Ez a rovat az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének a szélesebb nyilvánosság felé történő megnyitása kíván lenni. Be akarunk számolni az itt végzett munkáról, meg akarunk vitatni nyitott kérdéseket az előrelépés érdekében.
A székely rovásírás eredetét kutatva ugyanis sok új felismerésre jutottunk a kutatótársakkal, amelyeket érdemes megbeszélni. Azt is tapasztaltuk, hogy nagyon sok segítséget kaphatunk a nyilvánosságtól.
Így jutottunk például egy hun tárgyhoz, amelyiken székely betűs, magyar nyelvű rovásfelirat van. Így kaptuk a most bemutatandó honfoglaláskori keresztet is, amelyiken szintén van egy magyar nyelvű rovásfelirat. Az akadémikus "tudomány" mindezekről még - tudtunkkal - semmit sem tud, vagy nem foglalkozik vele.
Így találtunk egymásra és újabb segítőtársakra is, akik fordításokkal, nyomdai előkészítéssel és millió más módon segítettek nekünk, meg a tudományos kutatásnak. Illik valamit közreadni ezekből az eredményekből és érdemes a nyilvánosságnak ezt a formáját is kihasználni a továbblépés érdekében.
A rovat címében megfogalmazott állítást is megvitathatjuk (a google-ba beütött "Az Éden írása" keresőszövegre megjelenik a tanulmány), de van ezer más írástörténeti tárgyú megbeszélnivalónk is.
A rovatot rovó nyitja, de ezen a fedőnéven több munkatársunk is közreadhatja a véleményét.
És akkor a fejlődés azt kívánná meg szerinted, hogy minden kínai jelnek is legyen megfelelője a rovásírásban?
Kedves pokobra, a véleményemet ezzel kapcsolatban kifejtettem, alig pár sorral alább. Tessék olvasni a fórumot, ne kezd nekem megint a kínaiakkal, ne hipnotizálj suba alatt a szavaimba olyan véleményt, amit nem írtam!
Nem a latin írást kell áttenni rovásba; hanem a kiejtett szót, méghozzá fonetikusan.
Az egyik család Szécsényi-ként írja le a nevét, a másik meg Széchenyi-ként. Ez esetben a rovásba mindkettőt egyformán kell átteni. Azaz elvész a különbség. Ha ezt meg akarják különböztetni a rovásírásos szövegben is, akkor zárójelben utána kell írni a latinbetűs névváltozatot is. Ahogy ezt most is szokás például a kínai szavak esetében egy latinbetűs szövegben. Nem dől össze a világ, ha zárójelben közzétesszük a másik írásrendszerben szokásos írásképet.
A lényeg az, hogy a rovásírásnak nem dolga, hogy a latin (és a többi) írás eltéréseihez és hibáihoz alkalmazkodjon. Elég, ha a kiejtést rögzíti.
Fischer Károly Antal közli a Werbőczy nevet rovásírással, Verbőci alakban. Azaz a régiek úgy írták a "történelmi" neveket, ahogy kell, te meg nem tudsz semmit erről a kérdésről. Ez nem nagy baj, de érdemesebb csendben maradnod, amíg nem kristálytiszta a dolog a fejedben.
Ez utóbbiban a dz, dzs, q, w, x, betűk is szerepelnek, amiket a fentiek értelmében az „Ë” betű mintájára - elrettentő példaként - pár tucat egyéb jellel is ki kellene egészíteni, csak néhányat említve: ä, ñ, č, š, ß, ž, õ, stb. Lásd a többit: a számítógép beszúrás / szimbólumok alatt.
Semmiképp nem értek egyet egyazon hang(sor)ok pl. ksz, kú, dzs, w, x, stb. betű szerinti átírásával, mert sokkal több zavart okoz, mint amennyi a hozadéka. (Hozadéka tulajdonképpen =0.)
Példa: Hogyan írjuk az Ewing nevet? Vagy a Fußgänger Jakabot? Esetleg a már citált Naxxar-t és Xavier-t, stb.
Teljesen művi problémákat hozol fel. Az „Ë” betű az egyetlen, ami méltánytalanul hiányzik a latinbetűs ábécéből, de azért ugye ettől még lehet magyarul írni. A többi ékezetes meg vonalkás betűvel csak neked van problémád, mert ezeknek az átirata (latinbetűsből latinbetűsre) jelenleg is megoldott. Még a német ß is, mert még ők is újítottak dupla s-re, csak végül mégsem lett ebből kötelező szabály.
