Ma olvastam:
Az emberek közötti kommunikáció 55%-át a testbeszéd, 38%-át a hangszín, és 7%-át a szavak teszik ki. Gondolj bele, belőlem 7% a fix, a többi 93%!!! odaképzelt. Hogy akarsz értelmes módon beszélgetni velem írásban?
Nem leszek túl a jelenlegi állapotomon egy jó darabig, és akkor is fent fogom tartani a véleményemet..
És azt sem felejtem el neked soha, amit beszóltál rólam, hogy megérdemlem a magányt. Nem haragszom érte, de innentől nem tudom, mit is mondhatnék..
Fogalmam sincs, mit mondhatnék...
Őszintén sajnálom!
myo
Majd ha egyszer túl leszel a mostani állapoto(do)n, akkor - ha érdekes lesz ez még egyáltalán - esetleg értelmes módon beszélgethetünk. Addig nincs értelme.
Micsoda változás! Végre valami kis temperamentum.;o))
Ne hidd, hogy nem értelek meg. Nekem is barátaim maradtak a szerelmeim. Mindkét fél ragaszkodott hozzá. De kell némi távolság a szerelem elszakadásához, hogy aztán új alapokról indulhasson egy kapcsolat. Ha nem teszed meg ezt a lépést, akkor úgy fogsz szenvedni, ahogyan tetted. Eddig. De úgy látom, kezdesz megemberesedni.
S ha valaki még egyszer a pszichológusi tanulmányaimmal hozakodik elő olyan témát illetően, aminek semmi köze ehhez, akkor nagyon-nagyon morcos leszek rá. Mégis nem tudom, mi a francot gondoltok, hogy majd az ember lelki képet vázol fel pár pillanatnyi hangulat indította hozzászólásból? Nah persze! Jah! Meg a varázsgömbömet is előveszem a fekete macska alól...
Imo, nem kellett volna ennyit kínlódnod. És később is felvehettétek volna újra a kapcsolatot, amikor már tényleg túltetted magadat ezen. De attól félek, így időről időre kikattansz majd megint, bolondot csinálva magadból a csaj előtt..
Elhiszem, hogy fontos, de nem értem, miért nem hagysz időt önmagadnak. Ezt egyszerűen nem értem. Mindegy. Nem megbántani akartalak, csak egyszerűen rossz volt nézni, ahogyan kínlódsz totálisan feleslegesen. De hiába mondják százan, amíg magadtól nem látod be, mi a helyes magad számára, addig úgysem változik meg semmi. Legalább is erről az oldalról. Az persze dícséretes, hogy közben azért változol. Hogy a fenébe ne?! De megkímélhetted volna magadat pár apróságtól. Egyszerűen már nekem fájt, hogy így szenvedsz. Mivel talán nem látszik rajtam, de elég empatikus lény vagyok. Legfeljebb nem szövegelek róla. Amikor kiakadtam rajtad, szó szerint úgy éreztem, mintha én szenvednék. Azért is szóltam rád, hogy hülyeséget halmozol kupacról kupacra..
Meg amúgy is, van ezer bajod ezen kívül is, amin úgysem változtathatsz, úgysem segíthetsz rajta. Nekem is betegek a szüleim. Apám bármikor kaphat mégegy agyvérzést, és ott sem vagyok mellette, hogy tudjam. És nem olyan régen "vesztettem el" a nevelőapámat is. 16 évig volt az életem része...
Szóval, ezeken nem tudsz változtatni, de legalább más területeken, amiken igen, azokban könnyítsd meg a _magad_ számára...
Az a helyzet, h. Te barmennyire is pszichologus vagy/leszel, akkor sem latsz bele az en lelki vilagomba, ami adott korulmenyek kozott termeszetesen ertheto is, hiszen nem ismersz szemelyesen. Azt meg elegge konnyelmu lenne kijelenteni, hogy nem valtoztam semmit. Mert igenis valtoztam. Vannak meg hullamvolgyek, de osszessegeben valtoztam. Tapasztaltam, erosodtem, egyszeruen mas lettem, mint voltam. Teny, hogy meg mindig szeretem Ot, nagyon fontos nekem es az is marad, ha baratkent, akkor baratkent, DE szuksegem van ra. Senki nem erti, hogy miert nem szakitottam meg vele a contactot. Nem is kell erteni. En nem ereztem volna helyesnek, mert utolag en bantam volna meg.
