Addig van két hétvégém a szívóoldalra meg a vezérlésre, amiből egy hosszú.
Tegnap kiszedtem a bowdenes Lybra kulisszát is, kopásmentes.
Aztán nézegettem azt a fenéklemezt, amin a kulissza meg a kézifékkar van, szerintem tök ugyanaz, az a pár kipufogótartó a különbség, ami rá van hegeszve. Az azért jó, mert hibátlan az is. Meg a Lybra kormánymű is gyanús nekem, hogy jó lehet. Ha már a Mareából ki kell venni vagy legalábbis eloldani a helyéről a csodálatos rudazatos váltóműködtetés csuklója miatt. Mekkora egy szar, ha melléteszem a kétbowdenes mechanika mellé.
Szóval én már korábban a tél folyamán kicseréltettem az ülésfűtés párnákat a szedán vezetőülésében, csak még a bekábelezése váratott magára, ami során a gyári köteget összehozom a beépítés kábeleivel. Azzal is kész lettem végre és akkor már akksit vissza, úgy kb. december közepe óta beindítottam, akkor már ki is álltam, ki is próbáltam.
Kb. ég és föld közötti különbség van a segg és derékmelegítős meg a zacsifagyasztós vezetési élmény között...
Mára is lett valami, összeállt a viszonylag jó külső hőmérséklet meg hogy nem mentem sehová, szóval a tök hideg motor ahhoz, hogy a tempomatos ECU-t ismét megpróbáljam. Ezek írás után meg új korukban is egy fojtószelep öntanulással kezdenek, na és az miután kézhez kaptam, két alkalommal se jött össze. Ma nagy nehezen igen, szóval így több mint négy évután van már működő tempomatom a kombiban. Hát nem valami kifinomult, apró gyorsításokból és lassításokból áll ki a sebességtartás...remélem ahogy adoptálódik, úgy lesz jobb még.
De azért lassan csak beindul... Pincében végre kész a víz és a csatorna, rendet lehet rakni, aztán átvinni a motort ami még a cimborámnál lakik (ott szét is kapom, mert így hogy minden sallanggal egyben van, hárman kellenénk a mozgatáshoz).
Illetve még a ropogómmal is kell némi időt töltenem, mindennapi rohangálós, fontos hogy menjen. Első teleszkop szimmering meg valahol falsot szív...
Löncire magam is úgy tekintek, bár személyesen nem találkoztunk. De egy-két évtizede tudta már azokat nyilván, amiket én csak mostanában tanultam. De mi van vele mostanában, nem tudod? Mintha elmúlt volna a tevékeny érdeklődése ezen a területen.
Én meg tovább gondoltam az elméletet, eddig arra készültem, hogy a Lybra 2.0 ECU-ja fogja hajtani a 2.4 motort, a tempomat miatt, mert az tudja. Itt is van már a polcon, a nullázott, immo szűz vezérlő. Aztán csak motoszkált, hogy mégis jó lenne egy eleve 2.4-es vezérlőt alkalmazni, mert a vezérműtengely is nagyobb és ha kiadja, akkor az injektorokat is nagyobbra cserélném. De még csak pár napja gyúlt a fény a fejemben, hogy ott van a Kappa, ami létezett Euro2-esként ezzel a motorral és megvolt ugyanaz a fl. rajta is ugyanakkor, mint a Mareán. És főleg, tudja a tempomatot. Na olyan Kappát még sehol nem láttam, az is biztos. De mit ad Isten, épp hirdettek egy abból való ECU-t az allegro-n Lengyelországban. Mondom, megkérdezem az eladót, hogy postáz-e külföldre, de nem. Így ismét meg kellett kérnem a lengyel sporttársat, hogy hadd szállíttassam már hozzá, nulláza már le ezt is, aztán próbálja bele az övébe, hogy elfogadja-e a Marelli immo-t a Bosch helyett. Megteszi szívesen. :)
Pedig már kész voltam beruházni és megismerkedni az MPPS kütyüvel, amivel le-fel töltögethetők a szoftverek az ECU-ra, aztán küldözgethetnénk egymásnak a moddokat emailben. Bár ilyen mélységekben már nem vagyok érdekelt, de ha muszáj lenne...
Nahát, azt nem gondoltam, hogy már megetettek vele két kuplungot gyakorlatilag, mielőtt hozzád került. Tudom hogy volt köztes tulaj, láttam az üléseit is külön hirdetve, mondjuk azt sem értem, hogy miért...
Na mindegy, az a lényeg, hogy ha jó akkor kurva jó. Akkor legyen jó! :D
Gondol6od, én mennyit vártam.... Amikor hozzám került, kb. 1 hónapig volt ' üzemképes '..... ez alatt belement kb. 10 e km....😎😁👍..... első nap 3x tankoltam ( omv 100as-t, 20ft per alkalom ) a következő napon, amely az első teljes nap vót ( nulla huszonnégyben nálam volt a Qlcs😉).... 5x vagy 6x..... kb.eufória volt, a sok nyomi dizel szutyok után... elötte, azt hiszem , 20 szelepes olajkályhám volt.....mindegy1, lényegtelen.
