Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Sajnos én még mindíg elég rottyon vagyok fizikailag, de a Múzeumok éjszakájának nem tudtam ellenállni :-) Gondoltam próba-csereszenye, kb egy órát csak kibírok ... És egész jól tippeltem :-)
Nálunk nagyon jó programok voltak, kb délután 5-től este 10-ig folyamatosan lehetett találni jobbnál jobb eseményeket. Én a Zsolnay múzeumban - ez nem a Zsolnay negyedben van, hanem a Székesegyház melletti Káptalan utcában, - levő Japán kiállítást céloztam be, és hát természetesen a Zsolnay-kat is ismét megcsodáltam.
Aztán ha már ott vagyok, a másik nagy kedvenc, a Csontváry lett a másik, amit nem tudtam kihagyni. Pedig ezt is láttam sokszor, de hát örök kedvenc.
És a két múzeum között egy kis szabadéri koncert: az Ércbányász fúvósok játszottak a Káptalan utcában. Pont a Bányász-himnuszt csíptem el, amibe ma is beleborzongok, - anno fiatal csirke koromban a Pécsi Bányászban kézilabdáztam, és egy fél évet dolgoztam a Szénbányák műszaki könyvtárában.
Sajnos csak ennyire futotta, de örültem hogy legalább ennyire is összevakartam magam :-)
Készültem a Múzeumok Éjszakájára, gondos programmal és útvonaltervvel. Nem túl meglepő módon eltértem tőle, máskánt alakultak a körülmények, én pedig alkalmazkodtam hozzájuk. Úgy gondoltam, irány a Vár, az telis-tele van múzeummal.
Kezdtem az Országos Széchenyi Könyvtárral, amikor legutóbb ott jártam, jól éreztem magam. Most is. Kezdtem az Országos Széchenyi Könyvtárral, amikor legutóbb ott jártam, jól éreztem magam. Most is. Egy kiállításon a három legismertebb vers (a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal) eredeti kézirata, és megzenésítésnek kottája volt kiállítva. Egy lelkes fiatal nő beszélt róluk. Mint kiderült, ezek az eredeti kéziratok, csak ezen egy alkalommal láthatók, egyébként páncélteremben őrzik. Most is üvegbúra alatt, egyenletes hőmérsékleten lehetett megcsodálni őket. A Himnusz kéziratán meglepődtem, mert jól láthatóan egy jegyzetfüzetből tépték ki a lapokat, nem is túl gondosan. A kotta pedig Erkel Ferenc kézírása volt.
A Szózat kézirata is látható volt, sok javítással, áthúzással, újraírással. Gondolom, a végleges szöveget Vörösmarty letisztázta. Itt is látható volt az Egressy Béni által leírt kotta. Következett a Nemzeti dal, ennek elég közismert a története. Azt a legendát sem lehet kiirtani, hogy Petőfi Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavalta el. Legalább négy helyen megtette, ott pont nem. Az viszont valóság, hogy Petőfi elküldte a Nemzeti dal kéziratát (egy másolatot) barátjának, Arany Jánosnak. A levélben egyúttal megírta, mi történt Pesten. E három verset meg is lehetett hallgatni, több színész előadásában, meg is tettem. Aztán fölmentem az emeletre, ahol megszemlélhettem a plakátkiállítást Láttam jó néhány Stühmer reklámot, például a finom Melódia szeletet, illetve a Százszorszép desszertesdobozt. Aztán volt még Bak és Nektár sör, illetve Dreher reklám, ez utóbbi márkából kekszet is ajánlottak. Jó sok közért plakát, némi meglepetéssel értesültem arról, hogy már akkor is lehetett házhoz szállítást kérni, csak ezt biciklivel tették. Aztán ott volt a Corvin áruház is, ebből csak a Nincs karácsony Corvin nélkül plakátot hiányoltam.
Következett a Hadtörténeti Intézet. Ott lovasbemutatót hirdettek, meg is tartották, Két szép ló (alighanem lipicaiak) és a hátukon ülő huszárok szép lassú, méltóságteljes felvonulása volt. Elgyönyörködtem bennük, de úgy éreztem, a harmadik kör nem sokban tér el az elsőtől, ezért inkább bementem. Az épületbe belépve a Noé bárkája állatotthon emberei mutattak be néhány kutyát, az egyikük egy roppant barátságos drótszőrű vizsla volt, no de ők gyárilag ilyenek. Viszont neki volt gazdája, szerencsére. Aztán egy flegma angol véreb, és néhány tisztázatlan vérvonalú, de annál bájosabb kutya, őket már lehetett örökbe fogadni, Egy valamit azért hiányoltam a harctéren szereplő állatok körül, éspedig a postagalambokat.
