Ezek az amerikaiak aztan tudjak. Jok a hirforrasaik.
De hogy meg ezt a VIP hitel ugyet is az Orbanek vigyek el, az azert mar nem samli ! -- Vagy itt megint egy nagyszeru hazai interpretacionak lehetunk szerencses tanui ?
Mi a terved kedves Medve ? Hogyan fogsz tenni azert, hogy ujra sajtohoz juthasson a szoclib ellenzek ? Szolj, ha segithetek -- esetleg elindithatnank egy gyujtest a javukra ! :)
"van-e esélye a mostani kormánynak arra, hogy megtalálja a hangot a médiával?" Szerintem van esélye, de ez sokkal inkább a hiszteroliberális sajtón múlik, mint a kormányon. Néha nem is érdemes kisérletezni: képzeld el, hogy a kormány és a TV3 végre megtalálja a közös hangot és erre a TV3 fogja magát és csak úgy ukkmukkfukk fölvásároltatja magát és minden veszteségével valamint peres ügyével együtt megszűnik. Legalább ebbe nem ölt senki túl sok fölösleges energiát. Az előző kormánynak sokkal jobb esélyei voltak arra, hogy az akkori hiszteroliberális sajtóval kijöjjön.
A NATO-tagság és az európai uniós csatlakozás folyamatában elért sikerek nem rejthetik el a magyar kormány növekvő arroganciáját a sajtó és különösen azon újságírók iránt, akik a kormányzó Fideszt kínosan érintő ügyek után érdeklődnek. Ezzel a mondattal kezdődik a sajtószabadságot vizsgáló nemzetközi szervezet, a Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) most nyilvánosságra hozott jelentése.
A New York-i székhelyű CPJ-t 1981-ben hozták létre a sajtó, az újságírók elleni támadások kivizsgálására és a sajtó szabadságának védelmére. Tagjai az írott és az elektronikus média (például a The New York Times, The Washington Post, CNN, NBC) jeles képviselői közül kerülnek ki. A szervezet hagyományosan márciusban hozza nyilvánosságra az előző évre vonatkozó jelentését, amely részletesen, országról országra haladva ismerteti a CPJ sajtó helyzetére vonatkozó észrevételeit.
Magyarországgal kapcsolatban a jelentés elmarasztalóan szól arról, hogy Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz növekvő ellenőrzést gyakorol az állami média, elsősorban a Magyar Televízió egyes csatornája fölött. Növekszik a kormányzat intoleranciája azokkal szemben, akik a magasabb körökkel kapcsolatos korrupciós eseteket vizsgálják. A múlt évben ötször kutattak a rendőrök szerkesztőségekben, valamilyen politikai botrány kirobbantásával kapcsolatban. A CPJ jelentése megemlíti Juszt László „zaklatását”, de szól a Világgazdaság, az Élet és Irodalom, illetve a Napi Magyarország által megszellőztetett Postabank VIP-hitel ügyről is. Részletesen szó esik az Orbán család vállalkozásait firtató cikk nyomán az ÉS elleni pereskedésről, továbbá az azt lezáró bírói ítéletről.
Ann K. Cooper, a CPJ igazgatója lapunk kérdésére elmondta: a magyarországi esetek természetesen nem tartoznak a legsúlyosabbak közé azon ötszáz ügy között, amelyeket átlagosan évente a New York-i szervezet megvizsgál. A CPJ jelentésének nyilvánosságra hozatalával hívja fel az érintett kormányok figyelmét a sajtó szabadságával szembeni visszaélésekre.
Az igazgatónő szerint az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a – különösen az ENSZ szemében – nagy nemzetközi súllyal rendelkező jelentésekben foglaltakat érdemes az érintetteknek fontolóra venniük.
(NSZ)
nem tuttam nem észrevenni
két közszolgálati médium között
az óriási különbséget.
Magyar Rádió, esti krónika, hedlájnsz
(többek között)
- Harrach Pipi 30e büntetést fizetett
- a Legfelsőbb Bíróság jelentősen csökkentette a rendőri korrupciót feltáró egykori rendőrtiszt támadóinak büntetését.
- és másik 3 hír
másfél órával később Papp Endre a köszolg híradóban e kérdésekről:
[...........]
azaz egy szót sem!
nem semmi!
OFF
négyszer próbáltam az "új hozzászólás" linkkel mexólalni.
Háromszor az Internettó főoldala
ugrott be, miután lejött az
összes hozzászólás. No, ármánykodik
az IDG - gondoltam, és leöltem a vinyómról
az összes sütit.
Negyedszerre is a nettó jött be.
ezért voltam kénytelen az előzőhöz
kapcsolódni
Szójjatok kekinek, pls.
ON
Az írott sajtóról azt mondani, hogy egyensúly van, enyhén szólva téves értelmezése az egyensúlynak. Nézzétek meg hány példányban jelennek meg a baloldali szócsőként működő lapok és hány példányban a másik oldal.
