Jó estét!
Egy olyan országban, ahol tíz év alatt kellett behozni esetenként negyven - ötven évet, nem nagyon kell csodálkozni a kapkodáson, a dühön és dühöngésen. Tavaly tartottam egy előadást a határnyitás évfordulóján és arról beszéltem, mennyivel "egyszerűbb" volt a helyzet 200 évvel korábban Franciaországban, hiszen 1799-re alig maradt valaki életben az 1789-esekből. Időnként az az érzésem, hogy túl sok a hős, és ezzel most nem akartam ironizálni. Túl sok a hős és kevés hőstett, melyek újraelosztáse visszamenőleg is tart. A svájci helyszín : Züri-West, vagyis Bern
hat eppen errol van szo. Szerintem is tul sok egy ilyen kis orszagnak ket elit, hiszen nem szakmai objektivitas, hanem partszimpatia donti el, hogy XY megkapja a stallumot, vagy nem. Franya egy helyzet, de nalunk mindenkit lecserelnek kozepvezetoi szint alattig is, egy kormanyvaltas eseten. Ez bunos pazarlas, megis, feloldhatatlan: nem lehet likvidalni egy ex-elitet es nem lehet kizarolagossa tenni egy masikat. De a jatekot nem a Fidesz kezdte, hanem 1948-ban a mai ellenzek nem is tagadott jogelodje.
Valami olyasmire volna szukseg, mint Franciaorszagban, ahol a hivatali arisztokraciat a tarsadalom altal elfogadott nagy iskolak kepzik. Oszinten szolva, ki ajul be az Allamigazgatasi Foiskola szinvonalatol? Ezert aztan egy lodoktori diploma adott esetben nana, hogy uti a pihesulyu AIF oklevelet...
-OFF-
Te Bulgakov, hova jartal te Svajcba? 1992-98 kozott en is megfordultam arrafele.
-ON-
Jo, hogy eszembe jut. Azert Svajcban a hadsereg tolti be azt a szelekcios szerepet (tarsadalmi kapcsolatok, informalis halozatok, nem szakmai alapu szemelyi dontesek, stb.), amit a magyar viszonylatban a partok. Es ez utobbi szamomra megis sokkal egeszsegesebbnek tunik, pedig nem jo megoldas ez sem.
Bocsánat, de butaságokat fogok mondani. Minden korban, mint tudjuk, változik az elit,
ez a kor pedig meglehetősen hektikus, így aztán a hagyományos és a most alakuló virtuális és globális tulajdon és tulajdonlás az, ami ki és átalakít. Ez egyszerűen ilyen, de persze nem polgári, semmiképp sem az a hagyományos, sőt, még posztmodern értelemben sem. Eközben azért emberi gesztusok léteznek, és ha valaki úgy érzi, hogy egy süllyedő hajón ül és egyre kevesebb személynek van esélye a túlélésre, akkor úgy cselekszik.Vagy tíz évvel ezelőtt hallottam, hogy miért kéne 19-ik századi fogalmakkal leírni azt, ami most történik. Valóban, viszonylag kevés bátorságra és fantáziára vall ez a szókészlet.
Én nem olvastam ennyi tanulmányt, de személyes tapasztalataim ennek kicsit ellentmondanak. Az általam ismert emberek közül (akikről tudom) MSZP-s szinte kizárólag az alacsonyabb iskolai végzettségű (érettségizett vagy szakmunkás) van MSZP-szavazó, a diplomások vagy jobboldaliak vagy SZDSZ-esek (utóbbi persze nem zárja ki az MSZP-szimpátiát sem).
Miért szerinted ki az elit? A leggazdagabbak? Vagy az értelmiség? Vagy mindkettő? És az általad annak tartott magyarországi elitre szerinted jellemző a svájci üzleti és polgári erkölcs?
Jó estét!
Morfondírozgattam magamban,de aztán úgy gondoltam,
inkább írok. Szóval, a két elit van, mondod Te. Nos, szerintem egy országban, ráadásul ilyen kicsiben meglehetősen nehéz elképzelni két elitet.
