>>Tolsztojt szeretném idézni, aki azt mondta, hogy a értelem szabadsága a legmagasabb szintü. Alatta helyezkedik el az érzelem szabadsága és legalúl a test szabadsága. És akkor érjük el a maximális szabadságot, ha értelemmel irányítjük mind az érzelmeinket, mind a testünket... <<
Hasonlót sokan mások is mondtak, mondanak.
A tudatosság (éberség) felfejlődhet olyan szintre, hogy MINDENT képesek leszünk irányítani, nemcsak a testet és az ösztönöket, hanem a SORSOT IS ! Ez a szabadság ! Én így gondolom.
Üdv
Big
Kedves Big
Nyilván Tolsztojt nem érdeklik azon féle koncepciók mint a determinizmus vagy más szavakkal élve a teljes robotikus fatalizmus miszerint nincs szabad akarat..
én ugyan a szabad akarat pártján vagyok, de nem vagyok egy olyan féle személy aki azt állítsa, hogy végül az ember képes lesz "MINDENT képesek leszünk irányítani, nemcsak a testet és az ösztönöket, hanem a SORSOT IS !" ez csupán egy előfeltételezés aminek nincsen semmilyen alapja!
Meg kérdezhetném hol van a bizonyíték erre a hihetetlenül nagy állításodra miszerint az ember végül mindenható lesz a sorsa felett is?
>>Tolsztojt szeretném idézni, aki azt mondta, hogy a értelem szabadsága a legmagasabb szintü. Alatta helyezkedik el az érzelem szabadsága és legalúl a test szabadsága.
És akkor érjük el a maximális szabadságot, ha értelemmel irányítjük mind az érzelmeinket, mind a testünket... <<
Hasonlót sokan mások is mondtak, mondanak.
A tudatosság (éberség) felfejlődhet olyan szintre, hogy MINDENT képesek leszünk irányítani, nemcsak a testet és az ösztönöket, hanem a SORSOT IS !
Ez a szabadság !
Én így gondolom.
Sziasztok,
Tolsztojt szeretném idézni, aki azt mondta, hogy a értelem szabadsága a legmagasabb szintü. Alatta helyezkedik el az érzelem szabadsága és legalúl a test szabadsága.
És akkor érjük el a maximális szabadságot, ha értelemmel irányítjük mind az érzelmeinket, mind a testünket...
A kitartásról még annyit, hogy sajnos az ember nem tud különbséget tenni jó és rossz között ha kitartásról van szó. A Duna Tv-n volt tegnap egy második világháborús dok.film, ahol régi felvételeken mutatták, hogy szinte már embertelen körülmények között ölték, gyilkolták egymást az németek és az oroszok. Ez a kitartás miből ered?
Néha úgy érzem, hogy a rosszhoz való ragaszkodásunk erősebb mint a jóhozz... cáfoljatok meg
tsók,
elnio
Szerintem az Isten minket boldogságra teremtett, Jézus örömhírt hirdetett, és csak azt célszerű megtenni, ami boldogságot okoz, amit boldogan, örömmel, szívesen tesz meg az ember. Persze vannak az Isten felé menetelésnek hullámvölgyei, de szerintem, ha helyesen megyünk Isten felé, akkor csak öröm és boldogság kisér, és ha éri is az embert macera, könnyen viseli. Lemondani egyetlen egyről kell, egónkról, rosszabbik énünk önakaratáról, ami azért tűnik olyan félelmetesek, mert nagyon bele vagyunk ragadva. Én nem bántam meg, hogy az utóbbi időben ezt tüztem célul magam elé!
didé,
a halálon túl nincs semmi? - na neee!
ezek szerint a születés előtt sem volt semmi....
a szabadságról való lemondás jót tesz. gondolj bele ha mindenki betartaná a törvént és ezzel saját szabadságát gátolná - mennyivel szabadabbnak érezhetné magát mindenki...
