Mike Batt bejelentette, úgy döntöttek, hogy most mégsem lesz The House Special Bonus Edition. Csak a stuttgarti koncert (a rendes 2009-es, nem a kutyafuttában összerakott 2010-es) DVD kiadása.
Kétségtelenül... de tartok tőle, hogy ez nem kölcsönös. :)
Egyébként 2008 nyarán csináltam egy kis slide show féleséget SMG fotóiból úgy, hogy alatta Katie Pictures albumáról a Dirty Dice szól. Ezt akkor feltöltöttem a youtube-ra, főleg azért, hogy így talán az USA-ban is megismerik páran Katie Melua-t, Sarah Michelle Gellar nevének, ismertségének "segítségével". (Mert egyébként ennél még nem sok "műgondot" fordítottam a video összerakására, csak ahogy jött...)
Edig majdnem nyolcezren kattintottak rá, ami nem sok, de mégis valami.
És mit látok éppen most a youtube-on? Valaki visszatöltötte ezt a slide show-t (bár az eredeti is fent van még), és honnan töltötte fel? Az USA-ból. :)
Mondjuk ez a senaidalank29elég nagy SMG fannak tűnik, ahogy a youtube oldalát elnézem, de hogy miért hirdet a video alatt iPad-ot, hát azt már nem egészen értem.
Talán egyszer majd Katie Melua interjúkkal rakja tele a youtube-csatornáját. :)
Azért - ha már a Dirty Dice - mégis csak ez itt az igazi. :)
* * *
Hmm, izé, mellesleg... ezeket a linkeket feltettem már?
Katie Melua meghívott vendégfellépő volt a European Border Breaker Award (EBBA) díjátadó ünnepségen (Eurosonic Noorderslag zenei fesztivál, Groningen, Hollandia) 2011.01.12-én. Korábban ő maga is megkapta ezt a díjat 2005-ben. Itt készített vele rövid interjút a FaceCulture.com riportere.
Katie egyébként a "biciklis dalt" énekelte, és a The One I Love Is Gone című régi bluegrass számot Bill Monroe-tól. Az egyik díjazott Caro Emerald volt, akit Mike Batt még tavaly leszerződtetett a Dramatico-hoz (ami a brit területet illeti), és ő lett volna a "support act" Katie elmaradt őszi-téli brit turnéján.
Roppant örülök, hogy a film kapcsán sokan felfigyeltek Katie-re. Szerintem ez egy gyönyörű dal. Emlékszem, a lemez megjelenése után sokaknak nem tetszett, többek közt azoknak se, akiknek én mutogattam a közeli ismerőseim közül. Nem egy slágergyanús szám tényleg. Se nem gyors, se nem annyira fülbemászó, de valahogy engem (meg biztosan még sokakat) megérintett az egyszerű, tiszta mondanivalójával. Amikor van melletted valaki, aki erőt ad, és nem félsz semmitől, mert tudod, hogy számíthatsz rá. Mindez gyönyörűen, sallangmentesen megfogalmazva, egyszerű dallammal. Számomra tökéletes dal.
Na most érdekes, mert időközben a Republic Media kiadási előrejelzési listájáról lekerült a The House Bonus Edition CD, és csak a koncert DVD (Live At Stuttgart Jazz Festival) maradt ott március 21-edikei megjelenési dátummal.
Úgy néz ki, hogy a The Tourist film kapcsán most az USA-ban is rátaláltak pár tízezren Katie Melua-ra. Bár maga a film elég rossz kritikákat kapott, de a No Fear Of Heights c. dal a YouTube-on (pontosabban annak a legnézettebb verziója) már 55 ezer megtekintésnél tart, és most Olaszország és Németország mellett az USA-ból van a legtöbb oda kattintó. A kommentek között sokan írják is, hogy a filmben elhangzott hosszabb dalrészlet nyomán jutottak oda. Ez az egyetlen énekelt zene a filmben, vagyis aminek szövege van. A többi csak sima filmzene. És ez az egyetlen, ami nem került rá a film soundtrack lemezére. Bár az Imdb-n fel van sorolva a soundtrack listán, nyilván ez is segített sokaknak rátalálni a YouTube-on.
