Keresés

Részletes keresés

hamvasat Creative Commons License 2023.12.23 0 1 89157

Kroni1!

 

Nem bántásnak veszem, mert tök igazad is van. Egyetértek.

 

Az időmet azért ne irigyeld :-) Abból nagyon kevés van, csak éppen ez az, ami engem kikapcsol. Kb. 1.5 éve rendezem úgy a dolgokat, hogy legyen rá időm. De most kb. Januárig nem is igen folytatom.  Szezonban motorozok inkább, télen bubucolok.

 

A leginkább igazad abban van, hogy élményeket kell szerezni, míg meg tudja tenni az ember. Bár már egy éve rottyon van a derekam, bízok benne, hogy szezonra jó lesz már.

 

Ettől függetlenül elszomorít a folyamatos minőségromlás és az, hogy nem sokkal kerülne többe, ha a minőségi technika minőségi bevonatokkal lenne megcsinálva.

 

Amúgy nagyon bánom, hogy pár éve eladtam azt a DOHC RT-t, amit egy vizes RT-be számoltam be. Igaz jó helyre került itt a fórumtársak között. De utólag, meg kellett volna tartanom. Egy gazdás, folyamatosan szervizelt, kevés km-el és patika állapotban. 

 

Egyébként nekem ez a motor kozmetika amolyan hobbi. Ha meglátok egy motort, autót, azt nézem, mit lehetne kihozni belőle :-) Most is azt várom, mikor lesz rá időm, hogy a lányomék kabrio MX5-ösét felpolírozzuk :-)

Előzmény: kroni1 (89156)
kroni1 Creative Commons License 2023.12.23 0 2 89156

Abszolút nem bántásból írom amit irok, mert szeretem a posztjaidat, és tényleg elhiszem, hogy elkeserítő átélni ezt a saját tapasztalataiddal is alátámasztható minőségi silányulást bizonyos területeken. Igazából irígylem is azt az időmennyiséget, és energiát töled amit ezekre a dolgokra fecsérelsz, de nekem már kicsit olybá tűnik te vagy a motorért és nem a motor érted. Nem szeretném azt mondani, hogy az én mentalitásom a jó és a tiéd a rossz, mert mindkettő mellett tudok érvelni, és tudom, az ember olyan amilyen, nem vagyunk egyformák. De az tény, hogy én sztem pont a skála másik végén vagyok hozzád képest: a 20 éves karcos, sok terepet látott GSA-mat is imádom, és abban is tudok feltétel nélkül gyönyörködni.

 

Leírtad amúgy sztem a problémára a megoldást: "Lehet a végén DOHC-ézni fogok én is"

 

Legyen egy faja DOHC-d amit nem sajnálsz használni, baszassad neki ahogy az egészséged engedi, és ne törődj semmiel! Ha pedig ez nem elégíti ki a szépérzékedet, (tudom hogy nem) akkor legyen mellette meg az aktuálisan legfrissebb GS a nappaliban kiállítva, állandó szobahőmérsékleten. :)

Előzmény: hamvasat (89148)
zöld_I Creative Commons License 2023.12.23 0 0 89155

De ez terepmotor, nem? Az úgyis tele lesz harci sebbel.

Előzmény: Lbx (89154)
Lbx Creative Commons License 2023.12.22 0 0 89154

Így nézett ki a KTM 1290 SAS bemutatómotor pár részlete. Ez is befolyásolt anno a döntésben...

Előzmény: T1OK3 (89151)
hamvasat Creative Commons License 2023.12.22 0 0 89153

Az, ha mállik a festék, az nyilvánvaló hiba. Ennél lehet félremagyarázni, hogy biztos rosszul mostam.

 

Amúgy a múltkorit megreklamáltam a Leiernél, nem is válaszoltak.

 

Itt most mondjuk megreklamálom, esetleg foglalkoznak is vele, majd megmagyarázzák, hogy miért jó ez így. Blokkot biztos nem cserélnek, de ezért nem is cseréltetnék. Pláne, hogy az összes?bevonat szar.

 

Vagy kitalálom, hogy lehet szintert polírozni, vagy reménykedek, hogy a kerámia bevonat visszaadja a színmélységet, vagy elfogadom, hogy ez ilyen.

 

A felnid és a féked viszont eloxált. Lehet nem jó szerrel mosod. Pl. Savas felnitisztító :-) Ja, mert hát még felnitisztítót sem szabad használni felnire ?! :-)

 

 

Előzmény: T1OK3 (89151)
hamvasat Creative Commons License 2023.12.22 0 0 89152

Nagyon jó :-) Látom, átérezted a problémámat. :-)

Előzmény: zöld_I (89150)
T1OK3 Creative Commons License 2023.12.22 0 0 89151

Ezek nagyon bosszantó dolgok, én is szeretném újszerűként megóvni. Nálam a fekete küllős felni és a fekete féknyergek olyanok mintha 20 éve szívná őket a nap.

 

Ismerős vett egy 2021-es KTM 1290 SAS paripát használtan. Abban már blokkot cseréltek garanciában, mert dobta le magáról a fekete szinter bevonatot még új korában.

