:-)) Némi gondolati ugrással erről eszembe jutott Nádasdy tanár úr egyik előadása az angol nyelvtörténet (!) tárgyában. Hogy aszongya, itt van, ugye, a takonypóc meg a lápi póc, mindnyájan jól ismerjük őket. No de mi az a póc? És én ezen a problémán lassan negyed százada gondolkodom.
Be is írtam reggel a naptáramba, hátha sikerül ott lennem.
(Percekig úgy akartam érteni, hogy a túra holnap lesz, a kiadó szervezésében, de aztán félelmetes intellektusommal kibogoztam, hogy úgy nem stimmel a matek.)
A kétféle szókép, a metafora és a metonímia néha karöltve jelentkezik (ez is jó kis metafora, mi?). Szép példája ennek a kuka ``szemétvödör''. A kuka szó a köznyelvben az ötvenes évek végén tûnt föl, amikor megkezdôdött a zártrendszerû szemétszállítás (addig ugyanis csak fölöntötték a szemeteskocsi tetejére a következô vödör szemetet). A ma is használatos szemétszállítási technikát egy német gépgyár fejlesztette ki, a ``Keller und Knappich Augsburg'', rövidítve KUKA. Így mondtuk: A mi utcánkban már KUKA jár. Ezekhez a kocsikhoz -- az addigi sima szemétvödrök helyett -- speciális edényeket kellett beszerezni: rövidesen ezeket kezdtük kukának nevezni: Hozd be a kukákat. Ez ugyebár metonímia, hiszen a szeméttartály nem hasonlít az autóra, viszont érintkezik vele.
Sokáig csakis ezt a nagy (akkor még hengeres, alumíniumból készült) szeméttartályt neveztük kukának. Egy-két évtizeddel késôbb azonban már azt tapasztaltuk, hogy a fiatalabbak mindenfajta szemétvödröt, beleértve a konyhai, osztálytermi stb. szemétládát is, kukának kezdtek nevezni: A fürdôszobai kukából szedtem ki a fülbevalómat. Ez már ugyebár metafora, hiszen a különbözô szemétgyûjtó edények -- funkciójukat tekintve -- hasonlítanak egymásra.
Az teljes véletlen, hogy ez a kuka szó azonosan hangzik a régebbi kuka szóval (gondoljunk Kuka törpére). Lehet, hogy sokan úgy érzik: a szemétláda szótlanul, csendes bambaságban áll a sarokban, ezért hívjuk így?
Jópofa, hogy a fenti Nádasdy cikkre a német wiki is hivatkozik."
Szeretettel invitálunk minden kedves érdeklődőt az Ybl-bicentenárium alkalmából egy rövid budapesti sétára, a Holnap Kiadó szervezésében. A 1,5 - 2 óra hosszú gyalogos séta során végigjárjuk a budapesti belváros Ybl Miklós nevéhez fűződő neves épületeit, beszélgetünk az építészről és műveiről.
A gyalogos séta időpontja: 2014. április3. csütörtök, 16.00 órakor Találkozási pont: Budapest, V. kerület, Szent István tér, a Szent István Bazilika bal oldalán (szemben állva), a Hercegprímás utca sarkán.
Még az nem világos teljesen nekem, hogy az automata ajtó nyitó-csukó rendszer egyáltalán nem veszi figyelembe azt, hogy épp hol tart a ki és beszállás folyamata?
Mert azért a pesti nép kb. ahhoz van szokva, még ha nagy tömeg is van, hogy kiszállnak a kiszállók, helyet adnak nekik, majd beszállnak és csipogás, esetleg valami emberi vakkantás, hogy akkor most már mennénk, majd zárás indulás. Valahol jogosan dühíti fel, ha ezután az lesz, hogy metró bejön, ajtó nyílik, kiszállók kiszállnak majd hirtelen hopp csipogás és ajtó bezáródik, mielőtt az utas keze épp be tudna tenni a lábát a szerelvénybe...
