Valószínűleg azért van, mert a szocializmusban szocializálódtam, de én valahogy annak is örülök, hogy hétköznapokon sokáig van nyitva a közért, meg hogy lehet benne kapni mindent, amire szükségem van. Plusz munkál bennem a szolidaritás, hiszen én is lehetetlen munkarendben dolgozom - szóval tőlem nyugodtan pihenhetnek olykor az eladók. Csak ne kenjük rá minderre a szentséges mázt, mert attól ideges leszek. :)
VEE féle egy különleges lehet. Ami itt van nálunk az zárva van, ma is holnap is. A nemzeti dohánybolthoz tartozik egy éjjel-nappal üzlet, gondolom az nyitva lehet.
Egyébként államtól és kormánytól függetlenűl, én nagyon szeretem ha az üzletek mindig nyitva vannak, mindenütt. Zürichben ez úgy lett kicselezve, hogy az ottani MÁV területén szabad nyitva tartani üzletet és a repülőtéren is. Ebből az lett, hogy az állomásokon rengeteg üzlet nyílt a zürichi főpályaudvar alatt pedig egy egész kis város alakult ki. Esős vasárnapokon óriási a forgalom.
Viszont ahol te laksz, az nem is egy olyan ország, ahol a hatalmon lévők ha kell, ha nem, a kereszténységről papolnak, újsütetű vallásosságukat odadugják a mások orra alá, beleírják az alkotmányba a zavaros világnézetüket, és közben még közértláncból is van nekik saját, kivételezett, egyenlőbb, történetesen az, amelyiket VEE emlegetett.
Már bocsánat, hogy ezen a szép ünnepnapon ilyen dolgokkal jövök. Pardon.
Ennek már vagy 25 éve vége mifelénk... mármint az egyes üzletek ünnepi zárva tartásának. Maga az ünnepek tisztelete kb. a 60-as évek elejétől, egyre fokozódó mértékben, erodál...
Ha valakinek a fővárosban tartózkodók közül élelmiszer- vagy más háztartásikellék-vehetnékje támad, az egy kis vári sétával ezt megoldhatja, mert minden ünnepnapon – így ma és holnap is – reggel 9-től este hatig nyitva van a Tárnok utcai CBA.
Én (-nel nem kezdünk mondatot) csak az Astoriára, mégpedig úgy, hogy bármely időpont jó lesz, ahol még van hely. Úgy kedd tájt. Ma jött a válasz, hogy "az általam választott időpont" betelt. De állítólag majd lesz esőnap...
Igazad van. Ismertem egy ilyen szabadalmakkal foglalkozó mérnököt, egy csomó nyelven beszélt. Ha még élne 100 éves lenne kb. és tényleg nagyon jól ment neki. Rendszer váltás után már nyugdíjasan külföldre dolgozott.
Az átkosban nemcsak a külkereskedelemben voltak többségben az úri családokban nevelkedett gyerekek, hanem volt még egy olyan nyelvtudást igénylő foglalkozás, amelyikben nagyon sokat kerestek, de sohasem beszéltek róluk, nem voltak a reflektorfényben: a szabadalmi ügyvivők. Ők mind mérnökök voltak és némelyikük jogi diplomát is szerzett.
Sokat kerestek még a kép- és könyvügynökök, de nekik csak magyarul kellett tudni beszélni, ám azt meggyőzően.
A fiatalok talán nem tudják, hogy ők az ötvenes-hatvanas-hetvenes években korlátlanul kaszáltak – persze fárasztó, országjáró munkával –, mert nem is volt fizetésük, csak a jutalékuk. A képügynökök a hetvenes években felvették a kínálatukba az urnafülkét lezáró fém domborműveket is...
De hát én nem mondtam, hogy _jó_ az iskolai nyelvoktatás. Azt mondtam, hogy kitűnően _lehet_ iskolában nyelvet tanítani/tanulni.
Ez sajnos sok évtizedes probléma, és olyan, mint a körzeti orvos-kérdés. A nyelvtanár sajnos ember, képzett/képzetlen, okos/buta, következetes/túl laza, becsületes/becstelen, stb. Én speciel heti nyolc órás angolos osztályba jártam gimiben, de tanárjelöltként jöttem rá, ugyanabban a suliban, hogy ez az iszonyat óramennyiség mire lehetett volna elég: amikor egy másik angoltanár mellé beosztottak, és láttam, hogyan használja ő ki azt az időt, amit az én hajdani tanárom elpazarolt. Történetesen megütött a guta, ott helyben.
