Sziasztok Cartársak!Most jöttünk vissza nyaralásból és elment a műszerfalvilágítás - és a konzolon levő vezérlők, ventillátor, levegőterelő, stb. sem világít. Biztik elméletileg rendben vannak. Szedtétek már szét a műszerfalat,PITTY77
Sziasztok, régen jártam már errefelé, látom szépen alakulgat a flotta:-))))
Közeledik az egyévéhez a kicsike és próbaképpen most (is) mértem a fogyasztást (310 Ft-os benzinárnál nem árt): Győr-Ménfőcsanak -> Balatonmáriafürdő (Pápán, Devecseren, Sümegen, Keszthelyen keresztül) 140 km, vissza is + helyben egy kevés bevásárlás, összesen 300 km. 21 lityit evett meg, úgy, hogy oda is meg vissza is 3 felnőtt, 2 kisgyerek, csomagok, kaja, bicikli a tetőn, és gyakorlatilag végig ment a klíma (igaz nem tök maxon). Igaz 3000 fölötti fordulatszámra alig-alig pörgettem, kényelmes 2500-3000 között ment, 80-90-es átlagsebességgel, a menetidő is 2 ó 10 perc körül volt.
Én nagyon elégedett voltam vele, mert egy 1.6-os autónál, ilyen körülmények mellett, nem nagyon lehetne lejjebb vinni a fogyasztást.
Üdv mindenkinek, kellemes, balesetmentes autózást, jó nyarat!
Ez olyan rendes EPC lemez, mint opeléknél? Az autóban megtalálható minden alkatrész rajt van a karosszériaelemektől az utolsó csavarig cikkszám szerint, vagy csak elektronika?
Szereztem eredeti gyári komplet szerviz CD-t. Minden benne van !!!!!!! ( elektr. rajzok,stekerek,vezeték nyomvonal,elektronika,gyári központizár,riasztó,robbantott rajzok,vezérlőegységek stb. minden) Magyar nyelvű. A talkira megyek Siófokra,akit érdekel jelezzen mert annyit másolok ! Tuti jó!!!!!!!!!!!!
Már próbáltam így, -valószínűleg nem voltam elég határozott, elég masszívan állt a helyén a búra- és attól tartottam, hogy nagyobb kárt okozok így, mint hasznot, de most már bátrabban állok hozzá.
Kicsit utánanéztem az ablakvezérlőnek..hát elszálltak az árak rendesen! Ami kpl. és 4 ablakot vezérel mindjárt majd 10000! Régen voltam raktáros, amikor ilyeneket rendelgettem:-) Mondjuk akkor az ügyes villanyos kollégánk ritkán igényelt gyári kütyüt, csak megmondta milyen reléből, meg biszbaszokból mennyi kell neki a munkához. Gondolom persze azóta az autó belső elektronikája is sokkal modulszerűbb lett, nehezebb hozzáilleszteni bármit is, mert ilyenkor a gyári ablakvezetékek némelyikét ki kell váltani, hogy gyújtás nélkül is kapjon áramot. Szóval egyelőre nem döntetem szét a kocsit, majd ha hozzáértő szaki ismerősöm időt tud szakítani. Akkor meg ha már szétszedi, beköttetem a vezetőajtón lévő ledet is, mintha lenne benne sivító ketyere. Pancserokat az is távoltart, kicsit ügyesebbeket meg a váltózár és a fólia. Aki meg nagyon ügyes, annak meg talán nem lacsi, hanem audi, bömös kell! :-)
Viszont a képed a hőmérőről sokat segített, köszönöm szépen! Ma vettem is egy egykijelzős változatot. Sokáig méregettem, hova is lenne praktikus tenni, de számomra is az a hely tűnt a legjobbnak, ahova a tiédet is rakták. Könnyű elvezetni a vezetéket, nem takar a kormány, stb. Hátránya a kütyümnek, hogy csak gombnyomás után és csak 2-3 másodpercig világítja meg a kijelzőt neonkéken egy led, viszont nem kell 12V-ot vinni neki, mint a neten hírdetett komolyabb fajtákhoz (mert elemről megy), ami akkufeszültséget is mér, meg hangot is ad. Tehát maradt az egyszerűbb, fél óra alatt be is raktam, elvezettem a biztosítékdobozban a vezetéket, csak az ajtótömítésnél látszik belőle 2 cm-nyi.
