Én azért meg tudom oldani, hogy legyen időm főzni, de ettől függetlenül szeretek néha gyorséttermekbe járni. Most pénteken is volt 1 kis összejövetel nálunk, ahol elpusztítottunk 1-2 party pakkor! :)) Jól kitalálták ezt Burgeréknél! :)
Mindíg rohan mindenki :) Általában menet közben kapok be valamit ritka az hogy nem kell napközben úton lennem. A burger kingbe szoktam én is beülni ha tehetem. Mondjuk furán néznek rám mert a kedvecem most a westernes whopper, de nagyon szeretem a bbq ízeket. Kipróbálom az újdonságokat is de, nem vagyok az a csibefalatkák típus inkább a rendes whopper :)
Mióta egyedül lakom, sajnos elég kevés időm van arra, hogy főzzek magamnak, persze van olyan amikor összedobok magamnak valamit de ez ritka. Otthon készített ételek közül a csirkemell a kedvencem, de egyébként mostanság eléggé rákaptam a burger kinges ételekre. Whopper nagy kedvenc lett mostanság! :)
Gyerekkoromban az évszakok beköszöntét még jelezték a zöldségek és gyümölcsök. A tavasz megérkezését két étel tette bizonyossá: a tojásos nokedli fejes salátával, és
A ZÖLDBORSÓ LEVES:
Elkészítését nagyanyámtól lestem el, de így készítik (apró eltérésekkel) az ország minden tájékán – nem is értem, hogy a szakácskönyvekben miért nincs ez megörökítve?!!
Hozzávalók: 40 dkg fejtett zöldborsó, 3 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, fél karalábé, kevés zeller, só, bors, paprika, paradicsom.
Elkészítése: A zöldségeket megtisztítva karikára/kis kockára vágjuk. Megsózzuk és a borsóval együtt vajon pároljuk. Mellé teszünk egy kicsumázott zöldpaprikát, egy késsel megszurkált kis paradicsomot és a „csutakot” (petrezselyem - és zellerzöld, kis karalábélevél, sovánka újhagyma) – ezeket tálalás előtt kidobjuk. Mikor majdnem kész, megszórjuk egy mokkáskanálnyi borssal és késhegynyi pirospaprikával (a színe miatt). Felöntjük vízzel és ha forr. apró vajas galuskát szaggatunk bele. A végén apróra vágott petrezselyemmel szórjuk meg. Ha nagyon zsenge borsónk van, a borsóhüvelyeket megfőzhetjük és a levével készíthetjük levesünket. Pár borsóhüvelyt a levesbe főzve is kínálhatjuk. Ha tartalmasabb levest szeretnénk a zöldséggel együtt párolunk csirkeaprólékot, vagy combot, amit tálalás előtt nyúzunk és kicsontozunk, s kockára vágva teszünk vissza a levesbe. (nagyon finom a nyaka :-) Tehetünk bele gombát. Ezt is a zöldséggel együtt pároljuk. Szegfűgomba, pereszke félék, stb. lényeg az, hogy ropogós legyen. A képen látható sárga rókagombával készült. Változatok: - Van, aki lisztszórással (staubolás) sűríti a levest; - más dínsztelt hagymán párolja a zöldséget; - Ettem olyat is, hogy a zöldséget felöntötték vízzel, és így főzték meg a levest
"Egyre többen hívják a mentőket, amikor a szélütés tüneteit észlelik. ... Az emberek sokkal bátrabban nyúlnak a telefon után, sokkal hamarabb kérnek segítséget. Jól tudják, hogy minden perc számít, hiszen, ha három órán belül sikerül a betegnek eljutnia a legközelebbi Stroke központba, úgy sokkal nagyobb esélye van a túlélésre."