A következő hely a Levéltár volt, ott inkább csak az épületet és a díszes termeket nézhettem meg, aztán ott is kifogtam egy buzgón magyarázó hölgyet, a faliképekről beszélt. Mondjuk a Rodostó felirat egyértelművé tette, kiket ábrázol. A következő is érdekes volt, ez Márai Teréziát, illetve kiterjedt családja egy részét ábrázolta. A könyvet olvasó fiú a későbbi II. József, a guzsallyal játszó kislány pedig Marie Antoinette.
Következett volna a Pénzmúzeum, de olyan hosszú sor állt előtte, hogy inkább kihagytam. Rövid töprengés után az Evangélikus Múzeumba, mentem, abban sosem kellett csalódnom, most sem! Megint csak a végére esetem be egy előadásnak, amit nagyon sajnáltam. A vallásos giccsről esett szó benne, jó néhány elriasztó példával, és egy tehetséges előadóval. Az egyik evangélikus lelkész gyűjti ezeket a tárgyakat, mondhatom, sikere volt! Képzeljetek el egy háromdimenziós Mária, illetve Jézus képet. A pénztárcával ellentétben egyikük sem kacsintott, de majdnem! A Luther-idézetekkel díszített zoknit, no meg a nyakkendőt látva ijedten siettem tovább. Üsse kő, a Luther, Illetve Kálvin nevével felcimkézett, számomra ismeretlen italt viszont nem ítéltem el, vagy nem túlzottan. Újabb legendát oszlatott el az előadó, Luther nem mondta, hogy itt állok, mást nem tehetek. Azt sem, hogyha másnap vége lenne a világnak, ő még elültetne egy almafát. Nagy kár, mert igazán jó mondások!
Aztán eszembe jutott a Petőfi Irodalmi múzeum, elég érdekes dolgokat olvastam a programjában. Nosza, elindultam arrafelé. Erre mi történt? Átalakítás miatt zárva!
Viszont a Károlyi-kertben hangverseny volt, ezért bementem, igaz, csak egy szál zongora szólt, de az legalább jól! Felfedeztem egy vízcsapot, elindultam, hogy megtöltsem a palackomat. Kortyolgattam, majd mikor befejeztem, odajött egy fiatalember, és megkérdezte, akarok-e játszani. A kérdésemre, mégis mit, azt felelte, Bakosozunk. Aztán bővebben is elmagyarázta. A Bakos-féle idegen kifejezések kéziszótárából kikeresnek egy olyan szót, amit nem ismernek, és mindenki ír rá egy tudományos, vagy legalábbis annak hangzó meghatározást. Igen, volt kedvem hozzá, később még hárman csatlakoztak, és mondhatom, remekül szórakoztunk! Csak azért kellett abbahagyni, mert már nem lehetett látni, mit is írtunk le, és lassacskán a tér is zárt.
Nekem most az a 2200 Ft sem esik jól, ráadásul Kőbányán 17-től ill. 20:30-tól lesz két ingyenes koncert is, ami most übereli a MúzÉjt - koncertekre még annyira sincs pénzem, és ezek rendesen legalább 3-4ezer lennének külön-külön.
A Múzeumok Éjszakáján igyekszem ottlenni, egy karszalag, és annyi mindent láthatok, amennyivel elbírok. Én sem vagyok a régi, mert legföljebb három-négy, egymáshoz közel lévő helyet tervezek. Nem csak a fizikai, de a lelki kifáradás is hamarabb történik meg nálam, mint öt éve. Sebaj, fő az, hogy szívesen nézegessek mindenfélét.
Szerdán is múzeum, ezúttal az újonnan megnyitott Néprajzi Múzeum, persze előtte egy kis ligeti séta. A múzeum előtt már sokan voltak, iskolás és nyugdíjas csoportok egyaránt. Mi viszont azzal kezdtük, hogy felsétáltunk a múzeum tetejére. Most is elmulasztottam a lépcsőket számlálni, de mentségemre szóljon, hogy a lépcsőket csak másfél-két lépéssel lehetett meghódítani. Felmentünk, körülnéztünk, érdemes volt! A zöld budai hegyek panorámáját igazán csak egy kicsit rontotta el egy belógó bankreklám…
Némi pihenés-nézegetés után lementünk (ekkor sem számoltam a lépcsőket) és bementünk az épületbe. Rövid érdeklődés után megtudtuk, hogy aki csak a modelleket és a kerámia kiállítást akarja megnézni, az ingyenes, csak a továbbiakért kell fizetni. Nem is annyira pénz, mint időhiány miatt maradtunk az első megoldásnál. A makettek érdekesek, jól kidolgozottak, és sok információs tábla segíti a tájékozódást, Ha valaki témakörök iránt érdeklődött, bejelölhette pl. a templomokat, pályaudvarokat vagy akár az éttermeket is. Ezzel legalább elboldogultam.
