ha kiöltözöl nem vesznek komolyan, ha szakadt vagy akkor sem, valamit viszont muszáj felvenni, törekedjünk hát az egyéniségre, de mi van, ha egyszerűen nem lehet kivitelezni ? Végünk, nem vagyunk képesek túlhaladni rajta ? Szeretem úgy hívni ezt a korosztályt, hogy X generáció. Valahol, az elvadult technikai fejlődés és a régimódi, a szülök álltal sugalt trendek között örlődik. Tánciskola vagy internet ? Vajon melyik lesz a jövő ismerkedési fóruma ? Azt hiszem, hogy magával a divattal nincs mit tenni, egyszerűen így alakult, mindig is így volt és így lesz. Nem a patacipővel és az izompólóval van a gond, hanem az általános leépüléssel. Az öltözködés már csak ennek valamiféle kivetülése. Elszaladt a ló a világgal, felgyorsúlt az életmód, drasztikus változásokon ment keresztül a kultúrlis élet, az X generáció pedig nem igazán tudja hová helyezni magát benne.
De, ezért jó olvasni az ilyen fórumokat, valahogy azért mégiscsak lesz. Feljődőképesek vagyunk. Van még remény.
Hajrá X Generáció ! :)
A már megunt ruhákat évekig kerülgetem a szekrényemben, aztán egyszer csak begőzölök és bezsákolom őket. Anyu utána átjön hozzám, szépen gondosan kiválogatja a normálisabbakat és hazaviszi, merthogy van nekem egy hugom is. A többiből kedvesem kiválogatja a pamut dolgokat, azzal remekül lehet kocsit mosni, a kiválogatottak közül én is kiválogatok magamnak ablakmosásra, portörlésre, a maradék meg vagy megy a Vöröskeresztnek, vagy rakosgatom jobbra-balra, mígnem megint találok köztük olyat, ami de jó! :-)
Ami állandó, az én vagyok:-) Na jó, egy-két egyszerű szabású szoknya, kispóló hosszabb ideig is megmarad a favoritok között (pl van egy topom, amit a nyolcadikos ballagásomra könyörögtem ki, és annyira jó állapotban van, hogy a mai napig hordom).
Na igen, de ki tudja, jövőre hogyan jön meg az eszem újra? :-) Elég szélsőséges alkat vagyok, nincs igazán saját stílusom, ami mindig és mindenkor jellemző rám. Azt, mondják, a változatosság gyönyörködtet. Hát bennem néha lehet gyönyörködni rendesen:-))
Szia!
Tetszik az "önkritikád"!
Régen csakis tarka, kifejezetten hippis ruhákban voltam hajlandó járni. Ebből a szempontból én voltam a család legköltségtakarékosabb tagja. Mára már konszolidálódtam.
Zs Zs
Ui: Ja, és örülök, hogy "megjött az eszed" ;P
