A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
Na tehát. Mióta kvantummező-elmélet van a részecskefizika legpontosabb leírására, vákuumnak azt az állapotot nevezzük, amikor az összes mező az alapállapotában van, és a kvantumingadozás is úgy kiegyenlíti önmagát időben és térben, hogy az átlagos energiasűrűség nulla. Nulla vákuumenergia szint, na ez a valódi vákuum.
Infinite is not necessarily zero. (Ha jól emlékszem, ezt Dirac mondta a vákuum renormálásáról.)
"Mióta"
amióta - mutató névmás helyett miért használnak sokan kérdőszót?
A részecskék mezőinél ez azzal jár, hogy virtuális részecskék bukkannak fel és tűnnek el folyamatosan kvantumos szinten. Időben és térben kiátlagolva - messziről nézve hunyorítva - nincsen ott semmi. Azaz vákuum.
Sean Carroll says: this picture is wrong.
Virtual particles are permanently there, with a certain probability. Nothing pops up at all.
(Majd kikeresem a megfelelő előadást a sorozatból.)
Egy másik előadáson arról beszél, hogy miért tűnik szilárdnak az asztal, miért könyökölhetünk rá, és miért nem esünk át a padlón. (Az elektromágneses kölcsönhatás miatt is. Az is virtuális részecskékből áll? Felbukkannak?)
Lényegesebb ok a dekoherencia. Az atomok szakadatlanul kölcsönhatásban vannak egymással és a környezetúkkel, és ez elrontha a hullámok koherens állapotát. Ezért számunkra valóságosnak tűnik az az illúzió, hogy az atomok ott vannak, a részecskék ott vannak.
Sajnos még nincs megfejtve a spontán dekoherencia problémája.
Mondjuk úgy, hogy egy dobozba néhány részecskét teszünk. Alternatív szemléletként ezek csak gerjesztett mezők.
(És megemlítendő, hogy két elektron megkülönböztethetetle, szétválogathatatlan. Mert az egy hullámfüggvénye két elektronnak.)
Nem hazugság, hanem leegyszerűsített és az ösztönös emberi fogalmakra épített magyarázó modell. A valóság egy adott tartományában helyesen magyarázza a dolgok működését, és mondjuk egy leendő műkörmösnek vagy hidegburkolónak bőven elegendő ez a pontosság. Aki viszont ezzel akar foglalkozni, az egyetemre megy és évekig tanulja, majd évtizedekig kutatja a jóval pontosabb magyarázó modelleket. (De azok is csak magyarázó modellek és nem a "Valódi Valóság A Maga Mibenlétében")
Na ezért mókás, amikor fizikázni próbál olyan ember, aki még a műkörmösöknek és hidegburkolóknak leegyszerűsített magyarázó modellt se érti, az egyetemi szint meg olyan messze van tőle, mint az univerzum széle.
A "vákuum" alatt a nagy büdös üres semmit értjük. Ahol nincs egyetlen incifinci atomnyi anyag se. Legalábbis ez így volt a 19. századig.
Aztán kiderült hogy vannak mezők, meg még a fény is energiát hordoz, úgyhogy macerás nagy büdös üres semmit találni széles e világon. De az elv maradt - anyag nuku - a többi cuccot meg besöpörjük a szőnyeg alá, mintha ott se lenne.
A 20. század második felében a kvantumfizika specrelezése során kidolgozták a kvantummező-elméletet, amiben már nemcsak az elektromágnesességnek van teljes térre kiterjedő mezője, de minden anyagi részecsketípushoz tartozik egy-egy mező, és maguk a részecskék ennek a mezőnek a gerjesztései. Viszont a kvantumfizikában a mezők nem lehetnek stabilan fix értékűek, azok a határozatlansági reláció miatt ingadoznak. A részecskék mezőinél ez azzal jár, hogy virtuális részecskék bukkannak fel és tűnnek el folyamatosan kvantumos szinten. Időben és térben kiátlagolva - messziről nézve hunyorítva - nincsen ott semmi. Azaz vákuum.
Na tehát. Mióta kvantummező-elmélet van a részecskefizika legpontosabb leírására, vákuumnak azt az állapotot nevezzük, amikor az összes mező az alapállapotában van, és a kvantumingadozás is úgy kiegyenlíti önmagát időben és térben, hogy az átlagos energiasűrűség nulla. Nulla vákuumenergia szint, na ez a valódi vákuum.
