Prohászka Ottokár püspök atya gondolatai az év minden napjára
Február 15.
A legnemesebb imádság a hála imája
a) Van ima, mely a szív ösztönéből fakad, melyet végre is valamiféle önzés sugall. Roppant természetes, még ha természetfölötti is; érdek-ima. Nem dobunk rá követ. Az ember gyönge, tehát imádkozik, jól teszi; gyönge s belátja, hogy rászorul az Úrra; kér kegyelmet, liheg a lelke; hite is rászorítja: «nélkülem semmit sem tehettek», s jóllehet az Isten folyton ad, mégis akarja, hogy kérjük. S a kérés vájja a kegyelmek árkát. — A veszedelem is késztet imádkozni, hiszen a pokol örvénye fölött vezet az út, s a halál leselkedik ránk. «Uram, ments meg, mert elveszünk!» kiáltották az apostolok, anélkül, hogy előbb mondták volna: «Uram, taníts meg imádkozni»; tudtak imádkozni, mert veszedelemben forogtak. Én is tudok imádkozni, ha nyomorúságom s szükségleteim öntudatára ébredek; az öntudatlan nem imádkozik, a kő, az állat, a bamba ember.
(PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Karácsony, 102-103. old.)
Ó, Üdvösségnek Szeretett Anyja, segíts nekem a szükség pillanatában. Imádkozz, hogy legyek megáldva azokkal az Ajándékokkal, melyeket a Szentlélek Ereje áraszt ki méltatlan lelkemre, hogy mindenkor képes legyek megvédeni az Igazságot. Támogass engem minden olyan kellemetlen esemény alkalmával, amikor majd azt kérik tőlem, hogy tagadjam meg az Igazságot, Isten Igéjét és a Legszentebb Eucharisztiát.
Segíts nekem, hogy felhasználván a kapott Kegyelmeket, megingathatatlan legyek a Sátán gonoszságaival szemben és mindazokkal a szegény lelkekkel szemben, akiket ő arra használ fel, hogy bemocskolja Fiadat, Jézus Krisztust.
Segíts nekem a szükség órájában. A lelkek érdekében add meg nekem azt a bátorságot, hogy Isten minden gyermeke számára kiszolgáltassam a Szentségeket, amikor talán Isten ellenségei megtiltják azt nekem. Ámen.
Prohászka Ottokár püspök atya gondolatai az év minden napjára
Február 11. – Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária – Betegek Világnapja
A Szeplőtelen Fogantatásból értsük meg azt a lelkesülést, hogy az ember ne hagyja magát letapostatni, letiportatni a szeplős lelkek által, ne görnyessze nyakát a szenvedélyek igája alá, hanem hogy iparkodjék szeplőtelenül állni, küzdeni a bűn ellen, először önmagában, azután a nagyvilágban. Minő eszményképre van a világnak inkább szüksége, mint a szeplőtelenül fogantatott Szent Szűzre? Minő sugár fogja jobban megörvendeztetni abban az éjben, mely körülötte ijesztget, mint a szeplőtelen Szent Szűz szeméből kivillanó sugár, mely azt mondja: «Ego sum immaculata conceptio!» Minő hang biztatja az embert jobban, mikor látja, hogy sikere nincsen művének, hogy ő csak egy szikra a sötét, a vak éjben? Mily szó biztat jobban a kitartásra és odaadásra, nem törődve semmivel, mint: «Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás!»?
(PO ÖM, XIII., Élet Igéi I., A Szeplőtelen Fogantatás ünnepére, 65. old.)
Ó, Szent őrangyal! Lelkem leghívebb őre, életem vezére! Távoztass tőlem minden kísértést, ösztönözz a jámborságra, vezess keresztény életmódra, tedd, hogy semmi halálos bűnbe ne essem, szorgos őrizteted és értem való esedezésed folytán. Imámat vidd az Isten királyi széke elé, és nyerd meg nekem mindazt, ami az örök életre hasznos és foganatos. Különösen nyerj nekem kegyelmet, hogy a betegek szentségében részesülve, méltó készülettel hagyjam itt e földi életet; hogy utolsó órámban kétségbe ne essem, hanem az Isten iránti szeretetben állhatatos legyek; hogy a síron túl Üdvözítőmtől s bírámtól kegyes ítéletet nyerjek, s Őt mindörökké dicsérjem. ÁMEN.