egy példa: a bűnözők nem bűnöznének (nekik a szabadság azt jelenti, hogy bűnözniük kell, úgy érzik hogy gátolja őket a társadalom, a rendőrség stb) és nem kellen félned éjszaka az utcán, a gyerekedet elengedhetnéd egyedül az iskolába... vagyis mindenkinek, aki betartja a törvényeket sokkal megnőne a szabadságfoka.
szerintem a szabadság bizonyos fokú csökkentése (a törvény) szükséges ahhoz hogy kiteljesedjen más irányú szabadságunk.
furcsa... olyan ez, mintha lemondanánk valamiről cserébe azért hogy másban többet kapjunk - de hát az egész élet ilyen : )) nem:?
tsók,
elnio
Szia Didé!!! "a káosz ezek szerint egy gondolkodó "valami", ami életet hozott - s ki tudja: talán még hoz is - létre?" Én inkább úgy gondolom, hogy a káosz maga az élet. "a káoszról kinek jut eszébe jót, komolyat feltételezni? ugyan kinek? " például nekem.talán azért mert számomra mást jelent a szó. Légy jó és vidám!!! Ulysses
a végtelenségig.
a halálig mindenképp. azon túl: nincs semmi.
kicsit tág fogalom ez a "saját szabadság" - bocsátassék meg; számomra annyi miden beletartozik.
érdekes? hm. legalábbis értékes. előbb-utóbb - inkább előbb - még az elveinkkel is megalkuszunk. ha nem is nagyon. formálódunk, változunk, alakulunk.
itt ülök, mellettem pedig egy halom hajcsavaró (ha látnád: narancssárga szúrós vackok, rajtuk pedig likacsos- fehér-műanyag-henger). készültem. a káoszról kinek jut eszébe jót, komolyat feltételezni? ugyan kinek?
nem válaszoltál.
topictársaim! kicsit tereljük most magunkat afelé, hogy próbáljuk megfejteni:
érdekes-e az embernek feláldoznia bármit is a saját szabadsága érdekében?
és ha igen, meddig lehet elmenni az áldozat, lemondás rögös útjain?
(igérem jövök én is, csak most sok a meló és kevés az időm netezni)
tsók,
elnio
Kedves DIDÉ!!! Kezdheted... ...,de ne gondolj a káoszra úgy, mintha valami szörnyüséges dolog lenne. Talán csak azért ilyesztö, mert az emberiség egy nagy halom negatív jelzöt kapcsolt hozzá. Ne tévesszen meg a fogalom, a lényeg a létezés. Nyugi, nyugi, nyugi ... Ulysses
Az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen nem válaszoltam a topic-nyitó kérdésre, nevezetesen, hogy szabadnak érzem-e magam? Sok-sok pillanatot idéztem fel az életemben, amikor szabadnak éreztem magam (vagy talán csak a szabadság illúzióját éreztem). Az összes ilyen élményben az önfeledtség érzése volt a közös, az ITT és MOST jelenvalósága. Valóban vágytalan állapot, mert csak a pillanat létezett, amit a gondolat, az elme nem szabdalt idôre. Megszünt a belsô párbeszéd, és a szeretet vált az egyetlen valósággá, mindent összetartó erôvé. A legváratlanabb pillanatokban kapott el ez az érzés, és elmúltával mindig ottmaradt a vágy, hogy bár így maradnék! Szóval sokszor érzem szabadnak magam, de sokszor érzem azt is, hogy saját vágyaim, érzéseim, elképzeléseim, gondolataim foglya vagyok. A szabadság irányába így visszatekintve számtalan meggondolatlan lépést tettem, de nem bánom. Úgy is fogalmazhatnék, nem jó helyen kerestem:-) Vagy mégis? Hozzátartozik a folyamathoz? Sokszor érzem úgy, hogy újból és újból elképzelem a megfoghatatlant, szabadságot, Istent, pedig elképzelni, és átélni...ég és föld! Ég? Égek? Elég? Elégek! Ég Veletek!
