Kissé elbizonytalanodtam. A Révai kétkötetes Lexikon is átutal Galambocról Golubacra és azt Jugoszláviába teszi. Be van indítva a töprengés, hogy összetévesztettem-e?
Galambóc egy nagy történet. Ha volna itt egy olyan műegyetemista, aki akkor ott volt, tudna mesélni rémtörténeteket. Szerencsére én nem ott voltam katona.
Értem. Valószínűleg az tévesztett meg, hogy a Galambóc helynevet automatikusan a szerbiai Golubaccal azonosítottam (ami 1428 óta csak percekre került magyar fennhatóság alá). Nem is tudtam, hogy létezik ilyen nevű hely a jelen határokon belül.
Nálunk tuti csak az általánosban volt "gyakorlati", a gimiben meg technika, de az valami elvont izé volt, a végén mutattak egy számítógépet, messziről. (Commodore 64).
Akik nekem ezt a gyári egy napot mesélték, centire a te korosztályod. És a neten is azt találtam az 5 + 1-ről, hogy "a hatvanas évek közepére csendben elhalt". Szerintem te ezt élted meg, hiánytalanul. :)
Ez egy szép összefoglaló. Kis kiegészítés a nyolcvanas évekhez:
Szakmunkásképzési célú szakközépiskolában a szakmai gyakorlatok az általad leírt felosztásban működtek, azzal a különbséggel, hogy a III. évfolyamon kéthetenként négy műhelyi/üzemi gyakorlati nap volt, általában tömbösítve. Ehhez jött még nyáron négy hét kötelező műhelyi/üzemi gyakorlat.
Főiskolán/egyetemen is volt évi egy hónap kötelező termelési gyakorlat. Ebből az első év után "kétkezi" gyakorlat, ahol szakmai fizikai munkát kellett végezni. A szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkezők kérhettek felmentést ez alól. Az egyetemi négyszer egy hónapból egy hónapot kötelezően külföldön (leginkább az NDK-ban, vagy a Szovjetunióban) kellett eltölteni. Negyedév végén segédmérnöki gyakorlat volt, ott már tervezők mellé beosztva kellett mindenféle piszlicsáré feladatot elvégezni.
A szakközépiskolát végzettek felsőoktatási nehézségeit én (érintettként) kissé másképp éreztem. A túlzott önbizalom természetesen jellemző volt, de az leginkább abból adódott, hogy ebből az iskolatípusból általában az osztály legjobbjai kerültek egyetemre, vagy főiskolára, kik megszokták, hogy komoly erőfeszítések nélkül is könnyen tudnak jó eredményeket elérni. Másrészről, a szakközépiskolai alaptudományi képzés sokkal gyengébb volt, épp ezért az egyetmen sokkal nehezebb volt az alaptudományi tárgyak (matematika, mechanika) tanulása a szakközépiskolából érkezetteknek. A középfokú szakképzés előnyei később jelentkeztek csak.
Budapest-vidék összehasonlítás: az én tapasztalataim homlokegyenest ellenkezőek voltak. Nyelvekből a budapesti iskolákban érettségizettek sokkal jobbak voltak (én a "gyenge" szakközépiskolai orosszal mindig a legjobb nyelvi csoportban voltam, csupa budapesten érettségizettel együtt). A matematikai és alaptudományi törésvonal inkább a gimnázium-szakközépiskola tengelyen húzódott, földrajzi különbségre nem nagyon emlékszem.
Erről van szó. A matektanárom gimiben egyszerűen bejött minden óra elején, felírt egy példát a táblára, és ránk nézett várakozóan, hogy ugye, milyen érdekes? Mindig az volt. Ha lezártunk egy tankönyvi egységet, azt abból vettük észre, hogy témazáró dolgozatot íratott. Tankönyvet négy évig nem láttam, mégis dicsérettel tettem le az érettségit. Igaz, még negyedik év végén is hatszor feleltetett az ötösért, miközben tudta, hogy a bölcsészkari felvételi múlhat azon az egy ponton. Feleltem, mire ő: négyötöd. Ez így ment két hétig. Közben szépen átismételtem a négy évnyi tananyagot. :-) Ezenközben minden hétvégén együtt túráztunk már évek óta...