...Isten irgalmasságának eszközeivé kell lennünk, mindenestül átadva magunkat a Szentlélek irányításának. Nem elég saját szűkösségünkkel, emberi szívünkkel irgalmasnak lenni: tőlünk olyan szánalom telik csupán, amely a legtöbbször megalázza és beszennyezi azt, akihez hozzáér. Jézus szívével szeretve kell irgalmasnak lennünk, az ő szívének méreteire tágítva szűkösségünket. Csak akkor leszünk képesek maradéktalanul teljesíteni az ószövetségi parancsot: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”, ha kilépünk önző énünk kisszerű világából, s a krisztusi új parancs szerint élünk: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!”
Drága Jézus, bocsáss meg Nekem, egy elidegenedett léleknek, aki lemondott Rólad, mert vak voltam. Bocsáss meg nekem, hogy Szeretetedet haszontalan és értelmetlen dolgokkal cseréltem fel. Segíts nekem összeszednem bátorságomat, hogy Melletted járhassak, és hogy hálával fogadjam Szeretetedet és Irgalmadat. Segíts nekem, hogy Szentséges Szíved közelében maradjak, és soha ne vándoroljak el újból Tőled. Ámen."
Uram! Te tudod, mi a legjobb nekünk. Tedd meg hát azt, ami Néked tetszik. Adj amit Te akarsz, amennyit Te akarsz és amikor Te akarod. Bánj velem úgy, amint legjobbnak látod. Állíts oda, ahová akarsz. Cselekedj velem minden dolgodban úgy, amint Neked tetszik. Íme én szolgád vagyok. Kész vagyok mindenre. Nem kívánok magamnak élni, hanem Tenéked. Ó bárcsak méltóképpen és tökéletesen megtehetném ezt. Ámen.
... Milyen szánalmas alakká válik az, aki nem lesz megtört és alázatos szívű, hanem tovább játssza a hajthatatlant és következetest, s nem veszi észre, hogy saját dölyfjének rabszolgája, hogy kényszerpályán fut az élete! Aki még azon az áron is meg akar felelni környezete elvárásainak, hogy a prófétaság lelkét oltja ki magában, megölve lelkiismeretében Isten szavát.
És milyen világosan áll most előttünk, hogy az egyetlen igazi emberi kiteljesedés az, ha lelkiismeretünk felszólítására merünk szakítani előbbi bűnös életvitelünkkel, felülbírálni korábbi nagyképű és elhamarkodott kijelentéseinket, és ha van bátorságunk nem megfelelni bűntársaink és rajongóink elvárásainak, hanem egyedül Isten akaratához igazodni. Vagyis azé az igazi erő és hatalom és az uralom teljessége, aki mer a világ szemében következetlennek, sőt akár gyengének is tűnni, mert önkritikát gyakorolva és bűnbánatot tartva megnyitotta szívét Isten uralma előtt.
"Uram, életemben oly sok az árnyék, de Te azt akarod, hogy fény legyek. Bennem még oly sok a homály, de Te azt akarod, hogy testvéreimnek világítsak. Magamat is alig vonszolom, de Te azt akarod, hogy testvéreimet hozzád vezessem, Hozzád vonzzam. Oly üres és íztelen vagyok Uram, de Te azt akarod, hogy a só legyek. Uram, Te légy életem fénye, világossága, íze, jó illata! Engedd, ha velem találkoznak az emberek, Rád találjanak!"
„Ó, Üdvösség Anyja, jöjj e Küldetés megsegítésére. Segíts nekünk, Isten Maradék Hadseregének, hogy ellene mondjunk a Sátánnak. Kérünk téged, hogy tipord el sarkaddal a fenevad fejét, és távolíts el minden akadályt ettől a Küldetéstől, hogy megmentsük a lelkeket. Ámen.”
...Dávidnak beérett a bűne. A prófétai szó, mely szerint a kard állandóan fenyegeti házát, beteljesült. És ő türelmesen viseli sorsát, nem átkozza Istent, hanem imádja, nem vonja kérdőre, hanem engedi, hogy Isten vonja kérdőre őt, próbára téve hűségét. Összeomlásában mutatkozik meg igazi nagysága. Ha hasonló esetben mi is így viselkedünk, ha nem akarunk senkin bosszút állni, nem átkozódunk, csupán arra vágyunk, amire Dávid: „Hátha megtekinti az Úr nyomorúságomat, s jóval fizet nekem az Úr e mai átokért”, akkor egészen bizonyos, hogy végre ráléptünk az életszentség útjára, megszabadulva a jótetteinkben való tetszelgéstől, bűntelenségünk illúziójától és a mások fölötti ítélkezés kísértésétől. Többé már nem védekezünk és nem támadunk, hanem inkább mások hibáit, bűneit mentegetjük, és egyedül Isten irgalmasságára hagyatkozunk.