Azonban senki nem mondta meg a mezőknek, hogy a nulla szint környékén kell kvantumingadozniuk. Ingadozhatnak egy adott pozitív vákuumenergiaszint körül is, és ekkor hiába nincsen ott semmi részecske, semmi gerjesztés, a mezőnek az átlagos energiasűrűsége nagyobb nullánál. Na ez a hamisvákuum állapot.
Röviden: ha a vákuumenergia nulla, akkor az valódi vákuum, ha pozitív, akkor hamisvákuum. Mindkét esetben a virtuális részecskék ki-be ugrálnak a létezésbe, de "üresre" kiátlagolódik az egész, csak az nem mindegy, hogy milyen szinthez.
„a mi univerzum-részünk egy "megelőző" rendszer egy darabjából jött létre, például egy vákuumfluktuációként, vagy például egy végtelen inflációs hamisvákuum-térben egy valódivákuum-buborékként leállt az infláció”
Miben különbözik a hamisvákuum, a valódi vákuumtól?
„Látom, a tizedét nem érted annak, amit írok, aminek oka az lehet, hogy nagyon nem ugyanazok az alapismereteink.”
Van amit értek, van amit nem. De arra törekszem, hogy a lényeget megértsem.
„az ősrobbanást követő 10-36 másodpercben indult el a hamisvákuum gerjesztette inflációs tágulás, és a 10-33 másodperc környékén spontán szimmetriasértéssel kísérve valódivákuum állapotba kvantumalagutazott át a rendszer, és a hamisvákuum energiája átcsatolódott az anyagi mezőkre, forró és sűrű anyagi cuccot hozva létre a tér kitöltésére.”
Ebből az jön le számomra, hogy a 10-44, és a 10-36 között, zajlott le az inflációs tágulás, majd a hamis átalagutazott valódiba, amiből a kvark-gluon plazma született. Ebből meg az anyagi részecskék.
„Viszont a kvantumfizika határozatlansági relációja meg azt mondja, hogy ha valamit a planck-hossznál kisebb tartományra szorítottunk le, akkor annak az impulzusa a nullától a végtelenig határozatlanná válik, vagy ha a planck-időnél rövidebb időtartamú, akkor az energiája a nullától a végtelenig bármennyi lehet.”
Amennyiben a folytonos térre vonatkozik annak Planck-hosszra történő leszorítása, és ez Planck-időtartamig tart, megjelenik a határozatlanság, vagy másként a szuperpozíció. De én arra lennék kíváncsi, ha a tér és az idő már eleve a Planck értékek alatti diszkrét elemekből áll, akkor az elemeknek is (téridő-kvantum) nulla és végtelen közötti lenne az energiája? Vagy eleve kisebb, mint ami a Planck értékeknél adódik?
„Ha úgy definiáljuk a létezést, hogy nemnulla pozitív energiával rendelkezés, akkor a Heisenberg-féle határozatlansági reláció azt mondja, hogy a planck időnél fiatalabb univerzum határozatlan állapotban kell legyen, pont mint Schrödinger dobozba zárt macskája: létezik és nemlétezik egyszerre, bizonytalanul.”
Ezen rugózom magam is. Ha a téridő-kvantuma nem nulla, de pozitív energiával, a Planck-időnél kevesebb ideig létezik, meg nem létezik, akkor az ezekből álló végtelen darabszámú közeg is, szuperpozícióban van. Ebből az állapotból csak lokalitásokban történik határozottá válás, vagyis anyagképződés. Kvázi egy univerzum. ;-)
Vagyis az entrópia maximuma, mint legnagyobb termodinamikai valószínűség (függvénye) a tágulás miatt újabb és újabb lehetséges eloszlási esetekhez kapcsolódik ? Mintha folyton széthúznánk egy (lyukak és súrlódás nélküli) bilárdasztal széleit ?
mivelhogy az általános ismeretterjesztésben - legyen szó pár hasábos cikkről vagy tévére készült sorozatról - a végtelenségig leegyszerűsített magyarázatot ismertetik, és nem térnek ki a finom részletekre.
Megpróbálom didaktikusan...
