Amikor a szellemi tanító és tanítványai megkezdték szokásos esti meditációjukat, a macska, ami a kolostorban élt olyan zajt csapott, hogy képtelenek voltak folytatni a gyakorlatot. Elrendelte hát, hogy kössék meg a macskát az esti meditációk alatt.
Évekkel később, amikor a tanító meghalt, a macskát továbbra is megkötötték az esti gyakorlatok idejére. Amikor az öreg macska is eltávozott, egy másik macskát hoztak a kolostorba, amit ugyancsak megkötöttek.
Évszázadokkal később, a szellemi tanító leszármazottai tanulságos, és igen értékes tudományos tanulmányokat írtak a macskák megkötésének rituális és vallási jelentőségéről.
Ma már minden kisebb egyház az állami vallás része. Aki nem olvadt, meghalt, vagy jobb esetben kényszerítették. Ma az antikrisztus minden egyház fõnöke. Ha hiszed, ha nem.
Ez így van valóban. Az Ószövetségben a próféták zsidók voltak, de a Róma alatti katakombákban található számtalan síremlék szövege is egyértelmüen bizonyítja (itt nyugszik xy pap és felesége), hogy a papok házasak voltak.
De a római katólikus egyháznak fontos a cölibátus, fontos, hogy csak papból lehet pápa, különben ez a hatalmas rendszer összeomlana.
A testet isten alkotta.Test ellen piszkoskodva lásd aszketizmus üdvözülni nem lehet csak BENNE ÉLVE természete rendjét figyelembe véve. Isten nem semlegesnemüt teremtett hanem NŐT és FÉRFIT !
...Sok egyedül élö tudja, hogyan lehet felhasznalni cölibatusat, oly modon, ami sajat maganak és masnak is kiegyensulyozott hatast jelent. Masok az egyedül élést beletörödéssel viselik el, mint egy kudarcot; ebben a nehéz helyzetben kell keresniök és megélniök létük értelmét; a környezet magatartasa és a tarsadalmi légkör fékezheti ezt az eröfeszitést, vagy tamogatast nyujthat szamara. A szeretet nemcsak hazastarsi vagy szülöi lehet. A cölibatusban élö emlékeztetheti a hazasparokat hogy nem szabad bezarkozniuk önmagukba és az önmagukkal valo elégedettségnél megallniok, hanem arra vannak hivatva, hogy mint parok vegyenek részt egy egyre emberibb tarsadalom felépitésében. A hitvestarsi élet viszont alahuzza az egyedülallo szamara, mennyire fontos, hogy a szeretet testet öltsön éspedig elsösorban a legközelebbi hozzatartozok felé. Jézussal a tisztasag mindenképpen pozitiv értelmüvé lesz . De Jézus mindenben osztozott az emberi természetben, nem hazasodott meg. De semmiféle lenézést nem mutatott a hazassaggal szemben. Ellenkezöleg. (Mt 19, 3-12). Mindenkinek sajat dolga, hogy megtalalja a tanusagtétel hozza illö formajat. A cölibatus az egyetemes testvériség egyik jele amely tul ohajt lépni az elzarkozo formaban.
Lukács László (piarista) mesélte egy lelkigyakorlat alkalmával:
"Most jöttem egy másik lelkigyakorlatról, amit görögkatolikus paptestvéreknek tartottam. Ezen az egy héten rájöttem arra, hogy mekkora áldás a cölibátus. Semmi sem fordít el az Istentől."
A cölibátus attól kezdve amikor természetes (tehát nincs igény a szexre), akkor az igazi.. Addig viszont csak elfojtás, és az káros.
A cél nem a cölibátus kell hogy legyen, hanem a tudatosság felismerése.
A cölibátus ezek után természetes, tehát ha egy nőt meglát valaki, akkor nem rögtön a dugás, az arra való tiltás, és a betartás kínjai jutnak eszébe.
A cél megfelelő kijelölése, és az ahhoz vezető út élése a lényeg..
