1970-ben végeztem a híradástechnikusi szakon. Kellemes emlékek jönnek elő a régi iskola hallatán.
Talán azon kevesek közé tartozok, aki maradt az ott megszerzett szakma útján. Immár a 70-es éveket taposva. Szívesen vennék egy pl. 1970-es évkönyvet ha volna elfekvő valakinek.
Az osztályunk, a 4.G Farkas Iván terelgetése mellett tolta végig a 4 évet. De a szaktanárok jó része is kellemes emlékeket idéz.
Még bizony orosz nyelvet is tanultunk 2 évig, amit sikerült elsőben csak pótvizsgával letudni.
Egy vizuális emlék is előjön. Anno a főbejárat mellett volt kiállítva egy nagy dugattyús repülőgép motor. Talán háborús amcsi bombázóból? Mi lehetett annak a sorsa?
A műhelyfőnök úrral, Vajda tanár úrral még iparos koromban is tartottam a kapcsolatot. Összekötött a rádióamatőr hobbi, amire a kezdőlökést a technikum rádióklubjában kaptam. Azóta is hálás vagyok érte.
Van-e itt esetleg abból a korosztályból, évjáratból fórumozó?
Ha hamarabb írod (vagy én hamarabb olvasom el), talán tudnék valamit. Nemrég volt találkozónk, megpróbálom megkeresni az osztály tagjainak elérhetődéségét. Vikinek megváltozott a neve, mikor férjhez ment.
Iskolatársaim! Én vagyok az első Ipari Gimnázium egyik alapító tagja,mondhatni az "ŐSHÜLŐTÖK" 1949-53-as IV.a-ban végzett Kékesi (Klein)Imre . További érdekességek ,hogy fiam ifj.Kékesi Imre is landleres 1974-78-ban végzett Nagy Imre tanár Ur kezei alatt. Az előttem végző é
vfolyam még hároméves volt. Az iskola neve pedig Ujpesti Fa-ésFémipari Felsőipariskola volt.Az iskola igazgatója :Bolgár Miklós volt. Osztályfőnökeim:1-3ig Jandó Ferenc matematikus(egyetemi tanári szinten) ,4.-ben pedig: Villányi Ágoston Erősáramú országos szaktekintély Aki tud valamit is
évfolyamtársaimról kérem jelezze ,én pedig korosztályomról bő információtár vagyok! Igen nagy boldogságot okozna Nagy Imre tanár Úr megismerése is. Sok szeretettel búcsúzik Tőletek iskolatársatok : Imre bácsi 86-évesen mint25éve nyugdijjas villamosmérnök.
Én magam a 70-71-es évfolyamban jártam, szeretném a segítségeteket kérni, aki ismerte a 75-ben, vagy 76-ban érettségizett Erdélyi Viktóriát, és tud valamit róla, írjon, nagyon megköszönném, mert nem találom az istennek sem.
1956-ban végeztem a Landler Jenö Gépipari Technikum erögépgyártó tagozatán. Megegyeztünk, hogy találkozunk minden olimpiai évben - na, jókor jut eszembe! Tud valaki valamit itt erröl?
Szeretném, ha valaki megadná Bogdán János tanár úr elérhetőségét. Kiskunhalasról keresem a volt Szilády kupa szervezői nevében. Sete Vilmost kísérte hozzánk mindig. Nagyon örülnék annak is, ha volt kézisek valamilyen sztorival is tudnának segíteni minket, hiszen a kupa 50. évfordulóját szervezzük. Köszönöm! Kovács Erika
Sziasztok ! En1993-ban vėgeztem ės azota semmit nem tudok a többiekről. Ostorics Lászlone volt az of . Majd Bogdan Janos . Ha vki tudja hogy lehetne kapcsolatba lepni veluk kérem jelezzem . tel 06303739755 .
Engem is tanított még Villányi Ágoston elektrotechnikára és járműszerkezettanra. Öreg, aranyos bácsi volt. Mi Fókának hívtuk, arcformája és bajuszkája miatt.
Szöllősi Tóni bácsi csak elsőben fárasztott bennünket tornaórákon, utána nyugdíjba ment.
Fekete Gyula (Schwarz) a mi időnkben nem műhelyfőnök, hanem csak az esztergaműhely ura volt. Rettegtük!
Borhy - mint sokan mások, pl. én is - nyugdíba kényszerült egy 2012-es kormányintézkedésnek "köszönhetően". Egyébként jól van, makkegészséges, többször találkozom vele itt-ott. Sajnálja, hogy már nem taníthat.
