Oz viszont énekelt már Stryper koncertet Michael nélkül, és ugyanaz a hang, ami Sweetnek is van. Megeseik ez néha.
Csak azzal lehet elhitetni, hogy Dave szólózza fel a lemezeket, akinek nincs hallása. Tekintve, hogy egy vibratoból meg lehet mondani, ki játszik éppen, és még a hangzás, a figurák, az elméleti dolgok is ott vannak, tehát elég képtelenség lenne azt állítani, hogy Dave szólózik többnyire, aztán az érkezők meg majd betanulják.
De a Headcrusher szólóját kielemzi Chris az egyik videóban (többek közt használ benne egy magyar cigány skálát is), ilyen kitalált szólókat Dave-től senki ne várjon. Ő a maga ösztönösségében és páratlan ritmusjátékában zseniális.
Csak az erőltetett objektivitás jegyében elgondolkoztam azon is, mi van, ha Friedman utáni időszakokban minden szólót Dave játszott fel az albumokra, csak odaírják az épp aktuális szólógitáros nevét. Persze tudom, Dave-nek jól felismerhető stílusa van, de mi van, ha ezt csak elhiteti velünk, amúgy meg olyan, mint Bagi-Nacsa, hogy bárkit le tud utánozni??? (Ugye nem rég kiderült, hogy Junior ne basszusozott a Sepu albumokon, Jeff nem gitározik a stúdióban ((ritmust)), voltaképp nem is lenne szüksége másik gitárosra, csak azért így kap egy kis segítséget, hogy ne az ő vállán legyen élőben minden teher:))
Érdekes, hogy nem rég láttam egy Stryper videót, és kiderült, hogy a legtöbb ultra-szólót az énekes bácsi játssza, nem Oz. Na ez csak úgy eszembe jutott.
Amúgy nem vagyok összeesküvés-elmélet gyártó, csak gondolkoztam kicsit...
Ez a "siker kontra jó zene" téma igen szubjektív, de a második felét nagyon lájkolom:))) A Cryptic - mint már soxor írtam - nem csak az egyik legjobb dallamokkal teli, jól kidolgozott a szó valódi értelmében vett Mega MUNKA, hanem a zenéjük stílusához mérten tt találták el először a hangzást is!!! A Countdown tele van jó dalokkal, de amikor a címadó demó verzióját hallgatom, rájövök, hogy erősebb is lehetett volna az album. Én ezzel ismertem meg a bandát 16 éves koromban, de ahogy pedig lenni szokott, hogy emiatt érzelmi kötődés is kialakul, az mégsem jött létre, mert azonnal utána megszereztem egy osztálytársamtól a RIP műsoros kazettát, és majdnem hogy feledésbe is merült a Countdown. Ekkor derült ki, hogy egyrészt a thrash közelebb áll hozzám, másrészt a sebesség megszállottja vagyok:))))))))
Dobos témára való visszatérés ügyében pedig ajánlom, hogy nézze meg mindenki, amikor a Wake Up Deadet dobolja Menza, de előtte Shawntól ugyanezt. Nincs nagy különbség a témákban, hisz azok adottak! Egyvalamiben van füllel jól hallható különbség, a dinamikában. Merthogy Menzánál van.....
Óóóóóóriási:))))) De lefordítva ez ennyit jelenthet: azon kell harcolnom magammal, nehogy túlságosan más legyen a dob, mint amit Dave akar hallani:)))))))
Chris lehet profi gitáros, de tényleg le van fojtva kegyetlenül, az Endgame-en még véletlenül sem engedte Dave kibontakozni.
Nocsak! Ezt miből gondolod? A szólók több, mint felét ő játszotta, és nem éppen Dave kottái szerint. De ha hallani nem hallod, akkor lapozd fel a borítót, ott le van írva mikor ki játszik.
Shawn szerény bejegyzése, miután befejezte a 11. számot: "Had to battle myself NOT to overplay on this track." Hogy lehet az ilyennek elmagyarázni, hogy amiatt sosem kell aggódnia? :)
Nagyrészt egyetértek veled, a CTE tényleg baromi nagy dobás volt a csapat részéről, ott az összecsiszolódás nagyon átérződött már, szemben a RIP-el. Viszont a Crypticnél személy szerint nem éreztem egyáltalán a hanyatlást, ott is kitűnően átjött az évek alatt összekovácsolódott csapatmunka eredménye, s itt nem az ötletekrre gondolok elsősorban. Sőt, még az sem jutott volna róla eszembe, hogy az ott hallható dalok javarészt az azt megelőző évek ötleteiből születettek volna, mégha a tények ezt is bizonyítják. Az album ötleteinek csaknem egésze Davetől származik (ezt nem is titkolták a meatl hammeres interjúban), hiszen Marty és Nick szólóalbummal voltak elfoglalva, Junior könyvet írt...stb., ellenben nagyon odarakta magát minden tag a lemez felvételekor, kiváltképp Nick. A hangzás pedig tényleg tökéletes.