Ne felejtsétek el, hogy pl. a megyei lapok privatizációjakor kikötés volt a gárda meghagyása a szerkesztőségekben. Az pedig nem éppen semleges párttagokból áll, mind a mai napig. A népszabadság, m. hírlap, népszava mind kőkemény baloldali pártújságok. A semlegességet egyre kevésbé próbálják imitálni.
Most nem szeretnék ennél hosszabban írni, majd részletekben.
És szeretem Mo-ot, és ezért nagyon elszomorítanak ezek:
"A hazai közszolgálati televíziózás a mára kialakult 15 százalék alatti piaci részesedésével Európa-rekordot döntött, ilyen mélyre ugyanis mind ez idáig egyetlen ország egyetlen kormányának sem sikerült züllesztenie a köztelevíziót."
"A szélsôjobboldali buldózer beindult, és a politikai műsorok után most már a kulturális, közéleti műsorok - Kincsestár, Publikum - letarolása következik."
"A gátlástalan tisztogatással párhuzamosan a politikai tájékoztató műsorok egyre inkább a populista és szélsôjobboldali erôk irányítása alá kerülnek, az ellenzéket lejárató, elfogult, manipulált összeállítások és a kisebbségek elleni szélsôséges és uszító hangvételű műsorok (A Hét) váltakoznak a mindenféle hírértéket nélkülözô termelési riportokkal és kormánypropagandával (Híradó)."
Latom te is az egesz cikk "mondani valojat" talaltad meg.
Igazad van, a tobbi mar nem is lenyeges!
Az lenyegtelen.
(Ez OFF De, hogy kerdesedre is valszoljak. A fiuk mar nem eloszor nem tudjak mit beszelnek, lasd kover dumajat a zsido-kerdesrol. Kellemetlen mi ha valaki olyat szol amihez sajnos mas kellemetlen dolog kapcsolodik. Legkozelebb, majd gondolkodik is elobb. ON)
és a kiskabinet nem gondol arra - valamint csodálkozásának ad hangot - , hogy a demokratikusan gondolkozó "polgárság" megutálja pártunkat és kormányunkat, és lassan illegalitásba készül./persze az Elek nevű tanácsadót véletlenűl nézve és hallgatva ,nincs min csodálkozni.../
A társadalom szisztematikus megregulázása című haditervben a miniszterelnöki hivatalt irányító
miniszterre osztották a feladatot, hogy rendet vágjon a sajtóban. A kancelláriaminiszter által elôbb
pozitív diszkriminációként emlegetett, majd a feladat súlyát felmérve egyensúlyteremtésre keresztelt, valójában egyszerűen a vélemény- és sajtószabadság ellen irányuló hadjárat eszköztára igen változatos: a kormány iránt finoman szólva lojális lapok közpénzekbôl történô finanszírozásától
a közszolgálati médiumok alkotmánysértô leigázásán keresztül a kormánnyal szemben kritikus -tehát sajtóként működô - orgánumok folyamatos fenyegetéséig és gazdasági ellehetetlenítéséig a
legváltozatosabb módszerek vettetnek be annak érdekében, hogy végre rend legyen, és a hazai sajtó olyan tükre legyen a kormány tevékenységének, amilyennek önmagát látni szeretné.
Saját interpretációja szerint a kancelláriaminiszter természetesen nem akar egyebet, mint helyrebillenteni a kizökkent egyensúlyt, esélyt teremteni a „méltánytalanul hátrányos helyzetbe
került" jobboldali, konzervatív sajtó számára. Azt már talán soha nem fogjuk megtudni, hogy egyszerű műveletlenség, tudatlanság vagy nagyon is mély tudatosság áll-e annak hátterében, hogy
a sajtó megrendszabályozását a magyar történelemben igencsak rossz emlékeket idézô egyensúlyteremtésként emlegetik kormánykörökben, hiszen bôven találhatunk jeleket mindkét lehetôség valószínűsítésére. Egyensúlyt a magyar gazdasági és szellemi életben ugyanis utoljára az elsô zsidótörvénnyel kívántak teremteni „Az úgynevezett elsô zsidótörvényt (1938: xv. tc.), melyet
1938. május 28.-án hirdettek ki »a társadalmi és gazdasági élet egyensúlya« érdekében...a kortársak »egyensúly-törvénynek« is nevezték."1
A kormányközeli médiumok piaci pozícióinak javításához a piacgazdaságokban szokásos, ám
igencsak hosszadalmas, macerás és számos kockázatot rejtô versenyképesség fokozása helyett a piaci viszonyok szétzilálásán és a médiumok pártállami rendszerben szokásos kézi vezérlésén
keresztül vezetô utat választotta a jelenlegi kormány. A kormányhoz közelálló két napilapot ma már
elsôsorban közpénzekbôl tartják fenn.
