Az a baj, hogy ezt hallani kellene élőben, hogy hogyan nyikkan, hogyan kattog ?! Mondjuk a kattogás lehet akár toronycsapágy is és a nyikorgás lehet főtengely szíjtárcsától vagy a generátor szabadonfutójától, esetleg kettőstömegű lendkeréktől. Vagy teljesen mástól. :-D És ezért kellene ezt élőben diagnosztizálni. Mutasd meg szerelőnek szerintem. Mivel egy helyen voltál már vele, esetleg egy másiknak. Több szem többet lát. (füllel is igaz :-P )
Nyár elején vásároltam meg első autómat, egy 2007-es 1.6 HDI 307-est kevés kilóméterrel. Az autó remekül teszi a dolgát, de az utóbbi időben előjött két probléma, és mivel szeretnék vigyázni a kocsira, próbálom a lehető legtökéletesebb állapotban tartani, ezért ezeket jó lenne orvosolni.
Az egyik, hogy indításkor, leállításkor nyikorog valami a motortérből kb. 1 másodpercig. Hasonló hang hallható, amikor sebességben hirtelen rálépek a gázra kuplung nélkül, de ilyenkor az egy nyikkanás hallható. Üresben nincs ilyen hang gázadáskor. Ez még melegebb és kevésbé nyirkos időben nem volt jellemző, csak az indítás/leállításkori nyikorgás. Arra gondoltam, hogy ékszíj lehet a ludas. Szervízben megnézték, kicserélték az ékszíjat és az ékszíjfeszítőt (ez állítólag nem volt túl jó állapotban). Utána se szűnt meg teljesen a hang, de talán jobb lett, most viszont hogy egyre rosszabb az idő, jobban hallható a nyikorgás.
Másik, hogy esetenként nagyobb kormánytekeréskor kattog valami egyértelműen a kormány felől. Nem mindig.
Nem értek annyira az autókhoz, mint amennyire szeretnék, de mivel szeretnék vigyázni a kocsira, ezért próbálok minden kisebb-nagyobb hibának mihamarabb utánajárni és megoldani. Ehhez kérném a segítségeket, ha tudjátok a fenti két esetre a választ.
Egyik napról, a másikra a bicska kulcs záró gombja nem húzza fel az ablakokat. Egyébként minden rendben működik. Próbáltam a tanítást is de semmi javulás. A belső kapcsolóval remekül működik.
Nincs távos pótkulcsom így nem tudok mással tesztelni.
2013 308SW 1.6 Ehdi
Van esetleg ötlet a javításra illetve a hiba forrására?
Sziasztok! Van egy 2002-es 1.6-os benzines 307-esem. Egyesben induláskor (amikor még hideg) időnként rángat, bakkecskézik a kuplung felengedésemor, ami a kuplung újbóli lenyomásával és nagyon gáz melletti óvatosabb felengedésével szoktam orvosolni. Ez milyen hibára utalhat, illetve mekkora javítási költséggel számolhatok ha megunom a dolgot? Köszi!
Szia. Amíg szarakodik addig azt írja hogy az Egr nem nyit vagy zár megfelelően. Ha elég ideig állok a gázon megindúl és utánna semmi baja. Ma próbáltam hosszan melegíteni. De semmi nem változott. 12 fok alatt nem megy. Felette mintha semmi baja nem lenne.
10-15 km araszoló sebességnél ha útegyenlőtlenség van ropogó-roppanó-pattanó hang jön át a kormányon keresztül. Nagyobb tempónál nem érezni. Mi lehet a hiba? 308 sw 2012
Problémám az lenne, hogy a legkondi bekapcsolásakor érezni a hideg és meleg levegőt hogy áramlik, de nagyon lassan, max ventillátor beállításnál sem változik, ha várok sincs változás, éppen hogy csak érezni ha oda teszem a kezem a nyílásokhoz, hogy jön valami. Példáúl az ablak pára mentesítése rengeteg időt vesz így igénybe. Szűrő cserwt javasoltak az megtörtént. Ezért az utastér ventillátor lehet a felelős?
Az autó az egy off Ford Fiesta, 1.4 TDCi 2006-os. Ebben a PSA dízelmotorja van, gondolom az abban az időkben gyártott jó pár Peugeot-ban is ilyen motor van, ezért bátorkodom itt megkérdezni.
Itt a generátornak külön van ékszíja? Vagy valamelyikkel közös meghatáson van a generátor?
Gyárilag 205/55R16 gumival van felszerelve az alufelni szélessége 7 incs ET 44. Szeretnék 17 incses alufelnit venni de nem tudom mijen ET számú és mijen szélsségű fog elférni.
Az autó egy 2006-os 2.0HDi (RHR), amiben van kiegészítő elekrtomos fűtés gyárilag. A gond az, hogy nem jön meg a meleg, ami régebben indulás után 1 perccel már érezhető volt, most meg csak hűvöset fúj a ventillátor. Ha hidegre állítom a digitklímát, akkor még hidegebbet fúj be.
Én a kiegészítő elektromos részre gyanakszom. Meg is találtam a vezető oldali lábtér felől. Öt vastagabb vezeték megy bele. Általában nem mérek feszültséget a szürke és piros vezetékek között, de egyik indítás után kb. fél perccel megjelent 14 Volt, de egy perc után eltűnt. Lehet a vezérlő jött rá, hogy a hibás fűtőelenek nem kell táp? Esetleg e vezérlés lehet a rossz? Hogyan lehetne ezt kideríteni felesleges alkatrész vásárlás nélkül.
A biztosítékok a motortéreben mind jók. Az utastéreben nem néztem, de a kezelési könyv szerint ott nincs semmi idevágó.
Van valakinek tapasztalata hasonló hibával?
A külső hőmérő jó jelet mutat, tavaly nyáron annak hibája miatt nem volt hűtés.
A ventillátor minden fokozata működik.
A klasszikus csappantyú hiba nem hiszem, hogy fenn áll, mert mind a két oldal rossz és hidegre állítva még hidegebbet fúj.
Hello ! Mivel írtad is ,h hideg reggelek vannak,jönnek.Ezért írom úgy,h ennél a motornál mert nekem is RHS van SW.ben,.... létezik olyan "hideg motor túlpörgetés védelem".Majd figyeld meg ha 70 *C fok közelébe ér a mutató,olyan mintha megtolnák hátulról.Persze ugyanolyan gázpedál állásnál.Viszont nekem már Jena progi van évek óta és nem érzékelem a fenti dolgot,mert menne de hideg motorrral kímeletesen.....