Ekkora méretű szerencsen mosdatás Göbbelsnek is dicséretére vált volna.
Csak néhány apróság:
1. A teljes irásos adatmennyiség a szovjet lágerek áldoztairól csak 90 óta kuatható egyáltalán. (Mondjuk 89 elött Katyn áldoztait még nem sorolták oda).
2. Azért a szovjet rendszerbe nem mindenről készült papir.
3. A megöltek egy el nem hanyagolható hányadát később a háborus áldozatok rovatba jelenítették meg, így növelve a honvédő háború áldoyatainka számát és csökkentve a kommunizmus áldozatainak számát.
4. Ugyancsak az áldozatok közt kell számon tartani, az utaztatási vesztséget (pl. a krimi tatárok esetén).
5. Hozzá kell számolni a kommunizmus áldoyataihoz azokat a bolgárokat, lengyeleket, németeket, románokat akiket a megszált országokban öltek meg.
6. Végül hab a tortán, hogy gépesített megsemmisítés ötlete is szovjet ötlet volt. Elöször a szovjetek alkalmazták a "mozgó gázkamrát", ami egy speciális auto volt, ahol a személyszálító rész légterében végződőtt a kipifugó csől. Ezt történetesen Kun Miklós ismertette a Sztálin halála alkalmából adott esti TV műsorban. Lenyelország közös lerohanása után együttműködés alakult ki a néemetek és szovjetek között. A szovjetek többek közt levadászták a saját övezetükben lévő zsidókat és átadták a náciknak. Ezeket a hajtóvadászatokat a németek és az oroszok egyezetették. Egy ilyen egyeztetésen adták át a mozgó gázkamra leirását is. Persze egy iparilag fejletteb ország aztán sokkal nagyobb tökélyre fejlesztette,
Emlékezés a falaknál, Moszkva Gulag-kiállítás
Fotó: MH-archív
Pártértelmiségiek, minden rendű-rangú tanácsadók, dilettáns tollforgatók, mondanivalóból kifogyó újságírók és elvétve szakemberek is jól kitapintható okok és érdekek szerint próbálják a történetírást ismét a politika szolgálólányává alacsonyítani. Ennek keretei között egyéb témák mellett ismét a Gulag-tematika felé fordult a figyelmük. Politikai harcot indítottak a létező levéltári adatok és az azt vizsgáló történészek és más társadalomtudósok ellen, akik - úgymond - "csökkentik" az általuk hallott, itt-ott olvasott adatokat, "számokat". Egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni még a magyar nyelven létező forrásközléseket sem. Állításaikat semmiféle levéltári forrással nem hozzák kapcsolatba, jóllehet az ELTE Ruszisztikai Kutató Központja, amely egyik fontos kutatási területének tekinti a Gulag-tematika feldolgozását, számos tudományos publikációval, köztük forrásközlésekkel rukkolt ki magyar, orosz, amerikai stb. történészek közreműködésével. Ám a politika oly mértékben emésztette fel e harcosok intellektusát, hogy egyszerűen megzavarodtak: továbbra is "keveslik" a megölt és bebörtönzött emberek millióit, s ehelyett a nagyobb politikai hatás érdekében továbbra is "tízmilliókkal" kívánnak kereskedni a politikai küzdelmek piacán.
Természetesen az igazság kiderítése a Gulag adatait illetően a tudomány feladata, méghozzá a köznapi értelemben bizony unalmas feladat ez, hisz meg kell tanulni hozzá oroszul, és sok időt kell eltölteni a moszkvai levéltárak poros szobáiban, könyvtárak folyóirat-olvasóiban. De hát a cél náluk nem a munka, hanem valami más, és ez az írás erről a "másról" szól, vagyis arról, hogy a mai jobboldali-szélsőjobboldali irányzatok miképpen "fogyasztják" a Gulag-tematikát. A vita arról, hogy Auschwitz egyedülálló jelenség-e vagy sem, sok éve folyik, melynek elsősorban politikai tétje az volt, hogy relativizálják a náci népirtás bűnének súlyát, a szocializmus történetét pedig egészében "bűntörténetre" redukálják.
Miért Ukrajnában kereste Conquest a holocaustot?
