Az már csak hír lett volna, hogy egy gép pilótájára törött üveggel támadt egy őrült, megszurkálta, majd a hasának ment neki, és amikor a pilcsi elővette az önvédelmi fegyverét, a támadó kicsavarta a kezéből és lelőtte a haldoklót. Ettől persze sajnos a gép leperecelt, pont egy autópályára, ahol több autó is a roncsokba szaladt. Ráadásul a szerencsétlenség helyszínére érkező mentőhelikopter műszaki hiba miatt rázuhant a kupacra. Vagy csak én nem olvasom fogyelmesen a bulvársajtót?
Most már lassan közeledsz ahhoz a korhoz, amikor az álmaid játszódnak. Az érdekelne, hogy az álmodban tovább öregedsz vagy mindig 35 évesnek álmodod magad, ami majd 20 év múlva nagyon jó és kellemes álommá teszi majd az egészet!
(csak érdekel, hogy válaszol - e 7 évvel később :)))) )
És ha már úgy általában az álmoknál tartunk, beszélek a saját álmaimról is.
Gyerekkoromban MINDIG ugyanazt álmodtam, mikor lázas voltam. Hülyén hangzik, de az volt az álmom, hogy a hátamra kellett vennem egy hatalmas bugyror, nagyobb volt mint én magam, és ezzel a teherrel együtt kellett - volna - átmásznom egy igen szűk lukon. Rémes volt, mert egyrészt tudtam, hogy ezt nem tudom megtenni, másrészt azt is tudtam, hogy akkor is meg kell tennem... a mai napig (55 vagyok) emlékszem ennek a gyerekkori álomnak a lidércnyomás szerűségére.
Én mindig álmodom, és gyakran emlékszem is rá.
Legkellemesebb álmaim közé tartozik az, mikor azt álmodom, hogy tudok kocsit vezetni. Egyszerűen beleülök, és a kocsi engedelmeskedik nekem - amúgy iszonyodom a kocsivezetéstől, soha nem tudtam megtanulni.
Vagy repülök. Teszek a karommal afféle úszó mozdulatokat, és minden nehézség nélkül úszom a levegőben. Ilyenkor mindig tudom, hogy álmodok, de álmomban mindig azon gondolkodom, hogy ha nem álmodok, akkor mi a fenének bajlódok a közlekedéssel, mikor ez így sokkal egyszerűbb...
Másfajta álmaim is vannak, de nem akarok hosszú lenni.
Érdekes ez az álom-dolog. Bár az eszemmel tudom, hogy az éálmainkban nem a jövőt álmodjuk meg, hanem a múltat dolgozzuk fel de azért...
Szegény néhai anyósom mesélt sokat anno az álmairól. Többször elmondta, hogy megálmodta a második fia érkezését - az első meghalt közvetlenül a születése után. Mesélte, hogy pár hónappal ezután álmában látta ezt a halott kisfiút, aki kitárta a karját felé, és azt mondta, hogy mama megyek vissza hozzád... 9 hónapra rá megszülte a második fiát. Meg hasonló ilyesfajta álmairól is beszélt, megvallom nemigen hittem neki.
Egészen addig, míg össze nem házasodtunk a férjemmel akkor azt mondta az anyósom, hogy megálmodta, hogy nekem egy formás kislányom születik, csak éppen valaki egy szemüveget tett a kis orrára, ő meg állandóan azt kiabálta álmában, hogy ugyan vegyétek már le róla a szemüveget - aztán le is vettük.
No ehhez képest valóban szép formás kislányom született, csak kancsalon, és bizpny pár hónapos korában már szemüvege volt, amit aztán le is vett, miután megoperálták a szemét.
Álom:
Ülönk egy kockás abroszu asztalnál kedvesemmel, fehérbort iszunk régi kristálypoharakból. Olyan 35 év körüliek vagyunk. Beszélgetünk, gondterhelten. Problémamegoldás van, a 15 éves gyermekeinknek, akik szintén mi vagyunk, a párkapcsolati problémáit szeretnénk megoldani.
Valóság háttér:
25 évesek vagyunk, és kissé mondvacsináltak a problémáink. :) tud ez az álomcucc nagyon, jót röhögtem magamon reggel.
Nagyon rendes dolog volt tőle, hogy 3 évvel előtte felhívta a figyelmed Cicókára.
Valami olyan előjelző álmod nem volt, ami egy-két nappal későbbi eseményre hívta fel a figyelmed?
Hali!
Bocs, de mostanáig egy kicsit kevesebb időm volt. Ezután sem lesz sajnos sokkal több :(
Szóval Nagyapám augusztusban halt meg, mi októberben jöttünk először haza. ja, elmeséltem már, hogy amikor apám hazajött elmondani, hogy szegény meghalt, hát, azt az esetet előre megálmodtam, és anélkül, hogy bármit mondtak is volna, tudtam, mi történt..