Dr. Mikola László, a Magyar Stroke Alapitvány munkatársa üdvözli Önt! Tudta, hogy stroke, más néven a szélütés felelős minden harmadik halálesetért? És tudta, hogy három esetből kettő megelőzhető, ha még időben felismerjük a tüneteket, és azonnal mentőt hivunk? Most Ön is tehet ezért, mindössze ezt a levelet olvassa el figyelmesen, és küldje tovább ismerőseinek, barátainak!
Magyarországon öt millió e-mail cim létezik (de ennél kevesebb cimzett) - ha csak egy részükre eljuttatnánk a levelet, emberi életeket mentenénk meg!
Es egy történet, melyet érdemes elolvasnia - hiszen, ha mindenki emlékezne a három betűre, életeket lehetne megmenteni vele.
"Egy kerti-partin, egy barátnőm kissé megingott, el is ejtette a tányérját, de ezután, mindenkit megnyugtatott, hogy jól van (ugyanis a többiek orvost akartak hívni). Ő azt állította, hogy csak az új cipője miatt csúszott meg egy téglán. Felsegítették, kapott egy másik tányér ételt és bár egy kissé gyengének tűnt, tovább szórakozott. Később felhívott a férje, hogy elmondja, a feleségét kórházba vitte, ahol el is hunyt. A parti során STROKE-ja volt. Ha tudták volna, hogyan kell beazonosítani a stroke jeleit, talán ma is velünk lehetne. Mások nem halnak meg, de reménytelen, tehetetlen helyzetbe kerülnek.
Egy neurológus azt állítja, hogy ha a stroke áldozatát 3 órán belül elkezdheti kezelni, teljesen visszafordítható az állapot. TELJESEN! Azt mondja, hogy a stroke felismerésének és diagnosztizálásának egyszerű a trükkje, azután pedig 3 órán belül el kell kezdeni a kezelését.
A stroke felismerése. (Néha nehéz beazonosítani a stroke jeleit. Sajnos, a tudatosság hiánya katasztrófát okozhat. A stroke áldozata súlyos agykárosodást szenvedhet, ha a környezete nem ismeri fel a stroke jeleit.)
Az orvosok szerint bárki felismerheti a STROKE-ot, ha három egyszerű kérést mond az illetőnek: M..... B......E......
1. M: Meg kell kérni az illetőt, hogy MOSOLYOGJON.
2. B: Meg kell kérni, hogy BESZÉLJEN, mondjon egy egyszerű mondatot (összefüggően: pl. Szép napunk van.).
3. E: meg kell kérni, hogy EMELJE FEL mindkét karját.
Ha az illetőnek a három kérés teljesítésének bármelyikével nehézsége van, azonnal hívd a mentőket és mondd el a tüneteket!
Még egy jel: Mondd az illetőnek, hogy ÖLTSE KI A NYELVÉT.
Ha a nyelv kicsavarodott, ha egyik vagy másik oldalra megy a nyelv, ez is a stroke jele lehet.
Egy kardiológus szerint, ha mindenki, aki megkapja ezt az e-mail-t és elküldi 10 embernek, akkor azzal legalább egy életet meg lehetne menteni." Én továbbküldtem, és te?
A kínai kaják meg a magyaros ételek. A Hagymás rostélyos az egy isteni étel, bármikor és bármennyit meg tudok enni belőle:) A kínai kajákból meg nincs kimondottan kedvencem, szinte mindent szeretek,de főleg azt ahogy apám csinálja őket(szakács)!
én tulajdonképpen mindent szeretek. talán a zöldborsót egy kicsit kevésbé.meg a paellát. de olyat még nem is ettem ,mert volt benne mindíg zöldborsó. úgyhogy lehet ,hogy azt is szeretem! a magyar,az olasz ,a német kajákat. meg mindenféle mást is!
Nem tudom pontosan, hogy készül, a mi fogalmaink szerint nem is saláta, inkább pástétom, füstölt töökehal, citromos dressing, fokhagyma, hagyma, olaj, meg még nem tudom mi van kikeverve habosra! Londonból hozta a fiam.