Viszont , egy fontos dolog, legalább is szerintem az: az alkotó és köztem, volt egy köztes állomás. Az úriember szerelőjének , irántam tanúsított viselkedése alapján..... és igy egy csalódott sohaj ikonnak kellene következnie.
Gyengébbek kedvéért, akarom mondani, az 1x-űbb lelkek számára, Lönci munkáját semmiféle kritika vagy negativum nem érheti részemről. Csak szuperlativuszokban tudok róla nyilatkozni.
De én nem Tőle jutottam a kocsihoz.
Egész röviden, a F.Bravo.hu-n , egy dolog , hogy mi van leirva.
A barátom , aki csinálni fogja, a valóságra kíváncsi. Kizá4ólag a száraz tények.
Ott van a fiatbravo.hu-n minden információ. A kuplung nagyon-nagyon átalakított darab, nyomó működtetésű, idegen típusból való szerkezettel, de még a tárcsa és a lendkerék is át van alakítva hozzá.
Valamelyik turbós olasz húzókuplungját lendkerékkel együtt esetleg lehet alkalmazni helyette.
Hasonló értékek TSeréjében gondolkozva, kb. májusra, elkészül 1 db önjáró Bravo....
Sajnos (vagy szerencsére???) ez nem csak rajtam múlik. Sanszos, hogy ezen a 7en ki lesz cibálva a vadregényes külbirtokról az OFFos Fiat156-om....ezután már hozzá lehet férni, az ON Bravohoz.
Nem lesz fejlesztés (lehetőségek hiányában ez per.pill. elmarad).
Ha minden terv szerint alakul (remélem, olvasod, Peti😎), akkor 7VG-n felugrik a TSáposra , és kiderül hogy milyen kupplung van benne valójàban.....Kappa 16VT, vagy Thema, vagy Thesis ...
Következő 7VG-n össze....
Utána trélerre fel----> goto kipufogós bácsi
IF the auspuff anlage is ready, then goto kulinpapa (vems nincs a hejzet magaslatán)....ha ez is megvan, akkor indul6 a banzáj...
😉
Írnék még, de úgy tűnik, felébredt a targoncás.... akarom mondani , építem tovább az államszocializmust / orbanisztánt / kleptokráciát.... Ízlés szerint lehet választani = nem kívánt törlendő.
Látod, már nem te vagy az első, aki egy Mareába ülve, reálisan értékelve ilyen pozitívan nyilatkozik.
Nekem ez megerősítés, hogy nem vagyok hülye, amikor még mindig csak ebben gondolkodom. :D
Nepper ügyfelünk, mikor műszakiztatta az enyémet ősszel, visszajött és dícsérte, milyen "ügyes kis kocsi".
Hát ha majd átépítés után valahol a környéken jársz, szívesen odaadom ezt is egy próbára. :)
Másik téma, már több mint 4 éve vettem az a Stilo Abarth-ot, aminek a motorját jelen pillanatban is hajtom már kb. 53000 km óta. Csak érdekességként, akkor a 450 CHF-re hirdetett autót lealkudtuk 300 EUR-ra. Euro4-es ez a motor a Stilo-ban, a lömlő alatti katalizátoron kívül még az autó hasa alatt is van egy. Akkor elraktam a két katalizátort, mai napig megvan. Csak az elülső magában ér most 320 eurót...mindamellett, hogy mennyire hasznos volt nekem az az autó, meg még jópár más embernek is.
Bele sem merek gondolni, milyen lehetett , egy ilyen Fiat, újkorában, ha , most 20+ évesen is 'élmény'autó.
Pár apróbb, idegesítő vacaktól eltekintve, jó koncepció és harmonikus az egész, a részegységek összeállnak és kiadnak egy jó értelemben vett , nagybetűs autót.
Mai napig vállalható lenne, nullkilométeresen, szalonból. Persze, biztos nem 4-5 M ft lenne az ára....
Nem a mai műanyag tucat közlekedőedény és multimédiás guruló kanapé, hanem kulturált jármű.
Ja, hát akkor mentél egy fl. előtti 20V-vel? Ha ez az óra az eredetije, akkor benzines és öthengeres, mert vélhetően 240-ig skálázott. Abban pontosan olyan váltó van, mint amit lentebb taglaltam. C510
Szóval tudnom kell, hogy milyen váltó van a mi alatt? :D A PJ Edition alatt? Egy C530-as, dízel hatos váltó valamelyik Alfa JTD 16V-ből szerintem. És a diffiház meg a diffiagy cserélve a sebességjeladó meghajtás miatt, mert az abban nem volt. De főleg a visco miatt is kellett a Coupé turbó diffiagy, így arra átt lett csavarozva az Alfa eredeti fogaskoszorúja.