"A káosz és a rend. Maga a létezés a tudattal rendelkezö lények számára vált ketté. /Káosszá és Renddé. Aktivitássá és passzivitássá, jóra és rosszra, ellentétpárokra. / . Mi szükség volt erre a gondolkodásmódra? "
Nem lehet, hogy pont azért, hogy megtudhassuk/megtapasztalhassuk/megélhessük mi is az a szabadság valójában ?
Nagyon jó "definíciók" olvashatók itt egy ismételten (hisz folyton ilyenekről dumcsizunk errefelé), pontosan meghatározhatlan fogalomról:
"A szabadság maga az élet, maga a változás. Maga az idö és a tér. A szabadság a mindenség. Egyetemes, de mégsem állandó"
"A szabadság a létezésben nyilvánul meg. Az anyagban éppúgy, mint a szellemben. Most nézzük az emberi szabadságot. Minden ami törvényekkel megadható illetve kifejezhetö, szavakkal leirható, festékkel lefesthetö, tettel
megtehetö, képzelettel elképzelhetö e szabadságnak állit emléket"
(Ulysses)
"Szabadság, szerelem? Hogy ugyanaz-e a kettô? Szerintem nem. A szerelem a létezés gyökere, a szabadság pedig a gyümölcse. Szabadság, szerelem? Ugyanaz a kettô? Szerintem igen."
(Démia)
Akkor magam is megkisérlem:
A szabadság olvasatomban, minden tudatosságunk során felmerülő lehetséges, érezhető, észlelhető, megtapasztalható, látható és láthatatlan kötöttségtől, függőségtől való teljes, tökéletes mentesség.
Amikor az égvilágon már semmi sem köt semmihez és sehova, akkor leszünk szabadok.
Hiszem, hogy bárki képes elérni ezt az állapotot azaz tudatállapotot !
Sokan azt állítják, hogy ez, Isten és az élet tagadása. Ez tévedéss !
Illetve azt, hogy ez egyenlő a nagy semmivel.
Tualjdonképpen igen. És mégsem, hisz ugyanakkor egyenlő a Nagy Mindennel !
(hogy Démiát követve, magam is földobjak egy paradoxont)
a káosz ezek szerint egy gondolkodó "valami", ami életet hozott - s ki tudja: talán még hoz is - létre?
kosztolányi már régen megmondta: minden viszonylagos.
lehet, akik próbálunk megérteni mindent, ami él s holt, mi, akik táncolunk, élünk, miért csináljuk mindezt?
már csak az hiányzik, hogy valaki azt mondja: mindannyian a káosz részei vagyunk.
Szia Ulysses!
Nem rossz, nem rossz...sôt!:-) Nagyon tetszett!! "Életre hívtam egy olyan világnézetet, amely nincs dogmák közé zárva. Lényege az örökös változás. Függetlenség. Szabadság." Örülök a gondolataidnak: Démia
Kedves didé!
Jókat kérdezel:-)! Hát megpróbálok válaszolni, meglátjuk, mi sül ki belôle. Ezt az összemérést úgy gondolom, hogy az ember egész élete során önmagát viszonyítja a világhoz. Ehhez képest kicsi, ahhoz képest szegény, annál több, ennél meg kevesebb. Mindez fontos, ezen alapul a megismerés, és az, hogy eltudjuk helyezni magunkat a világban. Mindezzel azonban kategóriákba soroljuk magunkat, és önmagunk megismerése töredékes, valójában illúzió. Az emberek többsége élete végéig azt gondolja, hogy a talpánál kezdôdik, és a feje bubjánál végzôdik. Szerintem nem az ismeret jelenti a szabadságot, és ezen most vitatkozhatnánk, de az én értelmezésemben az ismeret nem egyenlô a tudással. Szerintem az ember rengeteg ismeretet halmoz fel, de nagyon keveset tud. Én pl úgy érzem, évek óta tartó kutatásom legnagyobb “eredménye“ az, hogy rájöttem, szinte semmit sem tudok. Bajban vagyok, mert volt néhány olyan élményem, amit szavakkal nem tudok leírni, egység a mindennel, ahol a tudás állapot.
