én 2 hónapja nyaralási szituációból kifolyólag egy másik kontinensen voltam, 6 óra eltérés volt, na onnan nehezebb átállni, mint most egy óra, de az is sikerült pár nap alatt. én ma nagyon örültem, h. este fél 8-kor még világos volt!!
Hát ez az, nem kultiválom én sem. Eddig is alváshiányosság szituációban szenvedtem, most mi lesz. Jajistenem, nem bírja a szervezetem ezt a túlmegerőltetéses életvitelt.
Hűha. Tizenháromezerháromszázkilencvenegy kilométert megtett vele a gé?? Vagy mijaza titokzatos számkombináció? Bélának szerintem teccene a márka, márcsak Citromka miatt is.
Igen, kifejezetten kerékpárra optimalizált lepptopp-komjuter, sokoldalú tulajdonságokkal. Ez konrétan kissé drága, mert Ketáj márka, de van már ebből is Tecsó gazdaságos, ha a Mester sokallja a saccperkábé 4000 forintos árat.
Igen, szintén lekapcsoltam a sötétséget. Aztán egy idő után a televíziókészüléket is, mer az egyik csatornán, ami saccperkábé van nekem, ukcve hat darab reklámsugárzási lehetőség volt, ami élvezhetetlenné tette az egyébként igen frappáns kosztümös filmet.
éna magam részéröl eszt a időtologatást nem kultivállom, mer a bilologiai időérzéket átvariálja. ijenkor mindig alváshiányom van, mer este éjfélig is fennvagyok, dereggel meg csörög a vekker. kell uckve egy-két hét mire átállok. és aszt olvastam hogy nem is sporolunk már nagyon ezen. szerinte mcsak mekszokásbol állitgatunk.
gondotamis hogy vb selejtező napjára tették eszt a zakciót a sötétséggel, nem a legjobb időpont. na majd én is holnap sötétitek el, mer a meccset aszt azér mekkel nészni. egyébként Al bánia, de mindeggy tejjessen. na megyekis mer keszdödik. jó sötétitést annak aki.
Erre a célra használatos a koromfekete fényű lámpa: Felkapcsoljuk és egyből sötét lesz. Különösen napfényes szobában hasznos diavetítés alkalmával, ha nincs éppen kéznél sötétítő függöny...
Szerintem az egyórás leáramtalanítási akció alkalmával érdemes összekötni a setíccsíget a pragtikussal: úgymint frigiderleolvasztás. Mire lőn világosság, majnem kész a hasznos munkavégzés.
Hát, szerintem is meglehetős időtartam az 1 óra, de ezt itten kikopizoltam a gugli által: A világon legkevesebb háromezer város és számtalan vállalat vesz részt a Föld Órája nevű program egyórás villanyoltásában, szombaton este.