A Gulag és a holocaust közötti analógiát azonosságként a historiográfia terén mindenekelőtt a Great Terror című könyv brit-amerikai szerzője, Robert Conquest, illetve késői "hidegháborús" műve, a Bánat aratása (The Harvest of Sorrow) és a körülötte kibontakozó intellektuális közeg hozta létre. - könyv óriási karriert futott be az Egyesült Államok határain kívül is. Keletkezésének titkos politikatörténetéről Jeff Coplon amerikai szerző már 1988-ban lerántotta a leplet egy rövidebb írásában (amely cikk egyébként magyarul is olvasható a Múltunk c. folyóirat 1990. 1-es számában). A lényeg abban állt, hogy az 1932-33-as ukrajnai éhínséget Conquest úgy mutatta be, mint amely a náci népirtáshoz hasonlóan tudatosan elpusztította az ukrán lakosság millióit, szám szerint még többet is, mint a náci holocaust 6 millió zsidó áldozata. (Mintha a másfél-kétmilliós "hivatalos" adat "kevés" lenne! Őrület.)
Mára sokan elfelejtették már, hogy a nácikkal való kollaborálás miatt emigrációba kényszerült ukrán nacionalista szervezetek, mint az "Ukrajnai Éhínséget Vizsgáló Bizottság" a '80-as évek elején a "szovjet holocaust" témáját részben azért vetették fel, hogy eltereljék a figyelmet az ukrán nacionalista csoportok valódi szerepéről az ukrajnai zsidó népirtásban a II. világháború idején. Ki ne emlékezne például a hóhér Gyemjanyuk ügyére? "1981-ben - írta Coplon - az Ukrán Kutató Intézet megkereste Conquestet egy nagyszabású ajánlattal: írjon egy könyvet az 1932-33-as éhínségről. A keserű pirulát egy 80 ezer dolláros támogatással édesítette meg az Ukrán Nemzeti Társulás (Ukranian National Association), egy New Jerseyben működő régi, szélsőjobboldali tradíciójú csoport, amelynek újságját Kanadában a II. világháború idején betiltották németbarátsága miatt."
A tézist megalapozandó, már 1983-ban megjelent egy film (Harvest of Despair), amely fotóanyagában egy csinos kis hamisítást hajtott végre. Az 1921-22-es volgai éhínség képeit úgy mutatta be, mintha azok az 1932-33-as ukrajnai éhínség periódusából származnának. Conquest elborzasztó könyve azonban még "médiaképesebbnek" bizonyult. A politikai-kulturális konzervatív publicisztika a könyvet vad ovációval fogadta Amerikában. A '80-as évek végén meglepőnek tűnhetett, hogy e cinikus csalás elkészítésében és propagálásában részt vettek az Egyesült Államok legmagasabb politikai és oktatási-kulturális fórumai. A William Larkin, az állami oktatási bizottság konzervatív (republikánus) párti tagja által népszerűsített állami tanmenet az ukrajnai éhínség halálos áldozatainak megbecslésével járatja le magát a legjobban: "Általánosan elfogadott - így a dokumentum -, hogy kb. 7 millió ukrán, vagyis a teljes ukrán népessége 22%-a halt éhen a kormány által megtervezett és ellenőrzött módon". Válaszul Eli Rosenbaum, a Zsidó Világkongresszus szakértője megjegyezte: "Mindig arra törekszenek, hogy hatmilliónál nagyobb számot hozzanak kiÉ azt akarják, hogy az olvasó azt gondolja: Te jó ég, ez rosszabb volt, mint a holocaust." - botrányos művet lényegében a szakma is az első pillanattól elutasította. Alekszadr Dallin, a Stanford professzora, a híres szovjetológus így vélekedett: "Nincs rá bizonyíték, hogy az éhínség szándékosan az ukránok ellen irányult volnaÉ Ez egyáltalán nem egyeztethető össze ismereteinkkel, és nincs semmi értelme." (Ráadásul Ukrajna keleti részén a lakosság többsége orosz nemzetiségű évszázadok óta.) Végül is tényleg nehéz feltételezni, hogy a kollektivizálás során alkalmazott közismerten szélsőséges sztálini terrorpolitika az 1932-33-as nagy ukrajnai szárazságot előre megrendelte volna. Azóta a történettudomány leírta és leleplezte a sztálini bűnöket (melyhez néhány munkámban egyébként magam is hozzájárultam, igaz nemcsak ma, hanem 15 esztendővel ezelőtt is), "titkok" tehát nincsenek többé, legfeljebb későn ébredő emberek vagy a szakirodalom iránt semmiféle komoly érdeklődést nem mutató "ideológusok" vannak. Mára a tudomány területén a leleplező beszédmód ideje lejárt. Ám a vita nem csak Amerikában éledt újjá a '90-es években Conquest meg- megújuló "alkotásaival" kapcsolatban.