Verselek. Nem érdeklôdök más költôk iránt, de magamat sem tartom költônek. Ezek a sorok kicsúsznak belôlem, mintha nem is én írnám, csak átszalad rajtam az egész.
Szabadság, szerelem? Hogy ugyanaz-e a kettô? Szerintem nem. A szerelem a létezés gyökere, a szabadság pedig a gyümölcse. Szabadság, szerelem? Ugyanaz a kettô? Szerintem igen. Isten szerelmes belénk, a létezés maga a csoda!
Hát valahogy így látom, érzem a világot most.
Kevesebbet gondolkodok, többet táncolok, kevesebbet beszélgetek, többet hallgatok, de veletek nagyon jó itt beszélgetni, olvasni a véleményeteket. Gondoltam, hogy nem haraggal kérdezed mindezt:-)!
Szeretettel: Démia
Volt, aki szemrehányást kapott, hogy kvázi kinyilatkoztatásként közli gondolatait, véleményét. Azóta van aki odateszi, véleménye "szelídítéseként", hogy ne legyen olyan harsogó, öntelt, a személyes véleményem szerint rövidítését, az szvsz-t, vagy annak angol megfelelőjét in mí honour opinion, szerény véleményem szerint, angol rövidítésben IMHO. A vicc az, hogy ha az embernek már ezt oda kell írnia, akkor nem volt szerény, mert a valódi szerénységek illata van, és azt nem lehet pár kifejezés hónaljsprayjével utánozni. Én is írogattam egy darabig, de vayg érzik, hog nem kinyilatkoztatásként mondod, vagy akkor is rádverik, ha 23 szvsz-t, meg IMHO-t írsz elé.
Borz nyomán: járj békével!
(Borz komám! ne haragudj! Úgy megtetszett a köszöntésed, hogy egy darabig "koppintani" fogom. copyright Borz!)
Szia Démia!!! Nem rossz, nem rossz... söt... Jöjjön hát ami (remélem) még nem volt…
(elnijo-nak külön a figyelmébe ajánlom, ez most az én saját egyéni véleményem)
A szabadságunk belülröl fakad, életünk mozgatórugója. Nincs olyan ember, ki tudná mit is jelent pontosan. Kinek hatalmat, kinek örömöt, másoknak pedig olyan érzéseket, amiket én még nem éltem át. A szabadság maga az élet, maga a változás. Maga az idö és a tér. A szabadság a mindenség. Egyetemes, de mégsem állandó. Mértéke állandó, lényege viszont (az én elmém számára) a vizsgálandó közegtöl, kiterjedésétöl, valamint a meghatározott kiterjedésü közegben való helyétöl függ. Minél kisebb részére vonatkoztatjuk az univerzumnak, annál könnyebb kifejezni, leirni mi is ez. Az ember állandóan fogalmakhoz társítja a jelentést, a jelentéshez az érzést. Ne csodálkozzunk hát, hogy jelentést keresünk a szónak. Milyen egyszerü is megfelelni erre. Minden szinten mást és mást jelent. De csak nekünk. Egy valami viszont mindig biztos lesz. Az, hogy a csokifagyi, nem mindig csokis fagyit jelent. Nézzük a világegyetemet egyetlen rendszerként, mint magát a életet. Aztán nézzük az embert, mint magát az életet.
