Barátom, ez nem stílus! Csűrhézni ott szokás, ahonnan mi elfele igyekszünk! Aki csűrhézik, az maga a csűrhe tagja. Ez az igazi bizonyíték, hogy létezik egy brutális, politikailag éretlen tömeg, amelyik a neki nem tetsző irányzatokat csak csűrhézni képes. Aradon valóban egy csűrhe zavarta meg az október 6-i megemlékezést. Olyan csűrhe, amelyet 20 fillérért és egy pohár pályinkáért meg lehet venni. Szereted vagy sem, de Demszky 9 éve vezeti a fővárost, s aki ily stílben szól róla, az magáró állít ki szegénységi bizonyítványt. Amúgy meg, ha jól emlékszem, akkor a rendszerváltozás előtt egy-két-öt-tíz évvel csak a fikázott SZDSZ kemény magja hallatta a hangját, vitte vásárra a bőrét. S a SZADESZ farvizén lettnaggyá Orbán is, amikor engedték neki, hogy a 89-es temetésen szónokoljon. Ki is a csűrhe? Ezen tessék elgondolkodni, és bocsánatot kérni, továbbá emberi hangon megnyílvánulni.
Érdekességképpen jegyzem meg, hogy az egyik ismerősöm nem tudta pár éve bejegyetetni a "Zöld báró bt."-t, mert másnak előbb eszébe jutott. Így a megszülető MSZP-közeli cég a "Kemény mag bt." nevet kapta a kersztségben.
Jezovics halkan úszott a tenagerben. Ôrült-kék alatt. Haajójuk, a kétvitorlás Viking hátszéllel futott be az Antony Queenrôl hirtelenében elnevezett Hold-öbölbe Rodosz szigetén. A Földközi-tenger itt lelassult, mint egy bölcs életáram, a zöld víz olyan ékkô színu lett, amit Jezovics csak a Neretva folyónál tapasztalt – a tenger is az ég ragyogásából él. Amilyen az ég, a növényzet, a mélyalga vagy halcsillogás, a széláram és sziklafal – olyan lesz. Acélszürke vagy ébenmély, általában reggel. Aztán a hullámtarajok. Görgô fehér Gorgó-füzérként futnak a part felé, ahol a Nagy Öreg Mosónô által kerekre mosott és csiszolt vörös-szürke-aranyfehér-dióbarna kövek elejtett merev madarakként hánykolódnak a kvarclisztté ôrölt homokon. Délután mintha megbékélve omlana saját karjába ez a nagy víz, szerelmes szeretôként; morfondírozott balga költôként Jezovics az átlátszó víztükör gyémánt felszínén.
Pillanatra mint látomást látta a partfokon magát a vén színészt, Antonyt, ki a világ legelementárisabb pasasaként hadonászott a parton Zorbát idézô végtelen mellkasával. Alig lépett, mint a görög mitológia szirtakis táncosa.
Ahogy visszamászott Jezovics a hajóra, melyet derék barátjuk a közgazdának sem utolsó Csibinger, alias Csibacsek kormányzott be az öbölbe társai üvöltô elismerése mellett, a költô épphogy lehuppant úszásban frissült, de rengô testével a hajópadra, kiáltás verte föl természetbe olvadt elméjét:
– Muvész úr… muvész úr… – keringett a kihorgonyzott hajó mellett egy fiatalember. Jezovics elôször azt hitte, Antonyt szólítja a srác, s csak utóbb töltötte el magyaros büszkeséggel, hogy igenis, ôt, a Fô-Jezovicsot szólongatják. Lám. Itt is! A Földközi-tengerben! És itt az Égei is! Mi kell még? Mint egy görög mítosz emelkedett volna ültébôl, midôn a hajó, mint nagy bálna, meglódult és Csibacsek fölszedve a horgonyt, visszavágott a tenger felé. Jezovics, a mitológiai, a fenekére huppant, de az úszó Fiatalember átkiáltott hozzá a hajó bordafalán keresztül.
