Az a baj, hogy mi is elfáradtunk. A 45. perc körül már a totális tanácstalanság uralkodott támadásban.
Az érdekelne, hogy mit rontottunk el tavalyelőtthöz és tavalyhoz képest.
Az első meccsen nyilván számított Szita Zoli bizonytalansága, márpedig tetszik-nem tetszik, ő a legmagasabb játékintelligenciával rendelkező játékosunk. Máthé - akinek tényleg több alázat és kevesebb önmarketing kellene - nagyon gyerek még hozzá képest.
Lékai - aki nem kisgyerek már - 40 percnél többet már nem bír.
Sipos nagyon távol volt attól, amit az előző két világversenyen láttunnk tőle.
Azt nem értem, miért teszik a mínuszokat az ilyen jellegű hozzászólásokra, amikor évről évre bebizonyosodik, hogy feneketlen kútba megy a pénz. 1,5 hónap alatt 2 magyar csapat is bebizonyította...
Mocsaihoz: az EHFTV-nek nyilatkozott éppen az izlandi balszélső, hogy kimondottan a nehézkes/nehéz magyar játékosok kicselezésére meg fárasztására játszottak és örültek, hogy sikerült.
Szita közben arról elmélkedik, hogy milyen csodálatos dolog magyarnak lenni (ezt Máthé is elmondta vasárnap), egyébként meg egyszerűen túl sokat hibáztak.
Elhiszem neki, hogy nagyon-nagyon sajnálja. Ő se játszott jól elvégre is. Ő is túlzottan akart, sokan mások is.
Mintha a végén Lékai nem tudta volna, hogy az iksz is jobb, mint a vereség, mert akkor még bízhattunk volna a portugál győzelemben. Minek lőtte el a labdát előkészítetlenül? Végig lehetett volna támadni, de ennyi hibával, meggondolatlansággal nem lehet...