Szóval, később még sokszor jártam át. Nem tudom, hogy pontosan mi volt a célja az öregnek. Lehet, hogy csak a kíváncsiságomnak akart eleget tenni (nagyon érdekelt, mi van odaát), de mi állítólag "családilag" ilyen lököttek vagyunk.
Szóval: októberben hazahoztuk a kutyámat is, egy egyéves tacskót. Gyönyörű kutya volt, de egy kicsit vad. Megbeszéltük, hogy kiheréltetjük, hátha megnyugszik. Elvitték megműteni két nappal azelőtt, hogy visszaindultunk volna. Amikor készülődtünk, hogy na, pár óra múlva indulunk ,kérdeztem, hogy mikor megyünk az állatkórházba. Anyám azt mondta, a kutya nem élte túl az altatást. Nem vagyok biztos benne, hogy nem "végleges" altatást kapott-e...
A lényeg, hogy nem volt kutya, de én nagyon szerettem volna egyet. Egyszer megint a Papával álmodtam. Az akkori házunktól nem messze állt, egy fekete-barna mintázatú kutyát tartott a karjában. A következőt mondta: ez a kutya a tiéd, de még csak most született, három év múlva találkozol vele.
Három év múlva :) éppen azon paráztunk, hogy nem kapunk új tartózkodási engedélyt, itthon voltunk két hónapot. Keresztanyámnál voltam, és éppen csikónézésből mentem haza. A kapu előtt ott állt...egy fekete-barna, fiatal kutya...Erdélyi kopó, három éves, mint kiderült...
Hát, Cicóka azóta is lelkes családtag.
Sziasztok:)
Kedves Pingyi!
Nem tudom, segít-e megnyugtatni ez a sztori, azért röviden leírom:
Unokanővéremnek két lánya van. A nagyobbik hasonló módon "holdkórozott" kiskorában, mint a te kislányod.Pl. a szülők arra ébredtek éjjel, hogy szívszaggató gyereksírást hallanak az utcáról.A kislány sírt, és kiabált, hogy anya, hol vagy, hol vagy, segítség !!! Meg is beszélték, ki lehet az a szívtelen szülő, aki éjnek évadján elhagyja a gyerekét az utcán. Kinéztek az emeleti ablakból, de semmit nem láttak az utcán. Lementek a földszintre is, és akkor derült ki, hogy a saját kislányuk az, kinyitotta a bejárati ajtón a kisablakot, és ő kiabált az utca felé. Felvették, babusgatták, lefektették, reggel semmire sem emlékezett, jókat nevetett a történeten, ő volt a legjobban meglepődve. A helyi gyermekorvos azt mondta, hogy előfordul az ilyesmi kisgyerekeknél, de nem tudják, mi váltja ki, és ki fogja nőni.
Több ilyen sztori is történt ezután, mondhatni rendszeressé vált, de kárt soha nem tett magában a kislány. Ma már 16 éves, és valóban kinőtte :))
És ő azóta sem emlékszik egyik holdkórozására sem:)
Sziasztok!
Nagyon szeretem az álmokat, egyrészt nagyon érdekesek, másrészt nagyon sokszor világítanak rá indirekt módon problémákra, helyzetekre az életemben. Egyetértek azzal, hogy az álom igazi üzenetét csak maga az álmodó értheti meg.
Viszont volt két valódi előjelző álmom, amikor nem szimbólumok jeleztek, az egyik egy éve, a másik egy-két hónapja. Az első: azt álmodtam, hogy a kutyám összeveszik egy másik kutyával, az megharapja a lábát, nyílt törés, ölben kellett volna hazavinnem szegényt, de nem bírtam el. Felébredtem, elmeséltem az álmot a páromnak, levittem a parkba a kutyát és majdnem szó szerint ez történt, csak nem volt harapás és nyílt törés, hanem a csetepaté miatt a combcsontja ugrott ki a csípőjéből. Amikor kétségbeesetten ugatni kezdett, rögtön tudtam, hol a baj. És elég sokat küszködtem, mire megtettem vele a házunkig vezető pár száz métert.
A másik álom: vulkánkitöréssel álmodtam, menekültek az emberek. Este bemondták a Híradóban, hogy kitört az Etna. Ugyanakkor hozzátették, hogy a lakosságot nem fenyegeti. Itt különösen meghökkentem az álmomon, hisz nincs az az erős érzelmi kötődés, mint az első esetben, bár a nyáron a helyszínen jártunk.
Az álmaimról:
Régebben voltak nekem is visszatérő álmaim (repülés és hasonlók) és olyanok is, amelyek előre jeleztek bizonyos eseményeket. Mostanában ritkán emlékszem az álmaimra.