Amikor még általánosba jártam, a művelődési házban egy öreg bácsi kurblizta a piros függönyt.
Még füttyentett is, amikor szindarabot adtunk elő. Hogy jobb legyen a műsor. Valami vásári mulatság jelenet volt.
(Malek Mikinek az ilyesmit nem tűrte Hofi.)
Akkoriban a manométereket és hőmérőket emberek olvasták le, tekergették a szelepeket.
Az iskolában mindenkit a nagybetűs kétkezi munkáséletre próbáltak nevelni.
Az írástudók pedig manométert néznek és szelepet tekergetnek. De ők is izzadnak, csak nem a kétkezi munkától, hanem a kazánházban lévő hőmérséklettől.
"vagyis az entrópia csakis növekedhet (entrópiatétel), és beállhat a "hőhalál" ?"
Ó! Az már réges-rég beállt!
Ott van a nyoma a mikrohullámú háttérsugárzásban.
Csakhát az univerzum tágul, úgyhogy még a hőhalál se tud végeleges lenni, mivel a maximális entrópia szintje is együtt növekszik a tágulással. Vagy még akár gyorsabban is. Úgyhogy az univerzum nyitott vagy zárt, a tágulása miatt gyakorlatilag édesmindegy.
VALÓSZÍNŰLEG az univerzum végtelen térfogatú. A "valószínűleg" kitétel fontos, nem szabad lehagyni semmikor!
A lehetőség, hogy az univerzum mégis véges térfogatú, akkor az zárt rendszert is jelent, vagyis az entrópia csakis növekedhet (entrópiatétel), és beállhat a "hőhalál" ?
A Budó I. (1962) a kérdést azzal rendezi - vagy inkább függőben hagyja ? -, hogy az entrópiatételnek "a világegyetemre való kiterjesztése" nem megengedett.
"Van olyan elmélet,(topológia) mi szerint a világegyetem dodekaédert formál."
Nem. Nincsen.
Ha az univerzum ismétlődő doménből állna, akkor a dodekaéder éppenhogy nem jó topológiailag ugyanis a szembenlévő szabályos ötszög oldalai csak egy 180°-os elforgatással tehetők egymásnak megfelelővé. Így viszont ami a jobboldali doménfalon kimegy úgy hogy "felfelé" áll a tengelye, az ugyanebben a pillanatban a szemközti baloldali doménfalon úgy lép be, hogy "fejjel lefelé" áll a tengelye.
Mellékesen: ezt a domén-dolgot az ősrégi Asteroids játéktermi játék szemlélteti a legszebben: ami kimegy felül a képernyőről, az irány és sebességhelyesen belép alul, és ami kimegy jobbra, az balról folytatja a pályáját. Az Asteroids játéktere egy 2D hipertórusz.
Egy véges térfogatú univerzum valami hasonló is lehet 3D-ben.
"Ezek szerint az a Planck-hossznyi elő anyag, a világmag, be volt ágyazódva valamibe."
Mivel az ősrobbanás előttről semmit se tudunk, ezért kettő lehetőség van:
1. a mi univerzum-részünk egy "megelőző" rendszer egy darabjából jött létre, például egy vákuumfluktuációként, vagy például egy végtelen inflációs hamisvákuum-térben egy valódivákuum-buborékként leállt az infláció
2. a téridőnek pont ugyanúgy van egy önmagába görbülő 4D határa az ősrobbanásban, ahogy a földfelszínnek van egy önmagába görbülő határa a földgömbön az Északi Sarkon. Ez Hawking elképzelése, és ez esetben az univerzum nem egy időbeli folyamatban keletkezett, hiszen az idő nem folytatódik a határon kívülre pont ugyanúgy, ahogy a földfelszínen elérve az Északi Sarkot, nem tudsz még északabbra menni.
"Ezzel arra utalsz, hogy az inflációs táguláshoz a Planc-időnél is kevesebbre volt szükség?"
Utal a rosseb. Látom, a tizedét nem érted annak, amit írok, aminek oka az lehet, hogy nagyon nem ugyanazok az alapismereteink. Olvasgass kozmológiai ismeretterjesztő könyveket! Sokat. Vagy nézd az Atomcsill előadásokat.