Ilyenkor valóban átkeltünk Jézussal a túlsó partra, ahonnan nézve korántsem napfényes és ragyogó az életünk, ahol találkozunk sírboltban lakozó, ördögtől megszállott, láncra vert, önző önmagunkkal. Jézusnak azonban van hatalma megszabadítani rabláncainktól, attól, hogy Isten keresésének ürügyén saját dicsőségünket hajszoljuk. Igehirdetésünk, tanúságtételünk ekkor egyértelművé válik és megtelik erővel, hogy olyanokká váljunk, mint a mai nap szentje, Szent Balázs püspök, aki keresztényüldözés idején egy időre egy barlangban húzta meg magát, s a vadállatok megvédték az üldözőktől. Isten szentjei fölött a démonoknak nincs semmi hatalmuk, hanem éppenséggel ők azok, akik a démonokon uralkodnak: saját belső vadállataikat megszelídítve erőt, gyógyulást sugároznak maguk körül.
981 Megértettem: ebben a kétévi benső szenvedésben, amelyet eltűrtem, s amelyben Isten akaratának átadtam magam, hogy még jobban megismerjem akaratát, jobban előrehaladtam a tökéletességben, mint az előző tíz esztendőben. Két éve kereszten függök ég és föld között. Ez azt jelenti, hogy az engedelmesség fogadalma miatt egyfelől a főnöknőmnek kell inkább szót fogadnom, mint magának Istennek, másfelől pedig maga Isten adja tudtomra akaratát. E kettős feszültségben kínjaim oly nagyok, hogy senki fel nem fogja, sem meg nem érti. Úgy érzem, egyszerűbb odaadni az életünket, mint akár egy óráig is eltűrni ezt a kínt. Nem fogok sokat írni erről, mert nem is lehetséges leírni, miként lehet közvetlenül felismerni Isten akaratát, ugyanakkor közvetett módon az elöljáróknak, Isten helyetteseinek tökéletes engedelmességgel tartozni. Hála az Úrnak, hogy adott lelki vezetőt. E nélkül egy lépéssel sem jutnék előre.
Prohászka Ottokár püspök atya gondolatai az év minden napjára
Január 18. – Árpád-házi Szent Margit; Nemzeti Imanap
Minden korszak megtalálja bajaira a gyógyfüvet; a XII. század is ráakadt. Magas, rideg sziklákon termett; igénytelen, de zamatos és illatos volt; csupa tűz és olaj. Ez a gyógyfű a hitéletnek s a vallásos buzgalomnak elmélyedése volt, melyet Szent Domonkos és Szent Ferenc föllépése jelez. A világhoz való ragaszkodásnak kapcsait szétszaggatták, az önzést Isten kincseinek gyűjtésére fordították, a gyalázatot Krisztus dicsőségében való részvételnek tartották, összes tehetségeiket, művészetüket, költészetüket az oltárhoz állították, s az evangélium újra otthon volt a földön. Krisztus jegyesét, a szent szegénységet Szent Ferenc újra bevezette a világba, s íme számtalan lovagja támadt, kik szolgálatára fölszánták magukat, s Szent Ferenc ideális kereszténységében s Szent Domonkos hitbuzgóságában hódítólag járta be a világot. Az önzésbe merült világot az önzetlenség eleven valósága ébresztette föl mámorából; mióta Assisi sz. Ferenc atyai örökségéről lemondott s a gubbiói erdőkben zsiványoktól föltartóztatva, azt mondta : «én a nagy Király hírnöke vagyok», azóta a világ, mely a maga módja szerint zsivány volt, rabolt, zsarolt, szerzett, bámulva hallotta a nagy Király üzenetét, hogy vetkőzzék ki az önzésből s megtalálja boldogságát. Csodálatos idők, midőn a költők a szent szegénységre himnusokat szereztek; midőn Giotto Szent Ferenc eljegyeztetését a szent szegénységgel megfestette s az édes melancholiát a nagyok palotáiba bevitte; midőn Assisi völgyeiben ötezer önkéntese a szent szegénységnek táborozott, földön aludt s kenyeret evett; midőn IX. Lajos Porciunkula ajtaján kopogott s örömét lelte abban, hogy a koldustarisznyát nyakába