Megint nem tudom miről zagyválsz az állampolgársággal kapcsolatban. Ez egy teljesen demagóg megközelítés. Aki nem magyar a neve, az állampolgárságtól függetlenül sem lesz az, aki meg magyar, az ugyanúgy állampolgárságtól függetlenül magyar. Az átiratoknak ma is megvan a gyakorlata, nem kell újat kitalálni.
Tökmindegy miből indulsz ki, mert a latin ábécé a magyar nyelvtől gyakorlatilag elválaszthatatlan. A magyarnál gyakorlatilag ma nincs is régebbi ma is élő latinbetűs nyelv, ha szabad ilyen pongyolán fogalmazni. (javíts ki ha tévedek)
Szvsz tehát vagy találunk olyan megoldást, hogy mindkettő írásnál azonos gyakorlatot követünk, vagy a rovásírás megmarad amatőr műkedvelők játékának. Mondjuk nekem annyira nem hiányzik. Nem tudom elképzelni, hogy két külön nyelvtant kövessen egy élő nyelv, nem is látom sok értelmét.
Én abból indulok ki, hogy minden nyelvben a mondatokat, szavakat, betűket a kiejtett hangoknak megfelelő valamilyen geometriai ábrákkal jelölik annak érdekében, hogy később újra élővé, hallhatóvá, értelmezhetővé lehessen tenni, függetlenül attól, hogy az kép- szótag-, vagy betűírás.
Tehát az írás legfőbb jellemzője, hogy hangokat, hangsorokat jelöl. Tekintettel arra, hogy a beszélt nyelvet a hangok sora adja, s az írás „csak” ennek képi formája, s e viszonyban a hangoknak kell, hogy legyen elsődlegessége.
Más szóval: Betűírás esetén a beszélt nyelv minden hangja kell, hogy rendelkezzen valamilyen írásjellel. Szótag- vagy képírás esetén több hangot jelöl egyetlen geometriai ábra.
Amennyiben más jelkészlettel kívánjuk rögzíteni ugyanazt az elhangzott szöveget, akkor annak egyértelmű feltétele, hogy a választott jelkészletben minden kiejtett hangnak, hangcsoportnak legyen képi megfelelője, azaz – betűírás esetén – legyen minden kiejtett hangnak megfelelő írásjele, egy szóval legyen minden átírásra kerülő hangot tartalmazó betűkészlete.
Két különböző beszélt nyelv esetén a kiejtett hangok sokszor csak hasonlóak, így a hangok esetében nyilván csak hasonlóságról és nem teljes azonosságról lehet beszélni.
Különböző nyelvekben – még azonos típusú (pl. latin) jelkészletnél is - más-más betűkkel jelölnek ugyan olyan hangokat. Pl. cs, mint Csaba, ci, mint ciao kiejtve csao, ch, mint tuch, kiejtve tacs, tch, mint match, kiejtve mecs, x, mint Xavi, kiejtve Csavi, stb… Röviden: cs=ci=ch= tch=x
Az is előfordul néhányszor, hogy egy betű – a nyelvterülettől függően - többféle hang jelölésére szolgál. Pl. a „c” betű lehet c-ként kiejtve; Cecilia, sz-kénzt kiejtve; Celine Dion vagy k-ként ejtve; Carmen. Röviden: c=sz=k
A francia és angol írásról meg ne is beszéljünk…
Ebből a néhány példából is világosan kitűnik, hogy betű szerinti átírás lehetetlennek tűnik, hisz’ minden egyes betűre kéne egy különálló jelet alkotni, ami többszörösére duzzasztaná az új ABC-t
Tovább nehezítené a helyzetet a különböző jelkiegészítők - vesszők, hullámjelek, félkörök, körök, pontok, stb. és a betűk különböző kombinációi.
Láttam olyan székely-magyar ABC-t, ahol szerepelt egy „Ë” betű is, amit nem igazán értek.
Ez utóbbiban a dz, dzs, q, w, x, betűk is szerepelnek, amiket a fentiek értelmében az „Ë” betű mintájára - elrettentő példaként - pár tucat egyéb jellel is ki kellene egészíteni, csak néhányat említve: ä, ñ, č, š, ß, ž, õ, stb. Lásd a többit: a számítógép beszúrás / szimbólumok alatt.
