AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Ha jól emlékszem, akkor neres pályázati pénzekből eddig sem volt hiány a Hammernél (sem). Nekem egy kicsit, akkor is lett elegem a blogolásból (jó, nem pont emiatt, de mondjuk úgy 33%-ban) mikor megjelent az NKA, hogy akkor az "igényes" zenei blogok, akik kirakják az NKA- logót, és lehozzák a közleményeiket, azok kaphatnak néhány százezret pályázati pénzek képében. A legrosszabb az volt, hogy néhány percig komolyan elgondolkodtam rajta, hogy lenne helye a pénznek, csak kirakok néhány bannert, meg időnként bemásolom a dalversenyes pr szarjaikat, és akkor mi van? Végül is az egész országot így vásárolták fel.
És óvatosan, de azzal egyetértek, hogy a nyomtatott újság, mint információ átadó felület felett egyszerűen eljárt az idő. Ilyen tematikában manapság már a havi megjelenés is necces, a negyedéves teljesen értelmetlen. A jelenlegi küszködésnél több értelme lenne fizetős online-ra vinni az egészet.
NER faszat kéne szopni, és pályázni. több nemzeti rock. akos. most jön ki egy "make orwell fiction again" szlogennel reklámozott albuma. tökéletes mentális demagogia.
amúgy meg semmi értelme a világon egy nyomtatott újságnak, evtizedekkel vannak lemaradva szerencsétlenek.
Kétségtelen, hogy jó napot szereztél a fazonnak. Nem ismerem a vaterás liciteket, de ebayen a 47 egészen kiugró szám, főleg annak ismeretében, hogy tudvalevő, a legtöbb komoly licit igazából a lejárat előtt 10-20 perccel indul el.
Most már engem is érdekel a vége, jó eséllyel, a Syrius, Waters, Pokolgép hármas el fog menni annyiért, mint amit az egész pakkért kaptál. Ezt nem rosszmájúságból írom, csak tényként. Én nem licitáltam semmire.
Ez ráadásul nem is az eredeti, hanem a kétezres újrakiadás, ez még nekem is van. Az eredeti, '91-es, karcmentes kiadást 99 ezerért is hirdetik a vaterán, de hát nyilván ez már a vicc kategóriája, hiszen ha valakinek nagyon kell, akkor ennyi pénzért a CD mellett már az LP-t is meg tudja venni a Discogson :DDD Egyébként az Adj új erőt egy kurva jó lemez.
CD-nél ezt a karcmentes dolgot sosem értettem, hát nem tökmindegy, ugyanúgy szól mindig. Van egy olyan CD-m, amit balfaszságból véletlenül berepesztettem, a közepétől indulva megrepedt a műanyag, és bizonyos kompromisszumok mellett még az is lejátszható. A legidősebb CD-m egy '85-ös Live After Death, tiszta karc és ugyanúgy szól, mint 25 éve.
A vaddisznósült még hagyján, mikor legutóbb kezemben volt kb. két éve az aktuális Hammer, akkor egy szaki éppen azt ecsetelte, hogy kell házilag májkrémet készíteni. Az országgal kapcsolatos utolsó illuzióim akkor szálltak tova, mikor megtudtam, hogy vannak emberek, akik házilag párizsit csinálnak: megveszik a húst, ledarálják, megfőzik, pépesítik, majd a végeredményt beletöltik egy kettévágott üditős palackba, hogy a tartalomhoz meglegyen a forma is.
Ma is tanultam valami egykori belterjes brit hóbortot, a baggy-t, a ‘80-as, ‘90-es évek fordulóján Manchesterben divatos zenei irányzatot, aminek a mai AOTD is része volt. Legprominensebb képviselője meg a The Stone Roses.volt, na azoknak az első lemeze ennél sokkal színvonalasabb produktum volt, ez engem inkább arra a Happy Mondays-re emlékeztet erősen, akik a ‘90-es évek elejének MTV-jében sokszor (túl sokszor) bukkantak fel. Brit indie jópofáskodás, idiotikus billentyűnyomkodásokkal, olykor szignifikáns irritáló éllel. És ahogy általában az életnek nincs értelme, úgy ennek az Életnek sincs. De ha jókedvemben talál, elnéző tudok lenni az ilyesmivel. 6,5/10
A Ghosteen nem volt rossz lemez, de szerencsére nem éreztem magam olyan szarul, hogy kedvem legyen hallgatni. Kérdés volt, hogy Nick Cave fog-e még tudni olyan albumot csinálni, ami akut és súlyos gyászkrízis helyzettől függetlenül is élvezhető. A válasz: igen. Nick Cave mindig nagyon érzelmes volt, de nem volt mindig drámai és komor, volt egy réteg komédia és színház kikacsintásokkal benne, és ezek most megint nagyobb mértékben vannak jelen, annak ellenére, hogy az egészet még mindig átszövi a személyes tragédia árnyéka. Ennek így is kell lennie. De lehet mindez belemagyarázás, és szimplán annyiról van szó, hogy újra változatosabb és rockosabb a hangszerelés, a többi meg belemagyarázás.