Az igei alapja az, hogy a szex elcsábítja az elmét Istenről (mint minden más világi dolog).
Előnye akkor jelentkezik, ha Isten az első, és utána jön minden más (ez minden másra is igaz). Az első szűrő ez kell hogy legyen.
Hátránya annak van, ha mondjuk a házastárs/stb. ennek nem érti a lényegét, és továbbra is akarja a szexuális kapcsolatot.
Az hogy ki tartja be, az annak a kérdése, mennyire veszik komolyan a cél elérését, mennyit hajlandók feláldozni idejükből arra, hogy elérjék a célt. Ez nem áldozatvállalásnak kell lennie, hanem időnek. Az áldozatvállalás is szenvedés. Ha nem az, akkor természetes.
Ebből következően a legtöbb ember nem tartja be (sok pap ráadásul homokos), elfolytják magukban, mert nincs meg a MEGFELELŐ technikai háttere és célja életüknek.
Összegezve nem a cölibátus a lényeges kérdés, hanem a CÉL, és az ÚT. Minden más ezekből következik.
ha szabad hozzászólni a cölibátushoz, és nem az egyháztörténeti vitához:
érdekes azt meggondolni, hogy mennyi ismert bölcs, vallásalapító, filozófus stb. élt vállalt cölibátusban.
A kérdés felmerül, persze, hogy ezek az emberek, akiket a vallások nagy része mint szellemi-spirituális vezetőket kezel, azért érték-e el a cölibátust, mert megvilágososodtak, vagy azért (is) világosodtak-e meg stb. (a pszichoanalízis szublimációs elmélete végül is magyarázhat ilyesmi hatást, persze embere válogatja).
Gondolom a szervezett egyházak reklám és kontroll szempontból praktikusnak találhatták a második verziót :)
A görög és a római pap ugyanúgy „bűnözik” ha nősül.
A különbség, hogy a keleti egyházakban nős embereket pappá szentelnek, de ha meghal a felesége, akkor nem nősülhet újra. (A házastárs halála esetén alaphelyzetben lehet újabb házasságot kötni)
A római egyházban csak nőtlen embereket szentelnek fel pappá.
Vagyis a papszentelés kizárja a házasságkötés lehetőségét.
"Ha egy közösségben megrendül a hit vagy az emberek gyengesége nem képes a tartósan elkötelezett életformára, a papság válságba kerül, függetlenül a nősülés lehetőségétől. A cölibátus azonban az Egyházon belül a görög katolikus egyházban nem kötelező. Az Egyház mindkét életállapotot hiteles tanúiban szentnek, szentségnek tekinti. Különös viszont, hogy épp azokat a világiakat izgatja ennyire a cölibátus kérdése, akik nem botránkoznak meg az agglegényi életformán. "
Isten a kül. keresztény szekcióknak kül. törvényeket és szabályokat szab? A római kath. pap bűnözik, ha nősül,
A görög kath. pap nem bűnözik ha nősül.
Eh - nem értem én őket...
"A korábbi Nyugat-Németországban – kerek számokkal – 5000 cölebsz papra körülbelül 450.000 nőtlen férfi esett, akik nem éltek házasságban, és nem is akartak. Az élvezeteknek kívántak élni, nem az áldozatos emberszolgálatnak. Micsoda különbség a számokban és a motivációban! A francia nyelv ironikusan „coelibatair”-nek nevezi az ilyen agglegényi életformát. Hát nem ez a társadalom igazi problémája? A szerzetesi élet az előbbivel szemben szükségképpen a cölibátussal jár együtt. S nem csupán a katolikus egyházban, hanem például az egykori kumráni esszénusoknál vagy ma a buddhistáknál is. "
Nade:
Isten ? Akinek a "dicsőségére" cölibálnak: Elrendelte-e vajon ezt, v. nem?
Ez itt KÉRDÉS.