Oroszországban is kapóra jött a szocializmus "bűntörténete"
Valami hasonlatos játszódott le Oroszországban is, ahol 1991 után a hivatalos körök az Oktatási Minisztériumban a szovjet történelmet egyfajta aberrációként kezdték felfogni, hivatásos történészek és az SZKP KB egykori vezető munkatársai, mint például olyan hírhedt "nomeklaturscsik", mint A. Cipko vettek részt a szovjet történelem "kriminalizálásában". Miközben Oroszországban is teret hódított a politikai indítékú moralizálás, a publicisztika aláásta az elfogulatlan tudományos elemzés pozícióit, a Gulag, mint régen az ötéves terv, a szocializmus szimbólumává lett. Ahogyan Mark von Hagen találóan fogalmazta: "Szolzsenyicin morális ítélete alapján olvasói millióinak számára a Gulag vált a Szovjetunió domináns szimbólumává, és a szovjet állampolgárokat durván két csoportba osztották, bebörtönzöttekre és börtönőrökre." Conquest művének oroszra fordításával ez a felfogás megerősödött. A történelem ismét fekete és fehér lett.
A magyar kontextusban nem könnyű rekonstruálni azt a historiográfiai pillanatot, amikor Magyarországon előbb tolerálható, majd szinte természetes eljárás lett a náci genocídium és a Gulag azonosítása. Minden a publicisztikában kezdődött. Végül is a hazugság terjesztése nem igényel tudományos kutatást. Az analógia a fentebbi sémának megfelelően itt is a rendszerváltás ideológiai diskurzusává vált azzal a nem titkolt céllal, hogy mindenfajta szocializmus egész történetét, a Gulag utáni történetét is kizárólag a Gulag fényével világítsák meg, vagyis kriminalizálják, antifasiszta hagyományát is lejárassák. Miután egyik kezdeményezője voltam e témakör magyarországi feltárásának, gondoltam, elegendő erkölcsi alappal rendelkezem ahhoz, hogy több mint tíz évvel később felhívjam a figyelmet a differenciáltabb megközelítés fontosságára. Nyilvánvalóan elszámítottam magam, hiszen befolyásos "historikusok" mára Magyarország II. világháborús szerepvállalását és a doni hadsereg katasztrófáját a hivatalos politika támogatásával romantikus hősi mítoszba csomagolják, miközben háborús főbűnösök politikai rehabilitálása került napirendre egy legális parlamenti párt felvetésére. Relativizálódik a szélsőjobboldal, a fasizmus, a magyar uralmi elit szerepe a náci genocídiumban, mindenekelőtt az emberiség elleni bűnökben vétkes csendőrség ugyancsak közismert "munkája" a magyar falu sok évtizedes terrorizálásában és a magyarországi zsidóság kiirtásában (sőt, ez utóbbi kezdeményezésében a körösmezei akcióban).
A Gulag eredete és Auschwitz kivételessége
A Gulag kettős funkciója világosan kirajzolódik: egyfelől azt a funkciót töltötte be, hogy a személyi diktatúra hierarchiájába belekényszerítse mindenekelőtt a párt- és állami apparátus dolgozóit, és a lakosságot általában is. Másfelől jól kirajzolódik a Gulag piaci-gazdasági funkciója, azon munkafajták ellátásának kikényszerítése, amelyek az állami tőkefelhalmozás szokásos kényszerítő eszközeivel nem voltak megoldhatók, vagy a hatalom birtokosai úgy vélték, hogy nem megoldhatók. A Gulag tehát az az eszközrendszer volt, amellyel az állam egyre növekvő számú kényszermunkásból a többletterméket kisajtolta.
Fel kell tennünk a kérdést: hol keressük a modernitás keretei között az emberek tömeges, ipari jellegű megsemmisítésének eredetét? A tárgyszerű válasz a modern nyugati civilizáció eredményeként tekintheti azt a forrást, amely a XX. századi tömeges népirtást lehetővé tette. Elegendő itt, ha ezzel kapcsolatosan a gyarmatosítás és az I. világháború történetére utalunk. A modernitás története, a globalizáció fél évezredének története felfogható úgy is, mint az ember egyre hatékonyabb eszközökkel való elpusztításának története az egyre kiterjedtebb és egyre intenzívebb tőkefelhalmozás. Például az I. világháború tapasztalatainak tükrében (a koncentrációs táborok rendszere, a gázfegyver, a géppuska megalkotása stb.) látható jól, hogy a modern, XX. századi népirtás(ok) eredete a fejlett centrumországok ipari civilizációjában, kereskedelmi-piaci terjeszkedésében stb. rejlik.