Egyszerűen nincs rá pénz. azt ugyancsak nehéz elképzelni, hogy egy csapat, generációs alapon hirtelen kizárólagos elitté váljon. Ha ismered valamelyest a történelmet, akkor tudnond kell, hogy ez nem így működött és továbbra sem így működik. Én némi időt Svájcban töltöttem tanulással, ahol olyan alapszabályokat ismertettek velem, hogy: adósságokat megadunk, levélre válaszolunk, ha telefonon hívnak, visszahívjuk az illetőt. Ezek meglehetősen egyszerű, polgári szabályok. Ezek be nem tartása kétségessé teszi a polgári jelleget, a polgári habitust, metalitást, sőt, szándékot. Félreértés ne essék, tanulmányaimat 92 és 98 között folytattam.
don´t be so simple minded. Ez az egesz koceraj arrol szol, hogy ket elit koziúl te melyikhez tartozol, es melyik birja viz ala nyomni a masikat. En a jobboldalnak szurkolok, remelem, taertosan a viz alatt tudjak tartani a szoci kulturat, vallalkozoi elitet, politikai lobbyt, szdsz-t, mszp-t, dzsordzssorost, demjansandort, vancsikzolit. Nemazer, mer a Fideszben kevesebb a rohadt dög (kevesebb), hanem azert, mert ha a felesegem a Nemzeti Filharmonianal jatszik, tiz eve eloszor kap tobbet, mint a Fesztivalzenekaros kollega. Errol van szo. Azert, mert aki a CEU-n tanit, annak haromszor akkora jovedelme van, mint egy kozalkalmazotti besorolasban dolgozo kolleganak. Azert, mert van, aki kap karpotlast, hitelt, informaciot, stallumot, exisztenciat, es van, aki nem kap tobbet annal, mint amitquasi napi berkent megkeres.
En annak orulnek, ha tortenelmi igazsagtetel tortenne, es a szocik, az szdsz es a munkaspart nem jutna hatalomhoz meg vagy tiz evig. Mert a Franco utani Spanyolo.ban 1978 es 1996 kozott jobboldali part nem tudott nyerni, mert 1981 ota szoci kormany van a jobboldali diktatura utani Portugaliaban, mert meg az oly kevesse polgari es oly kevesse ejropeer Oroszoraszagban sem nyert baloldali part 1992 ota valasztast.
Mert ez termeszetes reakcio volna a 40 evre. Nincs kozeposztaly? Majd tiz ev mulva lesz. Akik pl. az EU-nak koszonik majd a megelhetesüket, azokbol kozeposztaly lesz, nemcsak kult., de vagyoni ertelemben is.
Nohat, en azt szeretnem latni, hogy ez a kozeposztaly inkabb az Elek Istvanok, a Teller Gyulak, a Kristof Attilak, Somody Imrek, Egerszegi Krisztinak, stb. altal uralt reteg legyen, nem pedig Konrad Gyorgy, TGM, Eörsi Istvan, Horn Gy., Schmuck Andor, Caola-Nagy Imre legyen a dominans. Vagy azok, akik ez utobbiakat tekintik velemenyformalo szemelyisegeknek.
Seggfejsegnek tartom, ha valaki masok fogadatlan prokatora, a maga ugyeben meg szegyelli kinyitni a szajat. Es gazembernek azt, aki a maga ugyeert kuzdot lepisszegi.
bocs, hogy eccerre valaszolok kettotoknek. Outerrel teljesen egyetertek, a szivembol szolt, amit irt.
Nincs ertelme eroltetni azt, ami csak energiapocseklas. Egy levegovel ket percig sem lehet kibirni, ha az ember ezalatt meg kapalodzik is, akkor talan fel percig birja. Igy vagyok en is ezzel az ujmdf-fel is. Giczy is megszivta a nagy kulonckodeset, Szabo Ivan is. Miert lenne ez maskepp az mdf-fel? Es aztan ki vitte be a hatan a parlamentbe mind a ket szervezetet (Giczy nelkul)? A Fidesz. Lehet, hogy nelkuluk nem ment volna, lehet, hogy rajuk volt szorulva, de az tuti, hogy se Surjan (huderohattszimpatikus az is...), se Pusztaiek nem jutottak volna be, nem is beszelve a mdf-rol. Emlekszem nagymamam mondasara (Fischer Ivan biztos ot is rasszista, idegengyulolo szemetnek tartana, mar reg meghalt): fogadd be a totot, kitur a hazadbol. A hala, mint politikai kategoria, nehezen ertelmezheto? Hat, igen, kedves David Ibolya. Szoval a 25%-os Fidesz legyen halas a 4%-os mdf-nek. Nonszensz.