és csak 2-őt kérdeztem. csak 2-őt.
pedig lehetne föltenni a cikk nyomán 22-őt.
Lenne egy gondolatsorom amely úgy kezdődik hogy lehet-e a szolga nagyobb az uránál.
Máté evangéliu 10:24 Nem Fölebbvaló a Tanítvány a Tanítónál, sem a szolga az ô Uránál.
Aztán így folytatódik a pápa Péter(Kefás) utóda.
Tehát a pápa nem nagyobb Péternél.
Nem nehéz észrevenni hogy nincs akkora szolgálati ajándéka mint Péternek volt.
Apostolok csel 5:15-16
15 ůgyannyira, hogy az Utczákra Hozák ki a betegeket, és letevék ágyakon és Nyoszolyákon, hogy az arra menô Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közűlök,
16 És a szomszéd Városok Sokasága is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és Tisztátalan lelkektôl gyötretteket: kik mind Meggyógyulának
És befejezve Péter házasember volt és pünkösd után vele volt a családja is .
Korintusi 1. 9:5 Nincsen-é arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzunk, mint a többi apostolok is és az ůrnak atyjafiai és Kéfás?
(topic off)
Az úrnak atyjafiai azaz testvéreit a Mária topicban lehetne megvitatni gondolom én (figyelem Pál levele )
(topic on)
VI. Pál pápa enciklikája, a Sacerdotalis Caelibatus (1967), az egyházi személyektől elvárt követelményként erősítette meg a cölibátust, jóllehet, elismeri, hogy "a Krisztus és az apostolok tanítását megőrző Újszövetség ... nem követeli meg a szent szolgálatban a nőtlenséget... Maga Jézus sem szabta feltételnek azt a tizenkettő kiválasztásánaál, sem az apostolok azok esetében, akiket ez első keresztény gyülekezet élére kijelöltek"
(The Papal Encyclicals 1958-1981 /Falls Church, Va.; 1981/, 204.o.)
"Ha a katolikus egyház történetéből levágod az első 1-200 évet, jóformán csak szégyellnivaló marad."
Tiltakozom. Számomra az egyik legkellemesebb csalódás az volt, amimkor elkezdtem egyházatyákat olvasni és egyháztörténelmet tanulmányozni. Ha ajánlhatom, olvass bele a 38 kötetes angol ANF, NPNF sorozatba a ccel.wheaton.edu címen. Ugyanott megtalálod a protestáns Philip Schaff százéves, nyolckötetes egyháztörténetét.
Ami a személyes közérzetemet illeti, az is megjavult attól, hogy mmár nem kellett (még jó HGY-s koromban) azt vallanom, hogy az én egyházam Luther és Kálvin előtt a montanisták, a donatisták, a nesztoriánusok, az albigensek és a bogumilok körében állt fenn. Sokkal jobb érzés magamat úgy mondani Krisztus követőjének, ha nem olyanokkal kell egy társaságban ünnepelnem, akiket jószerivel csak a pápa elleni tiltakozás köt össze, és akik józan olvasás alapján még akkor is hetvenszeres eretnekek, ha a róluk mondott vádaknak akár a tizede igaz.
Luthernek volt egy mondása. "Mi nagyon sok keresztényi és áldásos dolgot kaptunk a pápa egyházától. Még a Szentírást is." Amit ő kritizált, az az volt, hogy a pápa ezekkel az értékekkel nem jól sáfárkodott. Azt hiszem, a teáltalad beküldött darabos ítélet helyett érdemesebb volna a rossz sáfárkodás eseteit részletesebben előadni. (Van elég ilyenekből is.)
Írod: "Pál tanácsa azt jelenti, hogy ne legyenek többnejű vagy többször házasodott püspökök. Ez szerintem nem csupán ajánlás."
Egyetértünk, de nem tudnám megmondani így fejből, hogy ez mennyire ment túl a puszta erkölcsi parancson, és mennyire volt fegyelmi rendelkezés. Világosabban: volt-e az Egyházban precedens arra, hogy valakit azért letettek a püspökségről, mert szándékosan megsértette ezt a páli rendelkezést.