Ez a "kultúra" mindenekelőtt Németországban gyökeredzett, amennyiben itt mutatta meg a legteljesebben az "iparosodott" népirtás a maga minden jellegzetességét, ami "klasszikus módon" Auschwitz egyediségében öltött testet: 1. egész népek (zsidók, cigányok, szlávok stb.) ideológiai megalapozottságú kiirtása életkorra és nemre való tekintet nélkül; 2. elvben korlátlan méretű tömegek megmérgezése, elgázosítása és a hullahegyek szinte tökéletes, modern üzemszerű megsemmisítése; 3. a kiirtásra ítélt emberi fajták, népek elkülönítésének és elszállításának (,koncentrálásának") egyre tökéletesebb technikája és infrastruktúrája. Valamint - legalábbis a náci rendszer létezésének időszakában csaknem mindvégig sikeresen - megvalósult az emberi ellenállás intézményi és morális megtörése, kiiktatása. Ez a technikai-infrastrukturális, ideológiai és intézményi "együttlét", "mérték" és "méret" képezi azt az alapot, amely Auschwitzot összehasonlíthatatlanná teszi más formaváltozatokkal. - tekintetben igen találó Enzo Traverso megállapítása, mely szerint Auschwitz "egyedisége", összehasonlíthatatlansága abban a körülményben is összefoglalható, hogy az emberiség történetében minden más népirtás összefügg valamilyen gazdasági vagy katonai "részracionalitással". A történelem egyetlen kivételt ismer, a zsidók kiirtását a náci megsemmisítő táborokban. Vagyis Auschwitz, a náci népirtás nem rendelkezett semmiféle gazdasági-katonai racionalitással, csupán a rendszer ideológiai szükségletei felől értelmezhető: "Auschwitz egyfelől az antiszemitizmus és a rasszizmus fúziója, másfelől pedig a börtön, a kapitalista gyár és a bürokratikus-racionális adminisztráció. Az esetet tanulmányozva hivatkozhatunk Hannah Arendtre, Michel Foucaultra, Karl Marxra vagy Max Weberre. Ebben az értelemben a zsidó genocídium a modern barbarizmus paradigmáját alkotja. Auschwitz a nyugati racionalizmus tendenciája, hogy átformálja önmagát dialektikusan az uralom apparátusává és aztán az emberiség lerombolásának egy forrásává."
Az Endlösung
és a Gulag háttere
A Gulag esetében az ember átnevelhetőségébe vetett hit párosult a hatalmat bitorló, a kultuszt fenntartó, féktelenül cinikus elit köztörvényes bűneivel (ami csak Sztálin halála után lepleződhetett le) és a lakosság széles rétegeiben szunnyadó erőszak kitörésével, ami megnyilvánult a Gulag-rendszer rendre hivatkozó tömegtámogatásában. Másfelől a sztálinizmus politikai természete eleve kizárta a fajelméletre támaszkodó népirtást. Közismert, hogy a fajelmélet maga is "nyugati" termék, melynek gyökerei a XIX. században fogantak meg.
A nácizmus a maga lényegeként definiálta más népek kiirtását, Sztálin és apparátusai a szovjetunióbeli tömeggyilkosságokat minden úton-módon elleplezték, mert tudták: a rendszer hivatalos legitimációs ideológiájával és jogrendjével, alkotmányával nem voltak e tömeggyilkosságok összeegyeztethetők.
A számok bűvöletében
A Gulagra vonatkozó óriási adattömeg jelentős része természetesen mind a mai napig vitatható, mert számtalan szakmai probléma merül föl, melyeknek komoly tárgyalása csak tudományos folyóiratok keretei között lehetséges. Az közismert, hogy a náci népirtás, az Endlösung hozzávetőleg hatmillió zsidó áldozatot követelt, ugyanakkor kevésbé tudatosult, hogy a II. világháború 50 milliót meghaladó áldozatának legalább a fele szovjet állampolgár volt. De mi számszerűsíthető a levéltári források alapján a Gulaggal kapcsolatban?
A hivatalos orosz történetírás a KGB archívumaiból származó adatok alapján 1921 és 1954 között közel tízmillió embert tart nyilván, akik különböző okokból mint köztörvényes bűnözők vagy mint politikai elítéltek a Gulag táboraiba, telephelyeire, börtöneibe kerültek. Ez a szám természetesen nem tartalmazza a különböző feljelentésekből származó letartóztatások áldozatait, illetve a pénzbírságra ítéltek millióit, akik nem kerültek ki a Gulagra, vagy nem teljességgel tartalmazza a nácikkal való kollaborálás vádjával kitelepített százezreket (tatárokat, csecseneket, ingusokat stb.).
