Egész jó érzést ad,hasonlít az ekihez de mégsem olyan teljesen.
Sokan a kólához is hasonlítják bár foggalmam sincs miért,mert a kólához nemigazán hasonlítanám,max a hatás gyorsasága miatt.
SZerintem biztonságosabb mint a spuri vagy az eki legalábbis a szétcsapás terén.
Inkább mefizek mint ekizek mert az eki lassan megy ki ver a szived még hosszú órákig de a mefi viszonylag gyorsan kimegyCSAK MÉRTÉKKEL EMBEREK TOVÁBB ÉLTEK!!!!
Hát én voltam, bár ennek ilyen szempontból most már nincs jelentősége :-] Ha láttál egy fél mankóval közlekedő csajt, az én voltam :-] Bár volt nálam durvább arc is, fekvő gipsszel, két mankóval...
"ASZTROV (haragosan rákiált) Hagyd abba! (Enyhébben) Azok, akik utánunk majd száz vagy kétszáz esztendő múlva élnek, és akik majd lenéznek bennünket azért, mert ilyen ostobán és ilyen ízléstelenül éltük le az életünket - azok talán megtalálják a módját, hogyan lehetnek boldogok, de mi... Nekünk már csak egy reményünk van. Az a remény, hogy ha majd a sírban nyugszunk, meglátogatnak a kísértetek, talán éppen kellemes kísértetek. (Felsóhajt) Igen, pajtás. Két rendes és értelmes ember volt az egész járásban: te meg én. De alig egy évtized alatt beszívott minket a lenézett nyárspolgári élet mocsara; poshadt párájával megmérgezte vérünket, és mi ugyanolyan ripőkök lettünk, mint a többiek. (Élénken) De csak ne beszélj itt lyukat a hasamba, hallod? Add vissza, amit elvettél tőlem.
VOJNYICKIJ Én nem vettem el tőled semmit.
ASZTROV Kivettél az útipatikámból egy ampulla morfiumot. (Szünet) Ide hallgass! Ha már mindenáron végezni akarsz magaddal, menj ki az erdőbe, és lődd agyon magad. De a morfiumot add vissza, mert különben azt hiszik, hogy én adtam neked, és híre kél... Épp elég baj az, hogy majd nekem kell felboncolnom téged... Azt hiszed, az olyan szórakoztató?
Bejön Szonya
VOJNYICKIJ Hagyj!
ASZTROV (Szonyának) Szofja Alekszandrovna! A nagybátyja kilopott a táskámból egy ampulla morfiumot, és nem adja vissza. Mondja meg neki, hogy ez... végtére is butaság. Meg aztán nem is érek rá. Mennem kell.
SZONYA Ványa bácsi, elvetted a morfiumot?
Szünet
ASZTROV Elvette. Ebben biztos vagyok.
SZONYA Add vissza! Minek rémítgetsz bennünket? (Gyengéden) Add vissza, Ványa bácsi! Én éppen olyan boldogtalan vagyok, mint te, mégsem esem kétségbe. Tűrök és tűrni fogok, amíg magától véget nem ér az életem... Tűrj hát te is. (Szünet) Add vissza! (Csókolgatja mindkét kezét) Édes, drága bácsikám, add vissza! (Sír) Te olyan jó vagy, megsajnálsz bennünket és visszaadod. Tűrj, bácsikám! Tűrjél!