A káosz és a rend. Maga a létezés a tudattal rendelkezö lények számára vált ketté. /Káosszá és Renddé. Aktivitássá és passzivitássá, jóra és rosszra, ellentétpárokra. / . Mi szükség volt erre a gondolkodásmódra? Nem tudom, de talán az elsö ösemberek igy probáltak igazodni a természethez. Egyszóval nem tagadhatjuk le, hogy a természet boszorkánykonyhájából merítettek bennünket is . Az, ami a számunkra valóságosnak és törvényekkel leírhatónak tünik, maga a káosz. Maga a természet. Ez a káosz teremtette az életet. Maga a rend fogalma csak a tudatos lényekben jött létre. Itt a tudattal biro életre gondolok. A rend tehát csak a mi szempontunkból rend, valójában semmi sem különbözteti meg a káosztól. A kettö egy és ugyanaz. Megszokásunkká vált a világra úgy nézni, mint valami magától értetödö dologra. És ami a legrosszabb, önmagunkra is. (Ember vagyok, jajj de jó. Élek, hát ez csodálatos. Mi is volt ma a Luzmarijában.) Úgy érzem valamiért fontos lenne megérteni az okokat is, és nem okozatokként leélni a világban eléggé rövidke életünket. Én is sokáig így éltem, de aztán megtanultam magam függetleníteni mások véleményeitöl, és elkezdtem a saját utamat járni. Életre hívtam egy olyan világnézetet, amely nincs dogmák közé zárva. Lényege az örökös változás. Függetlenség. Szabadság.
A szabadság a létezésben nyilvánul meg. Az anyagban éppúgy, mint a szellemben. Most nézzük az emberi szabadságot. Minden ami törvényekkel megadható illetve kifejezhetö, szavakkal leirható, festékkel lefesthetö, tettel megtehetö, képzelettel elképzelhetö e szabadságnak állit emléket. Döntéseket, akaratlenyomatokat hozok létre. Miért? Mert képes vagyok rá. Így hát a szabadság a múltban már meglátható mások számára is. A jövöben létezik az elképzelhetö formája, a jelenben mi vagyunk a szabadság. Nem csak én, te és mindenki más, hanem a fák, madarak, kövek, és mindezek változása. Ez is szabadság, habár az univerzum szemszögéböl, de mégis az. Ebben a rendszerben mi vagyunk a változás. (Gondolatok és hatások) Az IDÖ is csak egy térbeli kiterjedése a létnek. De vajon mit is jelent nekünk egy háromdimenziós rendszer? Mit is jelent nekem? Az amiben élünk? Ami elkezdett változni? S nagy szabadságában létrejött a(z) MI/ÉN fogalmai(m)nk szerinti élet? Mit jelenthet egy ötdimenziós lény számára a mi négydimenziós rendszerünk? Vagy saját lényem számára a harmadik dimenzió? A változatlanságot!? Elemi részei vagyunk egy 5D-ós lény világának, ugyanúgy, mint számunkra az atomok, és még azon belüli további elemi részecskék? Talán belegondol, mekkora a külömbség az ö és az én világom között. Én/Mi/A Létezés/Isten/Természet, -vagy nevezzük akármi másnak- egy másfajta világot alkottunk, mely kívülröl nézve megfagyott az idöben, illetve bármilyen újabb 4D-óra meröleges változásban úgy tünik, mintha változatlan lenne. Belülröl pedig hihetetlen vitalitással folytatja életét? Nézöpont kérdése.
Sok a talán, de mindez csak filozófia, semmi más./legalábbis annak készült/
Hát akkor, legyetek szabadok…és a mai napi tanulság:
>>"ismeret nélkül nincs bölcsesség"<<
Ezt úgy módosítanám, hogy ismeret nélkül nincs tudás !
Volt valaha egy kedves szerzetes bácsi. (hogy hol, mikor volt és a nevére nem emlékszem, részletek nem, csak a lényeg maradt meg bennem, de ha valaki fontosnak tartja utána nézhetek)
E barátságos és igen igen szerény szerzetes bácsinak, nagy híre és nagy tekintéje volt a világban, bár ő e tekintélyről tudomást sem vett. A híréről viszont igen, mert rengetegen látogatták meg.