A Napi Magyarország reklámbevételei 1998. második felében néhány hónap alatt
megnégyszerezôdtek, az 1998 májusi 15 millió forintos reklámbevétellel szemben decemberben már több mint 60 millió forintnyi hirdetés jelent meg a lapban havonta, és ez a jelentôs bevételi többlet kizárólag az állami kézben lévô nagyvállalatok megrendeléseibôl származott. A „Napi Magyarország
legnagyobb hirdetôje" címért a Szerencsejáték Rt., a Postabank és a Magyar Fejlesztési Bank vetélkedhet. 1999. májusában például a Szerencsejáték Rt. 15 millió forintért,2 a Fejlesztési Bank 7,5 millió forintért, a Postabank pedig 3,3 millió forintért helyezett el reklámot a lapban, ám volt olyan hónap is, amikor egyedül - az amúgy tiszta lappal induló - Postabank nem kevesebb, mint 16 millió forintnyi hirdetést adott fel a miniszterelnök kedvenc napilapjában. Az elmúlt hónapokban a
Napi Mao legnagyobb hirdetôinek listájára feliratkozott a MATÁV Rt. is, amely mielôtt búcsút vett volna az ÁPV Rt.-tôl, nem mulasztott el néhány milliót a lapba nyomni: májusban egy utolsó nagy lendülettel még több mint hatmillió forintért hirdette szolgáltatásait a lapban. A MATÁV Rt.-hez hasonlóan nyilván a többi állami intézményt is kizárólag jól átgondolt marketingstratégiája készteti arra, hogy ugyanannyiért vegyen meg egy reklámoldalt a jó esetben 30 000 példányban eladott Napi Magyarországban, mint amennyiért ugyanezt a több, mint 220 000 példányban eladott Népszabadságban megkaphatja. Az elmúlt egy év során a Napi Magyarország hirdetési bevételeinek több, mint 90 százaléka állami vállalatok és intézmények megrendeléseibôl származott.
A Magyar Nemzet helyzete a Napi Magyarországénál is komfortosabb, mivel a lap becslések szerint évi több száz milliós veszteségét tulajdonosként közvetlenül a Postabank állja; amilyen
sürgôs volt ugyanis a profiltisztítás jegyében a tekintélyelvű elvárásokra fittyet hányó, tiszteletlenül kritikus - és mindennek tetejében a fiatal demokraták fiatalságára emlékeztetô - Magyar Narancs támogatásának megszüntetése, annyira ráérôs a ma már nyilvánvalóan közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatal politikai komisszárjai által szerkesztett Magyar Nemzet értékesítése.
Tekintettel a közvetlen banki finanszírozásra, ennek a lapnak már a látszatra sem kell ügyelnie, minthogy valójában nincs szüksége reklámbevételre. Így azután a Magyar Nemzet megkímélheti olvasótáborát attól a bosszantó, ám a piacgazdaságokban elkerülhetetlen kényszerűségtôl, hogy a
lap felületének 40-50 százalékát reklámokkal töltse meg. Ám a jelek szerint e vonzó helyzeti elôny
sem tudja megállítani a közönség lassan évtizede tartó apadását. Mindemellett - feltételezhetôen az állami közteherviselés jegyében - a Magyar Nemzet veszteségeinek finanszírozásában, ha lényegesen kisebb arányban is, de a többi nagy állami szponzor is rész vállal: a Szerencsejáték Rt.például májusban közel tízmillió forint értékben hirdetett a lapban.
S miközben a kormányközeli lapokhoz számolatlanul folynak a közpénzek, a baloldali és liberális sajtóval - nemegyszer jogszabályt sértve - a legtöbb érvényes szerzôdést is felbontották az állami tulajdonban lévô vállalatok, nyilvánvalóvá téve, hogy reklámtevékenységük nem egyéb, mint
egyfajta burkolt laptámogatás, amelynek eredményeképpen a közpénzek a médiapiac politikai manipulálásának eszközévé válnak.
A nagy állami hirdetôk/szponzorok közül a leginkább kétségbeejtô természetesen a Postabank ismételt politikai szerepvállalása, hiszen éppen az ilyen és hasonló politikai tranzakciókra
hivatkozva költötte az állam a bank konszolidálására annak az összegnek csaknem a háromnegyedét (!), amennyibe a Világbank szakértôinek becslése szerint Koszovó újjáépítése kerül.
Ugyancsak 1998. végén konszolidálták a Magyar Fejlesztési Bankot is, szerény 40 milliárddal,amelynek reklámokba burkolt laptámogatási módszere különösen azért indokolatlan, mert a bank lakossági szolgáltatást egyáltalán nem végez, így tehát üzleti szempontból minden olyan forintot kidobott pénzként könyvelhetünk el, amelyet arra költenek, hogy napilapokban hirdessék szolgáltatásaikat.
A Szerencsejáték Rt. rendkívüli érdeklôdése a jobboldali sajtó iránt érthetô,hiszen elnök-vezérigazgatója éppen attól a MAHÍR nevű cégtôl érkezett, amely a Napi Magyarország kiadója - így nála jobban senki nem tudhatja, hogy mekkora szüksége van a lapnak a folyamatos pénzpumpálásra.