Kettő lehetőség van jelenleg:
1. a "kaotikus" vagy végtelen infláció hipotézise, ami arra alapul, hogy ha elindul egy hamisvákuum gerjesztette inflációs tágulás, akkor nincsen olyan fizikai folyamat ami minden pontban egyszerre leállíthatná, azaz örökkön-örökké zajlik, és csak itt-ott kvantumalagutazással bomlik le valódivákuummá létrehozva egy nem-inflációsan táguló anyaggal-energiával töltött univerzum-buborékot
2. az ősrobbanást követő 10-36 másodpercben indult el a hamisvákuum gerjesztette inflációs tágulás, és a 10-33 másodperc környékén spontán szimmetriasértéssel kísérve valódivákuum állapotba kvantumalagutazott át a rendszer, és a hamisvákuum energiája átcsatolódott az anyagi mezőkre, forró és sűrű anyagi cuccot hozva létre a tér kitöltésére. A planck idő 10-44 másodperc, láthatod, jóóóóóóóóval korábban volt az univerzum planck idős, minthogy inflálódni kezdett.
"Ezen meg a szingularitásban lévő potenciát kell érteni?"
Nem.
Hanem hogy az általános relativitás univerzum-modellje - ami a jelenlegi tágulást számszerűen pontosan írja le az első percekig visszamenőleg - a Hawking-Penrose szingularitástétel alapján törvényszerűen egy kiterjedés nélküli pontba vezet vissza ha a matematikai modellt időben visszafelé számoljuk. Hogy érthető legyek: ha az áltrelen kívül semmi más fizikai modellt nem használunk, akkor az univerzum szükségszerűen e t=0 pillanatban az a(t)=0 skálaparaméterű volt, azaz egy kiterjedés nélküli geometriai pont.
Még szerencse, hogy van kvantumfizika is, és abban kiderült, hogy a planck méretek gyakorlati határok ebben a búvalb@szott realitásban: hiába mutat egy matematikai modell nullát meg végtelent, a realitásban már jóval a nulla és a végtelen elérése előtt más modellek is beleszólnak a dolgokba.
"Az, hogy a Planck-időnél rövidebb időtartamoknak nincsen fizikai értelme, nem vonja maga után azt, hogy a t= nullának sincs fizikai értelme?"
Pontosan! Azt vonja maga után.
Egészen addig, amíg valakinek nem sikerül egy ellentmondás mentes kvantumgravitációs elméletet kidolgozni, addig az a matematikai következmény, hogy az áltrel modellt szabadon számolhatjuk a t=0 pillanatig, semmit se jelent. Csak adunk a sz@rnak egy pofont, amikor kijelentjük, hogy "az univerzum egy kiterjedés nélküli pontból indult". A rossebet indult! Csak az univerzum történetének 99,999999999999%-ára helyes áltrel modell ezt adja a nulla kezdőpillanatra. Viszont a kvantumfizika határozatlansági relációja meg azt mondja, hogy ha valamit a planck-hossznál kisebb tartományra szorítottunk le, akkor annak az impulzusa a nullától a végtelenig határozatlanná válik, vagy ha a planck-időnél rövidebb időtartamú, akkor az energiája a nullától a végtelenig bármennyi lehet. Tehát tudjuk, hogy az áltrel modellje a planck tartományt megközelítve biztosan hamis eredményeket ad. Viszont azt nem tudjuk, hogy egy jövőbeli kvantumgravitációs elmélet túl tudja-e vinni a helyes modellezést a planck-tartomány alá, vagy az is megáll itt, ahogy a kvantumfizikánk is megáll ezeknél a méreteknél.
"Ebben látok fantáziát, mivel egy végtelen térben és mérhetetlen időben felbukkanó, fizikai anyagi formában létező univerzum kezdhet tágulásba, ritkulásba, tarthat az elmúlásba."
Próbáld úgy felfogni, mint Schrödinger macskáját.
A Heisenberg-féle határozatlansági relációnak van egy változata az idő és az energia mennyiségének kapcsolatára. Általában úgy szokták megfogalmazni szóban, hogy minél rövidebb idő van az energiamérés elvégzésére, annál nagyobb szórású lesz a mért energiaérték. De mint a közismert hely és impulzus határozatlansági párnál, itt sem magáról a "mérés" aktusáról van valójában szó, hanem az valóság meghatározatlanságáról. Ez alapján pedig azt mondhatjuk, hogy minél kisebb ideje létezik egy rendszer, annál bizonytalanabb az energiája. (Persze, hogy szór a mért érték is!)