A hatekonysagrol annyit, hogy az mdf ne a Fidesztol probaljon meg szavazokat elvonni, hanem az mszp-tol!!! Kulonben keblen melengetett kigyo. Rocky, neked miert az a kenyszerkepzeted, hogy az mdf ma szentek gyulekezetekent egyre szimpatikusabb part? Nem hiszem, hogy volna ma 5% olyan magyar 18 evnel idosebb allampolgar, akit az mdf meg tud szolitani,az mdf es egyetlen mas part sem!
Outer, te erted ezeket az embereket, akik hisznek valamiben, a tenyekkel szemben is? Erted az olyanokat, akik elegedetlenkednek azzal, ami van, mert olyat szeretnenek kapni, ami elerhetetlen?
Fel nem foghatom, hogy miert kell minden jobboldalinak azonnal elhatarolodnia minden olyasmitol, amivel nem ert egyet. Nem, nem, kit erdekel? Nem ajulok be David Ibolya velemenyetol a Magyar Narancsban (!), hogy a Fidesz milyen agressziv. Ha olyan nagyon az lenne, tarcat se kapott volna a partja. Miert nem tudja megtartani a velemenyet Ilonka maganak? Miert tartozik ez a baloldalra?
"Magamat kigunyolom, ha kell..." Mondd, rocky, ha te elegedetlen voltal a csaladoddal, mindenkinek kipakoltal rola? Mert errol van itt is szo, tudod-e, hogy ha nem vallalsz kozosseget a kormannyal, akkor automatikusan az ellenzeket tamogatod, es ha szidod masnak a sajat anyadat, felesegedet, stb, akkor vele nem vallalsz kozosseget.
Ettol meg nem kell szovjet tipusu emberkent nem gondolkodni, nem velemenyt nyilvanitani - de mindent a megfelelo helyen es idoben. Ezt a gondolkodasmodot tukrozte Antall, amikor Csurkat kizaratta az mdf-bol, de vele egyutt az ot kritizalo Debreczeni-Eleket is. Maradt a szurke allomany. Sosem ertettem meg, mert kellett kizarni Elekeket. Ezzel az mdf elvesztett minden mdf-es nemzeti elkotelezettsegu szabadelvut.
Kulonben nemhogy nem jartam foxi-maxira, kisfiu voltam en ahhoz akkor, de anno az mdf ifi szervezetenek alapitasabol kivettem a reszem.
rocky
Egy oldalon vagyunk , mégis messze-messze nem értelek. Felejtsük már el végre az MDF nevű szerencsétlenséget! Én már leszámoltam velük 93-ban (fájt), és semmi okát nem látom annak, hogy újra támogatni kellene őket. Bénán és bűnösen elbaszták a rendszerváltást. A 94 -es földcsuszamlás csak őket terheli. Hatékonyságban, "szerencsében" messze lekörözik őket a mai fiúk.
Hol volt az mdf a félidőben? Kb 12%-on. Hol van most a fidesz? A maszopnak csak nem sikerül leszakítania.
Kik kommunikálják ma ezerrel a mdf feltámadását? Népszabó és tsai. Eme fórumon a Pásztörperc tipusú emberek is kifejtik milyen "szimpi" számukra az új mdf. Január óta "nyomul" felfelé a közvélemény kutatóknál. "Az mdf a koala emberi arca". Emlékezz Szabó Ivánra, ugyanez volt vele is. A szőr feláll a hátamon amikor egy saját oldali pártnak túloldalról tartják a létrát!
A jobboldalon ma jelenleg 3 pártnak van jól elkülönülő önálló arca, amely a képviselt értékek és rétegek különbségén nyugszik. Az mdf-nek nincs ilyenje mert a Fidesz teljesen betölti a szerepét. Attól meg nem lesz, hogy akarják. Ez mélyebb dolog, nem 3-4 politikus (megélhetési) elhatározásán nyugszik. Az mdf elvesztette a szerepét, amire a fidesz jó érzékkel rámozdult, és felvállalta a betöltést. Igy lett jobboldali tömegpárt. Ha nem jól csinálja a dolgát akkor elbukik, és a szerep újra betöltésre vár majd. De eddig jól csinálta. Minek gáncsolni ideátról?
Kedves Almaital!
Hát ez roppant nagy marhaság amit írsz!:-)))))) (Bocsi!)
Több átfogó,részletes felmérés anyagát volt szerencsém olvasni,több cégtől is.Te hányat olvastál végig?