A jobboldali médiumok helyzetbe hozásának másik elôre eltervezett fegyvere lett volna a kormány-közeli lapok exkluzív információkkal való ellátása. Ez hétköznapi nyelvre fordítva annyit jelent, hogy rendes kormánypolitikus nem áll szóba baloldali vagy liberális lapok újságíróival, és
információt, nyilatkozatot kizárólag kormányhű médiumok munkatársainak ad. E legjobb esetben is kétélűnek nevezhetô fegyver azonban meglehetôsen hatástalannak bizonyult, mivel a jobboldali lapokban megjelenô interjúk az esetek döntô részében olyan érdektelenek és semmitmondóak,hogy ezek közlése inkább büntetés, semmint jutalom minden olyan médium számára, amely
közönségének érdemi tájékoztatására törekszik.
A lapolvasó közönség ugyanis azért vásárol újságot, hogy tájékozódjon, nem pedig azért, hogy pr-cikkeket olvasson a valóságról, amelyben él. Ezt nemcsak az támasztja alá, hogy a kormány-közeli lapok közönsége - a kormány minden erôfeszítése ellenére - egy év elmúltával sem növekedett, hanem az is, hogy a kormányfô más médiumokban történô megnyilatkozásainak közönségvonzása is látványosan apad.
A miniszterelnök februári, Vigadóban elhangzott - fôműsoridôben közvetített és komoly kampánnyal beharangozott - beszédére a lakosság 8,6 százaléka3 volt kíváncsi, július elején pedig már csak feleennyien nézték azt a műsort, amelyben a kormány egyéves tevékenységérôl adott számot a miniszterelnök. Hasonlóan tanulságos az Akták esete, amelynek közönsége harmadával volt alacsonyabb az abban a hónapban mért átlagos közönségnagyságnál azon az estén, amikor a műsor vendége a kormányfô volt.
Nem gyakorolt pozitív hatást a Kossuth Rádió szerda reggeli műsorának hallgatottságára sem a kormányfô rendszeres megszólalása, a műsor hallgatottsága jottányit sem változott, vagy ha igen, akkor némileg alacsonyabb, mint más reggeleken.
Az egyensúlyteremtési törekvések teljes kudarca leglátványosabban a Magyar Televízió esetében igazolódik. Az elmúlt egy év során a kormány minden fontos pozíciót elfoglalt a televízión
belül, a végrehajtott személycserék a jobboldalról egyre inkább a szélsôjobb felé terelik az intézményt. Ezzel párhuzamosan azonban az MTV gyakorlatilag a pályán kívülre került a médiapiaci versenyben,reklámbevételeinél csak közönségrészesedése apad gyorsabban, ám minthogy e két paraméter szorosan összefügg, nyilvánvaló, hogy a nézôszám lankadatlan csökkenése tovább
apasztja a kereskedelmi bevételeket. Az MTV 1997-ben regisztrált 16,5 milliárd forintos reklámbevétele 98-ban a harmadára, hatmilliárd forintra csökkent, ebben az évben pedig már az
intézmény üzleti tervében is mindössze négymilliárdnyi bevételt irányoztak elô, ám pillanatnyilag - az intézmény piaci pozícióinak drámai romlása miatt - ennek teljesülése is meglehetôsen bizonytalan. A közönségarány alakulását ábrázoló grafikon mindennél beszédesebben árulkodik az egyensúlyteremtés hatásairól.
A hazai közszolgálati televíziózás a mára kialakult 15 százalék alatti piaci részesedésével Európa-rekordot döntött, ilyen mélyre ugyanis mind ez idáig egyetlen ország egyetlen kormányának
sem sikerült züllesztenie a köztelevíziót.
Az egyensúlyteremtési ambíciók kudarcát látványosan illusztrálják azok az adatok is, amelyek azon politikai tájékoztató műsorok nézôszámának alakulását mutatják, amelyeknek alkotógárdáját
az elmúlt évben a kormány ízlésének megfelelôen alakította át a televízió vezetése.
A táblázat adataiból nyilvánvalóvá válik, hogy amelyik szerkesztôségbe a kormány beteszi a lábát, onnan pánikszerűen menekül a közönség, a kereskedelmi televíziók pedig nyugodtan
fizethetnének ügynöki jutalékot azoknak a kormánytisztviselôknek, akik egyensúlyteremtésükkel ilyen sikeresen üldözték el az MTV megmaradt közönségének több mint a felét.
S minthogy a reggeli sávban, ha fokozatosan csökkenô arányban is, de még tartotta piacvezeto szerepét az MTV1, érthetô, hogy ez a műsor sem kerülhette el sorsát, a megszüntetést, mint
ahogy ugyanez vár az elkövetkezô hetekben mindazokra a műsorokra, amelyek szerkesztési elveiben a szakmai szempontok megelôzték az ideológiai elvárások teljesítését. A szélsôjobboldali buldózer beindult, és a politikai műsorok után most már a kulturális, közéleti műsorok - Kincsestár, Publikum - letarolása következik.
A kézi vezérlés egyébként már nemcsak személycserékben, hanem konkrét műsorokkal kapcsolatos tartalmi döntésekben is érvényesül.