Az első 4-es metrómra én is csak a másodikra fértem fel, de nem a tömeg miatt, hanem mert egyszerűen nem jutott idő beszállni.
A 4-es metrónál nem tudom mennyire lesz ez probléma, de a 2-esnél mostanában rendszeres (két-háromnaponta) előforduló üzemzavarok, menetrend felborulások miatt, vagy csak úgy simán, délután csúcsidőben sokszor olyan tömeg gyűlik össze, hogy bejön egy metró fullosra heringre tömve, ajtók nyílnak és elkezdenek kiszállni, a beszállóknak még esélyük sincs mozdulni, hisz még tódul ki a nép, de már elkezd pittyogni és zárni az ajtókat. Rendszeresen fordul elő hogy harmadik-negyedik! beérkező metróra férek csak fel. Az egyik ilyen esetnél bejött a metró dugig tömve, leszálló se nagyon volt, a beszállni akarók csak néztek maguk elé szomorúan, eközben a hangosbemondó: "Kérem a beszálláshoz a már szabaddá vált ajtókat is vegyék igénybe!" Mire egy borízű hang a tömegből: "Mutassál már egyet, b..meg!"
Nekem ugyanakkorájt mutogattak ilyet Londonban, a Docklandsben. Canary Wharf - ultramodern felhőkarcolók, amelyekben nem volt egy lélek se, mert épp befulladt az ingatlanbiznisz, de az automata metró precízen járt oda-vissza.
Lille-ben egy nyugdíjas eszperantista vendéglátónk – aki helyi tanácstag volt – levitt minket a metróba mutatni valamit. Nem értettük, hogy mit akar, ugyanis észre sem vettük, hogy vezető nélkül közlekedtek a szerelvények. És mindez 1986-ban, 28 évvel ezelőtt történt!
Nem értek egyet azzal, hogy a világon mindenütt működő rendszereknek Magyarországon okvetlenül csődöt kell mondania, mert az emberek nem AKARJÁK megszokni azokat.
Azért a nyitást követő egy órában talán még elnézhető, hogy nem szokták meg. De én amúgy a túloldalról szoktam az ilyen problémákat nézni: ha ha egy rendszerrel vagy annak egy elemével a felhasználók jelentős részének problémája van, akkor a rendszer a rossz. (Ez esetben persze ez is csak hosszútávon derülhet ki.)
Ha már rossz és megszokhatatlan: a pénteki séta során ötször botlottam meg a vakvezető burkolatokban. Szerintem jóval magasabbak a szükségesnél. (De hát ez legyen a legnagyobb baja a metrónak.)
"automata ajtók lényegében minden megállónál rácsapódtak valakire, és állandóan ment a rohangálás, hol kiszabadítottak valakit, hol elszakított családokat egyesítettek..."
Itt van egy apró rendszerhiba. Bár van hangos és vizu indításjelzés, csak halk, és aprók a lámpák. Az önműködő rendszerhez szükséges peronszéli fénysáv remekül működik, de ennek célszerű lenne az indításjelzéssel egyidőben villogóra kapcsolnia, hogy feltűnőbb legyen a t. utasnak.
"lehet, hogy a megfelelő rendszert kellett volna megvenni"
Jó ez a rendszer, csak szokni kell az utasoknak. Nem értek egyet azzal, hogy a világon mindenütt működő rendszereknek Magyarországon okvetlenül csődöt kell mondania, mert az emberek nem AKARJÁK megszokni azokat. A négyesen annyi apró különbség van a ketteshez képest, hogy az érkezés után az ajtó nyitásengedélyére várni kell egy pár pillanatot, mert itt nem a motorkocsi-vezető adja ki ezt rögtön az érkezés után, hanem már az önműködő vonatvezető-rendszer.
Szép kihívás. Nálunk valahogy úgy alakult, hogy a takarítás mindig másra tartozott - de a mosogatás mindig rám... Egy korábban pecsenyével vagy ragacsos süteménnyel teli füles tepsi jut róla eszembe... :)
