"Egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt - késsel a torkán - egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás…"
(Théophile Delcassé, egykori francia külügyminiszter)
Mi sem felejtjük el, hogy a brit szarkeverők milyen szerepet játszottak Trianonnál. És még ezekhez kéne alázatosan dörgölőznünk?
"Óriási hiba volt Németország oldalán megtámadni Jugoszláviát"
Jugoszlávia már szétesett a német-olasz-bolgár támadás után, mi már csak azután vettük ismét birtokba a Délvidékünket, amit a rácok 1920-ban raboltak el tőlünk.
Jugoszlávia esetében nem értünk egyet, a brit hadüzenet elmaradása azért jelzi, hogy volt méltányolható szempont a magyar álláspontban.
A SZU és az USA elleni fellépés valóban rossz döntés volt, ami katasztrófába vitte az országot. Bár mindkettő az önjáró Bárdossyhoz kötődik, Horthy gyűlöletedet ismerve nem lep meg, hogy most minden hsz-edben legalább egyszer szerepelni fognak a "horthysta" vagy "bűnös nemzet" és hasonló kitételek.
Óriási hiba volt Németország oldalán megtámadni Jugoszláviát, aztán a Szovjetuniót. A horthysta őrültség csimborasszója az volt, amikor hadat üzentünk az Egyesült Államoknak.
Bár Eden szorgalmazta a hadüzenetet Magyarország ellen, Churchill "csak" a diplomáciai kapcsolatok megszakítása mellett döntött, nem kis mértékben Barcza tevékenységének köszönhetően.
Eden közölte is Barczával, hogy bár nem üzennek hadat, de nem felejtik el ezt Magyarországnak.
Pontosan. Ebből is csak az következik, hogy Magyarország még a jugoszláv akciót is nagyjából megúszta volna, ami végül eldöntötte a sorsát és katasztrófába vitte az országot, az a SZU elleni hadbalépés és az Amerikának küldött hadüzenet volt.
Teleki legnagyobb valószínűséggel Barcza londoni távirata miatt lett öngyilkos, amely a brit hadüzenetet helyezte kilátásba Jugoszlávia elleni magyar akció esetén. Amely végül - talán éppen Teleki öngyilkossága miatt? - mégsem következett be.
Teleki éppen azért lett öngyilkos, mert rájött, hogy szerencsétlen zsákutcába vitte az országot. Ő volt az, aki beléptette Magyarországot a náci szövetségbe.
Főméltóságú Úr!
Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.
A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.
Nyíltan és kizárólagosan angol- és franciabarát politikát aligha lehetett józanul folytatni Közép-Európában 1938 után. Ez a térség egyébként sohasem volt sem angol sem francia érdekszféra (az ezzel kapcsolatos francia próbálkozás az első vh. után gyorsan (az 1930-as évekre) kudarcba is fulladt). Közép-Európa vagy német (mint 1918 előtt és ma is) vagy orosz (mint 1945 után) érdekszféra lehet.
A magyar vezetés 1938-40 között többé-kevésbé jól taktikázott és revíziós sikereket ért el, anélkül, hogy beléptette volna az országot a nácik oldalán a háborúba. Ez pedig jórészt Teleki érdeme volt, akit teljesen feleslegesen vádolsz nácibarátsággal.
A dolgok Teleki tragikus halála után mentek el az irracionalitás irányába, ez pedig Bárdossy és a politikusnak sajnos meglehetősen alkalmatlan Horthy hibája volt. Az 1941-es hadbalépés a Szovjetunió ellen valódi német kényszer nélkül, utána még ez megfejelve az Egyesült Államoknak küldött decemberi teljesen értelmetlen hadüzenettel, na ez döntötte el sajnos nagyrészt Magyarország sorsát. Ráadásul mindezt úgy, hogy nyerni ezzel már semmit nem lehetett, eljátszani minden addigi területi nyereséget viszont igen.
Ja, a "kizárólag"?! Nem fektettem rá hangsúlyt. Az eredményt néztem. Hogy esetleg miként kezdte, lényegtelen: az a lényeg, hogy végülis milyen pályára állította Mo.-ot - mind a négy reakciós a nácik melletti totális elköteleződésbe vitte hazánkat...
Aha. Nem válaszoltál a kérdésre, mennyivel volt jobb 1919 tavaszán a felszerelési és ellátási helyzet, mint 1918 őszén?
A különbség annyi, hogy a Tk erőteljes hadsereg szervezésbe kezdett, Károlyi pedig inkább a szép szavak erejében bízott.
"Furcsa módon 1918 őszén maga Horthy sem kezdett hadsereget toborozni, hanem inkább hazaszökött."
Szökött? Honnan? Pár éve egy másik neveden pont te tetted be, hogy Horthy jelentkezett Károlyiéknál szolgálatra, de a nagy pacifizmus jegyében hazazavarták.
Egyébként most komolyan, Károlyinak, mint az ország vezetőjének felelősségét a hadseregszervezés elmulasztásában azzal akarod elkendőzni, hogy egy egyszerű állampolgár miért nem szervezett hadsereget?
Furcsa módon (?) 1918 novemberétől maga Kun sem kezdett hadsereget toborozni, hanem inkább bomlasztotta a hadsereget, züllesztette a hátországot.
Igen, mert addigra kiderült, hogy se a csehek, se a románok nem tartják be a fegyverszüneti megállapodást. Addigra sikerült egy új hadsereget szervezni.
Furcsa módon 1918 őszén maga Horthy sem kezdett hadsereget toborozni, hanem inkább hazaszökött.
Már csak a 40% nemzetiségitől kellett volna megszabadulni.
Senki sem akart tovább háborúzni, miután megúszta a négyéves világháborút. Az Antant engedélyt adott új hadsereg szervezésére, ezt meg is próbálta a kormány, de érdektelenség miatt kudarcot vallottak.
Eltekintve attól, hogy rögeszmés, beteges konoksággal ismételgeted az ocsmány hazudozásaidat, 1918. december közepéig a több mint 1,2 millió leszerelt katonáknak kb. a 60%-a magyar nemzetiségű volt. Ez azt jelenti, hogy 780 ezer magyar nemzetiségű katonát szereltek le. De legyünk szigorúak magunkhoz, és legyen ez a szám kerek 700 ezer. Ebből - persze még lényegesen kevesebből is - minden további nélkül ki lehetett volna állítani egy 300 ezres létszámú (100 ezer tartalékban) olyan ütőképes, és harcedzett magyar honvédő hadsereget, ami a támadókat könnyűszerrel ki tudta volna verni, nem csak az etnikailag magyarlakta részekről, hanem az egész történelmi Magyarország területéről is.
"Képtelenség lett volna a románokat, szlovákokat, szerbeket, ruszinokat rávenni arra, hogy önkéntesen magyar nemzeti célokért harcoljanak."
Ennek a süketelésednek szintén semmi értelme nincs, ugyanis az egyértelmű - legalábbis minden józan paraszti ésszel megáldott kormánynak -, különösen abban a helyzetben, amiben hazánk volt, hogy a nemzetiségi katonákat le kell szerelni, és a magyar katonákat a haza védelmére kell vezényelni. Csakhát sajnos, nekünk egy félnótás Károlyi-kormányra futotta...