Az 1956-os forradalom mártírjainak újratemetésérôl szóló dokumentumfilmet közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatal fôideológusa cenzúrázta és vágatta
újra oly módon, hogy - amint ezt Farkasházy Tivadar akkurátusan lemérte - az 56-os forradalom 7 résztvevôjének beszédébôl együttesen 7 perc 58 másodperc, míg egyedül Orbán Viktor beszédébôl 5 perc 01 másodperc került a filmbe. Ugyancsak a Hócipô fôszerkesztôjének számításai szerint a
filmben összességében kevesebb szó esett a forradalomról, a leszámolásokról, az azóta eltelt fél
évszázadról, az újratemetés elôzményeirôl és magáról az eseményrôl együttvéve (12 perc 10 másodperc), mint Orbán Viktor beszédérôl, amelyet 14 perc 36 másodpercen keresztül méltattak a
megszólaltatott párttársak, és a film teljes terjedelmének 42 százalékában fideszes politikusok elmélkedtek mindarról, amihez korábban csak életkoruk, ma viszont már az eseményekkel kapcsolatos megnyilvánulásaik miatt is vajmi kevés közük van.
A filmben egyetlen szó nem esett a
forradalom kivégzett vezetôirôl, amin szintén nem csodálkozhatunk, hiszen özvegyeiket és gyermekeiket is elfelejtették meghívni arra a megemlékezésre, amelyet férjeik, illetve apáik újratemetésének évfordulóján rendeztek.
A filmet készítô dokumentaristák, szembesülve művük sorsával, nevüket levetették a filmrôl, amelyre ezek után Káel Csabának, a miniszterelnöki házimozik készítôjének neve került fel. A bárdolatlan és hazug torténelemhamisítást az idô nyilván a
helyére teszi, hiszen az ilyesmi a Miniszterelnöki Hivatal munkatársainál tehetségesebb áltörténészek és kurzuslovagok számára sem bizonyult hosszú távon sikeres vállalkozásnak.
Az itt tárgyalt összefüggésben ez a történet elsôsorban azért érdekes, mert látványosan bizonyítja, hogy az MTV-ben ma már az valódi pártállami cenzúra is működik.
Mindeközben a közel tízmilliárdos adósságot felhalmozott intézményben hétrôl hétre növekszik a felsô vezetôk és a többszázezer forintos havi tiszteletdíjjal szerzôdtetett szakértôk száma, csak a „káprázatos tehetségű" Szenes Andrea mellé - akinek havi javadalmazása önmagában is jócskán
meghaladja az egymillió forintot - kinevezése óta legalább nyolc szakértôt szerzôdtetett az
intézmény.
Ennek fényében azután különösen nevetségessé válnak azok a takarékossági intézkedések, amelyeknek eredményeként számos műsorkészítô műhely alapvetô működési feltételei is megkérdôjelezôdnek. A szélsôjobbról érkezett Csermely Péter hírigazgató jövedelme nyilván nem marad el lényegesen az alelnöknôétôl, ám neki vélhetôen nincs szüksége belsô
tanácsadóra, mivel a vezetôi értekezleteken élô egyenesben közvetíti Csurka István üzenetét a kirúgandók listájáról és a szükségesnek tartott szemléletváltásról. Mire ezek a sorok nyomdába kerülnek, addigra, úgy tűnik, az MTV-ben Csurka István legmerészebb álmai válnak valóra, az, amit nem sikerült a 90 és 93 között a jobbközép kormány alelnökeként véghezvinnie, azt megvalósítja most egy szélsôjobboldali, látszólag ellenzéki párt elnökeként a közszolgálati televízióban.
A gátlástalan tisztogatással párhuzamosan a politikai tájékoztató műsorok egyre inkább a populista
és szélsôjobboldali erôk irányítása alá kerülnek, az ellenzéket lejárató, elfogult, manipulált összeállítások és a kisebbségek elleni szélsôséges és uszító hangvételű műsorok (A Hét) váltakoznak a mindenféle hírértéket nélkülözô termelési riportokkal és kormánypropagandával (Híradó).
Ráadásul - amint történelmi leckéinkbôl erre számtalan példát láthattunk - mivel a most dühödten randalírozó dilettánsok küldetése nyilvánvalóan más-más tôrôl fakad, csupán hónapok kérdése, hogy a közös baloldali-liberális ellenség kiűzése után egymás szisztematikus irtásába kezdenek, és minthogy az akkor egymásnak feszülô táborok minden szempontból méltó ellenfelek lesznek, az lesz az igazi hosszú kések éjszakája.
Mindeközben akadálytalanul folyik tovább a szabad rablás, az MTV újonnan kinevezett elnöke,a Friderikusz-show sugárzási jogának a TV2 számára történt ingyenes átengedésével és a futball-közvetítésekkel kapcsolatos törvénytelenül megkötött szerzôdéssel, feltételezhetôen újabb több százmilliós kárt okozott az intézménynek.
Az MTV számára a legalább viszonylagos függetlenség visszanyerésének egyetlen esélyét ingatlanvagyonának értékesítése jelenthetné, az épületekre azonban a felhalmozott adósságok fejében az APEH és a Társadalombiztosítás már rátette a kezét. S minthogy a legutóbbi kuratóriumi ülésen a már eredendôen is jelentôsen alulértékelt ingatlanvagyon könyv szerinti értékét tovább
csökkentették, a kormány valódi értékük alig egyharmadáért fog hozzájutni ezekhez az ingatlanokhoz.