akaszthatta; mikor Szent Ferenc haldokolva kérte társait, hogy adják oda valakinek köpenyét, hogy teljesen szegényen halhasson meg! Ó, ti csendes Ápenninek, mi lett extatikus koldusaitokból?! A tarisznya megmaradt; de a koldusság a szívre vetődött, azt senyveszti.Keljetek föl Umbria zárdái, s leheljétek a lemondás illatát a kábult világba! Ez a csodálatos bensőség, ez az elmélyedés, ez a költészet és lelkesülés föllépett a magyar királyi családban is. Liliomos, szűzi lelkek hulltak Szent Domonkos fehér gyapjúruhájára; királyleányok zárkóztak el Szent Ferenc zárdáiba; ő, az isteni szeretet trubadúrja ragadta el őket. Szent Margit, Szent Jolánta, magyarországi és aragóniai Szent Erzsébet tűnnek föl e szent pátriárkák nyomaiban s ezek közt egyike a legszebbeknek: Szent Margit. Íme, a Margitszigeten méláz az az egy-két rom, a híres, világmegvető Szent Margit emléke; itt a hullámoktól körülvéve, a kontempláció mélyeiben fejlett ragyogó gyönggyé. Nem kell neki korona, sem királyi vőlegény; neki áldozat, penitencia, szeretet kell; áldozat ifjú életének huszonharmadik évében való elhervadásáig. Ezek mind így hervadtak el a világnak; de illatuk bűbájos, évszázadokra terjed. Minden szentbeszéd között, melyeket hallott — írja a legenda — ez a mondat hatotta meg leginkább: Istent szeretni, önnönmagát megutálni; senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni. «A szentséges szűz oly igen hozzá voná ez tanulságot, hogy ez időtől fogva az Úr Istennek szerelmében, amennyire teheti vala, gerjedősb vala hogynem azelőtt.» Szívében az önmegtagadás nem fojtotta meg a szeretetet; tudta szeretni szülőit, családját; szomorkodik az Egyház bajain, sebeit érzi s gyötrődik miattuk «szívének mélységében». «Metélik tagjait, mikor az Egyház szenved...» ez Szent Margit érzése. Szeretete csak érdemet keres; ez az ő önzése. Föllángol a lelke, midőn «veszi vala Krisztusnak szent testét nagy, édességes ájtatossággal. Ő tartja a keszkenőt az áldoztatásnál, mert minél közelebbről kívánja látni Krisztus szent testét. S végre a legenda szerint: «meggyullada a mennyei jegyes szerelmében, kit kíván vala, kit szeret vala, kinek szerelméért atyját, anyját, világi országának birodalmát elhagyta, az ő ártatlan lelkét ajánlván Teremtőjének, az ő édességes, kívánatos jegyesének, elnyugodék sírban». Ez Magyarország Margitja, vagyis gyöngye. Kifejlik, virágzik s elhervad; de fiatal élete mégsem vész el, sőt a fiatalság emlékében örökös; örök tavaszban áll; arca bájaiból az örök szépség vonásait hatszáz év el nem törülte. Szelleme erő, szinte erőszak, de csak a szeretet erőszaka; iránya meredek; az örökkévalóság sarkcsillaga felé tart; élete szigorú önmegtagadás és penitencia a lélek tisztulásának vágyában. Életet nem becsült; hírt nem keresett; tenni, alkotni nem kívánt; rejtőzött s élete mégis tett, kihatás, áldás, dicsőség egyben.
(PO ÖM XII.: Ünnepnapok Emlékezések, Gondolatok, 118-119. old.)
Prófétai helyzet: eltávolodva mindentől és mindenkitől, az éjszaka csöndjében kettesben lenni a mindenható Istennel. Kóstoltad‑e már azt az édességet, mely az Úr fizikai, szinte tapintható közelségének folytonos, de csöndes tapasztalatából fakad? A mennyország békéjének előíze, régi búcsúkon, zarándoklatokon virrasztás közben elbóbiskoló öregek, az oltár lépcsőjénél nagyanyjuk kendőjén szunnyadó gyerekek életre szól élménye, az Oltáriszentséggel egy fedél alatt lakó papok, szerzetesek sokszor maguk által sem eléggé értékelt kiváltsága ez.