Ezek abban szinte teljesen megegyeztek,hogy a Fidesz támogatottsága a vidéken(főleg falun) élők,a max.középiskolai végzettséggel rendelkezők,a fiatalok és a munkanélküliek körében volt nagyobb mint az MSZP-é.
Az MSZP támogatottsága kiugróan magasabb volt mint a Fideszé a Fővárosban,a vidéki nagyobb városokban valamint az 1 vagy több diplomások körében.
Ma országos viszonylatban szinte minden társadalmi réteg körében az MSZP támogatottsága a nagyobb,talán csak a fiatal szavazók körében mutatható még ki némi Fidesz előny.
"Mivel a Fideszesek többnyire nem hülyék,ezért tudják,hogy aki az eszére hallgat az nem szavaz rájuk.Ezért próbálkoztak-nem kevés sikerrel-emocionális kampány-stratégiával.
Ezzel vállalták azt a kockázatot,hogy mivel a szív csalódása fájdalmasabb az érteleménél ezért ez jobban vissza is üt."
Hanem kikre, kedves Nick? A Maszopra?
Mivel magyarázod azt, hogy – egyes kimutatások szerint – a Maszop szavazótábora az FKgP után a legalacsonyabban képzett? A Fidesz, de még az MDF (a MIÉP-rôl nem is beszélve) szavazótábora is mind-mind magasabban iskolázott? Remélem, hogy egy magadfajta maszoposnak nem volt ez túl bonyolult kérdés.
Arra a Felulmulhatatlanul Idetlen ESZetlen MegaPofatlan Prosztokra ? Ugyan mar ne.Inkabb egesz heten kovet torok es vasarnap ketszerannyit,es meg mindig jobban jarok
Mivel a Fideszesek többnyire nem hülyék,ezért tudják,hogy aki az eszére hallgat az nem szavaz rájuk.Ezért próbálkoztak-nem kevés sikerrel-emocionális kampány-stratégiával.
Ezzel vállalták azt a kockázatot,hogy mivel a szív csalódása fájdalmasabb az érteleménél ezért ez jobban vissza is üt.
"Azota viszont kiderult, h VAN altrnativa, raadasul JOBB is. "
Mit kell erteni azon a "MAS", "JOBB" alternativan?
Azt, hogy a Fidesz szinte ugyanazt(!) a gazdasagpolitikat koveti (es a Bokros-csomagra alapozva!!!) amit az MSZP alakitott ki?
Vagy azt az undorito belpolitikai stilust, amit jatszik naprol napra az Orban-Torgyan Polgar Kormany? Mert plo. a megfigyelesi ugyet te minek tekinted? Uj, es jo alternativanak? Valoban uj alternativa az biztos. A nagykozonseg ele meg egyetlen egy bizonyitekot sem mutattak fel, kiveve persze amit a Kosztolanyi ur (mas neven "Az a bohoc") mondogat reggeltol estig ("Igenis volt torvenytelen megfigyeles amire donto bizonyitekot talaltunk". Kerdem miert nem ismerheti meg a nep azt a bizonyitekot?).
A megfigyelesi botrany mellett meg emlithetnem a Nemzeti Szinhaz korul keltett erthetetlen botranyukat, az MTV es a Duna TV ugyet, az Aradi ugyet, meg meg ki tudja hany botranyt, amit keltettek az elmult majdnem 2 evben.
A Fideszneknek es ujdonsult elnokenek, Kover Laszlonak (csak gratulalni tudok a Fidesznek, hogy sikerult egy mindig is gyulolkodo hangot meguto, a nepszerusegi listak vege tajan tanyazo urat megtenni a kormanyzo part elere) a megnyilatkozasai pedig kulon szint visznek ebbe az altalad is emlitett "UJ es JOBB alternativaba". Milyen megnyilatkozasok azok, amelyek arrol szolnak, hogy a Hornek nem csinaltak mast, csak tonkretettek az orszagot; a Bokros-csomag CSAK ES KIZAROLAG kart tett az orszagban; a jelenlegi gazdasagi felemelkedes CSAK a Fidesz elmult 1 1/2 - 2 eves politikajanak koszonheto; az MSZP kiarusitotta az orszagot (bar ebben lehet valami, de kivancsi vagyok, a privatizacio nelkul most hol lennenk gazdasagilag); hazarulo, undorito kommunista banda az MSZP; stb.... stb... stb...
Valoban ragyogo alternativa. Csak igy tovabb...