Semmiképp nem értek egyet egyazon hang(sor)ok pl. ksz, kú, dzs, w, x, stb. betű szerinti átírásával, mert sokkal több zavart okoz, mint amennyi a hozadéka. (Hozadéka tulajdonképpen =0.)
Példa: Hogyan írjuk az Ewing nevet? Vagy a Fußgänger Jakabot? Esetleg a már citált Naxxar-t és Xavier-t, stb.
A nem latin jelek átírása meg csakis hangalak szerint lehetséges.
Felvetődik a kérdés, miért van szükség idegen nevek átírására? Egyszerűen azért, mert akár egy egyszerű hétköznapi szövegben is előfordul(hat)nak idegen személy- és helységnevek, ráadásul egyre több azoknak az újdonsült magyar állampolgároknak a száma, akik a legkülönbözőbb nyelvterületről érkeztek/nek hazánkba, s nekik is alanyi joguk az itt használatos ABC-vel leírni a saját nevüket.
Az a véleményem, hogy a rovás ABC-vel való írás esetén hasonlóképp kell eljárni, mint minden más jelkészletből-jelkészletbe való átírás alkalmával. Semelyik nyelvterület nem fogja csak azért kiegészíteni jelkészletét, hogy idegen betűket, jeleket egy az egyben átvegyen. Még akkor sem teszi, ha történetesen nincs olyan hang a saját nyelvében. Ugyan azt a gyakorlatot kell követni, mint pl. a latin-ciril-arab kölcsönös átírások alkalmával szokásos.
A rovás ABC minden olyan jellel rendelkezik, amelyekkel az előforduló beszédhangokat (különös tekintettel Közép-Európára) le lehet jegyezni.
Jól példázza az átírás mikéntjét – bár latinból latinba, mégis más-más ABC között – a meghonosodott szavak magyaros írása: büfé-buffet, dizájn-design, vincseszter-winchester, velnesz-wellnes, nejlon-nylon, parti-party, zsűri-jury
Van ahol egyetlen betű sem azonos: dzsúsz-juice...
Még véletlenül sem írjuk „w”-vel a „v”-t, vagy „ch”-val a „cs”-t „y”-nal az „i”-t
Én méltányolom az igényed, de per pillanat nem foglalok állást sem ellene, sem mellette, mert én is csak egy véleményt alkottam, és próbáltam megértetni bízva abban, hogy ez a beszélgetésünk a döntéshozók munkáját fogja segíteni.
Na persze. Valaki majd döntsön, azt se tudom kinek kéne és miért pont neki, de ha majd dönt, fülem-farkam behúzom. A biztonság kedvéért már most is tüntetően csak szerény véleményt merek mondani, nem felejtem el leszögezni, hogy csak segítő szándékú szerény vélemény, nehogy már később baj legyen belőle.
Én méltányolom az igényed, de per pillanat nem foglalok állást sem ellene, sem mellette, mert én is csak egy véleményt alkottam, és próbáltam megértetni bízva abban, hogy ez a beszélgetésünk a döntéshozók munkáját fogja segíteni.
„Szerintem ha a latinbetűs magyar írás és a rovásírás nem lehet egy az egyben átírható egymásba, akkor nincs a rovásnak jövője.”
„Szerintem a jó átírás feltétele, hogy a „másik” jelkészlet rendelkezzen mindazokkal az alaki megfelelőkkel, amelyek az összes beszédhang rögzítésére alkalmasak.”
Azt hiszem a véleménykülönbségünk ebben a két mondatban volt összegezhető.
Te az írás, én meg a hangzás felől közelítettünk a kérdés megoldásához…
Én csak azt szeretném, ha rovással egyenértékűen lehetne írni magyarul a latinbetűshöz képest. Egészen egyenértékűen.
Mi lesz, ha a vietnami kisfiúnak igénye lesz rovással leírni a nevét? Ez nem kívánságműsor, azt majd hadd határozza meg a nyelv természetes fejlődése. Meg ugye miért is akarna ilyesmit, te se akarnál Kínában kínai jelet a nevedre, mert magyar lennél ott is. A szláv kettőshangzók esetében, idegen nevek esetében, a kínai jelek esetében stb. ugyanazt lehessen alkalmazni, mint a latinbetűs magyarban. Semmivel többet vagy mást nem kell kitalálni, semmilyen új szabályokat alkotni ezekre a nyelvidegen dolgokra, csak alkalmazni azt ami a jelenlegi gyakorlat. Ehhez elenngedhetetlen az X, Y, W rovásjel. Ennyi.