Melt Banana - 3+5
Szegény Lénárd Laci anno epésen próbálta cikizni ezt a japán bandát, pedig igazából sokkal több nyitottság nem kell hozzá, mint az Enforcerhez vagy egy rakás '80-as évek metalhoz, itt is, ott is Miki egér énekel, illetve bocsánat, itt Minnie egér, a zene pedig nem tradicionális metal, hanem noise rock, de annyira markáns és erőteljes riffjei vannak ennek a bandának, hogy a gitárzenékhez fogékony embernek eléggé nyilvánvaló kellene hogy legyen a Melt Banana klasszisa. Most már ők is 50 felett vannak persze, de nyugodtan kijelenthető, hogy semmit nem romlott a színvonal, a hosszú kihagyás után a banda legjobb pillanataival versenyezni képes kiadvány született.
Krallice - Inorganic Rites
Ez már bőven nem EFB, hónapok óta hallgatom ezt a lemezt, és szerintem ez az eddigi legizgalmasabb kiadványa a Krallice-nak. A banda 2007 környéki felbukkanásakor erőteljesen kérdéses volt számomra, hogy Marston és Barr mennyire őszintén érdeklődik a black metal iránt, mennyire érti valójában a műfaj lényegét, és mennyire próbálják a saját kényszeres progresszív / experimentális megoldásaikat ráerőltetni a műfajra, viszont így 18 év után már igazából mindegy: még mindig csinálják, tehát tényleg akarnak valamit mondani. És bár fenntartásaim most is vannak, ennyire sok erőteljes pillanatot egyik eddigi kiadványuk sem tudott felmutatni. Ha csak bele akar valaki hallgatni, hogy mi ez, akkor a Death by Misadventure-t vagy Fatestorm Sanctuaryt hallgassa meg.
szerintem is black metal alapvetés ez a lemez, noha nem a legelső és nem is a legsúlyosabb (» Ceremony of Opposites), sem a legkísérletezőbb (» 666 Intl) album ez a stílusban.
számomra ez volt az első Emperor anyag, amit hallottam; a Burzumot, Enslavedet, valamint a Samaelt ismertem már eléggé (mind a Ceremony, mind a Passage megvett azonnal és azóta is).
sőt ha jól emlékszem - DaemonLaz a tudója - a Wolf’s Lair Abyss kislemezt is pár hónappal előtte hallgattuk (vö: a kezdő gitáratémája mindkét anyagnak ugyanaz, viszont a hangzás és zenei kontextus erősen más).
ennek ellenére teljesen lehidaltam az itt hallható gitár hangzástól (semmi mély, középmagas, magas, jókora presence).
a szintik hosszan beúszó (óriási attack) nagyon lassan lecsengő (sustain / decay) hangszínei egy az egyben hasonlítottak az ekkori ambient / triphop kedvenc anyagaimnál hallottakra, viszont teljesen más zenei szerepet játszottak ebben az első hallásra áthallhatatlan káoszban (= ensorcelled by khaos).
mint bass player, rohadtul sajnálom, hogy ezen az anyagon Alver basszus témái egyáltalán nem érvényesülnek, viszont Trym iszonyú durva, máig érvényes dobsulit tart szűk negyedórában. szuperlatívusz is kevés, ami itt ütésre kerül és amiíyen tempóban megszólal.
ugyan 4x felett gyűlölöm a dalszövegeket és megosztásra szánt “elmés” gondolatokat; ám ezen a lemezen roppant fontos minden sor, minden gondolat, minden szó. teljesen borzongok az intróban, ahogy a fekete éjszellemhez (aka Lucifer) csatlakozik Ihsahn nyomán a hallgató és végig járja a megértés és felfogás stációit, mire végül néma vándorként teljesíti be sorsát. könnyen azonosulunk ezzel a szerepkörrel.
nehéz osztályozni ezt a műalkotást és korlenyomatot, amelyet utólag számtalanszor és sikertelenül igyekeznek utánozni.
minden elismerésem, hogy ezt a norvég ifjak is azonnal felismerték és meg sem kísérelték újra alkotni.