(A dal akkor, egy fontos pillanatban hangzik el a filmben, amikor Johnny Depp kiszáll Angelina Jolie csónakjából, és a csónak hosszan távolodik tőle, Jolie elhagyja Depp-et.)
Mondjuk nekem az első pillanattól fogva furcsa kicsit ez a dal, mert a chorus rész jó, de a verse a magyar fülnek elég érdekes. Azért, mert a sorok végén felmegy a dallam, nem pedig le. Az ilyen, a mondat végén emelkedő hanglejtés pedig nekünk kérdést sugall. Pedig a sorok szövegében valójában nincs kérdés. Szóval ezért kicsit fura ez a dallamvezetés a magyar fülnek, szerintem.
Egyik kedvenc dalom ez a Pictures albumról. Szerintem Katie gyönyörűenk énekli. Leonard Cohen nagyon jó munkát végzett a dal megírásánál, de nekem az ő előadásában nem tetszik annyira. Katie jobban át tudja adni, úgy érzem.
Én most épp az It's All In My Head-et hallgatom. Mindig is tetszett, de most még közelebb került hozzám, mert olyan perióduson megyek keresztül, hogy akár rólam is szólhatna.
Az In My Secret Life (Lyrics/music: Leonard Cohen/Sharon Robinson) Katie Melua harmadik albumának, a Pictures-nek a záró száma volt.
Katie úgy érezte, ezzel a dallal tudja legjobban kifejezni, hogy felnőtt, és mostanára már feladta a világmegváltó, világjobbító terveit. Fiatalabb korában még naívan úgy gondolta, hogy a zenéjével meggyógyíthatja a világot.
Láttalak ma reggel, Hurcolkodtál, és oly gyorsan. Hogy bomlik majd a szorításom, Ki láthatta a múltban. És annyira hiányzol, Nincs körülöttem senki sem. És mi még mindig szeretkezünk, A Titkos Életemben, A Titkos Életemben.
Mosolygok, amikor dühös vagyok, Csalok, és hazudok. Teszem, amit tennem kell, S így boldogulok. De tudom, mi a jó, És tudom, mi helytelen. És meghalnék az igazságért, A Titkos Életemben, A Titkos Életemben.
Tarts ki, tarts ki, fivérem, Nővérem, tarts ki, légy szilárd! Én végül megkaptam parancsaim, Menetelni fogok egész reggel, Menetelni egész éjen át. Vándorolni, keresztül (lát)határain Az én Titkos Életemnek.
Átfutva az újságot Az embernek sírni támad kedve. Hogy a nép itt élő vagy halott, Ugyan kit is érdekelne. És az Osztó azt akarja, hogy minden Fekete vagy fehér legyen a szemünkben. Istennek hála nem ilyen egyszerű ez, A Titkos Életemben.
Az ajkamba harapok. Én "megveszem" amit mondanak. Legyen az legújabb siker, Vagy bölcsessége a hajdaniaknak. De örökké egyedül vagyok, S egy jégdarab van a szívemben. És szorongás van és hideg, A Titkos Életemben. A Titkos Életemben.
Most a cikk kapcsán elolvastam pár dolgot Kirsty MacColl-ról, aki eredetileg a The Pogues-al énekelte a Fairy Tale Of New York dalt. Figyelembe véve azt, hogy Katie legelső számú hobbija a tengeri búvárkodás, még érdekesebb elolvasni, hogyan halt meg Kirsty MacColl 2000 decemberében, negyvenegy évesen. Nagyon durva sztori.
Lehet, hogy még ez a kép is abból a sorozatból van, amit Rebecca Litchfield fotós készített a The House albumhoz, itt Sandra Bermingham felelt a frizuráért és a sminkért.