A közelmúltban lettem tulajdonosa egy Forenzának, így mostanában kezdtem el olvasgatni a topicot, amiben ráleltem kérdésedre. Egyébként szerintem sincs semmi baj a zöld kvarcórával.
Ha már itt vagyok nagy tisztelettel kérném nálam avatottabb topictársak segítségét abban, milyen módon cserélhető az utastérvilágítás izzója ( a középen lévő, egyben mozgó, szétpattinthatatlan és más módon sem hozzáférhető, általam kinyithatatlan műanyag borításban lévő) mely egyenlőre megoldhatatlan problémát okoz a házilagos izzócserében.
Az elpárologtató a hűtendő térben van. Az elpárologtatóban folyadék halmazállapotúból gázneművé válik a munkaközeg,a hűtendő térben uralkodó hőmérséklet hatására. (A párolgás mindig hőt von el).
Az elpárologtatóban képződő gázt egy kompresszor szállítja a kondenzátor felé.
A kondenzátorban a gáz ismét folyadékká alakul, leadva ezzel a hűtendő térből elvont hőt. (A kondenzáció mindig hőleadással jár.)
A kondenzátort a kocsi hűtője mellé szokás szerelni (esetleg azzal egybeépítik).
A kondenzátorban képződő folyadék egy fojtáson keresztül jut vissza az elpárologtatóba. A fojtás hivatott a kompresszor által létrehozott nyomásnövekedést lecsökkenteni olyan mértékűre, amilyen nyomás az elpárologtatóban uralkodik.
1: ha egy ideig (1 hét, pár nap) nem megy a klíma, bekapcsnál lehet e a megszokottnál erősebb rándítás (teljesítményvesztés)
Lehet.
Gondolj bele! Meg kell lódítani nyugalmi helyzetéből a teljes munkaközeg tömegét. Ennek az energiaigénye nagyobb, mintha folyamatosan mozgásban lenne a munkaközeg (üzemelne a klíma).
2: fordulatszám drasztikus emelésénél 5-6000 közé, eredményezhet-e szintén rándítást (úgy éreztem, mintha 5000 fölé érve kikapcsolt volna a klíma, így megtámogatva az autó gyorsulását)?
Alapvetően a "rándítás" nem az autó gyorsulásának megtámogatása érdekében, hanem a klímakompresszor védelme érdekében történik.
Egy meghatározott fordulat fölött több munkaközeget szállít a klímakompresszor, mint amennyit az elpárologtató elpárologtatni képes. Ilyen esetekben leszabályoz a klímakompresszor védelme úgy, hogy a kompresszor elektromechanikus kuplungja egy rövid időre szétkapcsol, majd kisvártatva ismét újra összekapcsol. Ez a szét- és összekapcsolódás védi meg a klímakompresszort a folyadékütéstől.
Ezt a jelenséget rángatásként érzékeled gyorsítás közben.
3: egyáltalán a klima hogy működik? Mindig hajtás alatt van-e, vagy azért érezhető a hullámzás, mert ki-be kapcsol?
Ld. a fentebb írottakat.
Egy meghatározott fordulat alatt állandóan üzemel, e fölött szétkapcsol, majd ismét összekapcsol. Ez magas fordulaton rövidebb sorozatokban ismétlődhet mindaddig, amíg az elpárologtatóban képződő gáz egyensúlyba nem kerül a kompresszor által szállított gáz mennyiségével.
4: állva, nyitott ajtónál vettem észre, hogy alapjáratnál bekapcsolva a klímát egy fémes kattanás (mintha egy mikrokapcsoló kapcsolna) hallatszik, ekkor a fordulatszám változatlansága mellett sokkal mélyebben szól a kipuff. Normális?
Normális.
A csattanás az elektromechanikus kuplung összekapcsolódását jelzi. Ilyenkor a klíma üzeme nagyobb nyomatékkal terheli a motort. Ebből fakad a mélyebb motorhang.
Amennyiben ez a nyomaték tovább növekszik, megnő az alapjárati fordulatszám is. Figyeld csak meg!