Bennünket jelen esetben a Gulagon a politikai, az ún. ellenforradalmi bűnökért elítéltek érdekelnek elsősorban, mert a politikai tömeggyilkosságokat velük szemben követték el, akiknek abszolút többsége semmiben sem vétkes ember volt. A Szovjetunióban politikai okokból 1921 és 1954. február 1. között 3 777 380 (más adatok szerint 3 778 234 főt) ítéltek el, akik közül 786 098 főt végeztek ki. - gyilkosságok óriási többségét 1937-39-ben hajtották végre, s ezek között természetesen még nem szerepelhettek a nácikkal együttműködő, kivégzett háborús bűnösök, például a vlaszovisták adatai. Az 1937-38-ban letartóztatott több mint másfélmillió emberből 681 692 főt végeztek ki. Vagyis az egész szovjet korszakban kivégzett emberek nagy többségét ebben a két esztendőben sújtották halálbüntetéssel. 1932 és 1936 között kevesebb mint tízezer embert végeztek ki (ami természetesen önmagában is szörnyűséges szám!), míg 1937-ben, egyetlen esztendőben több mint 350 ezer embert lőttek agyon. 1938-ban pedig több mint 328 ezer embert végeztek ki, 1939-40-re a terrorhullám elültével radikálisan visszaesett a kivégzések száma: 4201 fő.
Békeidőben történelmileg példátlan méretű politikai tömeggyilkosságról volt szó. A rendszer működésének sajátosságaiból fakadóan az áldozatok jelentős részben a rendszer legodaadóbb támogatói közül kerültek ki. Verőlegény és semmiben sem vétkes, hithű kommunista együtt halt meg a régi értelmiség képviselőivel vagy a kollektivizálással szembefordult paraszttal, kulákkal. A nemrégen elhunyt ellenzéki történész, Vagyim Rogovin írja: "A legszerényebb számítások szerint is a nagy terror áldozatainak több mint felét a kommunisták tették ki." Sztálin a rendszer logikájának megfelelően lecserélte a politikai és katonai apparátus, az értelmiség jó részét, hogy személyéhez és hatalmához minél hűségesebb alattvalói legyenek. - szörnyűséges adatsorok azonban bizonyos emberek számára tűnhetnek "valamihez képest", mondjuk az irodalmi fantáziához (Szolzsenyicinhez?) vagy a politikai képzelgéshez (Conquesthez?) képest "kevésnek", de vajon lehet-e változtatni azokon az adatokon, amelyeket a megelőző fél évszázad archívumai ránk hagytak? Lehet, de azt spekulációnak hívjákÉ Makszudov orosz demográfus, aki még Brezsnyev idején emigrált Amerikába, az ilyen spekulációkról azt mondta: "A szovjethatalom összeomlott, mítoszai bekerültek a történelmi archívumokba. Csakhogy az (ex)szovjet értelmiség ellenmítoszai is mára észrevehetően megfakultak." Magyar követőik történelmi órája Moszkvához képest is késik. Ahelyett, hogy a létező adatok szaktudományos ellenőrzésével foglalkoznának tudományos folyóiratokban, napilapokban, hetilapokban űzik politikai játékaikat.
"es azt akarod mondani, hogy egy egesz vilagot meg lehet teveszteni. egy lenint, egy trockijt es egy ven rokat, aki bar eroszakos volt, de..."
Lenint senki nem tévesztette meg. A Német Birodalom bérelte fel az orosz ellenség hátországának bomlasztására. Marxék egy szóval sem említették a népirtást. Például a koncentrációs táborokat is Leninék találták ki, Hitler csak átvette tőlük az ötletet. Szóval ki téveszt meg kit?
"egy ven rokat, aki bar eroszakos volt, de..."
Milyen cuki megfogalmazás a jó öreg Sztalin nagyapóról, aki éhenhalasztottta Ukrajna nagy részét (az ukrán etnikumot!), egész népeket deportált és népirtást rendezett még a saját pártjának soraiban is.
Kár, hogy Rákosiról, vagy Honecker-ről nem írtál semmit.
Még nagyobb baj, hogy nem a saját gondolataidat közvetíted nekünk, INDEX olvasóknak.
Kedves ujraitt, volt egy regi topik, talan az volt a cime, hogy Marx az evezred gondolkozoja, ott eleg sok minden elhangzott ezzel kapcsolatban. Szerintem is az a legerdekesebb, hogy miert hittek az emberek Marxnak. Mert ilyen vagy hasonlo mozgalmak barmikor ujraindulhatnak, es en nem szeretnek a kozelben lenni..... Udv szalonna
es azt akarod mondani, hogy egy egesz vilagot meg lehet teveszteni. egy lenint, egy trockijt es egy ven rokat, aki bar eroszakos volt, de... mercurius te mindegyiket felulmulod!