Aztán következtek a kerámiák, itt is. Sokan voltak, érdekesek voltak, minél régebbiek, annál szebbek voltak. Láttam csukaszürkébe öltözött, búcsúzó katonát is, a tányérra írt évszám 1914-15, nem sok kétséget hagyott afelől, mit is ábrázol. Nem csak magyar kerámiák voltak, szinte az összes világrészből. Ezek egyike például egy olyan szobrocska, ami egy eléggé morcosnak látszó istent ábrázolt, ajánlatosnak tűnt a kedvét keresni.
A kedvenceim megint az aprócska, alighanem gyerekjátéknak szánt pohárkák voltak, nem is beszélve egy olyan játék konyhaszekrényről, amin ezek hatosával voltak kiállítva. Rögtön játszani akartam vele, de nem hagyták, nem is értem, miért?
Aztán diszkréten elmosolyodtam, mert imádságoskönyv formájú pálinkásbutykosokat is láttam, igaz, voltak ilyenek felirat nélkül is. Rögtön eszembe jutott egy Móra-novella, amiben a pálinkásbutykosra azt írták: Fricska Rozálé eme mindennapi ájtatosság. Akárkié is volt, egészségére!
Futólag benéztünk egy üveg mögött lévő, alighanem a régi vizi mesterségeket (révész, halász, csikász) bemutató kiállításra, ezen megcsodáltam egy remekbe sikerült cifraszűrt. Aki ezt hordta, tekintélyes ember lehetett, aligha pákász. Akárhogy is, ez a múzeum is túl nagy falat volt egyszerre, ide még vissza kell jönnöm.
Most pedig gyorsan bocsánatot kérek a Ligettől: igenis van benne lángossütő, csak keresgélni kell! Vettünk is egyet, kettőnknek is elég volt. Míg megettük, újra láthattuk a felemelkedő léggömböt. Ezzel pedig véget is ért a nagy kaland, legalábbis aznapra.
Már nem emlékszek pontosan, hogy mennyire lehet a gázgyári tornyokat megközelíteni, meg persze változhatott is több, mint tíz év távlatában. A Graphisoft Parkba simán be lehet menni (ott dolgoztam egy évig), onnan azt hiszem közelebb lehet(ett) menni. Érdekes még a Duna parton a régi szénrakodó maradványa - ha megvan még.
A Múzeumok Éjszakájára mész?
@Magdolnna: a múlt héten tiszta Kánaán lett volna neked, a könyvhéten a Vörösmarty téren 2000 Ft volt a kürtőskalács. :DDD
Kedd délelőtt Óbudára látogattunk. A többesszám Kati barátnőmet és engem jelent, szerét ejtettük egy alapos sétának Óbudán. Kezdeni a gázgyári toronynál, illetve tornyoknál kezdtünk, amihez is árkon-bokron, tüskén-bozóton keresztül csörtetve értünk el.
Aztán megnézhettük a tornyot, igaz, nem közvetlen közelről, mert el volt kerítve. Sajnos, még körbekerülni sem lehetett, viszont lefényképezni, azt igen! Aztán eljutottunk az Aquincum Múzeumhoz. Nem volt túl nehéz, a falak romjai elég megbízhatóan mutatták az utat. Bőven van mit nézni, de szerencsére nagy területen oszlik meg a látnivaló. A pavilonok egyike egy elegáns házat mutatott be, aprócska konyhával, viszont több csinos szobával, ezek egyike a szövőszoba, itt két szövőszék is áll, egy kisebb és egy nagyobb. Alighanem varrni is itt varrhattak. A falakon festmények, egyszerűek, ízlésesek. Legjobban a tornác tetszett, árnyékos, hívogató, alighanem a lakói is szívesen üldögéltek ott. Minket is hellyel kínáltak, de most éppen nem voltunk fáradtak. Megnéztük egy valóban jómódú ember házát, amiben még padlófűtés is volt! Persze, itt is kiállítottak egyet s mást, a legjobban két mellszobor tetszett. A férfi láttán az jutott eszembe, hogy amikor a római patríciusra gondolok, ez a kép jelenik meg előttem, a matróna kifejezésre pedig a nő. Így utólag persze lehetséges, hogy Jupiter, illetve Juno szobrai voltak. Azon viszont jót mosolyogtam, hogy a bejáratnál lévő felirat szerint Augusztus császár említette meg, hogy elfoglalta Pannoniát, és kiterjesztette a birodalom határait. A kijáratnál meg Anonymust idézték, miszerint Attila kikergette onnan a rómaiakat.