Ha létezik véletlen akkor én így találtam erre a fórumra.
Borhy tanárúr nevére kerestem rá, azt ugyan most sem tudom mi van vele de ez a topic meglett :).
77-81-ig jártam a Landlerbe és 4.c-s voltam. Tényleg jó lenne kicsit nagyobb felbontásban magtalálni a tablónkat és megtudni mi lett a tanárokkal. Az akkori ofőm egyszer szembe bringázott velem a dunaparton de mire rájöttem kit is látok már rég elszáguldott. Hámori tanárúr volt. Van itt valaki ebből az időszakból?
Látom, hogy töltöttetek fel új tablókat. Én is úgy emlékszem, hogy ezt az oldalt nem jelszavaztam le. Nosza rajta, csak azt kérem, hogy, ha lehet, ne 50 dpi felbontásban :-)
Lehet, hogy tanítottalak... mi a teljes neved? Ki volt az ofőd? Írj meg néhány nevet! El szoktam járni régi osztályok találkozóira, hátha a Tiéteken is voltam, és tudok valamit.
ezeket a tablóképeket még régen szkennelte valaki, aki klf. számítógépes munkákat végzett. Én szinte a kukából bányásztam ki, és úgy raktam fel a picasaweb-re. Sajnos nem tudok semmit a nagyobb felbontású változatról.
Ha mégis akad valami, szólok itt. Egyébként melyik tablót keresed, mert, mint volt tanárnak, nekem is akad talán valami valamelyik szekrényem alján.
Én a Landler Jenő-ben Budapesten, 1972-ben a IV.C-ben végzett tanulókat keresem. Bárki, aki használható információval rendelkezik, úgy , kérem jelezze!
Sziasztok, én a andlerben 1979-ben végeztem, és nálunk nagyon elhanyagolták az utóbbi években az osztálytalálkozók szervezését (sajnos). Viszont örömmel találtam rá Bogdán János tanár Úr kezdeményezésére a SiteTalk felületén, rajta keresztül már bárki csatlakozni tud a "Mi is a Landlerbe / Umszkiba jártunk!" c. csoporthoz. Ez egy elég friss dolog, ha jól tudom maga az oldal is csak 2013. január 14-én indult el ebben a formájában, és a jól láttam, a suli saját profiljában is fel van már töltve kb. 120 db. tablókép az elmúlt 60-70 évből.
Bogdán János tanár Úrhoz ezen a linken keresztül tudtok csatlakozni:
Ha jól tudom, így a tanár Úr azonnal "ismerős" lesz a közösségben, és automatikusan kaptok majd a rendszertől értesítést a csoporthoz való csatlakozási lehetőségről is, de ha a keresőben beírjátok "Landler" vagy "Umszki" és névre, vagy csoportra szűrtök, akkor is ki fogja listázni a találatoknál a sulit is meg a csoportot is.
Nem náther volt az sztem, a dagatt fejü németh pista lehetett, -ez a kakaós történet nála rémlik-...aki később már keravillban is volt másodállásban eladó, és sosem foglalkozott semmivel, csak avval kinek lehetne beszólni, mer azt mondja CIN, meg hogyan hajlitsad derékszögbe az alkatrész lábát és ültessed fél centi magasra, előtte 2éven át reszeljed a bakelitet meg vágjál bele menetet, meg efféle baromságok
hogy valami érdekes, jó, hasznos, műküdjön, tegyél bele munkát, ötleted, szivedet, lelkedet, vezess bele 230at -csak ne fogd meg-, na ezt mind suri mutatta meg
ugylátszik az "öreg" a tranyalábbehúzós történetet minden évfolyamban elsütötte szószerint.. :)
mi eminensek voltunk, erősítő, sztroboszkóp, épült ott minden, néha én magam 4emberrel közös projektekben építgettem egyszerre
ha kell ma is megépítek megjavítok kb akármit, az aktuális heti temés egy hp nyomtató, egy samu tft meg egy hp hálózati interfész, és fél kosár kapcsolótáp..oszt mi lett belőlem semmi értelme se volt megtanulni egy szakmát, ezek a dolgok 3-5 évvel később kerülnek ki a szeméttelepre most, naés, nem érdekel senkit, nekem is csak kirakójáték ez, 0 valós értelme van
a szivárgó 2amperről hámori meg a fagyiskocsija jut eszembe, aztán lehet nem ő volt az