Különféle tanítók, szerzetesek, filozófusok, misszionáriusok és pásztorok (stb) keresték őt fel, kérve hogy adjon nekik tanácsokat, útmutatásokat.
Gyakran kérdezték őt különféle szent iratok értelméről, mondanivalójáról, gyakorlati alkalmazásáról.
E kedves öreg mester SEMELYIK szent iratot sem olvasta, sőt olvasni sem tudott !!!!!!!!!!!
Ha valaki pl. a Bibliából vagy teszem azt, az Uphanisadokból, de akár bármi másból akart tőle kérdezni, megkérte az illetőt, hogy olvassa föl neki az idézetet.
És utána úgy, olyan bölcsességgel beszélt a hallottakról, hogy a tőle távozók (hiába volt az illető huszonkétezernégyszázhuszonöt diplomás zseni vagy akár maga a római pápa is), boldogan ébredtek rá a számukra eddig szent irataikban rejtett igazságokra. Akik kétkedve járultak elé, a találkozás után tisztelettel, nagyrabecsüléssel emlegették nevét.
Kedves Aranyviktor !
>>A szabadságot kizárlag önmagunktól függő tudatszintnek, tudati cselekvésnek tekintem.<<
>>Nem kell azon semmit megszerezni, a szabadság van, bennünk van, legfeljebb nem vagyunk tudatában szabadságunknak<<
Szerintem is így van, a szabadság, nem más, mint egy tudatálapot.
>>Akkortól érzem, hogy Isten moderálja életem topic-ját, nagyon fnoman, nagyon jól csinálja, de moderálja<<
Hmm... Ki is moderálja a topicodat ...?
Bizonyosan az Atya ! Illetve a Benned Élő Atya ! Tehát ki is...?
Kedves T. Zsolt !
>>mindenki a már megszabott útját járja, még akkor is, ha azt hiszi szabadon mozog itt a födön<<
Remélem azt elismered, hogy némi mozgásterünk azért van ?
>>Nem a saját akaratunk szerint élünk itt a földön. Legalábbis nem a
földi akaratunk szerint. <<
Egyetértek !
>> Szvsz.: Már megszületésünk elött döntöttünk arról, hogy miért és milyen útra jövünk ide. Ott valóban van szabad akarat.<<
Szerintem itt is szabad, csak kissé másként. Hogy nézne ki, ha minden előre meg lenne "bundázva" ???
Mintha egy szomszédos topicban már lenne szó ilyesmiről. (Predesztináció...)
azzl, hogy én minden élő s holt után kutatok, kérdezek, miért mérem magam össze "valamivel"? a tanulság levonható. az új, az ismeret jelenti a szabadságot; tudás, gondolkodás nélkül nem tudhatod mi az.
verselsz. ragyogó. miből tanulsz? kitől tanulsz? ha nem olvasol, nem érdeklődsz más költők iránt, miként vagy költő?
szabadság, szerelem? ugyanaz a kettő? miért? a szerelemről beszélsz. a többség ezt tartja csodának!
alkalmazkodókészség az, amikor képesek vagyunk "meghalni és megszületni" egy pillanat számára. erről lemondunk azért mert...
ismeret nélkül nincs bölcsesség; bölcsesség nélkül nem látsz eléggé; látás nélkül pedig...
...magyaráznom se kell
Mondták már, hogy egy költő veszett el benned? Írj minél többet, van érzéked hogyan öntsd szavakba a meg nem foghatót.....
Kedves elnio!
A konyhában ücsörögtem a rántott tonhal mellett, amikor megszületett bennem egy gondolat. Mindig amellett kardoskodtam, ogy Isten tiszteletben tartja szabad akaratunkat, és nem "piszkál bele" életünkbe, nem "moderálja" életük topicját.