Ám nem volna egyensúlyteremtés az egyensúlyteremtés, ha a mérleg másik serpenyôjét üres maradna. Még alig melegedett meg a kormányrúd a miniszterelnök kezében, amikor megüzente, hogy ô általában nem olvas újságot, nem néz tévét és nem hallgat a rádiót - ami egy miniszterelnök
esetében különösen szerencsés szokás -, ám ha mégis ezt teszi, akkor kizárólag a Napi Magyarországból és a rádiós Vasárnapi újság MIÉP-es ihletésű forrásaiból tájékozódik. A Magyar
Narancs és a Magyar Hírlap eltakarításának szándéka eztán már egyértelműen jelezte, hogy az
„egyensúlyteremtést" komolyan gondolják. A közszolgálati médiumokban egyszerű a kormány helyzete, ezek falai közé ugyanis mára visszaköltözött a félelem.
Az egzisztenciális fenyegetettség
pedig önmagában is elegendô ahhoz, hogy újra működésbe hozza az öncenzúrát. Az ellenségesnek címkézett lapok gazdasági ellehetetlenítésének eszköztára változatos - a rendszeres APEH
vizsgálatoktól, a hirdetôk zsarolásáig számos hatékony eszközrôl szólnak a történetek.
Az egyensúlyteremtés indirekt eszközei közé sorolható az újságírók és a sajtó folyamatos szidalmazása, megalázása és fenyegetése.
Juszt László eltávolítása a televízióból, és az általa kiadott lap tönkretétele feltételezhetôen egy
új fejezet nyitányát jelenti. Amikor ugyanis a „független közszolgálati televízió" elnöke gyakorlatilag
elismeri, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal biztatására távolította el a műsorkészítôt, ahelyett, hogy
a demokráciákban elfogadott ártatlanság vélelme értelmében védelmébe vette volna munkatársát, a közszolgálati rádió elnökét pedig közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatal vonja felelôsségre, ha olyasvalami hangzik el a rádióban, ami nem nyeri el tetszésüket, akkor nyilvánvaló, hogy már régen nem beszélhetünk a sajtó szabadságáról.
A ma még könnyedén felnyitható pártállami szertárból - a történelemhamisításon kívül, de attól
nem függetlenül - más eszközök is elôkerülnek.
Mind gyakrabban szembesülhetünk olyan kísérletekkel, amikor a tudományt próbálják a politika szolgálatába állítani. Legutóbb a Közéleti Önképzôkör tett kísérletet arra, hogy úgymond tudományos eszközökkel igazolja a
kormánypolitikusok liberális és baloldali sajtóval szemben hangoztatott kifogásait. A politikai prekoncepció igazolására tett módszertanilag megalapozatlan, hiányosan dokumentált és szakmai felkészületlenségrôl tanúskodó bizonyítási kísérlet azonban szánalmas kudarcot vallott, és sokkal inkább igazolta a kormány független sajtóval kapcsolatos elôítéletességét, semmint az ezekkel az orgánumokkal szemben megfogalmazott vádakat. A gyenge lábakon álló kutatás hitelességét nem növelte sem az, hogy azt a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa végezte szabadidejében (civil munkásságának részeként), sem az, hogy az eredmények ismertetésére szervezett sajtótájékoztatón maga a kancelláriaminiszter vonta le a konklúziót, amely történetesen éppen
egybeesett az általa már lassan egy éve hangoztatott sajtóellenes vádakkal.
S ha már a hitelesség kérdésénél tartunk, sajtóelemzôk - kiváltképp a Közéleti Önképzôkör tevékeny tagjainak - figyelmébe ajánlanám a feladatot, hogy a Magyar Nemzet Postabankkal és
Princz Gáborral kapcsolatos írásait felhasználva tegyék alapos elemzés tárgyává, hogy mennyire másodlagossá válik az igazság egy olyan sajtóorgánum számára, amelynek fennmaradását nem a
közönség, hanem különbözô gazdasági és politikai érdekcsoportok szavatolják. A rendszerváltás idején a legnagyobb presztízzsel és példányszámmal rendelkezô napilapból mára ideológiai és
pártpropaganda fórummá züllesztett Magyar Nemzet elmúlt tízéves története a
médiaegyensúly-teremtés szomorú mementójaként vonul majd be a magyar sajtótörténetbe, annak elrettentô példázataként, hogy miként lehet tönkretenni egy politikai napilapot azzal, ha a politika a hóna alá nyúl.
Az elkövetkezô ôsz számos új fordulatot hozhat a sajtószabadság rövid, ámde kalandos hazai történetébe. Amennyiben ugyanis a parlament elé kerül, és a képviselôk többsége áldását adja a
társadalmilag hátrányos véleményekre adott válaszok kötelezô közlésérôl, valamint az úgynevezett sajtókiegyenlítési alapról szóló törvények elfogadására, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ebben a kérdésben visszafelé fordul az idô kereke, és hosszú idôre búcsút vehetünk a demokráciák egyik legfontosabb alkotmányos alapjogától, a vélemény és sajtószabadságtól.