Chris lehet profi gitáros, de tényleg le van fojtva kegyetlenül, az Endgame-en még véletlenül sem engedte Dave kibontakozni. Remélem ezúttal már másképp lesz. De fasza lenne egy Cryptiy vagy CTE stílusú középtembós, frankón kidolgozott album. Hagyhatnák a fenébe már az oldschoolt.
A Cryptic az Endgame mellett szerintem a legjobban szóló Megadeth lemez, nem tudom, mi bajod vele. Gyönyörűen szól.
Ami meg a '90 és '96 közötti ötleteket illeti, David Ellefson tavaly a saját tulajdon szájával mondta nekem, amikor interjúztunk, hogy az utolsó három Mega lemez tele van olyan témákkal, amiket annak idején még ő is játszott demókon a Youthanasia korszakban. Ennyit erről. :)
Megejtő, ahogy mindig kudarcként próbálod magyarázni az utóbbi évek sikereit. Oké, neked így tűnik, elfogadom, csak szimplán vicces.
Viszont ha azt mondod, hogy a Cryptic hangzása tompa és kásás, akkor azt kell javasolnom, hogy térj át kazettáról CD-re, mert más okot nem merek megkockáztatni a félrehallásra.
Egyetértek Yodával. Azt kivéve, hogy az első három album nem volt olyan korszakalkotó, mint az azt követő 3. Oké, a KIMB még amatőr volt, megmosolyogtató, annak ellenére, hogy vannak jó pillanatai (Mechanix pl.). A Peace Sell és a SFSGSW viszont hiperzseniális, mégis amiatt nem lett olyan sikeres, mint a RIP, mert jobban szét volt esve a banda, gyengébb stúdiókban vették fel, nagyon nyers hangzásúak, nincsenek kidolgozva eléggé.
A CTE pedig jó album. Nem csak azért, mert dallamos és sikeres lett. Nekem pont a letisztult egyszerűsége és kiegyensúlyozottsága tetszik. Semmit nem vittek rajta túlzásba, megtalálták mindenben az arany középutat, minden részletét tökéletesre kidolgozták (még ha az Architecure Of Aggression, címadó dal, High Speed Dirt, a Marty által megmentett Psychitron kicsit lapos is lett). Hangzásban, ha nem is tökéletes (a mély kevés, és a lábdob halk), de a legjobb keverésű megalemez. Tiszta, rideg, vékony, precíz, kimért, digitális hangzása van. Nem olyan kásás, tompa maszlag, mint az előtte lévők. Talán még a Youthanasia szól jól, testesebb, de mintha ott 1-2 dolog túlvezérelt, túlkevert lenne. A Cryptic már keverésileg újra tompa és kásás. Szóval a CTE bár zeneileg gyengébb, mint a RIP, de én a RIP elé szoktam sorolni, ha minden faktort számításba veszek, mert a zúzást és zenei bonyolultságot leszámítva mindenben előrébb lépett a banda: több a szóló, Dév egész jól vokálozik és úgy dallamos, hogy nem veszett el a banda stílusa, ízzig-vérig thrash. Nem értéktelen pop, mint azt sokan tartják róla. Nagyon kellett a bandának a CTE, olyan sikeres lemezük előtte sem volt (a RIP hiába korszakalkotóbb, csak szakmai körökben megbecsült, mainstram embereknek hallgathatatlan), és nem lesz soha többet.
A Risken valami mást akartak csinálni. Akkor fertőzte meg a bandát az Ulrich által képviselt Load/Reload irányzat. A mesternek akkor nem volt elképzelése, ötlete, míg Martynak több is lehetett, ezért kapott több teret. A Risk üde színfolt lehetne, ha utána sorra Cryptic szintű albumokat adnak ki.
Valójában hiába jó album, a Cryptic már a banda hanyatlását vetítette előre. A dalok mégis azért jók rajta, mert 90-96 között íródtak és sok volt a régről felgyülemlett jó ötlet. Az albumon viszont hallatszik is, hogy több albumról lemaradt anyag lett rátévé, van benne minden, mint a Fradi-levesben, nem egységes az album arculata. Mintha kifulladt volna a banda és nem találná az irányvonalat. Kicsit a Hidder Treasuresre hasonlít, csak kicsit kevésbé van válogatás íze.
