Persze, ez minden professzióra igaz. Minden második este tíz óra tájt hajlamos vagyok úgy érezni, az újságírók között egyenesen száz százalék a kutyaütők aránya. :)
Igen, én valóban csak a kimagasló tehetséget nevezem tehetségnek, tehát mindenki más szükségképpen - bár eltérő mértékben - tehetségtelen. Érdemes azt is megjegyezni, hogy még egy szakmán vagy szűk területen belül is különböző összetevői vannak a tehetségnek, lásd a vendéglős cigányprímás véleményét Menuhinról.
Mindenesetre az én megfigyelésem szerint bizony a művészetek területén is pont annyi a kutyaütő, mint bárhol máshol.
Meg hát nem ugyanazt értjük valószínűleg tehetség alatt. Az én szememben a tehetségtelenség mondjuk az, ahogy én játszottam fuvolán. Akit irtóztató versenyvizsgák után felvettek a konziba vagy a Zeneakadémiára, elvégezte, és lett egy második fuvolista az Operaházban, az én értelmezésemben tehetségtelen már nem lehet. Kimagasló tehetség sem persze, mert akkor viszont ő lenne a Jean-Pierre Rampal.
Lehet, hogy meglepődnél, ha (pl. a sporttal foglalkozó) munkatársaid között is van olyan, aki nem hallotta a XX. századi magyar történelemben nagyon is fontos kifejezést.
Ja, nem az érettségi bizonyítványt kellene visszaadatni, hanem a történelemtanáraiknak a jogosítványukat.
Számomra úgy tűnik, hogy az előfelvételis katonaságot '57-nél jóval később, a hatvanas évek elején-közepén vezették be, mert a rákeresésre feljövő számtalan visszaemlékezésben előforduló kifejezés mellett nincs annál korábbi időpont. Persze, megkérdezhetnénk egy hadtörténészt.
Aki érettségizettként még nem hallott a numerus claususról, az egyszerűen adja vissza a bizonyítványát, és üljön vissza az iskolapadba. Valamint szégyellje magát.
Amiről alant szó volt, az az ötvenes évek első fele. Ahogy írtam is, a papám saját maga tapasztalta, és őt a feltétlen igazmondásáról ismerem. 1953-ban lett egyetemista, az első nyarakon folyt ez a nyári katonáskodás, aztán 57-től már megbízhatatlannak számítottak, és békén hagyták őket. Gondolom, akkor vezették be az előfelvételis rendszert is.
Nem olyan egyszerű volt a kapcát mellőzni és zoknit használni – ahogyan a labdának álcázott bejuttatással is utaltál rá –, ugyanis a körletben (ez a tömeges hálószobát jelenti) dugdosni kellett a bevetett ágyban, nehogy megtalálják, mert az büntetéssel járt (a szocialista erkölcs nevében).
(két hétig hajtogattam, utána gondosan eldugtam a szekrényke aljában, mert kincstári volt és el kellett vele számolni, majd onnantól csak jégzokni, amit a testvérem labdának álcázva dobott be a Dobó laktanya kerítésén.)
Olvasgattam ezt-azt a Magyar Néphadseregről, főleg az 1956 utáni évekről. Eddig nem találtam "nyári, szünidei táborokban kiképzett katonákat". Az egyetemekre, főiskolákra sokan un. előfelvételivel kerültek, és előtte bevonultak a kb. 11 hónapos, tényleges sorkatonai szolgálatra.
Egy szóba kapaszkodom: kapca. Egy harmincéves, hímnemű szomszédnak meséltem a katonaságról és kiderült, fogalma sincs a kapca szóról. Próbáljátok ki az ismeretségi körötökben.
Ennél tragikusabb, hogy kérdeztem történelem végzettségűeket, hogy hallották-e a numerus clausus kifejezést? És nem hallották...
Igazából a tényleg NAGY színészek mint pl. a Lágymányosi hídlábra festettek mögött egy egész alig ismert "hadsereg" áll.
Orvosra lefordítva biztos ismerős helyzet hogy egy betegséggel megy az ember fűhöz fához eredmény nélkül, aztán egyszer az egyik doki végre megállapítja a tényleges okozatot. Sok orvos is csak azért az mert a szülei azok voltak vagy mert jótanuló vagy mert ezzel jól lehet keresni...
Ők tök igazi katonák voltak, apám például Hajdúhadházon, orosz ihletésű katonaruhában és kapcával, szerintem a Galambóc utca mindenképp passzé. De én is arra tippelek, hogy valamit átkereszteltek Galambócra, csak nem játszásiból, hanem mint a börtönnyelvben, dafke.