Nem kellenek idegen nevekkel sakkozások, de amelyek benne vannak a magyar naptárban, azt nehogy már ne lehessen rovással leírni. Elhiszem, hogy ezer éve nem volt Xavér, Félix, stb. de ma van.
Szerintem ha a latinbetűs magyar írás és a rovásírás nem lehet egy az egyben átírható egymásba, akkor nincs a rovásnak jövője. Ezért nem nagy ár három jellel gazdagítani az ősi hagyatékot. Főleg, hogy a latinbetűs is eléggé ősi a magyar nyelv viszonyában.
Egyébként egy elgondolkodtató kérdés: miért van latin X betű, ha a latinban sincs külön hangértéke? Hiszen a latin ábécé tartalmaz K és S betűket, ők is írhatták volna iksz-nek.
Egyetértek Koricsánszky Atillával, de egy kicsit tovább gondoltam a felmerülő lehetőségeket, szükségleteket.
Egyáltalán nem biztos, hogy az X/KSZ átírás helyénvaló, ha például Xavier Hernández
nevét kellene átírni. Ugyanis őt Csavi-ként kellene írni, hogy legalább hangzás-azonos legyen a név kétféle leírása. A Kszavi átíratot meglehetősen furcsának találom.
Hasonló az eset a Y betűnél is. Hogyan írjuk a Yukon folyó nevét? Jukon, vagy Iukon?
Vagy a V/W átiratnál, amikor F-nek kell ejteni, pl. Sebastian Vettel?
Az a véleményem, nemcsak mai magyar neveket kell tudni átírni, hanem olyan szabály szükséges, mely egységes átírási módot ajánl minden később honosított személy nevének átírására is, esetleg alkalmas egy adott szövegben előforduló idegen nevek megjelenítésére is. (Miután kínai , arab, orosz földrajzi neveket is simán átírnak egymás- és latin ABC jelkészlete szerint, ez nem lehet akadály a rováskészlet esetében sem.)
Továbbra is azt gondolom, hogy abból érdemes kiindulni, hogy az írás (a betű) hangok rögzítésére szolgál, s nem fordítva. Ugyanakkor elfogadom, hogy igyekezni kell minél több információt minél pontosabban közölni az írás által, de nem szabad görcsösen ragaszkodni ehhez a gondolathoz, ha egyébként semmi nem indokolja.
Nem hinném, hogy bárkit is zavarna, hogy a kiváló labdarúgó latin jelkészlet szerint Xavier, míg rovásírással Csavi-ként szerepelne egy adott szövegekben.
A Sárga folyónak is van jónéhány átirata – még a latin készlettel is(!) - mégsem keveri össze senki, mert a hangzása hasonló, - s mint annyiszor - a szövegkörnyezet is segít: Hoang-ho, Huang-ho Hwang-ho, Huang-He, Huáng-Hé, tradicionalis kínai: 黃, egyszerűsített kínai: 黄 (az arabot, oroszt, stb. mindenki gondolja ide.)
"mi köze az állampolgárságnak a nemzetiséghez, illetve a magyar nyelvhez???
nincs talán a hivatalos magyar naptárban elég X betűs név? minek ide megint a kínaiakat belekeverni?"
Nem keverem, jönnek maguktól…. De lehet bármilyen nemzetiségű, aki magyar állampolgárságot kér pl. Fekete Pákó…. Most már ő is magyar, s az ő nevét is le kellene tudni írni rovásírással, mert őt is megilleti ez a jog. (Persze az eredeti nevét értem ez alatt.)
„Ez mindaddig érvényes, amíg a székely írás nem rendelkezik a mai latinbetűs magyar írás összes betűjével.”
Szerintem minden kiejtett (magyar) hangnak egyaránt van latin(magyar)- és rovás-készlet szerinti megfelelője, így semmi gond nem lehet az átírással.
„Valamikor fordított volt a felállás, a latinbetű volt kevesebb. De ma kidobni ezer éve használt betűket már aligha lehet.”
Teljesen megértem az aggályodat, de az átírás nem azt jelenti, hogy meg kell tartani egy valamilyen hangnak a korábbi betűalakját, hanem azt, hogy visszaadjuk a minél pontosabb kiejtését.
