Egy a földrajzhoz kapcsolódó szót kell körülírni, abból pedig kitalálni, mi is az. Lehet: ország, város, folyó, hegy, tó, terület, kontinens, geológiával, földtudománnyal kapcsolatos kifejezések, kőzetek, stb...
A Templom-hegyen található muzulmán templom. A helynek már a muzulmán hódítás ellőtt is fontos vallási szerepet tulajdonítottak. A Jeruzsálemet meghódító Dávid király I. e. az első évezredben népszámlálást akart tartani, magára vonva ezzel az Isten haragját. Hogy kiengesztelje a Mindenhatót, Dávid oltárt építtetett a sziklán. Később ezen a helyen akarta Ábrahám föláldozni fiát, Izsákot. Salamon, Dávid fia is ezen a helyen építtetett templomot a frigyláda számára. Nabukodonozor I. e. a hatodik században leromboltatta Jeruzsálemet. A templomot később újjáépítették, majd Heródes átalakíttatta. Megnagyobbította a templomot, és a körülötte levő térséget egyaránt.
A Föld legmagasabban fekvő állandó emberi települése, 5100 méteres tengerszint feletti magasságban. Lakosainak száma 2009-ben 30 ezer fő volt, ami 2001-hez képest 235%-os növekedést jelentett
Most nézem, kissé eltévedtem a topikok között, mert a földrajzi helyen kívül minden áron művészi alkotásokat is kerestem a témához. Most már mindegy. Az Orleans továbbra is stimmel.
Város Közép-Franciaországban a Loire völgyében. Az USA beli New Orleans neve is ebből ered.
Jeanne d'Arc szobra a A Groslot Hotel A Ste Croix székesegyház
Egy fiatal hölgy látomásainak hatására felkerekedik, és hatalmas utat tesz meg. Látomásai arról szólnak, hogy Ő lesz az ország megmentője, és Ő teszi lehetővé az új király megkoronázását. Először is meggyőzi a trónörököst küldetésének valódiságáról, majd férfiruhát ötve az ostromlott városba megy. Átveszi a védelem irányítását, kitöréseivel győzelmeket arat, végül az ellenség eltakarodik. Melyik városról van szó?
Kérdésem: hol van az a Föld - sokak szerint - legszárazabb és egyben legforrób katlanja (napi átlaghőmérséklete nem egy esetben eléri az 50 Celsius-fokot), ahol a máig megoldatlan rejtély, a vándorló kövek rejtélye található. Nem egy vándorló dolomittömb súlya eléri akár a 300 kg-ot is, hátrahagyott nyoma pedig több esetben a 900 m-t. A rejtély persze abban áll, hogy minek hatására mozdulnak el a kövek és kelnek vándorútra. (Nem a rejtély megoldása a feladat! )
A Holt-tenger nevű lefolyástalan tó Izrael és Jordánia határán. Sajnos a déli medence belátható időn belül valószínűleg végleg ki fog száradni. A múgy vízének olyan magas a sókoncentrációja, hogy az ember mindenféle tevékenység és segítség nélkül lebeg a felszínén:
A parti fövenyt sókristályok alkotják, különösen a kisebb déli medencében. Az északi, mélyebb vizű (300 m) medencét a sekélyebb délitől (4 m) ma már csupán egy szűk mesterséges csatorna választja el. Jordán folyó táplálja, természetes kifolyása nincs, így a vízhozam folyamatosan elpárolog. A tudósok által bizonyított dolog, hogy az elmúlt évezredek során a vízszint gyakran változott. Amikor alacsonyabb volt, a déli öböl kiszáradt, s láthatóvá vált a tengerfenék. Rendkívül érzékeny az időjárásra, ne feledjük, az éghajlat errefelé sivatagi – az eső ritka adomány.
(Bár magyarabbul azért így hangzik: A hegycsúcs, ahol Tamatea, a nagy térdű ember, aki megmássza a hegyeket, a világjáró, aki átutazott itt, fuvolán játszott szerelmének.)
Lefordítva nagyjából "a csúcstalálkozó, ahol Tamatea, a férfi a nagy térd, a hegymászó a hegyek, a föld-swallower aki utazgatott, játszotta orrát fuvola az ő szeretett ".
Az itt látható névtábla egy olyan fölsrajzi nevet tartalmaz, mely hosszúsága révén bekerült a Guiness Rekordok közé. Tehát most nem a név maga a kérdés, hanem, hogy mit takar ez a név és hol található az a bizonyos valami.
A név tartalmának lefordításáért bónuszmosolyok járnak. :)
A ország nyugati részén található a különös erdő, amin még a lengyel erdészek is meglepődtek. A községtől nem messze néhány száz fa alkotja az erdőt. Körülbelül 1930-ban ültethették, néhány éves korukban valószínűleg emberi erővel tartották vissza a növésben, vagyis inkább a növés irányában. Azt, hogy pontosan hogyan, és főként, hogy miért tették ezt senki sem tudja.
A nagyobb áradások levonulása során gyakran látni víz alá került erdőterületeket, melyek látványa épp olyan furcsa és szívbemarkoló érzéseket kelt, mint a hosszú évtizedek vagy épp évszázadok óta a víz fogságába zárt erdőké. Bár utóbbiak története sem túl vidám - az erdélyi Gyilkos-tó kialakulása során is sokan vesztek oda -, mára titokzatos és borzongató hangulatú turistalátványossá váltak. Közéjük tartozik ez a tó is, mely egy véletlennek köszönhetően vált egy egykori szovjet tagállam misztikus jelképévé.
Afrika egyik legnépszerűbb turisztikai látnivalója. A vízesés egy közel 5 kilométer hosszan elnyúló ívelt vízfüggöny, amely négy különálló zuhatagra osztható, az Ördög Zuhataga, a Központi-zuhatag, a Szivárvány- és a Keleti-zuhatag. A korábbiakhoz képest a hatalmas Zambezi folyó által táplált Victoria-vízesés kifejezetten kicsinek számít, már ami a vízhozamot illeti, "mindössze" 1088 köbméter másodpercenként. A Victoria eredeti neve Mosi-oa-Tunya, ami Dübrögő füstöt jelent.
A vízesés közvetlen közelében látogatói központ, étterem és szálloda várja a vendégeket, akik legtöbbször fakultatív program keretében érkeznek ide a környező országokból. Ha részt vehetünk egy dél-afrikai szafari-programon például, érdemes némi pluszpénzért ellátogatni ide.