Innen már csak egy aprócska logikai lépés úgy tekinteni a nagyon rövid ideje létező univerzumra, mint aminek annyira bizonytalan még az energiája, hogy a nullától akármeddig terjedhet. Ha úgy definiáljuk a létezést, hogy nemnulla pozitív energiával rendelkezés, akkor a Heisenberg-féle határozatlansági reláció azt mondja, hogy a planck időnél fiatalabb univerzum határozatlan állapotban kell legyen, pont mint Schrödinger dobozba zárt macskája: létezik és nemlétezik egyszerre, bizonytalanul.
Amikor ez a határozatlan létező-nemlétező összefonódott állapotú univerzum eléri a planck-kort, akkor válik a kvantumfizika szabályai szerint valami határozott létező dologgá, és csak ezt követően mondhatjuk, hogy van egy létező univerzumunk. A planck-idő előttről ilyet nem mondhatunk. Tehát a kvantumfizika lenyeste az áltrel univerzummodellnek éppen azt a részét, ahol az emberi logikának szögesen ellentétes nulla-kiterjedés->végtelen-kiterjedés csudálatos átmenet zajlik, pusztán azzal, hogy ebben a realitásban semmi se végtelen tizedesjegyig meghatározott, hiába lehet egy matematika modellben a t=10-∞ másodpercig megközelíteni a nulla pillanatot.
"Amennyiben nem matematikai pontnak tekintjük a kezdő pontot, hanem a Planck-hosszig fizikailag kiterjedt, valós potenciának, akkor az kiterjedhet gömbszerűen a már létező végtelen anyagmentes térben."
Igen, erről van szó.
Tudni kell helyén kezelni a fizikai modelleket, hogy melyik meddig érvényes, és hol megy át alaptalan "ködbeköpködéssé". Ehhez viszont utána kell olvasni a dolgoknak és komolyabb előadásokat kell megnézni, mivelhogy az általános ismeretterjesztésben - legyen szó pár hasábos cikkről vagy tévére készült sorozatról - a végtelenségig leegyszerűsített magyarázatot ismertetik, és nem térnek ki a finom részletekre. Amikben az ördög lakozik...
A síkgeometriának a legtriviálisabb megoldása ez esetben a határoló élek nélkül elképzelt sík papírlap végtelen felülettel. Azonban ha ebből a papírlapból két párhuzamos egyenes mentén kivágunk egy csíkot és a csík két élét egymáshoz ragasztjuk a 3D térben körbegörbítve, akkor egy hengerfelületet kapunk, aminek a felülete továbbra is síkgeometriájú (és továbbra is végtelen).
Éppen tegnap írtam @szabiku felvetésére, hogy ebben az esetben a lendület egyben perdület is.
Megoldódni látszik Newton és Mach vödrös problémája?
arról beszélnek, hogy az ősrobbanás után x másodperccel az univerzum ekkora vagy akkora volt, olyankor a ma belátható rész akkori méretét igyekeznek szemléltetni
Utazik az egysejtű egy falevélen. Köd van (CBR) és csak azt látja, hogy jön egy hullám.
Azt viszont már nem láűthatja, hogy utána esetleg egy hullámvölgy jön, aztán megint egy hullám.
Sajnos az ismeretterjesztőkben ezt el szokták sikálni. Esetleg kikeresem...
"Egyébként pedig megismétlem a kérdést, hogy a tömeges részecskék lecsapódása előtt méterrúd nem volt?"
Anyagból készíthető méterrúd nem volt. Azonban a Planck-hossznál kisebb méret létezett, egészen a nulláig tartóan. Ez a "mikrotartomány" úgy értelmezhető fizikainak, ha potenciaerőt tuladinítunk neki. Ha diszkrét "mikro"elemekből tevődik össze a (Planck-hossznál nagyobb) végtelen taromány, akkor az a befogadó közege az anyagnak, ami ebbe "születik" bele. Az anyag maga jelöli ki a mérőeszközét, a stacionárius rezgései alapján.;-)
Hát, akkor rosszul tanítják, vagy pedig alapból félreértetted amit mondtak.