Hát, ebben nem értünk egyet. De ez így van jól, utálnám az olyan világot, ahol mindenki egyfélét gondol. És - ebben az egyetlen esetben: - szerencsére nincsen gyermekem, akinek ilyesfajta teljesítményhisztérikus iskolában kellene felnőnie. Elég volt nekem, színkitűnőként, mindenféleversenygyőztesként, kitüntetett prózamondóként, csapattitkárként, mégis halálra frusztráltan, mielőtt bekerültem volna egy olyan középiskolába, ahol egy pedagógiai zseni igazgató ösztönösen azt csinálta, ami a gyereknek jó. A mindenkinek a tehetsége, képességei és igényei szerint járó oktatást.
Ó, a papám ennek a szokásnak köszönheti, hogy összesen két hónapot volt katona. Első- és másodév után, aztán mire harmadévesként is elvitték volna, 56-os nemzetőr minőségében már megbízhatatlannak számított.
Az én, régvolt ifjuságomban, az műegyetemista fiuk, nyáron 1 hónapra katonának mentek. Szigoruan titkos helyre, táboripostával meg mindennel. Az akkori nagyszerelmem Galambócon volt. Ezt titkos jelekkel írta meg. Halál komolyan ellenőrizték a leveleket. Mindez a dicső 50-es években.
De nem azon néven szaladt. Nálunk a Stoczekben elektromosság volt a téma. Egy alacsonykarimájú fadobozt építettünk, aztán bele drótok, foglalatok, kapcsolók és elem. Volt öröm amikor felgyulladt a lámpa. Ez 7. vagy 8. során történt.
A termelési gyakorlatok közül van szerencsém kiemelni az egyik kunsági főcsatorna nyomvonalát szintezendő a kukoricásban... másszor a pécsi vízügynél a Pécsi-vízzel bajlódtam - pont a bőrgyárnál. Ha még éreztél büdöset... Aztán néhány a szakmaiak közül a Dunakanyarban és Magyaregregyen.
**mély sóhaj** rég volt, szép volt, így utólag: lehetett volna több is.
Most jól megzavartál. Az általánosban nem emlékszem politechnikára (ez sajnos nem jelent semmi biztosat), viszont a gimnáziumban biztos, hogy volt. Ezek szerint nem végig volt (nekem) az 5+1, egy idő után nekünk, humán gimnazistáknak megszűnt a vasat reszelő, hántoló, fúró stb gyakorlat a Klegóban, ehelyett az iskolában volt politechnika, ahol hamutartót, gyertyatartót stb készítettünk. Egyre biztosabb, hogy így volt (1962-1966).
Az általános iskolában politechnika volt, nem emlékszem, hogy milyen óraterheléssel. (a mi fiúosztályunk a hatvanas évek elején a Récsey buszgarázsban reszelte a kalapácsokat.).
A hatvanas évek elején a technikumokban (ez majdnem olyan, mint a mai szakközépiskola) heti egy egész nap volt a műhelygyakorlat. (Mi általában az iskola pincéjében falaztunk (majd lebontottuk), illetve vakoltunk (majd lekapartuk) és ácskötéseket készítettünk.)
A gimnáziumokban is volt heti egy nap, pl. csokigyárban.
Az egyetemen (és valószínűleg a főiskolákon is) minden nyáron egy hónap volt a kötelező termelési gyakorlat, illetve pl. a (talán egyhetes) geodéziai mérőtábor. A Műegyetem megkapta azt a Balatonkenese végén lévő épületcsoportot a MÁV-tól, amit a löszfalcsúzsás miatt a vasúti pályát a Balaton vizébe (!) helyező építők használtak korábban. Mi pedig azt mértük, hogy mennyit csúszott a hegy a Balaton felé az előző évhez képest.
A felsőfokú műszaki iskolákban a szakmai középiskolákból és a gimnáziumokból jöttek előmenetelének plasztikus leírása nagyon pontos volt az alábbiakban, én is ezt tapasztaltam. A technikumból jöttek oly magabiztosak voltak (én is), hogy nem vették észre azt, amikor a gimnáziumból elhúztak mellettük.
Még egy akkori tapasztalat: a vidékről jöttek sokkal jobbak voltak matekból és nyelvből, mint a pestiek. Talán mert ott kevesebb volt a csábító szórakozási lehetőség és a bennük lévő kisebbségi érzés is sarkallta őket.
A hatvanas években beleestem a gimnáziumi 5+1-be, de nyári gyakorlat nem volt. A vége felé, tán harmadikban volt építőtábor (1 vagy 2 hét), de az KISZ szervezés volt, és nem volt kötelező.