Aztán rájötte, volt egy olyan szakasza az életemnek, amikor azt mondtam neki? - Figyelj már, ha vagy valahol, olyan bajban vagyok, segíts már nekem, nem tudok kimászni a kátyúból!
Akkortól érzem, hogy Isten moderálja életem topic-ját, nagyon fnoman, nagyon jól csinálja, de moderálja. Szabad vagyok? magam ajánlottam fel neki, magam kértem, bármikor visszavonhatom kérésemet (bolond lennék!) tehát szabad vagyok, noha moderálja a topicomat.
Tehát aki Istennel felveszi a kapcsolatot, bizonyos mértékben feladja szabadságát, de meg is marad neki, mert bármkor visszakozhat az ember. és ez benne a csodlatos, mert egyáltalán nem érzem, hogy alárendeltem magam magam valakinek, nem rabnak, hanem még szabadabbnak érzem magam.
Sokat törpöltem én is, hogy megszűnök, és valamilyen rossz érzés lesz, ha Isten irányítja a dolgaimat. Hát nem így lett, kellemesen csalódtam.
Imára is azért van szükség, hogy ujból és ujból tudassuk istennel, hogy kérjük vezessen dolgainkban, nyugodtan lépje csak át szabad akaratunkat, nem azért, hogy kunyerbáljunk neki.
Az megit más tészta, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát! Aki Istent bekéri életébe, el kell, hogy fogadja, bármit is hoz neki a gondviselés. A sebészeten sem lehet belekotyogni az orvos munkájába, hogy felszúrja a sebet, vagy kenőcsöt írjon rá. Ő a szakember, ő tudja mit kell csinálni, teljesen rá kell bízni magunkat!
Kedves Mindenki!
Nem olvastam el a topicot, ezért lehet, hogy véleményemmel ismétlek. Úgy érzem, mindenki annyira szabad, amennyi szabadságot képes elfogadni. Minél inkább részeire bontjuk a világot, kategorizáljuk, összehasonlítjuk, annál kevésbé vagyunk szabadok, mert önmagunkat próbáljuk összemérni valamivel, holott semmitôl sem vagyunk külön, mégis különbözôségünkben vagyunk eggyek. Szabadság, ha képesek vagyunk meghallni és megszületni minden pillanat számára. Ez nem elvont gondolat, hanem átélhetô csoda. Minél több elmélettel, elképzeléssel, eszmével vesszük körbe magunkat, annál kisebb az esélye, hogy fenntartés nélkül átadjuk magunkat a létnek.
egy perc...
magamba szívni téged
mint az erdôt
édes illatot
vággyal elengedve
tudva nem vagy
nem vagyok
igen nem tudom
hol a határ
énem jelzôtüze
kialudt
halott madár hamvából
gyulladt önmagára
szeretlek és elengedlek
sosem voltál tôlem távol
lelkemmel simítom
az ébredô mámor
hangtalan húrjait
Jó vagy ám! Vallásos a gondolatom!? A fórum vallásosai new age-nek, hamisprófétának, buddhistának tartanak, te meg vallásosnak, azért mert az Isten szó szerepel a hozzászólásomban. Miért kell nekünk embereknek mindent skatulyázni?
Hogy szabad-e a munkás? Miért ne lenne, mikor mehet máshová is dolgozni, lehet vállalkozó is, élhet egy tanyán, ahol önellátó. Vagy nem ez a szabadság? Akkor "nem szabad", ha mondjuk börtönben csücsül, de egy szabad lélek ott is érezheti szabadnak magát. Tehát a szabadság csak tőlünk függ, hogy élünk vele, vagy nem, tudatában vagyunk, vagy nem.
" a szabadságot csak akkor lehet megszerezni"
Nem kell azon semmit megszerezni, a szabadság van, bennünk van, legfeljebb nem vagyunk tudatában szabadságunknak. De ha a megszerzésen a tudat fejlesztését, megvilágosodást érted, akkor ok.