Sok mindent lehetett még látni, nem csak ebből az időből, például egy csiszolt kőkorszakból származó baltát. Nem csak hatékonynak tűnt, de kifejezetten szép is volt! Azt is kénytelen voltam megállapítani, hogy az egykor volt, indur-pindur egyforintos sem új találmány, jó néhány ilyen aprópénz volt kiállítva. A padlófűtés láttán pedig megállapíthattuk, hogy tényleg nincs új a nap alatt! No meg azt is, hogy a világhódító Róma nem mindenben jeleskedett, de amit építettek, az építve volt!
Na meg titkot tartani is tudtak, ezt a Mithrász-szentély láttán következtettük ki. Állítólag amit két ember tud, az már nem titok, de ez nekik olyannyira sikerült, hogy még ma sem tudjuk, pontosan milyen is volt egy ottani szertartás.
Érdemes még az ottani kertről is megemlékezni, több, jól gondozott rózsabokor, sok virágzó levendula, érdekes virágok, amelyeken nagy rovarélet folyt, főleg a poszméhek szállongtak jó sokan.
Ezek után kaptunk egy kis kóstolót a régi Óbudából, macskaköves utcák, aprócska terek, csinos, jól karbantartott házak. Azt is megállapítottam, hogy itt is jó sok múzeum van, szinte kéznyújtásnyira egymástól. Viszont egy napra elég egy múzeum, bár a Múzeumok Éjszakájára ez nem vonatkozik.
Örömmel értesültem róla, hogy ma újra megnyílt az Északi Járműjavító vasttörténmeti kiállítása. A zárás előtt egy nappal jártam ott, érdekelne, mi is lett belőle. Persze nem kánikulában.
A mai reggelen örömmel láttam, hogy konyhaablakon kinyílott az egyik kaktuszom, az erkélyen pedig a másik, Az első fehéret virágzik, az már hervadófélben, a másik fajta pirosat, ez viszont hosszabban fog gyönyörködtetni.
Ezt csak azért írom, mert a délelőttöt a Füvészkert-béli kaktuszkiállításon töltöttem, és teljes tárgyilagossággal állapítottam meg, hogy az enyémek sokkal szebbek!
Jó korán érkeztem, ezért még nem voltak sokan, nyugodtan nézelődhettem. Meg is tettem, de mindenkit megkímélek attól, hogy túl sokat részletezném a látottakat. A legjobban egy hatalmas sünkaktusz tetszett, olyan magas volt, hogy nekem a vállamig ért, igaz, cseréppel együtt. Szerintem legalább két ember kellett ahhoz, hogy idehozzák, és nem tarthatták szorosan magukhoz! Jó pár bimbót láttam a tetején, csodás lehet, amikor virágzik!
Kicsit elfáradtam a járkálástól, találtam egy árnyékos ösvényt, elindultam, és egy majdnem japánkertbe jutottam. Voltak kanyargós ösvénykék, egy tó (ebben egy tucat algaevő hal is jóllakhatott volna), rajta átvezető lépőkövek, és végül, de nem utolsósorban két kényelmes, másfélszemélyes pad, előttük egy rönkasztallal. Árnyék, enyhe szellő, ami a jázminbokor felől fújt, madárcsicsergés, egyszóval pont a pihenésre való!
Ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy most már alighanem láttam a budapesti japánkerteket. Jártam az Állatkertiben, a Margitszigeten, most már itt is, és a Varga Márton Szakközépiskolaiban, ez tetszett a legjobban, valahogy személyesnek éreztem. Lassacskán ideje lenne újra elmennem!
Igen, Szentendrét nem lehet elég sokszor bejárni! Ami Budapestet illeti, én előnyös helyzetben vagyok, sofőr visz bárhová! Van, hogy egymást váltva négy is!
Szentendre minden porcikáját imádom! Ugye milyen sokszor érdemes meglátogatni, mindig tud újat mutatni, különösen, hogy most a Skanzen új szárnyát is átadták. Arra amúgy sem volt elegendő 1-2 nap, így most már tuti csak részeiben lehet elmerülni egyszerre, ha úgy tényleg belegyönyörködi magát az ember.
Bp főváros, amióta még nehezebbé vált a közlekedés, parkolás igyekszem kihagyni, pedig a városligeti új építményeket valamikor megnézném.