Ami miatt mégis foglalkoztatnak az álmok: Egy hete halt meg a Nagymamám, aki nagyon közel állt hozzám. Nagyon szomorú voltam, és még lelkiismeret-furdalásom is volt: Az utóbbi időben nem mindig voltam elég kedves, elég türelmes hozzá. Március elején elutaztam két hétre, és mire visszajöttem, Ő már kórházban volt. Amikor meglátogattam, mindig egykedvű volt, és alig beszélt hozzám, mintha haragudna rám. Nehezére esett a beszéd is. Azelőtt mindig kért, hogy maradjak még vele, a kórházból viszont mindig elküldött fél óra után. Aznap, amikor meghalt még elmondtam neki, hogy nagyon szeretem. Megkért minket, hagyjuk magára, mert aludni szeretne. Egy óra múlva meghalt. Először fel sem fogtam... Másnap volt a legrosszabb. Egyszerűen nem tudtam felidézni, miről is beszélgettem Vele, mielőtt elutaztam. Mindenki nyugtatgatott, hogy a Nagymama engem szeretett a legjobban. Ettől csak mégjobban elszomorodtam: Akkor miért nem beszélgettem Vele többet, miért nem voltam jobb hozzá? Egyik este azt kértem: Álmomban beszéljen hozzám, mondja el, hogy nem haragszik rám, és azt is mondja el: tudja, hogy én mennyire szeretem. Másnap egyáltalán nem emlékeztem arra, hogy mit álmodtam éjjel, de nyugodtan ébredtem, azóta nem marcangol annyira az önvád...
Erről csak az jut eszembe, hogy a középső gyerekeknek mindig nehéz a sorsa, és több szeretetet igényelnek, mint a nagyok és a kicsik: A nagy mindig a legokosabb, a kicsi mindig a legaranyosabb... Sok családban van úgy, hogy a középsőnek valahogy "fel kell hívnia magára a figyelmet"...
Köszöntöm azt a sok új nicket, akik hozzájárultak a topic tartalombeli gyarapodásához! Nagyon érdekes történeteket olvashattunk. Őszintén szólva csak ámulok-bámulok. Hozzátenni nem sokat tudok, újabb kellemetlen előjelző álmom nem volt, szerencsére :)
Sziasztok!
Hinnék bennük, ha biztosan tudnám, hogy valóra válnak.
Előfordult már, hogy álmodtam valamit és az - x idővel később - tökéletesen ugyanúgy megvalósult illetve lejátszódott. Csak ezzel az x idő hosszával lennék tisztában :)
Sajnos teljesen változó; volt már 1 hónap, de előfordult fél év is a történelmem folyamán...
O,ez konnyu.Az igazi szakirodalomban ezt ugy nevezik , foginger.Semmi komoly.Egyszeruen csak erzed a fogaidat.Egyebkent almodban szoktad is latni,miutan kipotyogott?
Nem akarok OFF lenni, de van egy régi problémám, és úgy érzem, csak ebben a topicban kérdezhetem meg tőletek. Hátha más is küszködik ilyesmivel.
Az alvajárásról van szó. Mindhárom gyermekem míveli néha napján, de a középső gyermekem nagyon sűrűn. Volt idő, amikor minden nap. Ilyenkor úgy néz ki, mint aki felébred, de tuti nincs ébren, mert nem a szemembe néz, hanem valahová mögém, keresztül rajtam. Mindig 10-11 óra között kerül ebbe az állapotba, ha addig nem, akkor már alszik nyugodtan reggelig. Van, hogy csak 1-2 perc és felébred, de van, hogy 10-15 percig is eltart a dolog és van, hogy fel sem ébred.
Nincs is semmi baj, ha szépet álmodik, akkor röhögcsél, beszélget, mutogat, stb. De ha rosszat álmodik, az szörnyű! Sír, mit sír, zokog, nem ismer fel, össze-vissza beszél, iszonyú rémület látszik a szemében és én tehetetlenül próbálom vigasztalni. Volt egyszer, hogy a kis keze is teljesen görcsbe rándult és az arca is eltorzult a félelemtől. Akkor felébreszteni sem tudtuk sehogyan sem, és az sokáig is tartott. Másnap aztán nem emlékszik semmire, pedig sűrűn elmeséli, mit álmodott, de ha alvajár (nem tudok jobb kijezést rá), arra nem emlékszik, hogy akkor mit álmodott.
Voltunk már orvosnál is, de azonkívül, hogy engem gyanúsítgattak mindenfélével, semmilyen magyarázatot nem tudtak adni a dologra. Semmilyen trauma sem érhette, kiegyensúlyozott, vidám klassz kislány.
Ne nevessetek ki, de egyetlen dolog létezik, amivel néha, nem mindig, de meg tudom nyugtatni. Mosolygok rá, nagyon kedvesen, és próbálom minden szeretetemet őrá összpontosítani.
Ha tudtok segíteni, ha valakinek van hasonló tapasztalata, megköszönöm.
Egyébként talán ez is egy érdekes adalék az álmokhoz.