Hát nem bizony, hogy lehetne jó. Egy csomó értelmetlen halandzsa. Sajnos a nagyhirű szerzőpáros, hadilábon állt a matematikával és a természettudományokkal. Így a tudományos gondolkodás alapjai sem volt az erősségük. Elméletük inkább a szociálpszichológia tárgykörébe tartozik és ifjukori frusztrációra vezethető vissza.
"A munkások és parasztok aránya le fog csökkenni a fejlett államokban 15-20 százalékra. "
Hát épp ez az.
A világ igen kis részben áll "fejlett" államokból.
Gondolj bele : hatmilliárd ember él a földön, ennek a többsége kapitalizmusban, a brókerek ingatlanügynökök elenyészően csekély számúak, a többség, ha tetszik ha nem munkás.
Azt nem tudom, de nem is érdekel milyen az MSZP szimpatizánsok világnézete.
Én nem vagyok MSZP szimpatizáns.
Marx nagyon is korszerű.
Ja és akkor a leghaladóbb filozófiai nézetről, mint szintén marxi alapokon állóról - a dialektikus materializmusról - még nem is szóltam.
Ahogy Virág elvtárs képzavarában mondhatná: "Marx felett elrepült az idő vasfoga". :))
Közgazdasági téren éppúgy, mint politikailag.
Amikor elméleteit kitalálta, a fejlett államokban 80% felett volt a munkásság és parasztság aránya, a fejletlenekben 90%.
Ma ezek a számok _sokkal_ kisebbek.
Át kellene írnia a KoKi-t: munkás-paraszt szövetség helyett a brókerek és ingatlanügynökök megbonthatatlan érdekszövetségét kéne hirdetnie a médiamogulok és lobbysták klikkje ellen, vagy valami hasonlót.
Megszűnőben vannak azok az osztályok amiket alapvetőnek gondolt, és ennek az oka a termelékenység javulása. A munkások és parasztok aránya le fog csökkenni a fejlett államokban 15-20 százalékra.
Öröm nézni, amit írsz. Kétség sem marad felőle, hogy az MSZP továbbra is a régi jó és megbukott marxista alapokon áll. Minnél több mebrenek kéne ismernie, hogy milyen is az MSZP szimpatizánsok világnézete.
"Ja, meg még néhány a Marx féle bekövetkezni látszó tudományos következtetésekből:
-globalizáció
-tőkecentralizáció "
Nem volt nagy kunszt, hiszen mindketto mar Marx koraban is letezett es mar akkor sem volt uj dolog, hiszen a Romai birodalom mi volt ha nem globalizacio a kor szintjen, de ugyanigy a keresztenyseg elterjedese is es a vele jaro ertekrend, ugyanigy. Csak akkor nem amerikai kulturmocsoknak hivtak, hanem Vata fia Vata es Ajtony a magyar nep lelketol es tortenelmi hagyomanyaitol nemzetidegen befolyasnak es a magyar kultura legnagyobb pusztitojanak. Vagy az talan nem globalizacio, hogy a lembergi es a parizsi palyaudvar tok egyforma szinte.
Manapság a legkülönbözőbb fórumokon, szinte naponként (sőt, naponta többször) esik szó az ú.n. globalizációról. Ezeknek az elemzéseknek, elméleteknek az elsöprő többsége polgári alapokon áll. Egyértelműen helyeslik, vagy részben bírálják a tőkés globalizációt. Hibáival vagy “hibái nélkül” csak ezt tekintik lehetségesnek. Marxot a legjobb esetben is csak megemlítik, mint aki már elavult és elméletileg is helytelen alapokon nyúlt a kérdéshez; nem is rendszeresen, vele csupán esetlegesen és spekulatívan foglalkozott.
Pedig Marx globalizációs elmélete időben az elsők és ma is a legjelentősebbek közé tartozik, bár magát a “globalizáció” kifejezést nem használta.
Marx globalizációs elmélete azért nem szerepel ma, mert része a történelmi materalizmus elméletének, a kapitalizmus tudományos elemzésére támaszkodik, és a tőkés renddel szemben álló elnyomottak, kizsákmányoltak érdekeivel függ össze; továbbá, mert az európai szocializmus átmeneti vereséget szenvedett.
Itt csak egészen röviden és általános alapjaiban vázolnám fel az egyébként valószínűleg sokak által ismert, de most nem szalonképesnek gondolt marxi koncepciót.