A múlt hét csütörtök-pénteken ismét sétálgattam, töltöttem, illetve sétálgattunk, mert ezt Kati barátnőm társaságában tettem.
Szentendrével kezdtük, ez többnyire jó választás, most is az volt. Tudom, hogy nemrégiben jártam ott, de mindig akad új felfedeznivaló, most is így volt. Például a HÉV végállomásnál feltűnt néhány régebbi villamos és kisvonat. Mint kiderült, a Városi Tömegközlekedés Múzeum címet viseli, és látogatható Ha legközelebb odajutok, ezzel fogom kezdeni! Utána jöhet a Skanzen. Csak nem egy napon a kettő, mert ami sok, az sok.
Ha már Szentendrén jártunk, noná, hogy megnéztük a Kovács Margit múzeumot, érdemes volt. Ráadásul fotózni is lehetett. Némi meglepetéssel láttam, hogy Margitnak volt néhány szentképe, ezek sem voltak rosszak, de az igazi számomra pl. az Esőleső, vagy a Kenyérszegő, ez utóbbit többféle variációban is elkészítette. Persze, voltak kevésbé szívmelengető alkotások is, pl. a Gonosz öregasszonyok, elég rémesen festettek. Bezzeg a három párka még így is inkább szorgosan és derűsen dolgozó nőknek tűntek.
Ebben a teremben meglepve láttam egy kerámia medencét, ami egykoron az Úttörő Áruház dísze-éke volt, és aranyhalak úszkáltak benne. A teremőr már hozzászokhatott a velemkorú látogatók reakciójához, de visszaigazolta, hogy ez valóban az áruházból való! A múzeum udvarán az itt elterjedt húzós kutat láttuk, ez nem működött, de a Fő téren volt egy olyan, ami vizet is adott.
Már csak egy valamit említek, éspedig egy szép cserépkályhát, hideg időben öröm lehetett a fázóknak nekidönteni a hátukat.
Ezt a szép kiállítást némi fagylalttal ünnepeltük meg, és szép lassacskán elindultunk a HÉV-állomás felé, egy csomó szép emlékkel gazdagodva.
Másnap pedig irány a Városliget, ezt sokan ismerik és szeretik, ezért igyekszem rövidebbre fogni. Elsősorban a Magyar Zene házát akartuk megnézni, meg is tettük.
Az emeletre érve megpillantottam egy Könyvtár feliratot. Találjátok ki, hová mentem utána? Érdeklődésemet fokozta, hogy jó pár régi rádiókészülék is volt kiállítva. A könyvtáros megszokhatta már a nézd, nekünk is ilyenünk volt reakciót, mert csak csöndesen mosolygott magában. Aztán találtam egy régi, felhúzható lemezjátszót, szerintem Széchenyi Zsigmond ilyet vitt magával Afrikába, bár ez biztos, hogy nem az övé volt. Jó néhány bakelitlemez a hatvanas-hetvenes évekből, ezek ismerősök voltak számomra.Miután itt is kellőképpen kigyönyörködtük magunkat, jöhetett a léggomb! Nem volt nehéz arrafelé tartani, ugyanis éppen a levegőben volt. Mire odaértünk, leszállt, én pedig majd’ nyakmerevedést kaptam, úgy megbámultam. Meg kell adni, festői látvány volt! Gyanítom, hogy Szinyei-Merse Pál is ezt mondta volna róla. Miután viszont a felszállást is megcsodáltam, gondolkodóba estem: valóban fel akarok erre ülni? A kérdés eldöntését kissé elhalasztottam, sétáltunk tovább,
Sajnos, a Néprajzi Múzeum még nem volt nyitva, de előbb-utóbb arra is sort kerítek.
A múlt héten a 16 éves unokáméknak a suliban valamiféle város-ismereti versenyt szerveztek. Hármas csoportokban voltak, és kaptak 4 lapot, 4-4 pécsi nevezetesség egy-egy részének felskiccelésével.
viszonylag kis területet kellett bejárniuk: Széchenyi tér, Sétatér (ahol a Székesegyház van) és a Kórház tér (ahol a minaretes dzsámi van). Naná, hogy rögtön kért telefonos segítséget :-)
Bevallom, két alkotásba beletörött a bicskán, - az egyik egy szobor a Széchenyi tér melletti Jókai téren, ahol ezerszer átmentem már, de ez valahogy nem ragadt meg a fejemben, - ezt megtaláltam a neten.
A másikra viszont csak akkor jöttem rá, mikor két nappal később én is a Széchenyi téren jártam: a Jókai térre vezető kis utcát az autók előle lezáró kőoszlopok voltak :-)
A lakatfalat meg a Székesegyház kovácsoltvas kapuját viszont sokkal előbb beazonosították, mint én :-)
A mai délelőttön az Országos Széchenyi Könyvtárban jártam. Családi nap volt, ennek keretében különböző programok, én a raktári, zseblámpás sétát választottam.