Ez inkább úgy szól, hogy a tehetség önmagában nem elég. Az eredményhez nagyobb százalékban szükséges a szorgalom. A példádra utalva, a zenekar tagjának valószínűleg nagyobb tehetsége, ambíciója van a közösségben zenéléshez, mint a szólistának. Mindkettő szükséges a végeredményhez.
Inkább valami fedőnévre tippelek, miután megnéztem a budapesti Galambóc utcát, de ezt más is megnézheti , hogy milyen funkciójú épületek voltak ott, akár ott is lehetett.
első találatom a "névátvitel"-re Baja, Petőfi sziget:
"A tábor helyszínei a Petőfi szigeten lévő Ifjúsági szálló és kemping, illetve a közvetlen közelében lévő Radnóti Miklós szakkollégium és környezete voltak, amelyek közvetlenül a Sugovica, a Duna mellékfolyójának partján helyezkednek el." "Hogy még jobban kiemeljük a tábor délvidéki jellegét, a programok helyszíneit és a szálláshelyeket is délvidéki neves várakról és csataterekről neveztünk el: Péterváradi vár, Szendrő vára, Galambóc vára, Bács vára,"
Az ilyen átnevezésekről konkrétan a cserkészet leírásaiban olvastam, de biztosan volt korábban is.
Az ifjúság (meg a felnőttek) foglalkoztatása, annak fogásai függetlenek a társadalmi kerettől, a "csapatépítés" ma jobban dívik mint valaha, de nekem kimaradt, szerencsére, valahogy rosszul tűröm a manipulációt. A játék az más. Ha játszásiból vagyok kalóz mondjuk a Fecskék és Fruskák nyomán .
Hm, ez nagyon érdekes. De például a zenekari tagok vagy a színészek között elképzelhető, hogy van 90 százalék tehetségtelen? Persze, ismerünk kulisszahasogató nímandokat, de éppen ők tűnnek föl a jók között, nem?
Olvastam valahol hogy bármilyen szakmát gyakorlóknál mindössze a 10% tehetséges. Egy vízszerelőnél még hagyján, de egy tanárnál ez az egész életet meghatározóvá teheti. (orvosnál is)
Az építőipari középiskolák nyári gyakorlatának azért volt annyi előnye az iskola épületében év közben folyt felvakolom–lekaparom módszerével szemben, hogy ott láttuk a munkánk eredményét. Ma is gondolok erre, ha az akkor épült olyan házak mellett elmegyek, amiben falaztunk, vakoltunk.
A nyári egy hónapról eszembe jut egy kis csíny, amit elkövettünk. Egy pestlőrinci iskolaépületen dolgoztunk, majd a hónap végén, az utolsó napon egy zsákba gyűjtöttük a használhatatlanná vált munkacipőinket. A Marx térig menő villamosra felszálltunk, majd a végállomáson otthagytuk a peronon a zsákot. Szegény villamosvezető a szerelvény másik végére sétálva észrevette a zsákot és felvitte a diszpécserekhez. Nem tudom, hány évig őrizhették azt a Talált tárgyak osztályán...
Illető ifju se volt túl boldog, de nem is volt egy hadfi alkat. Mesék voltak, jók is meg rosszak is. De nagyon régen volt már. Ha legközelebb beszélek vele, majd kikérdezem.
A gimi-szakközép vonal nálunk, alig pár éve is látszódott.
A saját bőrömön is éreztem: én is osztályelső voltam szakközépben (pontosabban egy osztálytársammal felváltva voltunk osztályelsők), és amit Csaba is írt: megszoktam, hogy viszonylag könnyen vagyok ötös. Könnyű dolgom volt: egy év biológia, egy év földrajz, egy nyelvet tanultunk stb. Persze volt szakmai előkészítő tárgy elég magas óraszámban, de hát azért voltunk ott, mert az érdekelt minket. Érettségi után a nappali középiskola mellett dolgoztam itt-ott, néha elég magas óraszámokban, de attól még maradtam osztályelső.
Egyetemen viszont nagyon meglepődtem. A gimiből, emelt matek érettségivel érkező csoporttársaimnak a matek1 csak egy laza átismétlése volt a tananyagnak, nekem, aki hagyományos érettségit tettem, kész szenvedés volt valahogy megérteni és levizsgázni belőle. Ugyanez a szigorlatra hatványozottan állt, legalábbis részemről. Persze az elektrót sehogy se akarták megérteni, meg az anyagismeretet, nekünk középiskolában viszont alaposan megtanították, így legalább nem éreztem végtelenül hülyének magam mellettük. :)
