Emberiség figyelem! Halál. Nem a májra, Hanem a 21. századra! Gyűjtsd pénzedet hirtelen, Életed nem mented SOHASEM! Ha megkérdeznéd, miért legyen? A válasz az: NINCS KEGYELEM!
Volt régen egy gondolat De bár mondhatom A gondolat elszáll Utána szó nem marad Akkor meg minek? Rágódni Rá gondolni Felesleges nem de bár Vagy tán ez már nem talál? De mi volt az a gondolat? Fontos ez? Vagy csak Rád vetítem gondomat? Habár Tudom hol a határ Talán Az én bajom is rám talál Egyszer Addig ott a sok jó Vegyszer Mint higított állagú Etil-alkohol Vagy adjunkált aldetermináns Ugye ezek mellé Nem is nagyon kell más Max némi szerotin Endorfin, dopamin Vagy oxitocin Vagy egy határozott Fejes Egy fogjuk rá Elég mély szakadékba De ki tudja? Lehet Elég csak a fenti négy Én azzal is beérném.
A nagy csönd a teremre ráborult, A délutáni napfény az ablakkal vonult.
Mint magányos lélek, falnak döntöttem a hátam, Magamban merengtem, és sokáig csak vártam. Egy csodára vagy jelre, még magam sem tudom, A délutáni nap fényben így álmodozom.
A csöndet zaj ha megtöri, A lélek csöndjét magával viszi.
Kinyílt az ajtó, csendes hanggal, S belép a lány dús barna hajjal. A szívembe érzéseket Ő lopott, Kék szeme túlragyogta, az összes csillagot.
De jaj ha sötét felhő az eget takarja, A távoli csillagnak is elhal a hangja.
Sírt a lány, kissé keservesen. Bejött, és leült, oly messze tőlem. Nem láttam az arcát, nem nézett felém, Ketten ültünk, csöndben, csak Ő, meg én..
Hiába a szándék ha gyenge a szív, Előbbre nem jut az, ki csak harcot vív.
Lement a nap, és ránk sűrű csend borult, A fényével minden szó a föld alá vonult. A némaságot senki nem törte meg, Ő ment és könnyeivel vitte a szívemet.
S én csak ültem a kővel szívemen. És hordom míg sírba, az emléket nem viszem.