Illetve annyit tennék hozzá, hogy újabban a mega' nem a Peace Sell és a SFSGSW szintjére süllyedt vissza, hanem jóval az alá.
Közben meg dallamos most is, csak a hangzás lett karcosabb. Kevésbé slágeres, de hát a dallamok vitán felül megvannak, olyan nyakatekerten, ahogy csak Dave tudja. Die Dead Enough, 44 Minutes, Bodies, de szép.
Broderick persze, hogy nagyon jó. De nem kapja meg azt a lehetőséget Dave-től, hogy ezt 100%-osan be is mutassa. Jó példa erre az áprilisi Arénás buli, ahol nekem nagyon úgy tűnt, hogy Mustaine akar lenni szólógitárosi poszton is a főnök, noha Chris nagyobb tudású nála. Ezzel szemben Friedman a múlt heti Dieseles buliján nagyon szerényen beleidomult a zenekarába, sőt többször is lehetőséget adott a "ritmusgitárosának" nem kis villantásra. Ez a két ember között zenei hozzáállás frontján talán a legnagyobb különbség (élőben), mert (lemezen) az Endgame pl. az utóbbi évtized legjobb Megadeth anyaga.
Már akinek. Imádom Friedmant, a '90-es években Satrianival, Alex Skolnickkal, Pete Lesperance-szel, Petruccival, Nunóval (stb) együtt meghatározta, mit várok egy gitárostól. De számomra a mostani Megadeth kerek nélküle. Broderick iszonyatosan jó gitáros, aki azon túl, hogy jómunkásemberként mindent el tud játszani, önmagában is elég karakteres figura.
Ha a Megadethből hiányzik most valami, az Mustaine régi kreativitása. Mondjuk az Endgame után azt sem mondanám, hogy különösebb baj lenne Dave-vel. Az utolsó lemezt oda tudom tenni közvetlenül a klasszikus felállás 3 legjobb lemeze (RIP-Countdown-Youthanasia) mögé. Ha '99-ben, a több szempontból is mélypontnak tekinthető Risk után azt mondják, 10 év múlva nem lesz se Friedman, se Menza, de lesz egy ilyen fasza lemez, nem hittem volna el.
A Countdown "jókor, jó helyen" lemez volt. A RIP megalapozta a mainstream sikert, a Countdown meg egy MTV-kompatibilisebb lemez volt tele jó dalokkal. Nem csoda, hogy akkora siker lett. Amikor dallamos európai heavy metalról beszél Dave, akkor szerintem NWOBHM zenékre gondol. Ezek a mai napig kézzelfoghatóak náluk, de a mostani lemezek kétségtelenül nem olyan slágeresek, mint a Countdown - Cryptic - Youthanasia hármas.
Mustaine többször is lenyilatkozta, hogy nagyon jók együtt Polanddel zeneileg meg emberileg is, de két exhernyósról van szó, akik együtt élték át a legsötétebb korszakukat, ezért aztán mindkettejüknek jobb, ha nem töltenek sok időt egymás közelében.
Lehet, hogy jobban feküdt neki a "lájtosabb" vonal, de legalább volt valami dallam olyankor a zenében, nem csak a pőre thrashes reszelés. Egyébként meg épp Mustaine nyilatkozta pl. a Youthanasia készítése idején (érdemes visszakeresni), hogy mennyire szereti az európai klasszikus heavy metalt, ami tele van dallamokkal. Szóval ezek szerint mondott ő már sokfélét, nem kell tőle mindent készpénznek venni. És ha már az egyes lemezek így szóba kerültek, nekem pl. a Cryptic jobban tetszik, mint a nagy siker Countdown. Utóbbi a száraz, szétdigitalizált hangzásával és "kommersz dalaival" sosem volt nagy kedvencem, Menza is iszonyatosan visszaesett ezen pl. a RIP-hez képest. Nyilván ez nem az ő döntése volt, hanem a főnök akarata, hogy sokkal egyszerűbb témákat játsszon. De mintha nem is ugyanaz a dobos szerepelne a lemezen, mint az előzőn! A bandát ekkor valószínűleg a koncerteken játszott RIP-es nóták iszanyatos sikere, és persze a Symphony videóklipje röpítette előre, mint maga az albumon szereplő zene, csak ezt sokan nem vették észre. Igen, az irányt akkor (1996-97-ben) már nem Mustaine mutatta, sőt akkor már a Pantera is "megfeküdt" a grunge miatt, a Metallica meg végleg eladta magát. Visszatérva Martyra, azért tud ő durvulni is ha akar, lásd az alábbi felvételen. És van ilyen még a kiválása után jó néhány, szóval felesleges az ő nyakába varrni a lágyulást, mert egyszerűen nem igaz.