Marx szerint nincs valamiféle semleges (osztálytartalomtól, politikai alapállástól, ilyen vagy olyan filozófiai, főleg történelemfilozófiai elmélettől) független globalizáció, illetve globalizációs elmélet. Ennek megfelelően van tőkés és kommunista globalizáció és globalizációs elmélet.
Először a tőkés globalizációról.
Amíg az emberek egy személyre méretezett kézi szerszámokkal folytatták termelésüket, addig történelmük is helyi, egymástól elszigetelt népek történelme volt. A történelemnek világtörténelemmé válása a korlátolt kézi eszközökről a gépi munkaeszközökre való áttéréssel kezdődött.
1./ A marxista globalizációs elmélet túlhaladottságát egyesek azzal is megpróbálják alátámasztani, hogy Lenin az imperializmust, a monopolkapitalizmust a tőkés társadalmi formáció utolsó fokának nyilvánította, s ezt egyben a szocialista átalakulás előestéjének vélte. Ezzel szemben a valóság — mondják — az, hogy a monopolkapitalizmust a globális társadalom követi, a szocializmus pedig megbukott. Ez nem egészen így van. Lenin a kapitalizmusnak két alapformáját különböztette meg: a klasszikus, szabadversenyes kapitalizmust és a monopolkapitalizmust vagy imperializmust. A globális tőkés társadalom nem az imperializmus, a monopolkapitalizmus után következik, hanem ennek a harmadik foka. Az első: a magánmonopóliumok uralma, a második az állammonopóliumok dominanciája, a harmadikat a nemzetközi monopóliumok diktátuma jellemzi.
A gépi munkaeszközök (szemben a kéziekkel) egyetemesek, csak össztársadalmilag mozgathatók, és fejlődési lehetőségeik is korlátlanok. Az anyagi termelés eszközeinek ilyen átalakulása az akkori burzsoázia történelmi megerősödésével és hatalomra kerülésével kezdődött. Ezért a globalizáció — tőkés globalizáció. A totálissá fejlődő munkaeszközök előrehaladásával a termelés, a fogyasztás, a forgalom és a csere is világméretűekké lettek. A minél nagyobb profitra való törekvés végigkergeti a burzsoáziát az egész földgolyón. Saját képmására formált világot teremt magának. A legcivilizálatlanabb népeket is belerántja a civilizáció világáramlatába. A régi, helyi, nemzeti önellátás helyébe a nemzetek sokoldalú érintkezése, egymástól való függése; a mind kevesebb kézben összpontosuló világtőke a nemzeti keretek fölé nő. Ez a tőkés jellegű, világméretű érintkezés hiearchizált. Van “agya és szíve”, vagy ahogy ma mondjuk: centruma (ami akkor Anglia és Franciaország volt) és vannak “végtagjai”, perifériái. A globalizációval nem szűnnek meg a tőke alapvető ellentmondásai. Ezek is világméretűekké válnak, és gyakrabban törnek a felszínre végtagjaiban, mint középpontjaiban. Ez a folyamat így van nemcsak az anyagi termelés és érintkezés terén, hanem a társadalom politikai és szellemi világában is. A tőkés világ alapellentmondásainak nemzetközivé válásával az osztályharcnak is világméretűvé kell válnia. A kizsákmányoltak, elnyomottak is csak akkor számíthatnak eredményre a világméretekben ellenük összefogó tőkésekkel szemben, ha maguk is világméretekben fognak össze: “Világ proletárjai, egyesüljetek!”
2./ Csak megjegyzem, hogy Marxék a bérmunkások osztályába nemcsak a fizikai munkásokat sorolták, hanem az orvosokat, jogászokat, papokat, költőket és a tudomány embereit is, amennyiben a tőke alárendeltjei, résztvesznek a profit termelésében és a tőkések által való kisajátításában.
Marx nemcsak tőkés globalizációról ír, hanem az azt meghaladó, azon túllépő, korlátait, antagonizmusait feloldó globalizációról: a kommunizmusról, kommunista globalizációról is. A tőkés globalizáció annak az alapvető ellentmondásnak a csillapítására jön létre, amely az egyre hatalmasabbá, globálisabbá váló termelőerők és és a tőkés kisajátítás között feszül. Ezt az alapvető antagonizmust azonban tőkés keretek között feloldani nem, enyhíteni is csak átmenetileg, ideig-óráig lehet, amire végül is a tőkés világ minden addiginál súlyosabb és átfogóbb válsága következik. A kommunizmus a már kifejlett totális, globális termelőerőknek, azok összességének világméretű társadalmasítása: a totálissá váló egyesült egyéneknek való alárendelése. Ennek alapján megszűnik a munka és a tulajdon egymástól való elválasztása, a nagy többség kevesek által való kizsákmányolása, az osztályellentétek, sőt az osztályok léte is. Az állam és a diktatúra minden formája eltűnik; minden egyén és közösség szabadsága és képességei sokoldalúan kibontakozik.