A reklámköltésekre vonatkozó adatokat az AC Nielsen, a médiahasználatra vonatkozó adatokat pedig az AGB Hungary bocsátotta rendelkezésünkre."
És? Ha kifejtenéd, hogy mi a problémád. Mi helytelen? Hogy Kovácsnak megtiltották? Hogy nincs is negyven éves beidegződés? Hogy nem volt februárban médiaegyensúly teremtés?
Vasárnapi Újság,
riporter:
- megvalósult a februárra ígért médiaegyensúly?
miniszterelnöki tanácsadó:
- nem valósult meg, mert egyrészt kevés média van a kormány kezében, másrészt a közszolgálati médiában is elég nehéz a helyzet, nem lehet minden szerkesztőt és riportert lecserélni. Ezekben az emberekben mélyebben él a negyven év beidegződése, mint az átlagpolgárban...
Más.
Vasárnapi Újság múlt héten:
Császár Attila (a Bánó-ügy jogerősen elmarasztalt főrágalmazója):
- Szívesen megkéreztük volna Kovács Lászlót is, de információnk szerint az MSZP elnöksége megtiltotta neki, hogy a Vssárnapi Újságban szerepeljen.
Vasárnapi Újság ma reggel, hallgatói telefon:
- Felháborító, hogy ilyen emberek, mint Kovács László meg mernek még szólalni a Vasárnapi Újságban.
Kedves dekóder!
Szeretném, ha figyelemmel lennél az első mondatomra:
"Íme a Te szöveged az én átiratomban."
Remélem, hogy Te tudod, mi azt átirat, mert úgy látom, hogy mások nem.
Kedves GLászló!
Nagyon ügyesen kiegészítetted dekóder szövegét, csak az idézőjelet kellett volna stilisztikailag elhagyni. Ugyanis egy helyütt jelentését is megváltoztattad ("Számtalan publicisztika, tudósítás jelent meg, nem egy közülük újfasiszta veszélyről beszélt, jelezve az összefüggést a jelenlegi törvények által nyújtott korlátozott lehetőségek és e veszély között." idézet Tőled, "A sajtó említésre méltónak találta az ügyet, számtalan publicisztika, vezércikk jelent meg, nem egy közülük nyíltan újfasiszta veszélyről beszélt, összefüggést sugallva a jelenlegi kormányzat politikája és e veszély között." idézet dekódertől).
A két mondat tartalmilag ég és föld.
Hát igen, dekódernek igaza van. Az újságírók felelőssége a megfogalmazás, látod?
azfix
Kedves dekóder!
Íme a Te szöveged az én átiratomban:
Nincs időm most többre, ha ez egy cikk lenne, akkor még elég sok stilisztikai és nyelvtani változtatás válna szükségessé, de tartalmilag nekem így oké.
"A korábbi tévhittel ellentétben tavalyelőtt is volt neonáci megemlékezés a Várban és a korábbi tévhittel ellentétben ezen is megjelentek külföldiek. A neonáci megmozdulások évről-évre nagyobb méreteket öltöttek. A rendőrség az előző években is kapott jelzéseket, ám a jogszabályokra hivatkozva nem vett nem lépett fel a szervezőkkel és a felvonulókkal szemben, sőt rendőrségi biztosítással zajlottak le a rendezvények.
Az írott sajtó összességében nem kezelte kiemelkedő fontosságúnak az ügyet az elmúlt években, azok belesimultak a hazai náci szervezetek (Szabó Albert, VNU, Nemzeti Arcvonal, stb) szokásos kisebb jelentőségű akciói közé.
Az idén számban lényegesen többen, de ugyanazon tartalommal (megemlékezés tárgya, jelképek, karlendítés) vonultak fel a kevés hazai és nagyszámú külföldi (elsősorban német) neonáci. A rendőrség a jogszabályokra hivatkozva idén sem járt el a szervezőkkel, illetve a felvonulókkal szemben, biztosította a rendezvényt.
Egyelőre tisztázatlan körülmények között tömegverekedés tört ki este a Viking sörözőben az idei megmozdulás résztvevői és az őket igazoltatni akaró rendőrök között.
A média az idei eseményeket nagy terjedelemben tálalta. Az írott és az elektronikus sajtó különböző orgánumai más-más szempontból tárgyalta az ügyet. Számtalan publicisztika, tudósítás jelent meg, nem egy közülük újfasiszta veszélyről beszélt, jelezve az összefüggést a jelenlegi törvények által nyújtott korlátozott lehetőségek és e veszély között. Újságírók és politikusok egyaránt sürgették, hogy törvény-módosítással állják útját annak, hogy Magyarország a modern Európában szellemi és ideológiai szemétteleppé váljon.