10.30-kor indult a raktári séta, aminek egyes részeit zseblámpával tettük meg, Viszont nem ott kezdtük, hanem a kiállítótérben, ahol az alapító, Széchenyi Ferenc könyvtárának egyes részeit őrizték, gondosan bezárt könyvszekrényekben. Próbáltam elolvasni, mi volt a könyvek gerincére írva, de csak a Titus Livius volt jól olvasható. Egyébként az ő öt könyve csodaszép, törtfehér, bordás bőrkötésben díszlett, és még az aranyozás is látszott rajta. A vezetőnk mondta, hogy nyugodtan lehet közben kérdezni, ezt jó párszor meg is tettem.
Például azt kérdeztem, hogy a Széchenyi Ferenc adományozta törzsanyag milyen nyelven íródott? A nagyobb része latinul, a valamivel kisebbik pedig németül.
Továbbhaladva eljutottunk a tényleges raktárrészbe, itt megnézhettük, hogy jut le az igénylő kérése a raktároshoz. Ő kikeresi a megfelelő kiadványt, és egyfajta liftbe juttatva küldi vissza. Ha túl nagy a könyv, akkor egyszemélyes lifttel viszi föl, ami klausztrofóbiásoknak ellenjavallt. Egy jó vaskos kötettel pedig már nehéz lehetett elférni. Itt egyébként láttunk is egyet, jó nagy könyv volt, a borítója fatábla, ezt húzták be bőrrel, a sarkain fémmel erősítették, és mint kiderült, templomi éneskönyv volt, persze nem a híveké, hanem a templomé. Ezt nem nagyon kellett mozgatni, legföljebb lapozni. Szép nagy betűkkel volt nyomva, nem is kellett hozzá pápaszem! Egyébként bele is lehetet lapozni. néhányan meg is tették. Ellentéteként ott volt egy minikönyv, ami kb. akkora volt, mint a hüvelykujjam körme. El nem tudom képzelni, hogy dolgozhatott ezen a nyomdász, illetve a könyvkötő.
Aztán elértünk a tényleges raktárba, innentől lett szükség a zseblámpára, amit meg is kaptunk. Ezeket a helyiségeket állandó hőmérsékleten tartják, csak a szükséges esetben van világítás, és a levegőt is szűrik, a könyvrontó bogarakat pedig nem engedik megtelepedni, mert nem jutnak be! No, itt láttuk a könyvtár legnehezebb kötetét, a súlya 32 kiló, és a jáde történetével és feldolgozásával foglakozik, ebbe is bele lehetett lapozni, meg is tettem. No, ennek a felviteléhez már két ember kell!
Az egymásba nyíló raktártermek láttán mindenki azon volt, hogy ne nagyon szakadjon el a vezetőnktől, mert nem biztos, hogy kitaláltunk volna!
Megtudtuk, hogy ide többféle okból is kerülnek könyvek. Hagyatékból, ilyen pl. Kölcsey Ferenc könyvtára, no meg a kötelespéldány most is megvan, esetleg vásárolnak is. Megkérdeztem, volt-e olyan hogy pl. egy bolhapiacon akadtak valami érdekesre. Igen, történt ilyen is, csak nem éppen jó eset volt, mert egy, a könyvtárból elhozott könyvet találtak meg, még a leltári szám is rajta volt. Rendőrségi ügy lett belőle, ki is nyomozták a tettest.
Ezzel az érdekes, bár nem túl vidám esettel zárult az egyórás séta. Búcsúzóul megtudtam, hogy ők is résztvesznek az idei Múzeumok Éjszakáján, amire is azt gondoltam, hogy hm.
Kissé fáradtan, elég éhesen, de jó emlékekkel indultam hazafelé.
Ez a délelőttöm sem telt unalmasan! Kezdetnek újra kilátogattam a bolhapiacra, hogy kinézelődjem magam.
Nem tudom felsorolni, mi mindent láttam, de egy részüket azért leírom. Elsőnek egy fogászati szék tűnt a szemembe, a hozzá illő, lábbal hajtható fúróval, meg a kis tálkával, ahol öblíteni lehetett. Sajátos módon egy fából készült, szabászati próbababát helyeztek el benned, határozottan elkínzottnak tűnt. Még a kalap is csálén ült a fejjén, amit nem is csodálok. Igaz, más egyebet nem is viselt, Az egész együtt eléggé rémisztő volt, gyorsan menekültem a közeléből!
