a levelet ma kaptam, lattam megjelent a starwarzos topicban is. azert tettem ide mert engem tenyleg nem erdekel a starwarz, viszont ez nagyon elszomorit, lehet hogy mas is elolvasna aki amugy nem kapja fel a fejet a starwarzra.
Szevasztok. Tegnap, szerda este 10 órakor megjelentünk egy
haverommal,
hálózsákkal felszerelkezve, a Duna Plaza mozija elott, mivel
biztosra
akartunk menni - jegyet akartunk venni a Star Wars Episode I - The
Phantom Menace magyarországi díszbemutatójára. Az eloadás
szeptember
16-án 0:01-kor, vagyis éjfél után egy perccel fog kezdodni, és már
este
21 órakor megkezdodnek a különbözo kíséro rendezvények, programok
(pl.
rohamosztagosnak meg ilyesminek öltözött emberkék is lesznek). A
biztonsági szolgálat sajnos közölte velünk, hogy információinkkal
ellentétben a bevásárlóközpontot estére bezárják, így távoztunk.
Másnap
hajnalban tértünk vissza, és 6 óráig nyolcan gyultünk össze a mozi
elott
az index.hu Star Wars fórumán egyeztettünk a többiekkel, hogy
részben a
fíling kedvéért is, hamar el akarjuk kezdeni a sorbanállást. Ez
egyébként
nem bizonyult rossz ötletnek, mivel kilenckor, a pénztár nyitásakor
már
mintegy háromszáz emberes sor állt az emeleten... de nem emiatt
írtam
ezt
a levelet. A díszbemutató eloadásra, a mozi 410 férohelyes
nagytermében,
mintegy 30 jegy volt már csak, amikor jegyet kívántunk venni, azok
is a
leghátsó illetve az elso sorba. Ez igencsak érdekes, mivel mi
voltunk
az
elso nyolc ember a sorban, és ma reggeltol lehet csak jegyet
vásárolni.
Tudni kell, hogy a Lucasfilm igen szigorú feltételekkel engedi
bemutatni
a
filmet szerte a világban. Megszabják például, hogy a mozi méretétol
függoen hány teremben, naponta hány alkalommal, és hány hétig kell
adni
a
filmet, a szinkronokat a San Francisco-i hangstúdióban véglegesítik
(minden egyes szinkronszínészt elbírálnak, hogy megfelelo-e a
szerephez),
és vannak szabályok a jegyvásárlásra is. Tilos például zártköru
vetítést
szervezni, tilos egy személynek tíznél több jegyet vásárolni.
Kérdésemre, miszerint hogyan lehetséges, hogy hetedik sorbanállóként
nem
tudok jegyet venni az eloadásra, csak a tizenötödik sorba, a
pénztáros
azt
a magyarázatot adta, hogy a dolgozók vették meg a jegyeket.
Namost,
egyfelol a kópiák már hetek óta a mozikban vannak, és mostanra már
elég
sokan látták a filmet - az Intercom dolgozói, rokonaik, ismeroseik
jó
része, valamint sor került (tudomásom szerint tegnap) a
sajtóvetítésre
is.
Másfelol a fenti szabályok értelmében szabálysértésnek minosülne, ha
a
dolgozók a pénztárnyitást és sorbanállást megkerülve megvették volna
a
jegyeiket - már ha ez lenne az igazság. Valójában ugyanis, mint az
tudomásunkra jutott, amolyan VIP-jellegu jegyfoglalás történt,
méghozzá
a
kormány részérol. Konkrét személyekrol ugyan nem tudok, és nem is
hivatalos az információ - bár igencsak megbízható forrásból
származik.
Megismételném, a szeptember 16-i vetítés teljesen nyilvános, sot
maga a
díszbemutató, így semmiféleképpen nem lehetett volna akárcsak
egyetlen
egy
jegy sem eladva, mielott mi a pénztárhoz értünk. A magam részérol
felháborítónak, szomorúnak, és igen, szégyellnivalónak tartom ezt
az
esetet, és minden tolem telhetot megteszek, hogy kello
nyilvánosságot
kapjon - ugyanígy éreznek a többiek is, akiknek nem sikerült jegyet
venniük az eloadásra. Értesíteni fogom a Lucasfilmet is az esetrol,
valamint egészen biztosan ott fogok állni éjfélkor a nagyterem
bejárata
elott, és talán még videokamera is lesz nálam. Oszintén érdekel,
hogy
kik
nézik meg a filmet elottünk, miért jó ez nekik, és legfoképpen,
hogy
hogyan szerezték a jegyüket. Végül megkérnélek titeket, hogy a
címjegyzétekekben szereplo ismeroeiteknek, barátaitoknak
továbbítsátok
ezt a levelet, lehetoleg teljes és változatlan formájában.