"ha alárendeljük magunkat annak"
Alárendeltségből szabadság? Jó kis paradoxon!!!
Szerintem nem kell "alárendelni" magunkat senkinek és semminek! Ha önfeláldozó szeretetben élünk, akkor szabadok vagyunk, mert nem függünk senkitől és semmitől csak saját szeretetünktől.
"akitől az életet kaptuk"
Miért függök attól, akitől kapok valamit? Ha kapom, az épp azt jelenti, hogy feltétel nélkül adja, ajándék. Nem? Ha én adok neked egy kiflit, akkor az csak akkor lesz a tiéd, ha alárendeled magad nekem?
Nekem ez egy kicsit magas, mint tyúknak az ólajtó.
szia Tichy Zsolt,
**Bizony látszat szabaddá. - írod. de hát hogyan döntjük el, hogy mi az igazi és mi a látszat. ha keretekbe foglaljuk, akkor meg tudjuk határozni. az a hamis, amit nem fogadunk el, mi "személy szerint". de ha valaki a látszatot fogadja el igazinak? miért bűn az? - hiszen neki az az igazi... egy példát felhozva ha valakinek tudatzavara van, akkor bárkinek képzelheti magát - mi azt mondjuk rá bolond. de ő, saját számára mégsem az.
egyszóval a tudat szabadsága a legszabadabb. ha egy a tudata mindenkinek, akkor beszélhetünk szabadságról. eljön-e ilyen kor?
tsók, elnio
szia aranyviktor,
nekem egy kicsit túlságosan vallásos a te elméleted, de elfogadlak természetesen. egy hétköznapi példával élve nekem az a kérdésem - vajon szabad-e az a munkás akinek van főnöke? hiszen tőle kapta az állás, neki köszönheti, hogy el tudja tartani a családját, hogy van pénze a saját hobbijára, hogy van egy irányvonal ami vezeti az életét... de mégis alárendelt szerepe lett. ez így kell elfogadni? szvsz igen. a szabadságot csak akkor lehet megszerezni ha alárendeljük magunkat annak akitől az életet kaptuk. még ha paradoxnak is hangzik de szerintem igaz.
tsók, elnio
tsók, elnio
szia Ulysses,
én érzek megbánást a hangvétellel kapcsolatban, nem volt szándékomban elhárítani más szemléletet, sőt, talán egy kicsit provokatívan szerettem volna elérni, hogy elmond a sajátod. visszatérve: a jelen szabadságát azért nem tudom elveszíteni, mert szvsz az emberi szabadság egyik alapköve, hogy embernek kell lennünk. az átváltozás azt eredményezheti, hogy egy ismeretlen helyen leszünk rabok - míg a természetes szabadságot elveszítjük. nehéz eldönteni, hogy akkor hogyan lehetséges a fejlődés ha nem változunk - de ennek szerintem az a magyarázata -ahogy már többen említették- hogy bennünk van a szabadság fejlődésének a magja. ha nem locsoljuk, akkor kiszárad...
tsók, elnio
szia Ulysses,
én érzek megbánást a hangvétellel kapcsolatban, nem volt szándékomban elhárítani más szemléletet, sőt, talán egy kicsit provokatívan szerettem volna elérni, hogy elmond a sajátod. visszatérve: a jelen szabadságát azért nem tudom elveszíteni, mert szvsz az emberi szabadság egyik alapköve, hogy embernek kell lennünk. az átváltozás azt eredményezheti, hogy egy ismeretlen helyen leszünk rabok - míg a természetes szabadságot elveszítjük. nehéz eldönteni, hogy akkor hogyan lehetséges a fejlődés ha nem változunk - de ennek szerintem az a magyarázata -ahogy már többen említették- hogy bennünk van a szabadság fejlődésének a magja. ha nem locsoljuk, akkor kiszárad...