Ha már a játékoknál tartunk, feltűnt egy csinos kis hintaszék, játékbabáknak készült. Sajnos, az egyik talpa hiányzott, viszont a közepe lyukas volt, nem sok kétséget hagyva a rendeltetése felől.
Olyan, spiritusszal működő égő, amin egykoron hajsütő vasat melegítettek, Igaz, ilyen ott nem volt, de egy másik helyen ezt is lehetett venni. Kézi hurkatöltő, szép nagy darab, és olyan zománcos vödröt, amiben ivóvizet tároltak.
. Egy sárgarézből készült, aprócska ágyúmodell, amiben az volt az érdekes, hogy még az ágyútöltő vessző is megvolt hozzá. Bár igaz, golyó nem. Ha már sárgaréz, akkor egy ilyenből készült, aprócska vasaló, ez nem játék volt, egykoron pl. csipkegallérokat-kézelőket vasaltak vele.
Egy, kissé használtnak tűnő harmónium, a hozzávaló székkel. Két tangóharmonika, egyikük kisebb, a másikuk nagyobb.
Szépen kifaragott baltanyelek, ezen nem lepődtem meg, a két, szintén fából készült mankón annál inkább!
Aztán irány a Palacsintafesztivál! Bevallom, kissé csalódott voltam. Szinte mindenből több volt, mint palacsintából. Volt kézműves sör, töpörtyű, kolbász, sajt, churros, lángos, néhány ékszer, fagylalt, de palacsinta, az csak három helyen. Igaz. elég változatos ízekkel, de sós palacsinta, az nem volt, Sebaj, úgyse vettem volna, viszont elmondhatom magamról, hogy voltam ott is. Beértem egy corn doggal. A tészta jó volt, a virsli nem annyira.
Kissé fáradtan, de elégedetten értem haza. Egész jó nap volt.
Na és ami a negatív élményt illeti, nekem is volt részem benne :-(
Színház, Bűn és bűnhődés. Én eleve fáztam tőle, mert szerintem nagyregényből nem igazán lehet jó szindarabot csinálni, - hát be is jött. Több mint 3 óra volt, de annyira kaotikus volt az első felvonás, hogy menekülőre fogtuk :-( És mindkét mellettünk levő páholy is, -meg még sokan.
Nagyon sajnáltam a színészeket, de hát úgy döntöttünk, vagyunk már abban a korban, hogy nem kell mindent végig-szenvedni :-(
Ami pedig a Barbakánt illeti: vigasztaljon, hogy szerintem mindenki így van vele :-)
Én szombat délelőtt voltam a Püspöki Palotában - ez ott van a Barbakán és a Székesegyház között, - vezetéssel. 5-6 évvel ezelőtt már jártam bent, szintén vezetéssel, de most hogy az origamis csoportunkban felvetették, hogy az egyik tag, aki lassacskán visszatér gyes-ről, és ez a munkája, szívesen szervez nekünk egy látogatást, rögtön beneveztem. Eredetileg egy 2 órás látogatásba belefért volna a Püspöki Palota, a Székesegyház és a Dzsámi is, de a 2 óra alatt csak a Püspöki Palotával végeztünk :-) Volt még egy kis Székesegyház is, de onnan félidőben le kellett lépnem, családi program miatt. A Dzsámi meg majd legközelebb, az mindenkinek elmaradt.
Sajnos, nem mindig kellemes élményeim vannak, no de ez nem túl meglepő, Tegnap megnéztem a Legendás lények 2 – Dumbledore titka című filmet. Már az is gyanús kellett volna, hogy legyen, amikor kiderült, hogy egy szép nagy moziteremben egyedül ültem. No de ez azért nem biztos irányjelző,
Sajnálattal közlöm, hogy Dumbledore nagy-nagy titka az volt, hogy saját neméhez vonzódik. Ez manapság egyszerűen kötelező, anélkül nincs könyv vagy film, és kezdem már unni. Igen, tudom, konzervatív, begyöpösödött alak vagyok.
Azt meg kell adni, a Grindewald és a Dumbledore közötti vérszerződés szellemes, ennek értelmében nem árthatnak a másiknak, mert a medál, amit hordanak, szorítani kezdik őket. Csöppet sem barátunk, Grindelwald, a világuralomra tör – mi másra? Ezt pedig a legjobbkor teszi, a harmincas évek Berlinjében. Noná, hogy meg kell állítani, és ebben fontos szerepet játszik egy mugli is. aki egyébként is bátor, mert egy majdnem telepata nőt vesz feleségül, igaz, csak a film végén.