Még egyszer, mert ismétlés a tudás anyja:
1. Amikor ismeretterjesztésben (vagy az iskolákban) arról beszélnek, hogy az ősrobbanás után x másodperccel az univerzum ekkora vagy akkora volt, olyankor a ma belátható rész akkori méretét igyekeznek szemléltetni nem pedig azt mondják, hogy a ma végtelen univerzum akkora volt, mint egy narancs és véges volt a térfogata.
2. Az univerzumból jelenleg látunk egy 90 milliárd fényévnyi átmérőjű gömbtérfogatot, de még ezt is csak 27,6 milliárd fényévnyi gömbtérfogatnak látjuk mivel a fény csigalassú az univerzumhoz képest. Hogy mi van ezen kívül, arról semmi ismeretünk nincsen, csak feltételezések vannak még akkor is, ha az iskolákban meg az ismeretterjesztésben a feltételezéseket elmondják az érdeklődőknek. Az univerzum belátható részének a terét egész pontosan megmérték (@demokritosz figyeld! a kozmológia nem kitalációs mesedélután manapság már!) és a mérések alapján általánosan síkgeometriájú. A síkgeometriának pedig a legtriviálisabb megoldása a végtelen térfogat.
Menjünk vissza kétdimenzióba! A síkgeometriának a legtriviálisabb megoldása ez esetben a határoló élek nélkül elképzelt sík papírlap végtelen felülettel. Azonban ha ebből a papírlapból két párhuzamos egyenes mentén kivágunk egy csíkot és a csík két élét egymáshoz ragasztjuk a 3D térben körbegörbítve, akkor egy hengerfelületet kapunk, aminek a felülete továbbra is síkgeometriájú (és továbbra is végtelen). Ha egy téglalapot vágunk ki a végtelen papírlapból, és a két-két szemközti élét akarjuk egymáshoz görbíteni és összeragasztani, akkor azt már 3D térben csak úgy tudjuk megtenni, hogy torzul a felület síkgeometriája: egy tóruszt kapunk eredményül, aminek véges a felülete. Viszont ha a téglalap két szemközti oldalát a harmadik dimenziót használva hengerré ragasztjuk, majd a henger két szabad végét egy NEGYEDIK térdimenzió mentén görbítjük egymáshoz és összeragasztjuk, akkor az így kapott véges felület megőrzi a síkgeometriáját is. Ez a hipertórusz, aminek a felülete síkgeometriájú és mégis véges. Ennek analógiájaként képzelhető el a síkgeometriájú de véges térfogatú univerzum is. De mint látható, az ismertetett legegyszerűbb kompakt topológia is "mesterkéltnek" tűnik, ezért aztán amíg nem szerzünk valami erős ráutaló bizonyítékot, hogy nem a legegyszerűbb megoldás a valós, hanem az ilyen komplikált, addig a feltételezés az (és ezt mondják el az ismeretterjesztésben), hogy VALÓSZÍNŰLEG az univerzum végtelen térfogatú. A "valószínűleg" kitétel fontos, nem szabad lehagyni semmikor!
„Nem tudhatjuk, hogy az univerzum tere végtelen térfogatú-e vagy véges. Az univerzum tere "globálisan" síkgeometriájú, ennek meg a triviális megoldása a végtelen térfogat, de ez nem szükségszerű. Vannak véges térfogatú síkgeometriájú topológiák is.”
Van olyan elmélet,(topológia) mi szerint a világegyetem dodekaédert formál.
„Mivelhogy a mai végtelen univerzum nem a véges fluktuációból nőtt fel, csak a mi 90 milliárd fényév átmérőjű részünk nőtt fel a planck-hossznyi részből.”
Ezek szerint az a Planck-hossznyi elő anyag, a világmag, be volt ágyazódva valamibe.
„Azt viszont bizton állíthatjuk, hogy ha most az univerzum végtelen térfogatú, akkor végtelen térfogatú volt amikor planck-idős volt csak. „
Ezzel arra utalsz, hogy az inflációs táguláshoz a Planc-időnél is kevesebbre volt szükség?
„És kiterjedés nélküli nulla térfogatú - az áltrel modell szerint - a t=0 pillanatban.”
Ezen meg a szingularitásban lévő potenciát kell érteni?