Én a főiskolán tapasztaltam hasonlót. Vagyis a következményét. Építő szak első félév eleje:
Pár hónapig az országszerte szakközép iskolákból érkezettek nagyon szépen teljesítettek, amíg olyan volt a téma, amit alapszinten a középiskolában már vettek. De miután pár hónappal később beindult a felsőoktatásban a saját tempójú továbbhaladott szakmai tan, úgy lemeradtak mint a borravaló. Míg a gimnáziumokból érkezők, akik kezdetben kissé idegenkedtek az újszerű tantárgyakról, simán vették az elkövetkezendő akadályokat. Ugyanis ott a korábbi, keményebb követelményrendszer következtében jobban megtanultak tanulni-dolgozni. Ennek ellenére bitang jó volt a Toldyba járni, legtöbb szoros baráti kapcsolatunk azóta is onnan származik.
Nagyszerű tanáraink voltak, sokat tanultunk tőlük minden értelemben.
Ennek örülj, mert nagyon ritka eset. Én összesen két-három normális tanárra emlékszem, ennél sokkal több volt olyan, akit soha nem szabadott volna gyerekek és egyáltalán emberek közé engedni.
Magyarul: jó tanárral a gyerekek nagy részénél (messze nem mindnél) működhet a poroszos. Minden más esetben vannak sokkal jobb megoldások.
Na most én például poroszos szellemű iskolába jártam általánosba és gimnáziumba is és nagyon jól éreztem magam, de ezzel így voltak a többiek is, az osztálytársak.
Élveztük, hogy követelnek, hogy dolgozni kell, talán még azt is, hogy fegyelmet tartottak a tanárok.
Persze nem mindent tanultunk mi sem szívesen, de azt is kellett, nem volt pardon.
Nagyszerű tanáraink voltak, sokat tanultunk tőlük minden értelemben.
Lógás, kihagyás nem volt, nem is lehetett, fel sem merült a lehetősége.
Jóval később másik iskolában a szülői értekezleten panaszkodott a gyermekem osztályfőnöke, hogy nem járnak be a gyerekek az órákra, hát mit tudjon ő tenni?
Kivágni hármat az iskolából! - a többi majd tudja, merre vezet az út!
Születési okok miatt csak a nyolcvanas évekért kezeskedem, a többit VEE hozzászólásából próbáltam kihüvelyezni. Úgy értettem, a mi kéthetes építőtáborunk a hatvanas években egyhónapos nyári tevékenykedés volt.
Gimis kori nagyonjóbarátom OKTV-n brillírozott kémiából, miközben a helyi Erzsikenéni folyton meg akarta buktatni... Tudom, tudom, mindenki unja ezt a mi a baj a poroszos iskolával szöveget, de pontosan ez: hogy a hagyományos iskola nem tanári rosszindulatból (bár olyan is van néha), hanem jellegéből fakadóan nem tűri meg a "túl" gyerekeket. A túl okosakat, a túl butákat, a túl élénkeket, a túl félénkeket, stb. Az átlaggyerek a jó neki, amelyik semerre sem lóg ki a semmikülönösség dobozából, mert azzal lehet tempósan, tanmenet szerint haladni, az nem tesz fel zavarbejtő kérdéseket az órán, azt nem kell mondjuk nyelvtanból áttessékelni az érettségin, miközben matematikából már doktorált. Bocsánat, ezt még órákig tudnám folytatni, de nem ezért vagyunk itt. :)
Na ja, szakközépbe jártam, érettségi után még két évig nyúztuk egymást az oktatókkal, annak a része volt a lakatosműhely, hegesztőműhely, forgácsolóműhely, meg a többi nyalánkság, amit egy műszerésznek feltétlenül(?) meg kell tanulnia.
Egyébként ma meglepődtem: voltam a négyes metró építését felügyelő BKV-leányvállalatnál, és most derült ki számomra, hogy még mindig DBR Metró a nevük.
Vagyis a szakmai gyakorlat nem sorolható a mai közmunka kategóriába, ráadásul tényleg sokat számított, és a szakik is jól álltak a dologhoz, ténylegesen időt fordítottak az oktatásra. Meggyőzőbb pl. egy tervező , ha művezetéskor akár azt is meg tudja mutatni, hogyan kell odalöttyinteni a habarcsot a fandliból a falra, hogy ott is maradjon :)
Ez így nem stimmel. A tanult szakterülethez kapcsolódó gyakorlati időt nem szabad belekeverni, az egyéb társadalmi munka kategóriába. Az elméleti tudás mellett , vagy az elméleti tudáshoz nélkülözhetetlen a kapcsolódó gyakorlati terület ismerete.