Előzmény: hamvasat (89148)
zöld_I Creative Commons License 2023.12.22 0 1 89150

Hú akkora video ötletem lett!  Halk jazz, a kamera nagy blendével pásztázza a garázsban a míves részeket, eljut a hátsó kerékhez  aztán váltás death metalba, és ugyanaz a kerék ugyanabból a szögből szórja a kavicsos sarat a bányában.  :)

Előzmény: hamvasat (89149)
hamvasat Creative Commons License 2023.12.22 0 0 89149

hamvasat Creative Commons License 2023.12.22 0 1 89148

Sziasztok!

Ritkán szoktam hőbörögni, de most fogok...

Lehet majd rá mondani, hogy szarjam le, használjam, ne nézegessem és úgy is fogok tenni, mert mást nem tudok, de nálam ez megpecsételte a motor és talán a BMW sorsát is.

2021-es R1250GS a mocim, mivel volt egy csuklótörésem, az idei év meg a derekam miatt maradt ki, így csak 17e km van benne. Mindig garázsban állt, tisztán tartottam, vigyáztam rá.

Mikor megvettem, karosszéria fóliát raktam azokra a részekre, ahol tudom, hogy csizma, térdem hozzáérhet, illetve ahova felverődhet kavics.

Kezdődött ott a sztori, hogy a szelepfedélre rácseppent egy csepp benzin, amit azonnal letöröltem, de már ennyi elég volt, hogy felmarja a festéket. Bosszankodtam, elvittem fényezőhöz mindkét deknit, hogy fesse le rendes festékkel. Bosszankodott a fényező, hogy teljesen le kellett kapargatnia az eredeti festéket, mert nem lehetett rádolgozni, és csiszolni se nagyon lehetett, mert kenődött, mint a takony. Egy szóval valami nagyon gagyi festék a gyári.

Nagyon figyelve a motor kényességére, minőségi, ph semleges szerekkel takarítottam mindig.

Feltűnt, hogy hiába nem hagyom rajta a bogarakat napokig, mégis a fényezett elemeken belemaródik a lakkba, csak polírozással lehet eltávolítani. Igenám, de a legfinomabb polírpasztám (profi termék az is) beopálosítja a fényezést. Ez azért is érdekes, mert ez a paszta annyira finom, hogy inkább csak fényesítésre jó, karceltávolításra csak nagyon lágy fényezésnél, amilyenek általában az utólag olcsó kategórás lakkal fényezett autókon van. Gyakorlatilag a hologrammentesítő lett az a szer, amivel vissza tudtam polírozni, de kb. tízszeres munka árán, mint bármely más, eddig a kezeim között járt motort.

Kitaláltam, hogy rakok rá kerámia bevonatot, hàtha az megvédi a bogármaradványoktól.

Egyúttal nagy nehezen szereztem olyan kerámia bevonatot, ami kerekekre és a blokkra is felvihető airbrushal.

A fényezett elemek kész vannak, nekiálltam a blokknak. Előtte leszedtem a karosszéria fóliákat és ekkor lepődtem meg. Ilyen kis futás mellett, 3 év alatt az a kevés nap, ami érte a mellékelt képen látható módon kifakította a motor fényezését. És a poén, semmivel sem lehet felpolírozni.

A felniken lévő gyári festék is kenődő, nem lehet polírozni. Ráadásul a küllőkön annyira vékonyan fújták, hogy itt ott kikandikál a fehér alapozó is.

Jó pár motornak megcsináltam már a teljes kozmetikáját, polírozással, mindennel, de ilyen gyenge minőségű bevonatokkal még soha nem találkoztam.

Többek között az 1200GS LC-met is, annál 40e km alatt nem volt semmilyen mattulás, színeltérés a védőfóliák alatt sem.

Két RT-t is csináltam, egy 1200LC-t, meg egy DOHC-t és azokon is minőségi bevonatok voltak. Egy K1600GT is járt nálam, amin egy éves bogártetemek virítottak, egy mosás után egy finom polír eltüntetett minden nyomot.

Azt, hogy a kapaszkodó műanyag sorjája megvágott nem nagy ügy, mivel azért a műanyag elemek egész jó minőségűek még ezen. De az 1300asokon már az is kínai hatású.

Tudom, hogy az én hülyeségem, de szeretem újszerű állapotban tartani a motorjaimat, mert nem csak menni szeretek vele, hanem csak úgy gyönyörködni benne. Nem tudom, hogy fognak kinézni az 1250-ek tíz évesen, de nem túl bíztató az előjel. Pedig kezdtem hosszútávon gondolkozni benne, de ez elvette a kedvemet.

Lehet a végén DOHC-ézni fogok én is :-))))

Hogy jót is mondjak, múltkor volt szó róla, hogy valakinek megfakultak a műanyagok. Igazából az valószínűleg csak vékony koszréteg "patina". Nekem a Koch Chemie Green Starral, 1:5 arányű higításban, alapos keféléssel szépen lejött minden.