3./ Marx természetesen nem ismerhette a tőkés globalizáció mai konkrét formáit. De a valamennyire is tárgyilagos polgári gondolkodók is — elemezve a mai tőkés globalizációt — alapjaiban ahhoz hasonlót állapítanak meg róla, amit Marx és Engels több mint százötven évvel ezelőtt. Itt és most csupán Soros György “A globalizáció válsága”, és Hans-Peter Martin — Harald Schumann: “A globalizáció csapdája” (Támadás a demokrácia és a jólét ellen) c. könyvére utalunk. Az utóbbiból csak néhány mondatot:
Soha nem látott technikai fejlődés. A villámgyors kommunikáció, az alacsony fuvarozási költségek, a határokat nem ismerő szabadkereskedelem az egész világot egyetlen piaccá olvasztja össze. Nő a termelékenység, a kíméletlen globális verseny. Csökkennek a bérek és szociális juttatások. A lakosság 20 %-ának a munkája elég ahhoz, hogy lendületben tartsa a világgazdaságot. Pénzpiaci téboly. A pénzerőviszonyok és nem a jog és a törvény uralkodnak. Még az USA kormánya is a pénzarisztokrácia és a bankvezérek irányító pálcáját követi. A világpiac diktatúráját építik ki. Szétrombolják az államot és a demokrácia nyújtotta stabilitást. Ez kapitalista ellenforradalom. A világ soha nem látott mértékben hasad ketté. 358 milliárdos együttvéve olyan gazdag, mint a világ lakosságának fele. Ijesztő az ökológiai közöny. A szociális konfliktusok végül is háborúhoz vezetnek.
Ja, meg még néhány a Marx féle bekövetkezni látszó tudományos következtetésekből:
-globalizáció
-tőkecentralizáció
140 éve kikövetkeztetni ezeket, az nem semmi.
Azt hiszem a világ visszatalált arra az útra, amelyet Marx, mint eredetileg legvalószínűbbet feltételezett.
Jó fej volt az öreg harcos, na!
Jó tegyük fel. De akkor kinek a munkájával keletkezett, mondjuk a tengerpart, aminek szintén értéke van és el lehet adni, a földek, a tudás .....
És mekkora az az érték? Merthogy nekem két teherautó homok nem ér semmit, sőt gond lenne, egy épitkező, meg fizetne érte, egy biznyos határig, nagyon szívesen.
Mi az értéke egy pohár víznek a budapesti lakásodban, ahova munka révén került el, és mi az értéke a sivatagi oázisban, ami speciel spontán, munka nélkül keletkezett forrásból vehető ki ?
Nézd próbállak komolyan venni. Érték többlet csak úgy van, ha van érték is. Ez kellet ahhoz az elképzeléshez, hogy az árú ára az érték körül, mint belső tulajdonság körüll ingadozik.
Az ár azonban nem így képződik, hanem a határhaszon tétel alapján. Ezt a tételt Carl Menger a neoliberalizmus atyja dolgozta ki még a 1800-as években.
Miután az ár nem a marxi elképzelés alapján képződikl, így az árak és bérek viszonya, a fiktív érték fogalom alapján nem értelmezhető.
"Kiderült, hogy az árunak nincs belső értéke, hanem az ár a határhaszon elmélet
alapján képződik."
Pontosan es pont ezert hamis az a duma, hogy a privatizalt magyar vallalatok aron alul letek elkotyavetyelva. Egy ceg erteket az altala lefedett piac es a know how-k adjak, ha ezek hianyoznak akkor az erteke zero.Hiaba rozsdasodik ott tobbmilliard erteku gep.Meg a telek sem er semmit, mert akkor nem lenne nyugaton az a rengeteg egyszeruen leallitott uzem amit csak ugy otthagytak, mert meg az sem eri meg ,hogy leszereljek, hacsak valami helyi hatosag nem kotelezi oket erre.
Ébresztő. Lement közben száz év. Kiderült, hogy az árunak nincs belső értéke, hanem az ár a határhaszon elmélet alapján képződik. Ez igazából már Marx idején világos volt, csak Marrx egy már akkor sem korszerű árelméletre alapozott (amúgy asszem az értéktöbblet elmélet sem igazán tőle származik, csak ez a speciális alkalmazása).