A cölibátus kötelezőségét valóban elég későn tették félreérthetetlenül kötelezővé. Ám kezdettől megvolt az Egyházban az erre való buzdítás és a részleges kodifikáció is megtörtént több helyen. Az, hogy ezt Te nem fogadod el, annyira nem lomboz le, nem vagy sem katolikus, sem pap. De tartozol bizonyítani, miért mond ellent Pál szavainak.
Ami pedig a főpapság erkölcseire tett célzásodat illeti, nyugodj meg, órákat mesélhetnék róla. Kettőnk között az a különbség, hogy míg Te valószínűleg egy olyan munkát sem olvastál, amit nem a HGY vagy marxista elődeink adtak ki (ha nem így van, annak örülök), addig nekem sajnos hivatalból be kellett vágnom nemcsak a reneszánsz pápákat, de még egyéb sok szemetet is. Továbbá meglehetősen kicsinyesnek tartom ezt a témaváltást.
nagyon figyelemre méltó a rövid, lényegretörő, semmi finomkodást, szöszölést, babriszolást nem tartalmazó hozzászólásod, amitől az olvasónak mindjárt a kategorikus, egyirányú, fekete/fehér, tiszta, hibátlan(nak kikiáltott) eszmei alapozású szövegek jutnak az eszébe, mondjuk Kádár, Rákosi, Szálasi, Horthy, Kun Béla, Sztálin, Hitler, Mussolini, Savonarola, Kálvin, Loyolai Szt. Ignác, Batu kán ( a sor folytatható sajnos sokáig) országlásai idejéből.
Meg még az az emír,aki felgyújttatta az alexandriai könyvtárat, mondván: "Ami itt írva áll, s igaz, az úgyis benne van a Koránban, ami meg nem, azt úgysem kell elolvasni."
Nekem ez jutott eszembe arról, amit írtál. Üdv: Greg
Nemo! Balázs!
"Akik pedig nem tudják vállalni a nőtlenséget, valószínűleg nem kaptak hivatást a papságra"
Én másik oldalról fogalmaznék. Isten akinek megadja a papi hivatás kegyelmét, annak megadja a cölebs élethez szükséges kegyelmét.
-
más:
Érdekes, hogy Pál egyfeleégű pöspükről beszél, mégis a keleti egyházak, ahol nős férfiakat pappá szentelnek, a püspöknek mégis nőtlennek kell lennie.
érdekes belegondolni, hogy több, mint 1000 év óta működik úgy az Egyház, hogy nőtlen papság a közösség vezetője, vagyis "önkéntességre alapozott" Nem családokban adódik tovább a papi szolgálat.
Az is megfontolandó, hogy nem tudunk arról, hogy a jelentpsebb püspököknek lett volna felesége. Még Timóteusnak sem tudunk a feleségéről, pedig neki írja Pál, hogy a püspök egy feleségű legyen. Nyilván ez nem túl erős érv, de megfontolandó.
"Akik pedig nem tudják vállalni a nőtlenséget, valószínűleg nem kaptak hivatást a papságra"
Ez csak a r.k. papsagfogalom beszukultseget mutatja. Jezus nem atallott nos embert megtenni "papanak." (Es nam jo az a kibuvo, hogy akkor Peter felesege mar nem elt, mert Jeromos azt irja, hogy Peter a vertanusaggal mosta le magarol a hazaselet piszkat.)
Pontosan úgy van, amint írod: Pál korában nincs szó semmilyen kötelező szabályról, csak tanácsok vannak. Timóteusnak írja, hogy a püspök legyen egyfeleségű stb. Ha ezeket a kifejezéseket a maguk korába helyezve szemléljük, nem pedig matematikailag is értelmezhető tartalmuk szerint, és tudjuk azt, hogy akkoriban a pogányok közt a válás és újraházasodás mindennapos volt, megértjük, hogy miért fontos az egyfeleségűség követelménye.