Kezdem sokallani, hogy átlagban havonta egyszer megmentik a Földet, az emberiséget, no meg persze saját magukat. Ebből is kezdek kiöregedni.
Viszont meg kell adni, a legendás állat, a csiliz, nagyon csinos kis jószág. Tojásból kelt ki, de kissé vékonylábú antilopra hasonlít, hosszú, lecsüngő bajusszal. Az ő feladata, hogy a mágusok közül kiválasza, ki alkalmas a feladatra. Főgonoszunk viszont megöli, de fekete mágiával mozgatja. Azt viszont későn tudja meg, hogy van egy ikertestvére. No, ezt kell menekíteni.
A vége sejthető, nem mondom el. Viszont ha lesz egy Legendás állatok 3, rám ne számítson!
E hét kedd-szerdán Pécsre utaztam, és ez idő alatt két, nagyon élvezetes sétát tettem a városban, Illetve tettünk, mert Kati barátnőm kalauzolt.
Az első nap a Zsolnay-negyed került sorra, ott meglátogattunk egy kiállítást, a Zsolnay-gyár rózsaszín korszakáról. Nem csak azért készültek ilyen színű kerámiák, mert kedvelték, hanem azért, mert eleinte ilyen színűt tudtak gyártani. Nem rajongok érte, de ezek inkább mályvaszínűek vagy barnás rózsaszínűek voltak, meghökkentően sokféle árnyalattal és választékkal. Jó csomó egymás mellé tett edény, de nem tudtam rájönni, főzésre szánták-e, vagy esetleg lekvárt tartottak benne, bár lehet, hogy ez is, az is. Viszont legalább a kuglófsütő egyértelmű, volt is mindenféle méretben, kisebb-nagyobb, sőt legkisebb. Ez utóbbiakat gyerekeknek szánták, a hozzá illó tányérral-pohárral. Szintén sok boroskancsó, úgy véltem, félliteresek, esetleg literesek, ezeket alighanem a kisvendéglőkben használták. Nagyon odaillettek!
Látható volt, hogy megbecsülték még az eltörött kerámiát is, legalább két olyan tálat is láttam, amit összedrótoztak. Folyadékot talán nem lehetett tartani benne, de pl. gyümölcsöt igen.
Persze hogy voltak kávés, illetve teás készletek is, egyik szebb, mint a másik, de sajna, ezek kissé hiányosak voltak, no de az idők fölöttük sem múltak el nyomtalanul. Viszont igazán szép tortaállványokat is szemügyre vehettünk, no meg fürdőszobai berendezéseket, szappan, illetve fogkefetartót, poharat, körömkefének való lapocskát is. Persze, egymáshoz illő színben és mintában. Továbbá kerámia mosdótálat, vizeskancsóval, a hitelesség kedvéért mosdóállvánnyal, törölközőtartóval, és az egyiken még borotvafenő szíj is feltűnt! No meg egy tükör, de ez fakeretbe volt foglalva.
Másnapra maradt a Barbakán meglátogatása, ami kalandos vállalkozásnak bizonyult. Nem túl meglepő módon lépcsőn kellett felmenni, de a fahasábokból készült lépcső nem éppen a legkényelmesebb volt, bár gondolom, történelmileg annál hitelesebb. Rögtön eszembe is jutott, hogy fel csak felé, no de lefelé! Kissé nyugodtabb lettem, mert előttünk egy fiatal pár jött lefelé, ketten sem voltak negyven évesek, és a lány a fú vállát fogva lépkedett. Ezek után felbátorodtunk, és elindultunk. Nem is volt olyan vészes, és a látvány megérte! A lefelé vezető út viszont megfontoltan történt, szépen lassacskán.
A bazilika főbejárata előtt néhány képecske hirdette, mi minden nem ajánlott, például szemetelni, virágot tépni és kutyát sétáltatni. Megcsodáltam a főbejárat kapuját, szépen kidolgozott bronzból volt. Eleinte azt hittem, csak szőlőlevél, fürt és kacs, de később felfedeztem néhány madarat, még később pedig két emberi figurát is, ezek egyike térdelve nyújtott át valamit a másiknak. Az átadó mezítláb volt, és miután az nem szerepelt a tiltások között, hogy bronztalpat csiklandozni tilos, ezért aztán meg is tettem. A jelekből ítélve nem csak én!
Másnap igazán enyhe izomlázzal, de kellemes emlékekkel ébredtem.
A Bosch kiállítás nagyon érdekel, tervezem is, hogy megnézem. Ami9 az internetes jegyvételt illeti, azt nem nekem találták ki, mindig elakadok, ha megpróbálom.