– Muvész úr, muvész úr… Amerika nem enged!
– Micsoda? – dadogta maga elé Jezovics. – Itt sem hagynak élni? – Az emberek elfelejtettek élni. A rendszerváltásban nincs tenger, nincs magány, nincs fluidiumi mediterrán, az emberek nem hagyják élni magukat, eme fiatalember fuldokolva is mondotta a magáét.
– Amerika nem engedi ki a kezébôl Magyarországot! Magának ezt tudnia kell!
A fene egye meg – gondolta Jezovics és intett jótékony Csibacsekének mindent bele, el innen!
– Amerika látta már a liberálisok töpörödését, az SZDSZ bukását. Nem bír hatalomra jutni, csak a mindig áruló MSZP-vel! Magyarországon nem szeretik ôket! – Klukk. Mintha a fiú nyelt volna a mozgolódó hajó mellett.
– Meg ne fulladjon! Majd elmondja Pesten!
– Nem, nem… magának tudnia kell! Maga a nemzet ôrlelke!
– Köszönöm. Majd otthon! – Csibacsek kieresztette a nagyvitorlát, de a szél állt az Öbölben.
– Érti? Látták Amerikában, a magyarok rühellik az SZDSZ-t. Nem lehet velük megetetni, mint halakkal a mérget! Bukovári, érti, muvész úr! Ehelyett kitalálták a pót-SZDSZ-t álorcában! A kis-SZDSZ-t! Nézze meg a gazdaságban, az egyetemeken, a tévében! Tisztogatás ürügyén visszajönnek a régi manusok, a liberálok most Fidesz-ruhába bújva irtják az embereinket! A Fidesz mint fedôpárt nagyon jól jön a rejtett liberáloknak, letarolják a magyarokat!
– Nevetséges barátom, de most ússzon inkább!
– Ismeri a viccet, író úr, „Anya, messze van még Amerika?” Nem, Muvész úr, nincsen. Pesten van. Kitalálták a megoldást! Nem kell választást nyeretni olyan párttal, amit utál az ország. Olyannal kell, aki körbecipeli a Szent Koronát, templomba jár, aztán megáldja a liberálokat! Nem veszi észre a tévében is mi folyik? A bankoknál? Mihelyt Surányit megpendítették, kuss lett a miniszterelnöknek. Majd azt is megéri, hogy Demszkyt a Fidesz fogja megvédeni az ocsmány és alaptalan beajánlkozási vádak alól! Hukk.
– Barátom, nézze a tengert! Ússzon! Próbáljon meg élni! Ne ezeken törje a fejét!
– De elmerülök! Otthon. Két diplomám van, ôk iskolázatlan embereket tettek fölém! Érti már? A Fidesz lett a fedôszerve a magyar bukásnak! Bukovári! A liberálok mögötte vezetik az országot! Pedig a népnek hányingere van tôlük!
– Várjon, ledobom ezt a mentôövet, hátha megfullad!
– Nem. Csak köhögök… Ezt el akartam mondani… Vigyázzanak!
Csibacsek rákapcsolta a motort a hajóra. Suhantak. A szél is kitárult. A vén görög, akinek olyan volt a meztelába, mintha bôrcipô nôtt volna rajta, a vastag kéreg koppant a fedélzeten, elkezdett lassan, ütemesen táncolni. Hihetetlen volt. Mintha megérezte volna a bajt. Zene nem szólt. Szép öreg volt, ezüstös haja meg se rezzent a táncra. Méltóságteljes volt. A kék ég megkoronázta.
A hajó kiúszott a nyílt tengerre, föllobogtak a vitorlák. Thallatta, thallatta – zúgott Jezovics fejében a diákkori szó. Az öreg görög dobbantva lépegetett egy belsô tánc ütemére. Mámoros volt a tengertôl. Jezovics viszont nagy gördüléssel a padlatra került, ahogy hirtelen annyira megdôlt a hajó. Az asszonyok nevettek.