Azzal is számolni kell, hogy a világ bármely tájáról érkezhetnek (érkeznek is) számunkra idegen írásmóddal, hangzással nevezettek, akik idővel állampolgárságot nyernek.
mi köze az állampolgárságnak a nemzetiséghez, illetve a magyar nyelvhez???
nincs talán a hivatalos magyar naptárban elég X betűs név? minek ide megint a kínaiakat belekeverni?
Szerintem székely betűs írással írni már nem ugyanaz, mint magyarul írni. Ez mindaddid érvényes, amíg a székely írás nem rendelkezik a mai latinbetűs magyar írás összes betűjével.
Valamikor fordított volt a felállás, a latinbetű volt kevesebb. De ma kidobni ezer éve használt betűket már aligha lehet. Szerintem
Erről beszélek. Ezek szerint nekünk is át kéne venni ezeket a betűket, illetve átírásnál valami módon figyelembe kellene venni? Nem egyszerűbb a kiejtés alapján megválasztani az átírás mikéntjét?
Már miért kellene bármit is átvenni??? Mit nem lehet azon megérteni, hogy ugyanazok a hangzók vannak leírva, csak más formában? Azaz, lehetséges a betű szerinti átírás! Betű szerint az nem azt jelenti, hogy például NY az N és Y, mert az a magyar ábécében egy betűnek számít.
Persze vannak szláv művileg kifundált kettőshangzók, de azoknak nincs a magyarban hagyománya, mint például a latin iksz-X-nek.
„…elsősorban nem idegent kell átírni magyarra, hanem a magyart a kell átírni a magyarra.”
Nem célom a kákán is csomót keresni, de az átírás nemcsak magyar neveket érint, csak egy pillantást kell vetni a telefonkönyvre, s ha feltételezzük, hogy különbözői írásokban akár szereplőként, akár hivatkozásként olyan nevek-szavak szerepelnek, melyeket valahogy át kellene ültetni a rovásírás formavilágába.
„Viszont átírható idegen név mondjuk Marx Károly. Ezen már vitatkozhatnánk, de még ennél is mondhatjuk, minek a székely ábécét nyomorgatni, hiszen nem magyar név,”
Igaz, de hamarjában két magyar, akiknek hasonló neveik vannak: Laux József, Varnus Xavér.
Azzal is számolni kell, hogy a világ bármely tájáról érkezhetnek (érkeznek is) számunkra idegen írásmóddal, hangzással nevezettek, akik idővel állampolgárságot nyernek. (A sportban igen gyakori, így előfordulásukra is fokozottan számítani kell.)
„Nem kell minden tízezer kínai, japán, koreai, meg mittudomén milyen jelre újat alkotni, ahogy azt sugalmazod,”
Éppen ez ellen szóltam, jelezvén, hogy a fonetikus átírást tartom logikusnak, mert a kiejtett hangok jó közelítéssel leírhatók rovásbetűkkel (is). Lásd: 9951
„Hogy akarsz egyébként "következetes módszert alkalmazni" és élő írást a rovásból, ha az információhordozó értéke nem alkalmas a magyar nyelv leírásához, illetve kisebb, mint a latinbetűs írásé?”
Ez számomra új információ…Vagy viccnek szántad? Eddig úgy tudtam, hogy a székely-magyar rovásírás kimondottan a magyar nyelv leírását szolgálta...
„Azután ha a divatja pár év múlva leáldozik, újra feledésbe megy. Talán végleg.”
Így már értem….
Ui:
E kérdést nem eldönteni kívánom, legyen az a szakemberek dolga, hanem a figyelmet szeretném felhívni különböző esetek lehetséges előfordulására, melyekkel számolni kell semmi több.
„A különbség leginkább abban van, hogy például a csehek, spanyolok, meg a németek másképp nyomorították hozzá az ő nyelvükhöz a latin ábécét, mert ezekhez a nyelvekhez szintén nem elegendő az eredeti latin jelkészlet.”
Erről beszélek. Ezek szerint nekünk is át kéne venni ezeket a betűket, illetve átírásnál valami módon figyelembe kellene venni? Nem egyszerűbb a kiejtés alapján megválasztani az átírás mikéntjét?
„A magyar épp abban a szerencsés helyzetben van, hogy ha nem akarunk szőrszálat hasogatni, akkor gyakorlatilag minden idegen hangzóra van hivatalos betű szerinti átirat.”
Ezért nem szerencsés ragaszkodni a „betű szerinti” átíráshoz. (Lásd: 9951.)
Egyébként meg hülyeség folyton a kínaiakkal meg az arabokkal példálózni, mert elsősorban nem idegent kell átírni magyarra, hanem a magyart a kell átírni a magyarra.