Én egy másikat preferálok, de biztos a többi is jó. Ennél a pultnál az a baj, hogy összevásárolok mindent, kolozsvári szalonnát, lángolt kolbászt, füstölt húst, a végén alig bírom el a szatyrot.
Istenien! Így aztán nem is OFF ebben a topikban, mert ma épp ez volt a kedvenc ételem. :-) Felmentem a mozgólépcsőn a középső szintre, és rögtön az első hűtőpultos árusnál vettem. NEm tudom, erre gondoltál-e, a többinél is elég hasonló áru volt a pultban. Májasat vettem, nagyon jó volt a máj-rizs arány, és jó volt a fűszerezés is. Köszi még1x a tippért! :-)
(Tegnap csak kora du. jutottam el oda, izgultam is, hogy még ott legyenek)
Akkor én egy leegyszerűsített változatot csinálok. A fűszerkeverék eleve megvan, nem kell ilyen sokfélét adagolnom. Egy kis fokhagyma, friss gyömbér + a fűszerek --> ezek bele a joghurtba. Csirkét bevagdosom belerakom a trutyiba, állhat akár két napot is. Tandoori-kemencém még nincs, de elég nagy a kertünk, úgyhogy..... :-))) Ettem már étteremben is, szerintem az enyém finomabb - itt most egy szerény smiley következne... :-)
A kelt tészták a kedvenceim, úgyhogy a naan is megy pikk-pakk. Nem szoktam nagy felhajtást csapni vele.
Az "eredeti" - főleg az indiai konyha esetében szerintem elég sokféle lehet. Ahány táj, annyi szokás, sőt: ahány ház, annyiféle fűszerkeverék. Így aztán nekem is van egy eredeti saját receptem. :-) Az a fő, hogy finom legyen!
Ha roston sütöd, már nem igazi tandoori. (A szó kemencést jelent, szóval már a sütő is kompromisszum, de az legalább hasonlít.) Az eredetit megközelítő recept határozottan nem öt perc. Kopizom:
Tandoori csirke
Hozzávalók: 2 db tisztított, grillezni való csirke
Az első 5 ízesítő: 6 gerezd zúzott fokhagyma, 1 evőkanál apróra vágott friss gyömbér, 2 mokkáskanál őrölt kömény, késhegynyi reszelt szerecsendió, 2 teáskanál só
A második 7 ízesítő: 6 evőkanál joghurt, 1 evőkanál paradicsompüré, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál pirospaprika, 2 evőkanál borecet, késhegynyi őrölt kurkuma, fél teáskanál só
A harmadik 4 ízesítő: 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál citromlé, 2 mokkáskanál őrölt bors, 1 teáskanál kardamom
Elkészítés: Fejtsük le a csirkéről a bőrt, hegyes késsel vágjunk egy-egy mély nyílást a combokon és a melleken! Tegyük egy csészébe az első 5 fűszert. Egy teáskanál hátlapjával jól nyomkodjuk össze, dörzsöljük be vele a csirkét. Hagyjuk állni 8 órát! Sütés előtt egy órával keverjük össze a második 7 fűszert. Kenjük be ezzel is a csirkét, hagyjuk állni egy órát! Ezt követően rakjuk zománcozott tepsibe a páclével együtt. Keverjük össze a harmadik négy fűszert, és öntsük a csirkére. Tegyük közepesen meleg sütőbe, állandóan - néha :) - locsolgatva süssük puhára. Ha kész, öntsük le róla a húslét - ha maradt :) - és addig főzzük, míg mártássá nem sűrűsödik. Vágjuk a csirkéket négyfelé, kenjük be a mártással. Tegyük forró (grill)sütőbe a csontos oldalával lefelé, és addig süssük, amíg a mártás megszárad rajta, ill. a hús aranybarnára pirul.
Megjegyzés: A receptet Gaál Péter küldte. Köszönjük!