A Cryptic nekem is nagy kedvencem volt sokáig, amíg rá nem untam. Tényleg ízig-vérig jó album, de sziklákat sosem mozgatott meg. Talán a lemez legnagyobb érdeme az volt, hogy nem követte a metallicát a Load-os úton. Ne felejtsük el, hogy akkortájt elég rosszul állt a metal zenészek szénája, erről maga a mester is rengeteget sírt a sajtónak, ennek ellenére legyártott egy ízig-vérig hagyományos metal-albumot.
A Risket lehet Lars vagy épp Marty nyakába is varrni. Lehet, hogy mindkettő keze benne volt. Mi van, ha Lars azt mondta Mustaine-nek, hogy hagyja Marty-t jobban érvényesülni, ő meg hagyta. De ez csak feltevés. Magánvélemény, de ha volt mélypontja a zenekarnak, akkor az inkább az UA volt, bármennyire is szeret Mustaine a Risk-re mutogatni, amin sokkal több kiváló dal volt, mégha nem is a megadeth-féle stílusból: Insomnia, Prince of Darkness, Breadline, I'll be There, Wanderlust, The Time Beginning + End) pl a Beginning sokkal jobb lírai számként, mint a tútlömond... Én a Risket inkább egy érdekes színfoltnak tartom, míg az UA-t inkább szégyenfoltnak. Miután meghallgattam nagy nehezen (mert elsőre nem sikerült, de még ötödikre sem) a teljes anyagot, egyáltalán nem tartottam lehetetlennek azt a pletykát, hogy a kiadó visszadobta átdolgozásra a korábbi verziót. Na az milyen lehetett...
Azért van itt 1-2 érdekes dolog Polandot illetően, amire vsiivz nagyon jól rávilágított:
- lenyomta Mustaine mellett az első 2 albumot, amivel a megadeth le tette a névjegyét, ezt mindenki tudja.
- aztán Jeff Young távozása után hirtelen valahogy megint előkeveredik a színfalak mögül egy legendás végkimenetelű RIP demojának erejéig is, bár sajnos nem hallhattuk a teljes anyagot (azért a Marty nélküli Tornado és a Hangar demoira kíváncsi lennék)
- 2004-ben megint csak ő kerül elő a remekül sikerült System-album elkészítésekor.
Az biztos, hogy Poland feltűnése jót tesz a megadethnek, ez tuti. Azt is megkockáztatom, hogy sokkal nagyobb hatása van Mustaine-re mint Marty, hiszen sokkal inkább rokonlelkek (mind életmódban, mind zenélésben). Mustaine és Marty között túl nagy volt a kontraszt, ráadásul a főnök hátrányára.
Egyszóval, ha Poland ismét feltűnne a színen, nyugodtabb lennék. Attól én sem félek, hogy Marty-t vissza lehetne csábítani. Ahhoz Mustaine-nek teljesen meg kellene tagadnia önmagát, amit sosem fog. Poland visszatérését sokkal könnyebben el tudom képzelni. Ne felejtsük el, hogy a számtalan tag közül egyedül Ellefson és Poland voltak azok, akiket a mester újra beengedett a megadethbe, ami nem kis szó.
Nem elegáns, persze, hogy nem, de Mustaine-től mit vársz? Amúgy meg szerintem sem Marty miatt lett szar a Risk, egyszerűen csak jobban feküdt neki az a lájtosabb vonal, gondolom, ezért is tudott jobban belefolyni a munkálatokba, mint előtte, Mustaine meg látta ezt, és teret engedett neki. (Vagy nem. Ezt csak ők tudják.)
Elfogadom, hogy nem szereted az első három lemezt annyira, de a Peace Sells ettől még az egyik legmeghatározóbb thrash album ever. A Cryptic meg egy kurva jó dalokkal teli album, én is imádom, de hogy különösebben jelentős lett volna a maga idejében azt leszámítva, hogy sikeres lett, hát... Finoman szólva sem rémlik úgy, hogy az a lemez 1997-ben több lett volna egy szimplán jó, erős Megadeth albumnál. Egy nagy banda menetrendszerű új produkciójaként fogadta mindenki, jól fogyott, szerettük, én is rengeteget hallgattam, de az irányt akkor már nem Mustaine mutatta a színtérnek, ami mondjuk 10 évvel korábban igencsak igaz volt.
Na, a Darrell tesók belépése érdekes lett volna az tuti. Előbb-utóbb valaki a bandából biztos a sitten végzi, erőszakos cselekmény elkövetése miatt. Waters pedig sajnos azóta sem futotta ki igazán a formáját, ő talán tényleg jobban jár, ha csatlakozik. Az Alice in Hell és a Set the World on Fire jók voltak, de a többi ott is csak amolyan erős közepes.