Ugyanígy kell azt is megértenünk, hogy Pál általad idézett szövege nem olyan normatív szándékú, mint egy törvénykönyvé, pl. a Deuteronomiumé. De ha belemegyünk az értelmezésbe, akkor sem bizonyíthatjuk, hogy Pál szavai, még ha normatívak is, ellentétesek lennének az egyházi gyakorlattal. Pál azt mondja, hogy szeretné, ha mindenki (férfi és nő egyaránt), hozzá hasonlóan, cölebsz életet élne. Ez így nehezen értelmezhető a papi nőtlenségre, hiszen nőket ma sem szentel az Egyház pappá. Ez a szöveg tehát inkább egy élettanács, amit az apostol szerint érdemes követni, de nem mindenki egyforma, ezért senkit nem marasztal el, ha megházasodik vagy újraházasodik (feltéve, hogy előtte özvegy volt, nem elvált).
Akik pedig nem tudják vállalni a nőtlenséget, valószínűleg nem kaptak hivatást a papságra, ezért is égnének (a vágytól a másik nem iránt). Viszont ezt még véletlenül se értsük úgy, hogy egy papnak a szentelés után már nem lehetnek vagy nincsenek is ösztönei, utána már közömbössé válik minden iránt, ami a nemiséggel kapcsolatos. Egy pap is ég néha, de ha döntése a hivatás mellett helyes volt, le fogja tudni győzni a kísértést.
Legvégül pedig, az őskeresztény kor intézményeit (mindent, ami a szerveződéssel, törvénykezéssel stb. kapcsolatos) véglegesnek tekinteni annyi, mint az Egyház élő voltát tagadni. Az Egyház az idők folyamán szép lassan jogilag is szabályozta ezeket a már kezdettől felmerülő kérdéseket, mint pl. mik a papság feltételei stb. Ezt azon az isteni jogon teszi, amit az Üdvözítő testált rá azzal, hogy küldetést adott neki. E küldetés része az ilyen kérdések rendezése is.
Az árukapcsolás-dolog meggondolandó ugyan, de hadd ajánljak egy másik megközelítést.
Mivel a cölibátus nem hittani követelmény, hanem egy egyszerű, elvileg bármikor megváltoztatható egyházfegyelmi rendelkezés, amit az Egyház saját hatáskörben hozott, nehéz úgy beállítani a dolgot, ahogyan Te akarod. Szerintem ha valaki pap akar lenni, nemcsak hittani és erkölcsi kérdésekkel kell tisztában lennie, hanem tudnia kell, hogy egy jogilag (egyház- és világi jogilag egyaránt) leírható társadalmi alakulatba kíván különleges módon betagozódni. Az ide vonatkozó szabályokat pedig sehol nem szokás individuálisan értelmezni. (Ostoba példa: tudom, hogy ha a részvényeim veszítenek az értékükből, akkor én leszek szegényebb. Nem tőzsdézhetnék mégis úgy, hogy engem ez a szabály ne érintsen?) A példa legfőbb ostobasága, hogy a cölibátust e párhuzammal mint veszteséget ábrázolja. Ennyiben tökéletesen rossz, veszteségről nincs szó.
1. Persze, hogy a papi palya onkentes - de ez az onkentesseg sokkal termeszetesebben venne ki magat, hanem kapcsolnak hozza kotelezo jelleggel a notlenseg kovetelmenyet.
2. Eszembe jutott egy nem tul gusztusos parhuzam. Tegyuk fel, hogy a BAGY-ban a presbitereknek kotelezo lenne kinyomatni sajat szemuket. Igei alap is van: "Nem a lathatokra nezunk." Ezek utan mit szolnl hozza, ha en azzal mentegetnem felekezetem gyakorlatat, hogy "presbiter (es vak) csak az lesz, aki akarja"?