Azt ugye, mivel el lehet felejteni, hogy Mao-Ce-Tung neve betű szerint átírható kínaiból rovásra, nem érdemes ezzel vagdalkozni.
Viszont átírható idegen név mondjuk Marx Károly. Ezen már vitatkozhatnánk, de még ennél is mondhatjuk, minek a székely ábécét nyomorgatni, hiszen nem magyar név, mélynemzeti megfontolásból átírjuk fonetikusan Marksz-nak, mégha inkozisztens is a latinbetűs magyarral. Na de mit kezdünk mondjuk Lajkó Félix nevével?
Tényleg nem megy át az agyakba, hogy az X, Y, W jelek is (annak ellenére, hogy állítólag hangértékük sincs, mostohagyerekek, stb.) szintén több mint ezer éve a magyar nyelv részei? Kell ennél régebbi hagyomány? Mi több, régebb óta alkalmazzuk a magyar nyelvű írásban, mint ahogy egyáltalán léteznek azok a nyelvek, amelyekből ez átvételként visszaköszön. Mit gondolsz, mióta van francia, angol, meg német nyelv? Nekik még a nyelvük sem létezett, amikor a magyar már írta ezeket a latin jeleket. Miért lenne idegenebb például az X a magyartól, mint mondjuk a franciától? Ha nekik jó, nekünk miért nem? Sokkal régebbi hagyományai vannak, mint egyéb nyelvekben. Na igen, a magyar, mivel már akkor is kiforrott nyelv volt, nem építette be magába szervesen a latin módit úgy, mint az épp akkor keletkező nyelvek, de ezen kívül miért idegenebb?
Miért baj az, ha a rovást is kiegészítjük azzal a jellel, ami már több, mint egy évezrede a magyar nyelv része? Nem kell minden tízezer kínai, japán, koreai, meg mittudomén milyen jelre újat alkotni, ahogy azt sugalmazod, csupán azokra, amelyek már egyébként is benne vannak a magyar ábécében.
Hogy akarsz egyébként "következetes módszert alkalmazni" és élő írást a rovásból, ha az információhordozó értéke nem alkalmas a magyar nyelv leírásához, illetve kisebb, mint a latinbetűs írásé? Rója mindenki ahogy hallja, és olvassa meg ejtse, ahogy gondolja és érteni véli?
Nem igaz, hogy az írás csupán a beszélt nyelv impresszionista leképzése. Az írás, főleg manapság már elsősorban információhordozó, azaz alapkövelmény, hogy olvasva is visszaadja amit lejegyeztek benne. Nincs helye verselemzésnek, meg belemagyarázásnak, mit mondjuk az egyszeri bácsika, aki saját használatra belefaragta a botba, hogy FRG. Ő tudta mit jelent, ha ránézett, de a szomszéd bácsi olvashatta úgy is, hogy farag, úgy is, hogy forog, de meg is sértődhetett, mert azt hitte az van oda írva: féreg
Ugyanúgy, ahogy a magánhangzók szükségesek az egyértelmű olvasathoz, szükséges ma már az X is, szerintem. Vagy megmarad a rovásírás impresszionista maszatolás szinten hagyományőrzésnek, és sosem lesz belőle élő írás. Azután ha a divatja pár év múlva leáldozik, újra feledésbe megy. Talán végleg.
Ne már, miféle megkülönböztető írásjelekről beszélsz? Ezeknek a betűknek mind van magyar megfelelője. A különbség leginkább abban van, hogy például a csehek, spanyolok, meg a németek másképp nyomorították hozzá az ő nyelvükhöz a latin ábécét, mert ezekhez a nyelvekhez szintén nem elegendő az eredeti latin jelkészlet. Ki vonalkákat, ki hullámocskát, ki egy másik latin betűt nyomorított hozzá, így alkotva egy saját hangzót. Sőt, mint látod, a német dupla S kedvéért még új jelet is alkotott, basszus.
A magyar épp abban a szerencsés helyzetben van, hogy ha nem akarunk szőrszálat hasogatni, akkor gyakorlatilag minden idegen hangzóra van hivatalos betű szerinti átirat. (kivéve talán a cseh/osztrák raccsoló r-t, a kemény h-t, a pestimagyarból kiirtott tájnyelvi zárt e-t, és különböző természeti törzsek csettintő, hörgő hangzóit.)