Azt nem értem még, hogy akkor Marty miért jobb a kiválása óta, mint az előtte lévő 2-3 évben. Valami oka (Mustaine?) ennek csak lehet. Ha a vele készült lemezek sikerességét nem lehet az ő javára írni, akkor a sikertelenségét (Risk) sem. Mustaine jóváhagyása nélkül ugyanis ott semmi sem történhet(ett). Azért az is beszédes lehet, hogy pl. Mustaine a Risk készítése előtt inkább hallgatott Ulrichra a zenei változtatás mellett, mint saját csapatára. Ezért utólag Martyra kenni az új irányvonalat, finoman szólva nem elegáns.
Nem ismerem a Taking Dawn-t, és változatlanul állítom, hogy a Mega első 3 lemeze nem olyan jelentős alkotás, mint az utána következő 3. Utóbbiakkal együtt már értékelhető jelentős hatásként az életmű, és persze ezek ismeretében visszamenőleg már nem tudnám olyan szempontból értékelni az elsőket külön, hogy mi lett volna, ha Marty nem csatlakozik.
A "mi lett volna, ha" típusú kérdéseknek nincs túl sok értelmük, de viccesek, szóval belemegyek, mert miért ne. Ha például a RIP előtt Dimebag hozhatja magával Vinnie Pault is a bandába (mint ahogy ugye nem hozhatta, hiszen Menza akkor már adott volt), és ők lépnek be a Megadeth-be, akkor a '90-es évek egész metalja másként alakul, hiszen nem lett volna Pantera, de két ilyen arccal feltételezhetően nem a korai feloszlás felé vezetett volna a Megadeth útja sem. Ugyanígy a Jeff Waters-féle megfejtés is érdekes lett volna, csak két ekkora ego nyilván sosem fért volna meg egymás mellett.
Sorolhatom itt a példákat napestig, de ez csak gondolatjáték, szóval maradnak a tények. Marty a RIP-en nulla dalban volt társszerző, a Countdownon háromban, a Youthanasián megint háromban, a Crypticen ötben, a Risken nyolcban. Ez azért elég beszédes. Kibaszott jó gitáros, rengeteget tett hozzá a csapathoz a játékával, de hogy tőle lettek volna jók ezek az albumok? Na ne már... Tény, hogy a legjobbkor volt a legjobb helyen, de te is abba a hibába esel, hogy elfelejted a "Megadeth = Dave Mustaine" örök igazságot.
De, csak nyitott fül és olvasás kell hozzá. A Taking Dawn neve mond valamit? Nemrég indultak, Mustaine fiai lehetnének életkor alapján, és bizony bevallottan hatásként hivatkoznak Dave-ékre, Skid Row és társaik mellett. De ők csak a legfrissebb példa, ezer van még.
A kérdést, hogy mekkora hatással volt a Megadeth a stílusra, visszamenőleg már nem lehet eldönteni. Szerintem ha anno Friedman nem csatlakozik, már rég feloszlottak volna, de az biztos, hogy nem futottak volna be ekkora karriert. A Big 4 ilyen szempontból nem releváns az értékelésben.
Persze nagyon szubjektív az egyes gitárosok megítélése, de Poland nemzetközi viszonylatban szerintem az első 50-ben sincs benne. A 10 pedig természetesen az én összeállításomra vonatkozik (de más gitárfanatikusok is hasonlóan állítanának össze ilyen listát, amibe Poland még a közelébe se kerülhetne), és amiben pl. Malmsteen is benne van, noha a Facing the Animal óta nem csinált egy épkézláb lemezt, de a zenészi kvalitásai azért még manapság is meghatározóak. És igen, Satrianinak és Vainak is vannak gyengébb dolgai. A Risk értékelésében egyetértek, de ezzel együtt is Friedman, az életművét tekintve messze magasabb minőséget alkotott eddig, mint Mustaine nélküle valaha is fog.
A tucatzenekari kitételt a zeneipar cáfolja, lásd még Big 4. Legfeljebb vannak olyan együttesek, amelyek neked jobban tetszenek, de a műfajra gyakorolt hatásukat tekintve legrosszabb esetben is dobogós.
vsiivz lemezgyűjteményét tekintve, és az általa leírtak meg arról tanúskodnak, hogy bizony tisztában van a szólólemezekkel Poland és Friedman vonatkozásában is. Az más, hogy mi tetszik neki, mi nem. Én magam Kitarotól elalszom.