VOJNYICKIJ (elővesz az asztalból egy ampullát, és odaadja Asztrovnak) Nesze, vedd el! (Szonyának) De akkor dolgozni kell minél előbb, csinálni kell valamit, mert különben nem bírom... hát nem bírom... "
Heti rutinomat sétálván, igen nagy örömömre, régi ismerősbe botlottam a minap. Én akkor már vagy negyed órát töltöttem erőltetett menetben, így aztán éppen friss, de már távozó emlékként élt bennem a csontig hatoló hideg, aminek emlékét pillanatok alatt háttérbe szorította a találkozás fölött érzett öröm, no meg az önfegyelemre fordított koncentráció, lévén, önnön személyén túl nézve, azon barátom feleségéről van szó, akivel évekig tartó cimboraság után igencsak keményen összerúgtuk a port, a békeszerződésen meg még alig száraz a tinta (pontosabban a szent lélek, de ez most mindegy), és ilyen esetben igen indokoltnak tűnik az erős figyelem. És feltűnt nekem, hogy mínusz fokok ide vagy oda, ez a régi kedves ismerős az én váratlan jelenlétem mellett bizony jóval inkább fázni kezdett, mint amit én képzelek, hogy mennyire fázott volna nélkülem, noha, ismét csak hangsúlyoznom kell, az idő bizony teljes mértékben megalapozott bárminemű fázást. Az a gondolat fészkelte be magát a fejembe, hogy eme kedves régi ismerős bizony bizony a szó igazán szoros értelmében tőlem fázik.
Nem kellett egy napnál tovább kutatnom szita emlékezetemben, hogy találjak egy konkrét, általam elkövetett tettet, melyet a hölgy ezen bizonyos fázásáért nagy bizonyossággal okolhatok. Történt ugyanis, melyet kormányom persze tussolni igyekszik, hogy egyik megboldogult (a titkosszolgálat volt!) blogomban, vagyis nagy nyilvánosság előtt, a régi barátommal való porrúgás hevében olyan dolgokat találtam (akkor még ellenfelem) fejéhez vágni, ellene munícióként felhasználni, mely feleségére nézve még nagyobb sértésnek bizonyulhatott, mint barátomra tekintve. Érdekelt is engem a harc hevében, hogy ki mindenkit találok el! Most viszont nagyon is érdekel.
Az eset óta eltelt több évek során időről időre eszembe jut, hogy bocsánatot kérjek. Idáig ilyen esetekben gyorsan vagy lassabban egy-egy nagyobb halom földet lapátoltam a felbukkanó fájdalmas emlékek tetejére, és így a bocsánatkérés csak elmaradt. Azonban az nem járja, hogy egy régi, számomra kedves ismerőst a hideg lelje láttomra.
Sajnálom, hogy bántottalak!
No így valahogy.
Bizonyára lehetne, lehetett volna persze ezt is nem így, hanem máshogy. Én úgy éreztem, nyilvános sértéshez nyilvános bocsánatkérés bizonyosan dukál, itt és most. A többit meg majd meglátjuk.
Üdv mindenkinek. Én új vagyok még a témában eléggé. Lenne pár kérdésem ha nem baj. Első sorban én vízipipában szeretnék fogyasztani salviát. Érdekelne h ezt h tudom megtenni? simán leszedem a levelét és beleteszem? esetleg lehet keverni vízipipa dohánnyal h legyen jó íze?? :D. Mindenkinek köszi aki segít. üdv :)
Ezek Viktor Pelevin "Kristályvilág" című novellájának első sorai:
"Ha valaki 1917. november 6-án történetesen kokaint szippantott a kihalt és embertelen pétervári bulvárokon, tudta jól, hogy az ember korántsem a természet ura. A természet ura nem alakítaná valamiféle indiai mudraszerűséggé a tenyerét, hogy óvja a nyirkos széltől a hüvelykujja körmén lévő parányi felszállópályát. A természet ura nem tartaná másik kezével a szemébe hullani igyekvő csuklya szélét. És odáig biztos nem süllyedne a természet ura, hogy ..."
Tüzesen süt le a nyári nap sugára Az ég tetejéről a hippikommunára. Fölösleges dolog sütnie oly nagyon, A hippiknek úgyis nagy melege vagyon. Szerelem tüze ég fiatal szívükben, Úgy vigadnak ropva kint a mezőségen. ... Bámuló szemei odatapadtanak. ... ... A szőke kislyánynak karcsu termetére ... ... ... Epilógus ...
[Ismeretlen szerző, töredékesen fennmaradt mű. Vélhetően időszámításunk után 1900 és 2100 között keletkezett, azonban a szöveg korábbi változatai már az 1800-as évek közepén is felbukkanhattak.]
