Arra érdemes rávilágítani, hogy a feminista kórus, jáájemke és püfike azonnal az apjukat venné elő, mint felelőst... Te ebben semmi kivetni valót nem látsz?
Én már ott ki vagyok akadva amikor ilyen kicsi korkülönbséggel születnek gyerekek.
1x összefutottam egy családdal a kisbolt előtt ahol 4 gyönyörű szőke gyerek volt apávan és anyával, és nem bírtam ki megjegyzés nélkül, hogy micsoda vállakozó kedvűek, ennyi gyerek: a legnagyobb talán 8 éves volt a kicsi karonüllő.
Érdemes angolra fordíttatni (mert a gúgli is mindent angolra fordít és onnan tovább a másik nyelvre), akkor egy lépés kimarad. Az angol fordítás teljesen értelmes. Bár a lényeg a magyarból is átjön.
TE magára hagynád a három hónapos csecsemődet vagy rábíznád a négy erősen kiskorú (elnézést, az elsőben tévedtem, nem három, négy kicsi halt meg) gyermekedet egy másik gyerekre? Ráadásul nem is első, nem is második eset, tehát még csak nem is egyszeri kényszerhelyzetben?
Index cikk, külföld alcsoport, úgyhogy ezt buktad, vagy verd ki a palávert a szerkesztőségben, hogy jááájemkének nem tetszik a cikk, amit kiadtak a kezük közül. :P
Mindez viszont egy minutányit nem változtat a tényeken: egy NŐnek a saját felelőtlenségéből kifolyólag meghalt három gyermeke.
A szomszéd szerint az anya elhanyagolta a gyerekeket, és békén hagyta őket. "Panaszkodtam a gyermek védelmére, és ő verte meg. Betette a kamerába, hogy megnézze-e valaki. Valahol máshol ül, és figyeli a gyerekeket. Szerencsejátékkal megy a bukmékerekhez - mondta a nő. Panaszt nyújtott be a környéken lévő rendőrökhöz, a 2. részből, de az ügynökök azt állították, hogy ez a gyermekvédelem feladata.
Bezzeg, ha egy férfi miatt haltak volna meg a gyerekek, akkor már rég itt vernéd magad a fődhő, hogy milyen felelőtlenek a férfiak, a gondatlan veszélyeztetés is bántalmazás, jáhájájjjj...
Akkor a cikkíró hiányosan számolt be, szokás szerint előítéletesen a nőkről. Ahol 4 gyerek van, ott kell még egy felnőtt. Ha el is váltak, a férfi a gyerekek apja, nem tűnhet el szőrén-szálán. Ha börtönben van, meghalt, akkor a nőnek szüksége lett volna segítségre, állami, családi, baráti akármi. Ezt a szegény egyedülálló nőt nem feljelentgetni kell, hanem kihúzni a csávából.
A nagyivó aki nem alkoholitsa még, de jó uton halad. Minden hétvégén berúg, vagy napont a tv mellé megiszik 2 sört. MIndenzt nagyon várja is. Amúltkor voltam egy Zacher előadáson, és kvázi jó hír, hogy már nem 1 millió körül van a nagyivók száma csak kb 700.000 fő....:-/
Amúgy az addikt személyiségjegyek amelyek károsak. Egészséges környezetben persze ritkán jelenik meg az addikció. Ez nem csak pia. Lehet számítógépes játék, szerencsejáték, sport (a sok fintessfaszom, meg a napi 3 órát kocogók) pornó, szexfüggő, stb, stb. Amire gondolsz az kb a feszültség ami jellemzi őket ha nem kapják meg amit szeretnének.
Mikor nagyivó valaki? És nem is kell sokat inni ahhoz,hogy egy morgós veszekedő legyen vki , mert sajnos a közhiedelemmel ellentétben ez a hosszú távú hatása.
Csak részben. Amikor a jogokat kell gyakorolni (szavazás, képviselőség, juttatások, védelem), akkor teljes jogú állampolgárok, sőt...
De amikor a kötelesség, felelősség, és hasonló nőgyűlölő toposzok kerülnek szóba, akkor a nők hirtelen cselekvőképtelen, gyenge kis lények lesznek, akikkel kapcsolatban meg sem szabad említeni ilyen elnyomó dolgokat :-/
Gondolkodj már egy kicsit. Ha azt írják, hogy a nő hagyta magára a gyerekeket, és már korábban is tettek ezért bejelentést a nő ellen, akkor nyilván az apa nincs jelen a családban (bármi okból, válás, börtön, halál).