Nehogy már ilyen könnyen feladd! Tessék elmenni szavazni! Megkérdezhetem, hogy te mit tettél a helyzet megváltoztatására a kizárólagos sopánkodás helyett? Ha mindenki csak a maga kis téglácskáját betenné, már egész komoly építményt lehet összehozni.
Szerintem pontosan az a felfogás veszélyes - mégha igaz is - hogy 4%=0%!
Ti. igy eleve kizárjuk egy később megerősödő normálisabb párt feltörekvésének a lehetőségét, és perspektivikusan ez a szemlélet vezet el oda, hogy ebben a kurva nagy "demokráciában" már most csak a FIDESZ vagy az MSZP közt lehet választani!
Mivel mindkettőtől UNDORODOM, ezért ha más érdemi lehetőség nincs, el sem megyek szavazni!
Valszeg ezt tették Fehérváron is, és ez nagyon mély minősitése a politikai légkörnek!...
Mintha csak Horn Gyulát utánoznád, hogy nincs más alternatíva csak az MSZP. Aztán kiderült, hogy van. Én még emlékszem arra, amikor 1993 végén Deutsch egy interjúban azt taglalta, hogy talán meglesz még a kétharmados többség is. Aztán lett egy kemény 7% belöle. Egyszer hopp, másszor kopp. Jelenleg az MDF 7-10% körül áll. A választásokat nem a vállalkozói réteg fogja eldönteni, mert azok száma sokkal kisebb, mint a választásra jogosultaké. Pontosabban, ha minden vállalkozó csak egy pártra szavazna (mondjuk a Vállalkozók Pártjára) az talán még az 5%-ra sem lenne elég. A középosztályra sem nagyon támaszkodnék a Fidesz helyében, mert ilyen alig-alig van, ill. a valódi középosztálybeliek általában kinevetik a Fideszt. A Fidesz és az MSZP között az a különbség, hogy a Fidesz radikális, míg az MSZP mérsékelten baloldali. Meg az, hogy az MSZP-nek erös tagsága van, míg a Fidesz egy nagy felfújt lufi. Volt olyan kerület a fövárosban, ahol a teljes Fidesz tagság nem volt elég a kerületi egyéni önkormányzati lista lefedésére.
Én ugyan vállalkozó vagyok, de nem hiszem, hogy a társadalmi elit=vállalkozók. A Fideszben is épp elég komprádor van (mondd, nem a foxi-maxiba jártál azelött? Ez jól kvadrálna Fideszes voltodhoz). Az MDF meg igenis alternatíva pl. a bunkó Kosztolányi Dénesekhez, vagy a köztörvényes Riegler Zoltánokhoz, vagy a volt párttitkár Strumphoz, meg a hozzá hasonlókhoz képest. Azt meg különösen nem hiszem, hogy a Fidesz nemzeti. Az MSZP úgy is megállítható, ha a Fidesz szárnyait visszanyesik. De leginkább úgy, ha a Fidesz észheztérne, s nem eröszakosan, monopolhelyzetre törekve politizál, mert könnyen egyedül maradhat, s aztán nézhet mint a moziban. Mint mondtam, a Várban március 15.-én csak kb. 150 kétes kinézetü fideszes Lenin-fiú jelent meg. A többiek többezren voltak... A király meztelen, baxy. Vágyaidat ne téveszd össze a valósággal.
1997-ben a HVG felmérése szerint a vállalkozói elit 40-30-20%-ban támogatta az MSZP-t, SZDSZ-t és a - Fideszt. Mi tehát a baloldali? Van különbség az MSZP és a Fidesz között, ezt nem tagadhatod.
MDF-szimpatizáns vállalkozó 3% körül volt, vagyis ilyen társadalmi elit nincs. Lehet, hogy értelmiségiek visszasírják az 1990-94 közti időket, de az már elmúlt, azt az MDF elvesztette és soha nem lesz domináns pozícióban. Ma az MDF nem alternatíva, mert 4% = 0%.
Szerintem itt törzsi küzdelem zajlik, aminek az a tétje, hogy a nemzeti polgárság gyarapodik, vagy a nemzetidegen? A komprádor SZDSZ-MSZP, vagy a nemzeti középosztályt reprezentáló Fidesz és szatellitjei?
Számomra az utóbbi a fontos, és ehhez az is eredmény, ha a nemzetidegen rétegek nem jutnak hozzá az egzisztenciális lehetőségekhez.
