Tényleg nem ismer senki olyan presszót vagy kávéházat, ahol szívesen befogadnák (és beszereznének hozzá polcokat) az újabb adag induló könyvkészletet, amit ingyen adnánk, sőt odavinnénk és amivel ott is beindulna az itt kitalált nevű kezdemény, a "Könyv elvitelre"?
Új fórumozók kedvéért (hátha vannak) ennek a lényege: minden vendég hazavihet ingyen egy könyvet, nem kell visszavinnie és nem is kell cserébe hoznia másikat.
Tudomásunk szerint ez eddig két helyen működik: a Vasvári Pál utcában, a Nappali Kávéházban és Szentendrén. a Kovács Margit kerámiamúzeum kávézójában. Lehet persze, hogy máshol is felkarolták az ötletet, csak nem tudunk róla.
A vendéglátóhelynek nem kell aggódnia, hogy lefogynak a könyvek, mert bizonyosan fog kapni a vendégektől százával újabbakat, ugyanis a már működő helyeken így történik.
Az biciklivel megvolt 20-25 éve. Ma is imádnám, csak nem mernék kint aludni a faluszélen, egy szál sátorban, mint akkor. Akkor leültünk a tivadari bolt előtt, és a kocsmában iszogató cigányok behívtak minket, hogy bent mégis jobb enni, ott vannak székek és asztalok. Mondtuk, hogy nem akarunk semmit sem rendelni, azért nem megyünk be, mire közölték, hogy azért az asztalhoz leülhetünk. Aztán a banda mindenkinek szép sorban elhúzta a nótáját. Kiváncsi lennék, hány magyar kocsmában van ma még banda? Max szintipop, ha egyáltalán van hangszer.
Nem akarok senki lokálpatrióta érzelmeibe taposni, de annál nem sok izgalmasabb dolog lehet. :-) Néha a Körös vízitúrákon is lábrázást lehet kapni a tök egyenes úttól, pedig ott legalább néha van olyan, ahol az ember az eredeti, természetes mederben evez. (Vagy átemel egy holtágba, és az minden melót megér.) De azért egy szigetközi bujkálással kevés dolog ér fel. (Az is igaz, az RSD-n kb 35 éve nem voltam, a Túron és Gemencnél meg még soha.)
A szakállas a Tengerész, aki aggódva méri a hajója alatti vízmélységet, mert addig csak elméletben, a számításai alapján vélelmezte, hogy mennyi lesz a merülése.
(nagyjából 1-2 centimétert tévedett, mert a súlya lett több a számítottnál)
Anno egy mérnök ember munkatársam, aki volt – többek között – tengerjáró hajós, balatoni verseny-vitorlázó, szállodai műszaki vezető is, arról álmodott, hogy egyszer épít egy hajót és nyugdíjas éveit azon fogja tölteni, a minden féle és fajta édes és sós vizeken. A hajót megépítette, lakott is rajta egy ideig a Soroksári Duna egyik jó helyén, ahol bringával elérhetők a fontos üzletek, meg műhelyek is voltak a közelében és jó barátok.
Nemrégen vett egy vízparti nyaralót Ráckevén, oda hajózott, és most fúr-farag, küzd, hogy a nyaraló télen-nyáron komfortos lakóház legyen, de a saját stégéhez kötött hajóján alszik. "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."
Nekem még van pár évem a nyugdíjig, addig csak a Gönyű-Mohács szakaszt vállalom, és csak hétvégén. És mivel nem lehetek nagyon antiszoci, azt is csak családdal. Úgy is érdekel? Két iszonyú lány unoka mennyire csábít? :-D
Helyesbítés: a szegény halott szobrászt Szamovolszkynak hívták valójában. Szamolovszkynak Vigand írta, én meg szépen rávakultam. Exkluzív infó: a nyomorult a háborús sorozáson hűlt meg, abba halt bele...
Csatornahajó alatt ezúttal nem típust értettem, hanem műfajt. Kis motoros lakóhajó, full extra kényelem, a nyugdíjas napokra. :)
Biztos meséltem már, de ahogy öregszem, egyre kevésbé zavar... szóval láttam egyszer egy holland (?) palit, egymaga lezsilipelt egy vitorlást a Canal du Midi öt zsilipből álló rendszerén. A zsilipőr ott rohangált kétségbeesetten, hogy ezt nem lehet, forduljon vissza, össze fogja törni a hajóját és a másokét is. Azon a rendszeren helyenként több mint tíz méteres volt a szintkülönbség, lényegében megoldhatatlan volt a dolog anélkül, hogy fent, a parton és lent, a hajón is legyen kötélkezelő ember a legénységből. A holland csak legyintgetett, hogy nyugalom, megoldja. Így is lett, a partról végigvezette a hajót a zúgórendszeren, mint egy engedelmes kiskutyát. Aztán megmutatta nekem, hogyan bújtatta végig az egy szál kötelet az egész fedélzeten, hogy egyenesben tartsa a hajót, de ma sem értem. Ezért aztán a demonstráció végeztével a kezében lévő pár méter kötéllel egyetlen villámgyors csavarással gúzsba kötött, de úgy, hogy nyekkenni sem tudtam. - Na, kábé így - mondta elégedetten. Azóta annyi legalább világos, hogy vannak vízre született és vízre vágyakozó népek. :)
Na, visszajött a netem. Szóval én azért várnék még bárminek is a megvásárlásával, mert egyrészt közel sem biztos, hogy ez lesz a végleges megoldás (én szívesen "nagyhajóznék" balatoni nyaraló címén), de még ha ez is lenne, hogy kezelem, ha mindkét lány rácuppan? Veszek még egyet? Azért az már kicsit erős.
Egyébként szerény vagyok, mint az ibolya (ahogy anyukám mondaná: szagom nem volna, észre sem lehetne venni), nekem ez a Dragon elég lenne: http://eladovitorlasok.hu/Fabula.html
Emma, a csatornahajó az a narrowboat? Mert az tényleg csábító, ha az ember elég nagy Fecskék és Fruskák rajongó. Vagy megnézett pár verziót a Békavári uraság filmváltozataiból.
