Éppen a legfőbb ideje ennek a topiknak is. A szemeink előtt bontakozik ki a jövő, férfiak tömegei kezdenek rájönni hogy manipulálják őket a nők, hogy át lettek verve, hogy boldogtalanok, hogy a mai modern nőknek nem lehet megfelelni. Hogy túlárazottak, hogy elképesztő igényeik vannak, hogy megcsalnak. Hogy egy rántottát nem tudnak tisztességesen elkéeszíteni. Hogy a feminizmus harmadik, agresszív hulláma teljesen átmosta az agyukat.
Egyértelmű a válaszreakció : A nők bojkottja! Megvonni tőlük a figyelmet és a támogatást.
Nincs egészen igazad. Megtehetné bármelyik ilyen tehetséges férfi, hogy keres egy roma közösséget, beilleszkedik, feleségül vesz valakit és lesz 6-7 gyerekük, akiket sokkal jobb szinten felnevelnek, mint a szomszédok. Csakhogy ezek a tehetséges férfiak is pontosan tudják, hogy 6-7et nem tudnak úgy felnevelni (és abból a közösségből származó nővel pláne nem tudják úgy felnevelni), hogy azok versenyképesen indulhassanak abban a környezetben, ami ezeknek a férfiaknak a terepe.
Valójában a férfiaknak nincs is kedvük utódokra szánni annyi erőforrást. Meg lehet ezt ideologizálni, de akkor is ez a helyzet.
Pl. vegyük ezt a mumust, a válást. Ami utána a férfitól az "asszonyhoz" kerül, az tulajdonképpen a gyerekeké. Az asszony személyesen nem jár jól a házasodással-gyerekvállalással-válással, csak annyiban, hogy a gyerekei a lehető legnagyobb mértékben jogosultak az apa erőforrásaira. Nem ő maga, hanem a gyerekek. Persze, végső soron ez azt jelenti, hogy a maga erőforrásaiból jóval kevesebbet kell áldoznia a gyerekért, mint ha nem lenne/lett volna a férfi. De az egész huzavona a gyerek nélkül nem is értelmezhető. Szóval minél inkább kikerül a képletből a gyerek, annál jobb a férfiaknak. Is. A technikai civilizációban mindkét nem úgy érzi, hogy profitál a gyereknemvállalásból.
Szoktam pl. nézni, hogy a mai kor női szépségideálja a lehető legmesszebb van a termékeny nőről alkotott képünktől, és ez nem lehet véletlen.
Nincs ebben semmi különös: ők tudják, hogy kell kezelni a nőket:-) Mink meg ebben a naaagy önostorozó keresztényöntudatunkban kiengedtük a kezünkből a gyeplőt:-)
És vicces, hogy a sokkal jobban élők, vagyis intellektuálisan, gazdaságilag tehetségesebbek képtelenek sikeresebbek lenni evolúciós szempontból a Gazsinál.
A sztereotíp kép nagyon negatív. A kizsákmányoló, erőszakos, mindenkinél erősebb, mindenkit lenyomó diktáror. Akiktől meg kell védeni a nőket, a gyerekeket, más kultúrákat. Akikkel nem lehet együttműködni. Akik sokáig bitorolták a jogokat és lehetőségeket (szavazójog, felsőfokú tanulmányok). Akikkel szemben a nőknek a jogaikat ki kellett harcolni. - Holott, mondjuk a feminista mozgalomban férfiak is részt vettek, és pl. férfiak tucatjai kötöttek a megfelelő időben névházasságot nőkkel, hogy ez utóbbiak egyetemre mehessenek. Ezek így pl. elfelejtődtek. A nőverő férfikép viszont megmaradt.
Hát figyejj. Ezeket így társadalmi szinten úgy érdemes vizsgálni, hogy manapság miért lett ennyi, mi okozza a számuk növekedését, sötöbö. Amúgy mindkét jelenség (agglegény, vénlány) létezett korábban is, csak akkoriban nem volt jelentős mértékű.
Ez megint a ffiak nemtársaikkal való jellemtelenségére apellálás:-) Ugye, van egy tendencia, hogy a ffiak egyre inkább kikerülnek a 'helyzetből', és van az az elv, hogy a nők meg csak a magukhoz képest jobban 'helyzetben' lévőket tartsák potenciális partnernek. Akkor ha meghosszabbítjuk ezt a grafikont mit is kapunk?:-)
Az mgtow semmiben nem megy ellene a feminizmusnak. Mindettő célja az, hogy a nők a férfiaktól függetlenül boldoguljanak. Csak a femik hiszik, hogy ez sikerülni fog, az mgtow-k meg nem. De hát ez már a fogadás része, nem a harcé.
Ja, ja. Majd figyelem, hogy a kikvótázott munkanélküli 'főállású családapának' valókat hogyan vadásszátok le, meg tarccsátok el a gyerekkel való prüntyögésért:-)
Az tény, hogy felborult az egyensúly, csak szerintem nem ott, ahol te látod.
De az viszont igaz, hogy a feminizmusnak lett pár olyan vadhajtása, túltolása, ami már eléggé veszélyes, nagyon rossz követezményekkel járhat. És hogy a férfiak érdemesek lennének arra, hogy ezekkel szemben védelmet kapjanak.