"Hová tartozzon az ember, ha nem zúz be ablakot, nem tép fel utcaköveket? Hová tartozzon az ember, ha nem elégedetlen, bár nem elégedett?" (József Attila)
Hát szerintem a Fideszhez. MIÉP-re szavazni azért bűn, mert valószínűleg nem lesz kormányzó erő (ld. Haider + ÖVP), tehát a mérsékelt jobboldaltól vonja el a szavazatokat. Fegyelmezetten és józanul szavazva talán megállítható az MSZP... mert végül is ez a legfőbb cél most.
A kategóriák nem kizárólagosak , én csak a két párt fő tendenciáira utaltam.
Természetesen volt hithű kommunista vidéken is elég és elvetelen élősködő Budapesten is.
Ugyan világok választanak el egymástól minket, de úgy látszik még ezen esetben is lehet közös dolgokat találni. Abban én is egyetértek veled, hogy az SZDSZ és a Fidesz közös ideológiai töröl indult, s mindkettö radikális baloldali csoportosulás. Az urbánus-népi vetülettel is egyetértek. Amivel nem az az, hogy én bizony nagyon sok megélhetési komcsival találkoztam a fövárosban is (származásuk is). Azonkívül nekem mindehy hogy meggyözödése vagy megélhetési komcsi, mert számomra mindegyik fajtából elegem van.
Nem hiszem, hogy OV egy Milosevics lett volna. Annál sokkal pragmatikusabb.
A legnagyobb problema abbol adodik, hogy az emberek csak gyoztesre szeretnek szavazni. (Hogy voksuk ne legyen "elveszett szavazat".) Velemenyem szerint az MDF-nek sokkal nagyobb a tamogatottsaga, mint azt a szamok mutatjak, csak az emberek azert nem szavaznak rajuk, mert nem hiszik, hogy ok lehetnek a befutok. Vagy a Fideszre szavaznak, vagy el sem mennek valasztani. Lasd fehervari idokozi valasztasok.
A FIDESZ-t a valamikori vidéki kommunista pártfunkcik gyermekei alkották,
az SZDSZ-t pedig a valamikori fővárosi kommunista pártfunkcik gyermekei.
A elmúlt 50 év magyar történelmet ismerve azt is meg lehet állapítani , hogy míg a
fővárosi kommunisták általában meggyőződésből vallottak kommunista nézeteket
még akár vállallva pl.: az illegalitást és a börtönt 1945 előtt és követttek el
tömeggyilkosságokat és hazaárulást, nemzet rontást 1945 után.
A vidéki kommunista vezérek pedig "megélhetési" kommunisták voltak általában.
Nem meggyőződésből hanem érdekből, a jobb előre jutási lehetőségek miatt árulták
el hazájukat és szolgálták ki a szovjeteket. Persze itt is voltak kivételek pl.: Biszku vagy Berecz, ezeket a meggyőződéses kommunistákat viszont hamar magához emelte a budapesti vezérkar. Orbán Vityka is ilyen pályafutást produkált volna ha 10 évvel
idősebb. Ő lett volna magyar Milosevics.
A mai pártok politikusainak titkolni próbált előéletét ismerve viszonylag pontosan meg
lehet állapítani ki melyik kommunista csoportból származik.
Az adatok szerint a rendszerváltás óta eddig a Fidesz kormány alatt érte el csúcsát az újraelosztás aránya. Ez pontosan mutatja a Fidesz MSZMP-s gyökereit. A Fidesz nem sokban különbözik az SZDSZ-töl. Mindkettö baloldali radikális, csak az SZDSZ az Urbánus vonalat, míg a Fidesz a népies vonulatot képviseli.
A többieknek,
Van még remény. Amióta a Várban március 15.-én láttan a 4 ezer embert az MDF szavára, és a 150 kétes kinézetü alakot a Fidesz hívására megjelenni, azóta biztos vagyok, hogy a Fidesz nevü lufi elöbb-utóbb kipukkad. Ehhez szerencsére olyan rabló kretének ámokfutása is segít, mint pl. a volt SZDSZ-es Kosztolányi Dénes, vagy Sebes Gábor. Az embereket nem lehet a végtelenségig hülyíteni. Ti is tegyetek valamit, hogy legalább az arányok változzanak 2002-ben. Ne adjátok fel, az idö nem a Fidesznek dolgozik. Abban egyetértünk, hogy az SZDSZ semmiképp sem alternatíva.