De van ellen-történetem is. Amikor egy nyelviskolában második kurzusos csoportot vettem át, elkezdtem nyomni ezerrel a hasznos nyelvtudást, adtam leckét, ilyenek, mire a harmadik órán egy hölgy kikérte magának, mert az előző tanárnő olyan helyes volt, dalokat és mondókákat tanított. Döbbenten kérdeztem: de maguk fizetnek ezért, nem?! A csoport fele lemorzsolódott, a másik felét felhoztam a maximumig, az iskola meg kikérte magának, mert ilyen hatékonyság mellett kevesebb lesz a bevétel...
Teljesen egyetértek, hogy remekül lehet iskolában nyelvet tanítani és tanulni. Én is szépen megtanultam oroszul érettségiig. Az persze már nem az iskolai nyelvoktatás hibája, hogy ezt a nyelvet sem a továbbtanulás során, sem a szakmámban nem lehetett használni, így húsz év alatt szépen passzívvá kopott.
Három gyereket nevelve látom, hogy az iskolai nyelvoktatás iskola-, tanár- és osztályfüggő, éppen úgy, mint harmincöt évvel ezelőtt. Nagylányom öt év alatt (beleértve egy intenzív nyelvi előkészítő osztályt) nem jutott el olyan szintre, hogy egy összetett mondatot meg tudjon angolul fogalmazni. Iskolaváltás után két év alatt B2 szintre jutott, és le is vizsgázott. Négyesnél jobb jegye soha nem volt angolból. Kisebbik lányom hat éve tanul angolt, folyamatosan jeles, de egy épkézláb mondatot nem tud elmondani, teljesen reménytelen szinten van. Nézem az oktatóanyagait, nos egy nyelviskolában kb. a negyedik szemeszterben jutnának el erre a szintre. Valami nem stimmel abban az iskolában. Két éve bejött mellé a német, mint második idegen nyelv, no az még reménytelenebb. De legalább két idegen nyelvet NEM fog megtanulni a gyerek magas óraszámban. Fiam két éve tanul angolt, jeles. Néha megkérdezi egy-egy szó jelentését. Kérdem: minek az neked. Csetelek. Ja. Múltkor elkezdett Beatlest énekelni, mondtam is, hogy végre lesz valaki a családban, akinek közel elfogadható a kiejtése.
Szóval: három gyerek, három eset. Ha tényleg jó lenne az iskolai nyelvoktatás, akkor nem szabadna ekkora szórásnak lenni a teljesítményében.
Harmincvalahány éve egy szülőtársnak – aki a Békevilágtanács elnöke volt – azt javasoltam, hogy vigyenek ki minden gyereket a baráti Szovjetunióba vagy az NDK-ba, hogy legyen motivációjuk a nyelvtanuláshoz. Mint tudjuk, ez nem valósult meg. Kivéve a saját gyerekeinél, akik a Fekete-tengeri Artyekben töltötték a nyarat...
Az úri családoknál – még akkor is, ha nem nagyon volt semmijük – mindvégig megmaradt a neveltetés fontossága és a gyerekek nyelv- és zenetanulásának megszervezése. Volt családi összefogás a kibekkeléshez, a nagynénik nem tudtak ugyan adni a gyerekeknek értékes ajándékot, de tanították őket nyelvre, zenére.
A hatvanas években a nyelvet igénylő állásokban (pl. a külkereskedelemben) bizonyára döntő többségben voltak az ilyen családokban nevelkedett emberek annak ellenére, hogy – elvileg – ott komoly szűrésen ment át mindenki, még levelezniük sem nagyon lehetett a külföldi rokonaikkal.
"A jelenlegi iskolai idegennyelv-oktatás épp olyan rossz, mint volt az orosz a mi időnkben, bár az angolt, vagy a németet sokkal jobban tudnák már a kölkök iskoláskorban is használni, hála az Internetnek."
Ezzel angoltanárként és nagynéniként is vitatkoznék.