A neonáci megmozdulás visszhangja egy 1990-ben hozott, mára elavultnak bizonyult törvény felülvizsgálatát és módosítását sürgette. Orbán Viktor miniszterelnök jelezte, hogy a kormány kész a változtatásra, ám ehhez elengedhetetlennek tartotta, hogy a törvény módosítását társadalmi vita előzze meg, és azt minél szélesebb konszenzussal alkossák meg."
Szép, szép, de mi van, ha most én próbálom meg összefoglalni a tényeket?
A korábbi tévhittel ellentétben tavalyelőtt is volt neonáci megemlékezés a Várban (a más városokban történtekről most ne is beszéljünk), és a korábbi tévhittel ellentétben ezen is megjelentek külföldiek. Többen, mint az azt megelőző évben, de kevesebben, mint az idén. A rendőrség tavaly is kapott jelzéseket, amelyeket a jogszabályokra hivatkozva nem vett figyelembe, pontosabban nem lépett fel a szervezőkkel és a felvonulókkal szemben.
Az írott sajtó összességében éppen csak említésre méltónak tartotta az ügyet, nem gondolta úgy, hogy itt a törvényhozóknak bármi feladatuk lenne, sem azt, hogy itt valamifajta veszély leselkedne a békés, az erőszakot elutasító emberekre.
Az idén valamivel többen, de egyazon tartalommal (megemlékezés tárgya, jelképek, karlendítés) vonultak fel a kopaszok. A rendőrség a jogszabályokra hivatkozva nem járt el a szervezőkkel, illetve a felvonulókkal szemben. Rendőri intézkedésre csak a kocsmában került sor.
A sajtó említésre méltónak találta az ügyet, számtalan publicisztika, vezércikk jelent meg, nem egy közülük nyíltan újfasiszta veszélyről beszélt, összefüggést sugallva a jelenlegi kormányzat politikája és e veszély között. Ezt a következtetést nyilván nem a kocsmai balhé alapján vonták le. (A mai Magyar Hírlap öt olvasói levele közül kettő(!) e témában született, holott a szerkesztők ismerhették már a tényeket a pénteki Népszabóból.)
Ezért gondolom azt, hogy Trebitschnek van igaza, amikor az írástudók felelősségéről beszél.
Kedves dekóder!
Ha az általad összegyűjtött tények alapján próbáljuk újra megfogalmazni a véleményünket, akkor a következőket mondhatjuk. (Javíts ki, ha kívételesen nem értenénk egyet.:-)) )
A lapok szűkszavúan számoltak be az eseményekről az elmúlt évben, a Kurír és a Mao tudósított róla valamivel nagyobb jelentőséget tulajdonítva a dolognak, (véleményét rajtuk kívül persze a ManCs és a Napkelte műsorok is közölte).
Akkor azt az elméletet, miszerint a sajtó nem is írt az ügyről, talán ejthetnénk.
Marad a tény: tavaly szűkszavúan, idén nagy terjedelemben számoltak be az eseményekről, kérdés az, hogy miért?
Én azt gondolom továbbra is, hogy az elmúlt évek eseményei és az ideiek két dologban különböztek:
1. Az idén a felvonulás nagyszabású volt (hát még, ha a németek nem kapcsolnak le buszokat a határon, vagy nincs "hóhelyzet"!!)mind méretében, mind nemzetközi szervezésében.
2. A rendőrség összeverekedett velük a Vikingben.
Az első pontot Balsai képviselő és a hírszerzés feljegyzései is igazolják.
Az idei események média-szempontból feltűnően különböztek tehát, szerintem ez okozta a lázasabb tálalást.
további adatgyűjtés is módosíthatja a tényeket, ám a vita eleje-felé rögzített álláspontom nem változott.
Nos, a könyvtár egy lyó kis találmány, mert segít abban, hogy napok óta tartó viták végére három pontot tegyünk, s elgondolkozzunk, mielőtt újra a klaviatúra fölé hajolunk. :o)
Az elmúlt évben a következő lapok tudósítottak a felvonulásról:
Népszabadság, belpolitika, "Röviden"-hírblokk, MTI alapján.
Magyar Hírlap, rövid hírek között, MTI alapján.
Magyar Nemzet, rövid hírek.
Napi Mao, külön tudósítás.
Kurír, terjedelmes beszámoló.
Egy publicisztika a Magyar Nemzetben Kristóf Attilától.
Vagyis beszámolóra érdemes eseménynek tekintette a Kurír és a NapiMao, véleménye az ügyről a Magyar Nemzetnek volt.
Próbáljuk meg összefoglalni.
Az elmúlt évig bezárólag a jobb és baloldali sajtó hallgatott a náci-tüntetés ügyéről, (azaz a baloldali sajtó egy része nem). Idén azonban nagy vihart kavart a sajtó ugyanebben az ügyben.
Tételezzük fel, hogy a baloldali sajtó egy része azért hallgatott, mert védték, azaz nem akarták támadni a kormányt.
De miért hallgatott a jobboldali sajtó?
Ha azért hallgatott, mert nem akarta felhasználni(?) a neonácikat a kormány ellen, ahogy Trebitsch írja, akkor most miért nem hallgat?
Nekem ez a dolog nem kerek.