Én egy kisebb átstrukturálást is meggondolnék. Bizonyos rovatokat elhagyni, újakat kitalálni, akár még további régi kedvenceket visszahozni, hogy legyen egy kis old school, retró jelleg is beletéve, a törzsolvasók kedvéért. Én nagyon szeretem a lemezkritikákat olvasgatni, de nem tudom, manapság van-e még ennek értelme, főleg ekkora mennyiségben. Akik most írogatják a közhelyeket, azoknak az embereknek egyszerűen nem annyira érdekes a véleményük, sem a stílusuk, sajnos. Vagy legalább másképp kellene ezeket megírni, mert mire megjelenik nyomtatva, kb. mindenki hallotta már az adott albumot, felesleges arról értekezni, milyen jól pörget a dobos a harmadik dalban.
Ha már negyedéves, lehetne 200 oldal, ami már nem is lap, inkább kiadvány, magazin, és igen, elkérni érte akár 2-3 ezer forintot. Teletenni érdekes interjúkkal, nem (csak) arról, hogy hogyan készült az új lemez, hanem egy kicsit jobban a mélyére nézni az interjúalanyoknak. Persze, legyen benne a Metallica meg a Maiden, azok adják el, de sok-sok kisebb, obkúrus előadó is, 200 oldalba bele kell férnie. A vaddisznósültet meg a vargamihályokat hagyjuk már, rock és metál kell minden mennyiségben. Ettől függetlenül "civileket" fel lehetne kutatni, csak nem a politika és az érdekszféra mentén, hanem olyanokat, akik tényleg érdekeseket tudnának mondani a metálról, vagy jókat sztoriznának.
Talán egy vaskosabb áremelkedés sem ártana. A nyomda meg a papír is nagyon megdrágult a covid óta. Az azért mégiscsak furcsa, hogy minden egyre drágább, csak a Hammer tart még ki az 1500 forint mellett (ha még annyi). Javítsatok ki, ha tévednék, de jelenleg egy doboz cigi többe kerül, mint egy 100 valahány oldalas, papírminőség tekintetében igencsak prémium kiadvány. Értem én hogy kockázat, hogy majd akkor nem veszik a népek, de könyörgöm, ez másképp nem fog menni. Az egész internetes tartalomgyártás arról szól évek óta, hogy paywall meg patreon, meg izé, a negyedévente megjelenő 100 + oldalas újság még 1500? Mit lehet manapság kapni 1500 forintért?
Mondjuk valami egységes kinézet nem ártott volna, ha már sorozat. Főleg, hogy a Helikonnál szépen megszokták ezt csinálni, lásd még Helikon zsebkönyvek
Ez is a kemény srácok zenéje, csak ezek másfajta kemény srácok. Amikor először és utoljára hangpróbáztam, pont az AF is szerepelt, ha jól rémlik, 10/8-at adtam rá. Hammer-hatás volt, mert ugye ott a viszonylag szar lemezek kaptak 8-at. Amúgy az a lemez emlékeim szerint nem is volt annyira szar. Ez sem az, tipikus amerikai hc/punk, semmi kilengés, se fel, se le. Humánusak, hogy 15 percben lerendezik a pofozkodást, 30 percben már biztos jobban fájna. Azért fellélegeztem, hogy vége, jöhet az eredetileg tervezett Hauntologist. 10/6
Ez alatt a roppant tartalmas 15 perc alatt, amíg a lemez tartott, legalább 15x eszembe jutott, hogy inkább előkeresem megint az Emperort. De legalább a cím igaz: a lemez nagy fájdalmak közepette szedi az áldozatait. 2/10.
Jaja, fasza volt nagyon. Pláne, hogy a legvégén a Deatchrush blokkot sikerült feldobni Messiah és Manheim ideimportálásával, előbbi full civil kiállása ellenére is faszán hozta a károgást, utóbbi viszont ősember módjára verte el Hellhammer dobjait :)
Amúgy papíron elsőre furcsának tűnt ez a párosítás a VHK-val, viszont kifejezetten jól működött szerintem. Leszámítva persze a festett arcú pandamaciknál, de hát aki 2024-ben corpsepaintingben megy végig a városon tömegközlekedéssel 36 fokban, arra igazán nem tudok mit mondani...