Aki ajkán Jézus nevével tér nyugovóra s ébredéskor első szavával Istent szólítja, az álmában is virraszt, ekkor is fogékony Isten érintésére, halk hangjára, felfogja és megérti üzenetét. Életét, napjait többé nem a munka és a pihenés, az ébrenlét és az alvás váltakozása tagolja, hanem éjjel-nappali párbeszéde Istennel, az ő Urával: hol ő szólítja meg hangosan dicsőítve, könyörögve vagy csöndben fohászkodva az Istent, hol pedig az Úr beszél hozzá, a kinyilatkoztatás igéi, a külső-belső történések által és más rejtjeles, csak az ő számára érthető kódokon. Megszólalásai ebből nőnek ki, szavának ez ad súlyt, hallgatása ettől lesz beszédes. Így válhat korunk prófétájává, akihez mint iránytűhöz bátran igazodhatunk.
Keresd az Úr szentségi jelenlétét, ne csak nappal, de néha éjjel vagy kora hajnalban is. Feltűnés nélkül hagyd ott a mulatozó társaságot, vagy kelj föl jó korán, mint Jézus a mai Evangéliumban, és látogasd meg az Urat. Élvezd a vele kettesben töltött percek, órák hasonlíthatatlan békéjét, mely kívül-belül végigsimogat, mint a nap melege, és átjárja a teret és az időt, amelyben élsz. Ne látomásokra, magánkinyilatkoztatásokra áhítozz. A frigyszekrényre figyelj! Légy csöndben előtte, nyugtasd el állandóan új benyomásokra vadászó érzékeidet. Füleddel az ő hangját akard hallani, szemeddel az ő művét akard szemlélni. Szíveddel pedig arra a megbízatásra figyelj, amit az éjszaka csöndjében fog adni neked...
Urunk Jézus, olyan világban élünk, melyben divat gyanúsan méregetni mindenfajta tekintélyt a családban, az iskolában, a közéletben és az Egyházban, megkérdőjelezni a hierarchiából fakadó rendet és igazságot, miközben álcázott és öntörvényű hierarchiák tolakodnak az Istentől rendelt szent rangsor helyére. Adj nekünk tisztánlátást, hogy különbséget tudjunk tenni a szolgálat és a másokon való hatalmaskodás között, s szívbéli bátorságot, hogy merjünk ellentmondani a burkolt uralkodni vágyástól megfertőzött világ illemszabályainak, melyekkel szemben egyedül a Te igazi szabadságot adó rendednek és szabályaidnak akarunk engedelmeskedni.
A Kis Herceg imájából, Ima a kis lépés művészetéért
"Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában időben rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat.
Segíts engem a helyes időbeosztásban. Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjének, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez.
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és a mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat.
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben minden simán kell, hogy menjen.
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk.
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához. Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk. Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek segíts, hogy tudjak várni. Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a barátságra. Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk.
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen szavakkal vagy szavak nélkül egy kis jóságot közvetíthessek.
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől. Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van.
„Ó, Üdvösségnek drága Anyja, kérlek, kérd meg Fiadat, Jézus Krisztust, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt és az utolsó Napon részesítse Irgalomban (a nevek felsorolása), még mielőtt Fiad Színe elé járulnának.
Kérlek, imádkozz, hogy mindegyikük megmeneküljön, és élvezze az Örök Élet gyümölcseit.
Védelmezd őket minden nap, és vidd őket Fiadhoz, hogy mutassa meg nekik az Ő jelenlétét, hogy megkapják a lélek békéjét, és hogy nagy Kegyelmeket nyerjenek el. Ámen.”
Mikor meghal valaki, szellemi hatását maga mögött hagyja.
A földi létben még az akarat szabadságában haladhat, felismerhet, bűnbánatba térhet, a szabadságban dönthet Isten mellett, de a földi halál után mindenki azzá válik, amit összegyűjtött földi élete végéig - lelkében, s oda kerül, ahova a benső (földön kiérlelt) természete -akarata- helyezi.
És ha az nem szeretet, akkor ott már csak egy dolga van, várni, hogy az örökkévalóságban kiteljen a bűneinek ideje.
Egyetlen segítsége, ha a szabad akaratúak (mi a földön) imádkozunk érte.
Mivel a szellemi hatásaik elérkeznek hozzánk (ma ugyanúgy keresztre szegezik Jézust, ugyanolyan sebeket ejtenek ma is Rajta), ezért "könnyű" imádkozni értük, és igen szükséges, hogy szellemi hatásaik ne érje el szívünket.
Hogy a szíveink szeretetbe térjenek és a megosztottság egységgé váljon, hogy Jézus kirajzolódjon közöttünk