– Bukovári – mondta Csibacsek tele-ragyogó fogsorával, és nagyot tekert a kormánykeréken.
Demszky kapott egy jól megérdemelt kokit, most persze meg kell egy kicsit simogatni buksi fejét, ne óbégasson már olyan csúnyán a kölök.
A Sades Kft. az jó név, ez mégiscsak kínosabb egy ÉS-nek fikázni.
Annak ellenére, hogy Kovács rögtön ráharap az eléje kidobodd csalira.
Úgy tünik, hogy az SZDSZ elindult a Fidesz felé, ill. a Fidesz is jelezte a fogadókészségét. A Napi Mao mai vezércikkének elolvasása után furcsa érzések kerítik hatalmába az embert. Sneé úr korábban nem éppen SZDSZ-es érzelmeiröl volt híres, s nicsak teljes gözzel siet Demszky segítségére.Korásbban a Napi Maó sem igen volt Demszky párti. S lám-lám, mit is olvashatunk most. Ráadásul OV meghívta Demszkyt is egy kormányülésre. Csaknem fog Demszky a Fideszben landolni, pl. Fideszes föpolgármesterként? Talán már az sem volt véletlen, hogy egy esélytelen béna ellenjelöltet (Latorcai) támogatott a Fidesz. Talán az sem véletlen, hogy az SZDSZ nem lépteti vissza holnap a jelöltjeit. Ezzel ugyanis valójában a Fidesz jelöltek pozícióit erösíti. Úgy tünik, van itt valami a háttérben. Viszont ha a Fidesz frigyre lép az SZDSZ-szel, akkor minden becsületes, nemzeti érzelmü jobboldali szavazónak csak egy marad: Olyan messze a radikális baloldali Fidesz-SZDSZ csürhétöl, amennyire csak lehet. Ezeknél még az MSZP is jobb. Vigyázat,itt valami mázolva van.
Most már csak az a kérdés, hogy hetente bemennek-e az "újságírók" ellenőrizni minden olyan cég iratait, amelyekre utaznak, vagy pedig valamelyik benti személy jelent rögtön, ha változás van.
Nem duzzogok, csak nem a betűkkel, (a tintával), hanem a hasadon kell spórolni. Bár én már nem tudom lassan, hová huzzam a "nadrágszíjat", lassan elfogy :))
Ne mondd ezt. Ady egész hosszú hajjal született. (Meg 6. ujjal)
Azért ne várd már el egy csecsemőtől, hogy a hangja Gregor Józsefét vagy boldogult Székely Mihályét közelítse meg...
(Egyébként azt már megbeszéltük, hogy Fodor Gábor orgánuma sokkal szebb, mint Balczó Andrásé. Naja, annyi gyerek után :))
Ne duzzogj, légy szíves... Csak spórolni akartam a betűkkel.
Némelyik bébi egyébként valóban feltűnő hasonlatosságot mutat - rendszerint a nagyszülők egyikére emlékezetetnek (néha a postás szüleinek egyikére).
A kis aranyos szadesz-bébinek egyébként csak a frizurája mutatott hasonlatosságot a Tölgyessy-üstökre. A hangja - főleg a felső régiókban - például Fodor Gáboréra (SZDSZ) emlékeztet, enyhe Szabó Zoltán (MSZP) akcentussal.
Huh, ezt miből sikerült megállapítanod?
Olyan vagy, mint a tüneményes nagymamák, akik az egyórás csecsemőra azt mondják: hogy hasonlít a lelkem a nagyapjára, OOOOOO.
Nem mész egy lépést sem, míg meg nem tudod? Akkor állj egyhelyben, mint a hírdetőoszlop :))))))
Az ÉS (már megint!) mai híre: "a Fidesz korábbi legnagyobb vállalkozásának, a ma is Fidesz-közeli Fico Kft.nek a nevét október 1-jei bejegyzéssel SADES Kft.-re változtatták." "Most kevernek, vagy nem kevernek?"