 

 

Stenmark1 Creative Commons License 2023.12.20 0 0 89147

Éppen egy igazi enduro felé tekingetek, hát megérkezett, és még kardános is :-) Sajnos lemaradtam a tesztről, így csak a nézegetés marad!

Előzmény: Horpa1 (89145)
tux Creative Commons License 2023.12.19 0 0 89146

Nagyon értelmes teszt, sokan fellélegeztünk. :)

Előzmény: Horpa1 (89145)
Horpa1 Creative Commons License 2023.12.18 0 0 89145
HorváTH 69 István Creative Commons License 2023.12.18 0 0 89144

Próbáltam az entert , az nem jött be :( De köszönöm hogy próbálsz segíteni ! 

Előzmény: Mortoff (89142)
bacus Creative Commons License 2023.12.18 0 1 89143

Mindkét esetben garancián kívül ingyen javították a Garmin XT-ket. Szerintem az 590-t is megcsinálják, mivel ez frissítési hiba. Bár a "menet közben" ment tönkre meg olyan mintha mégsem ez lenne.

Előzmény: HorváTH 69 István (89140)
Mortoff Creative Commons License 2023.12.18 0 0 89142

Mert túl kicsi a képrnyőd felbontása. Nem fér bele az egész párbeszédpanel és a Next gomb kilóg lefelé.

Szerintem, ha nyomsz egy entert tovább fog menni.

Előzmény: HorváTH 69 István (89141)
HorváTH 69 István Creative Commons License 2023.12.18 0 0 89141

Azt megtudná valaki mondani , hogy mért jelenik nekem meg a laptopon , az előző bejegyzésben a harmadik kép , ez  helett ? Az én gépemen , nincs "tovább " gomb :( Pedig megpróbáltam a BMW - navit is regisztrálni , ami teljessen jól működik , tehát ott nem lehet a készülék miatt...

 

Előzmény: HorváTH 69 István (89125)
HorváTH 69 István Creative Commons License 2023.12.18 0 0 89140

Köszönöm az infót , majd még agyalok hogy mi legyen vele :( Ha kicsit melegszik az idő , megkérdem a szervizt hogy mit , és mennyiért tudnak vele csinálni... 

Előzmény: bacus (89139)
bacus Creative Commons License 2023.12.18 0 0 89139

Vidd be garminba, olyan mintha törlődött volna róla a licensz, azaz a készülék most nem LM (lifetime map) licenszes lenne.

A bmw navi 6-t pl lehet venni így, hogy nincs rajta térkép (ez a nem EU változat), olcsóbb, viszont meg kell rá venni a térképet, ráadásul 1 évente még vmi díja is van a frissítésnek.

 

Szerintem ezt Te nem tudod otthon megoldani, én mindenképpen bevinném szervízbe.

Előzmény: HorváTH 69 István (89136)
Horpa1 Creative Commons License 2023.12.17 0 0 89138

Szia SzamosGS! 

Nem bíztatlak, hogy próbáld ki, de ha mész menet közben nagyobb tempónál a tekerős állítóval sem tudod fentebb állítani a plexit úgy lefeszíti a menetszél, bízzunk a mérnök urakban, hogy jó ez így, elhagyni nem fogod😎

Előzmény: SzamosGS (89137)
SzamosGS Creative Commons License 2023.12.17 0 0 89137

Köszi Horpa, akkor nem bolygatom! :)

 

Előzmény: Horpa1 (89122)
HorváTH 69 István Creative Commons License 2023.12.17 0 0 89136

Számítógépen , látszanak a mappák a kártyán . 

Előzmény: hamvasat (89134)
HorváTH 69 István Creative Commons License 2023.12.17 0 0 89135

Mikor a cím keresést próbálom indítani , azt írja ( térkép adatok nem állnak rendelkezésre ) 

Előzmény: HorváTH 69 István (89133)
hamvasat Creative Commons License 2023.12.17 0 0 89134

SD kártya nem murdolhatott meg esetleg?

HorváTH 69 István Creative Commons License 2023.12.17 0 0 89133

Ezt mutatja .

Előzmény: HorváTH 69 István (89132)
HorváTH 69 István Creative Commons License 2023.12.17 0 0 89132

 

Ennyi jelenik meg a programban . És a navin sem találok térkép verziót :( 

Előzmény: Mortoff (89131)
Mortoff Creative Commons License 2023.12.17 0 0 89131

Az látja a navit?

 

Ha igen, akkor Basecamp felső menü->Térképek->Térképek telepítése is működhet

Előzmény: HorváTH 69 István (89129)
Mortoff Creative Commons License 2023.12.17 0 0 89129

Basecampod van?

Rohadt autocorrect…

Előzmény: Mortoff (89128)
HorváTH 69 István Creative Commons License 2023.12.17 0 0 89129

Igen 

 

Előzmény: Mortoff (89128)
Mortoff Creative Commons License 2023.12.17 0 0 89128

Basecamp is van?

Előzmény: HorváTH 69 István (89125)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!