Nyelvet kitűnően lehet iskolában tanítani, idő kell hozzá és motiváció. Gyakorlati példám húgom legidősebb gyereke, okos és szorgalmas is, ez igaz. Angolul már rendesen pötyögött, mire gimibe került, egy év intenzív (heti nyolc óra) tanítás mellett kiváló szintre fejlődött. Ebben a tanévben ősszel oroszul kezdett tanulni, remek tanárral, saját választásként: a napokban hallottam beszélni, melléültem a széknek. Heti öt órája van, de ott tart kábé, ahol én hat év nyűglődés után. Ellenpélda: tavaly még kínaiul tanult, családi nyomásra, de mivel nem érdekelte, rossz volt a módszer és nem talált benne örömet, egy év alatt nem jutott túl a jó napot-szinten.
Ámde. A húga lényegében magától jutott el egy nagyon komoly használói szintre az angolban, pusztán azzal, hogy jó a füle és rajong a vámpírokért. Nézi a neten a sorozatokat, és csodák csodájára, tud angolul. Nála még a különösebben jó iskolai háttér sem volt meg, csak a motiváció - extra mázli.
"Az általános iskolai politechnika és a technikumok négy évig heti egy egész napos + négy nyár egy-egy hónapos termelési gyakorlata is tehet arról, hogy az 50+ korosztály oly kevéssé tud nyelvet, mert az a rengeteg idő elég lett volna egy nyelv megtanítására."
Ehhez még vegyünk hozzá két hét nyári építőtábort, a tíznapos biciklis vándortáborozást és az iskolai egyhetes nyári "gólyatábort", és még mindezek mellett meg lehetett tanulni két nyelvet B2 szintre érettségiig. Persze ez nem volt általános. A hetvenes-nyolcvanas években az emberek nyolcvan százaléka számára fölösleges, kihasználatlan és kihasználhatatlan képesség volt az idegennyelv-tudás. Épp ezért, viszonylag kevesen is fáradtak azzal, hogy megszerezzék. Miért is tették volna? Az kötelező oroszt rosszul és rossz hatásfokkal tanították, ráadásul ezzel a nyelvvel szemben volt egy kifejezett ellenérzés is az emberekben, a megelőző harminc év történelmének következményeképp.
"Megfordítva: jelenleg a túlzott nyelvtanulás veszi el az időt a gyakrolati ismeretek megszerésétől, és egyáltalán a - hatékony(talan)abb - termeléstől..."
A jelenlegi iskolai idegennyelv-oktatás épp olyan rossz, mint volt az orosz a mi időnkben, bár az angolt, vagy a németet sokkal jobban tudnák már a kölkök iskoláskorban is használni, hála az Internetnek. Régen volt a politechnika mellett idegennyelv, ma viszont nincs az idegennyelv mellett politechnika. A különféle művészetinek nevezett oktatások meg nem adnak a hétköznapi életben hasznosítható kompetenciát. Otthon sincs igazán lehetőség a praktikus képességek elsajátításához. Annak idején apámmal közösen szereltünk autót, fűnyírót, építettünk központifűtés-rendszert, házitelefont stb.. Igazból egy mai, korszerű autót már nem igazán lehet otthon szerelni, sőt még piszkálni sem érdemes. A háztartásban előforduló műszaki berendezések nagyrésze eleve úgy van tervezve, hogy hozzá se lehessen nyúlni célszerszámok nélkül - bár ez szerintem nem feltétlenül baj.
Mindezek mellett azért lenne helye egy általános technikai képzésnek, hogy legalább a hétköznapi embert körülvevő alapvető technikai eszközökkel megismerkedjenek. De amit én még ez elé sorolnék, az egy alaposabb állampolgári ismeretek képzés. Mi kell ahhoz, hogy munkába álljon? Milyen jogai és kötelességei vannak munkavállalóként vagy közalkalmazottként, mi kell egy adóbevalláshoz és hogyan kell azt kitölteni. Számtalan pályakezdőt vettem már fel, látom, hogy mit küzdenek azzal, hogy a munkaszerződést, vagy a bérjegyzéket értelmezzék, vagy egyáltalán eszükbe jusson, hogy az adóazonosítót kiváltsák.