„Szerencse, hogy a planck-időnél rövidebb időtartamoknak nincsen fizikai értelme, úgyhogy nem is szükséges nekünk a planck-időnél korábbra követnünk az áltrel modellt, hiába ad ki t=0 pillanatra nulla térfogatot: ez a pillanat nem bír fizikai értelemmel.”
Az, hogy a Planck-időnél rövidebb időtartamoknak nincsen fizikai értelme, nem vonja maga után azt, hogy a t= nullának sincs fizikai értelme?
„Az univerzum planck-idősen bukkan fel a létezésben (korábban a létezése határozatlan volt) és ekkor már végtelen térfogatú. A probléma megoldva!”
Ebben látok fantáziát, mivel egy végtelen térben és mérhetetlen időben felbukkanó, fizikai anyagi formában létező univerzum kezdhet tágulásba, ritkulásba, tarthat az elmúlásba.
„Csak a vérlaikus okoskodás álproblémája. Ha az univerzum végtelen térfogatú, akkor mindig is* végtelen térfogatú volt, ha véges térfogatú, akkor meg mindig is* véges térfogatú volt. Soha* nem volt egyetlen pontnyi, ami "középpontnak" számítana.”
Amennyiben nem matematikai pontnak tekintjük a kezdő pontot, hanem a Planck-hosszig fizikailag kiterjedt, valós potenciának, akkor az kiterjedhet gömbszerűen a már létező végtelen anyagmentes térben. ;-)
Amikor arról szövegel valaki, hogy az univerzum mérete ekkora meg akkora volt az ősrobbanás után ennyivel, akkor igazából a ma belátható részről beszél csak, hogy az volt akkora. Tehát hogy az univerzum a planck-hossznyi fluktuáció lett volna, az marhaság. Kezdve azzal, hogy MINEK a fluktuációja volt? Teszem azt egy eleve végtelen rendszernek? Akkor semmi se változott! Akkor is végtelen volt, meg ma is végtelen. Mivelhogy a mai végtelen univerzum nem a véges fluktuációból nőtt fel, csak a mi 90 milliárd fényév átmérőjű részünk nőtt fel a planck-hossznyi részből.
Nem tudhatjuk, hogy az univerzum tere végtelen térfogatú-e vagy véges. Az univerzum tere "globálisan" síkgeometriájú, ennek meg a triviális megoldása a végtelen térfogat, de ez nem szükségszerű. Vannak véges térfogatú síkgeometriájú topológiák is.
Azt viszont bizton állíthatjuk, hogy ha most az univerzum végtelen térfogatú, akkor végtelen térfogatú volt amikor planck-idős volt csak. És kiterjedés nélküli nulla térfogatú - az áltrel modell szerint - a t=0 pillanatban. Úgyhogy az áltrel modell szerint csak egy átmenettel kell elszámolnunk: hogyan lett a nulla térfogatú pontból egy végtelen térfogatú tér? Szerencse, hogy a planck-időnél rövidebb időtartamoknak nincsen fizikai értelme, úgyhogy nem is szükséges nekünk a planck-időnél korábbra követnünk az áltrel modellt, hiába ad ki t=0 pillanatra nulla térfogatot: ez a pillanat nem bír fizikai értelemmel. Az univerzum planck-idősen bukkan fel a létezésben (korábban a létezése határozatlan volt) és ekkor már végtelen térfogatú. A probléma megoldva!
"A másik probléma, hogy közepe sincs."
Az nem probléma. Csak a vérlaikus okoskodás álproblémája. Ha az univerzum végtelen térfogatú, akkor mindig is* végtelen térfogatú volt, ha véges térfogatú, akkor meg mindig is* véges térfogatú volt. Soha* nem volt egyetlen pontnyi, ami "középpontnak" számítana.
(*A planck-idős kortól máig értendő, hiszen csak ezen időtartamban létezik határozottan az univerzum, előtte határozatlan állapotban volt.)
A vitakultúráról azt se tudod, hogy eszik vagy isszák.
A vitakultúrán pattogásod pont ugyanaz az eset pepitában, mint az érvelési hibákon pattogásod: saját magad sérted meg a leggyakrabban az amúgy betartandó elveket, és észre se veszed, hogy miközben ezeket az elveket álszent módon hangoztatod, aközben magad tiprod azokat a sárba.
