Szerény véleményem szerint homogén elektromos mezőt sokkal könnyebb előállítani nagy térfogatban, mint egyenletes mágneses mezőt. Megfordítanám a kísérletet. Kondenzátor lemezei között mozgatunk egy vezetéket, illetve a kondenzátort mozgatjuk a lemezei között nyugvó vezetékhez képest. Ellenvélemény valaki?
Az elektroszkópos elképzelésem reménytelen. Megnéztem pár a neten elérhető mérést, mV-os értékek vannak. Ezt elektroszkóppal mérni felejtős. Egy kutatóintézet meg tudná csinálni talán, de házilag nem megy.
Amit leírtam több különbözően mozgó töltés vagy mágnesdarabka esetére, az jó.
Nincs azzal semmi gond. Aztán a kapott eredményt egyetlen Lorentz-transzformációval egy tetszőleges másik inerciarendszerbe viheted, de egyből ebbe is számolhatsz, csak akkor ennek megfelelően a több Lorentz-transzformáció is más. A Lorentz-transzformációk csoportot alkotnak, azaz egymás utáni alkalmazásuk is egy Lorentz-transzformációnak felel meg. (Ne csak a megszokottan felírt speciális Lorentz-transzformációra gondolj!)
LL1=La
LL2=Lb
LL3=Lc
...
Itt L visz az egyik megfigyelő rendszerből egy tetszőleges másikba. A többi indexelt pedig az egyes objektumok hatását számolják át a megfigyelő rendszerébe.
Hasonlóan a sebességeket is át tudod számítani egy másik rendszerbe a relativisztikus sebességösszeadás segítségével, amit a Lorentz-transzformáció származtat.
Nekem fiókban csak egész kicsi, pár mm átmérőjű korongok vannak. Egyet megpróbálok egy kis brushless motorral megpörgetni, és csak simán csúszó érintkezővel megnézni, hogy tízezres fordulatnál mekkora feszültséget ad. Kell hozzá nyomtatnom egy kis tartót a tengelyre.
Komoly erőfeszítéssel, sok munkával, ahogy egy komoly fizikai kísérletet megterveznek - biztosan. Házilag, hétvégi barkácsolással csak talán. Nagyon kicsi a várható feszültség. Rohadt gyorsan kellene pörgetni egy minél nagyobb Neodymium mágnes korongot, és lenne mindenféle rezgés, légáramlás stb probléma. Nem csak mechanikus (csapágy, kiegyensúlyozatlanság) rezgés lenne, hanem a mágnes nem teljes henger szimmetriájából adódó mágneses eredetű rázás is.
Nem így kell gondolkozni a retardált potenciálról. A szigorú matematikai definíciót kell vizsgálni, értelmezni, nem az eredményt különféle más módon látni, megmagyarázogatni.
A mező az adott (és egyben összes lehetséges) vonatkoztatási rendszerben reprezentálódik.
Ha felírjuk a hatásintegrált (jelen esetben célszerű a relativisztikusat), az abból származó Euler-Lagrange egyenleteket klasszikus örökségként mozgásegyenleteknek nevezik. De a mező nem a térben mozog, x csak egy cimke. A mező az E-t és B-t térben mozog, vagyis egy adott ponthoz tartozik E(t) és B(t) időfüggvény.
Az más dolog, hogy térben ez valamilyen hullámot is mutathat.
De a csúcsérték hely szerinti vándorlását nem tekintjük mozgásnak.
Például amikor a stadionban a szurkolók egymás után felpattannak a helyükről majd leülnek, az egyes emberek függőlegesen mozognak, miközben a hullám megy körbe a lelátón.
Ha a mágnest mozgatod, a mágneses mező nem fog mozogni azzal együtt.
Csak az összes helyen a térerősség változik az idő szerint.
Szimmetrikus esetben (például a mágnes forgatásábál) a teljes hurokra jutó fluxus nem változik.
Transzlációs mozgásnál viszont csak ez számít. Mozgási indukciót nem lehet a mágnes mozgatásával kelteni.
Na most térjünk át a retardált potenciálra. Ez fénysebességgel terjed. Méghozzá minden inerciális vonatkoztatási rendszerben. Majd lerajzolom.
Kivéve, amelyikben a potenciál forrása nyugszik.
Tehát egy olyan vonatkoztatási rendszerben, ahol a mező forrása áll, nincs retardált potenciál.
Vagyis nem mindegy, hogy a próbatest mozog, vagy pedig a mező forrása.
Ha veszünk egy töltést és mozgatjuk, adott távolságban csak egy idő után szereznek tudomást a változásról.
Viszont ha a töltésünk nyugszik és a megfigyelő mozog, ott nincs késleltetés.
Azt gondolom, az elektrodinamika keretein belül nem nagyon van megoldás a kimérésére. Kell valami más fizikai trükk.
Én arra gondoltam, hogy rézkorong helyett legyen egy tál elektrolit (folyadék), amiben vannak anionok és kationok, amik különböző színűek fényben. Megpörgeted a mágnest (mondjuk alatta), és más színű lesz a kerületén a tál leves, mint középen.
Gimnáziumi kísérletből emlékszem, hogy elektroszkóppal tízezer volt nagyságrendű feszültségnél több mm kitésések voltak, jól látható szétnyíló fólia V betű.
Ha így van, akkor néhány ezred mm-re lehetne számítani, ami nem rengeteg, de nem is reménytelen.
Na szóval, a feszültség mérés nehézségei miatt a töltés eloszlást lehetne kimérni.
Tegyük fel, elektron többlet jön létre. Azt egy elektroszkóppal (elvileg legalább) mérni lehetne. Vagyis egy rugalmas fólia, fémes kapcsolatban, közel a lemezhez. Ha töltés van rajta, taszítja a lemezt, eltávolodik.
Persze a feszültség kicsi, de legalább elvileg ez történik.
Azt hiszem, ki lehetne mérni néhány Voltot is. Pl. interferometriával, vagy úgy, hogy rezgőkör része lenne, mint egy kis kondenzátor, és frekvenciát simán lehet házilag is 10-8 pontossággal mérni, ami elég lehet.
Megcsinálni persze nagyon nehéz, jól kiegyensúlyozott mágnest kellene lehetőleg több tízezres fordulaton pörgetni, rezgést, légmozgást kiszedni stb.