Rendben, én vagyok a hülye. Most mit vársz tőlem? Mondtam, nincs értelme belefognom magyarázgatásokba, mert nem ontopik egyszer, másszor ezer évig magyarázgathatnánk egymásnak, ki mit ért mi alatt. Nem gondolod, hogy felesleges szócséplés? Ennél már egyszerűbb, ha nem minősít egyikünk sem. És nem kiáltjuk ki a másikat olyannak, amilyen abszolút nem, mert kicsit másképpen kezeli a dolgait. Az más kérdés, hogy közben mit érez, és azt hogyan, mikor éli meg. Mint említettem, a tapintat kegyes hazugság, míg az odafigyelés őszinte, és megfontolt. Az ésszel él az ember, nem indulattal alaptételhez tartom magamat, legyen az pozitív vagy negatív érzés. Már csak azért, mert különben elég keményen megütheti a bokáját, ha esztelenül, érzelemvezérelten fog bele a dolgaiba. És az sok szenvedéssel jár..
Mit mondjak? Olvass buddhista, zen, jedi filozófiát, aztán lehet, hogy jobban megértesz /vigyorg/ ;)
De ha gondolod győzködhetsz itt mindenkit még arról, hog egy számító, érzéketlen, érdekhajhász szuka vagyok, és az ilyet meg kell vetni, ki kell tagadni a társaságunkból, és meg is kell mellé kövezni. Arra meg jogalapja sincs, hogy magányosnak, vagy szomorúnak érezze magát, mert ne is csodálkozzon egy ilyen nöstény dög azon, hogy ez jutott osztályrészéül.
A magam részéről befejeztem.
myo
u.i.: ha valaki magánban még szívesen pocskondiázna, az emil címem él.
"....ha AgentOrange 2 éven belül talált új barátnöt.."
hát, ha amit most érzek, az az igazi szerelem, akkor életem során ő a harmadik, aki iránt így érzek, és ha a teljes egészt nézzük, miszerint ez az érzés teljesen kölcsönös, és nyugalommal, bizalommal társul, akkor ő az első.
A tapintat és odafigyelés valakire nálam nem ugyanaz. Azért mert időzíted az igazságot, vagy megválasztod a szavakat, amellyel közlöd, attól még igazat mondasz. Számomra a tapintat rengeteg negatív felhangot tartalmaz, de erre írtam, hogy neme gy fogalmi körben mozgunk...
Lehet, hogy te a szavak alatt mást is értesz, de ha van köznapi jelentés/tartalom, nem szakszó, a társalgás semmilyen speciális jelentésre nem utal, úgy én a hétköznapi jelentést/értelmet tulajdonítom neki. A találgatás a szavak boncolgatása, a "nem úgy gondolta-e, hogy..." nem az én asztalom. Persze mondhatod, TE másképp érted/gondolog/hazsnálod az adott szót/kifejezést, de ha félreértést látsz nem biztos, hogy mindig csak a másik "nem akarja jól érteni...".
A "mást nem tud" nem tudom, hogyan jön ahhoz, hogy az érzelmek ésszel való kezelése egyenlő érzéketlen számító viselkedéssel. Mutass nekem egyetlen egy könyvet is, ahol ez így van leírva, sőt, egyik definálja a másikat! Arról nem is beszélve, hogy az írott szöveg olyan, amit ha fekvőtámasz után olvasol, vagy bekajálás után, már eleve más tartalmakat vonz be magával. Innentől..
S nem kell megtanítanod nekem azt, ami alapvető. De köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet. Éppen ezért írtam, hogy nem egy fogalmi alapról indulunk, mivel nem egy tapasztalati világban élünk. hogy magyarázzak el valamit, aminek árnyalatait, és nüanszait nem lehet szavakkal leírni?
Kár erre több szót vesztegetni...
Még valami:
Imonak én egy szóval sem mondtam, hogy ne ide írjon, és ne ide lelkizze ki magát! Sőt! Én csak azt mondtam, hogy cselekedjen már végre valami értelmeset is, mert amit csinál, az kínlódás, szenvedés, ostoba önmarcangolás..
Rossz nézni, annyira, hogy 4.5 hónapon keresztül már nehezen viseltem el...Mert semmi változás...
Az érzelmeket tekintve meg meg lehet őket élni, csak a módját, helyét, idejét meg kell válogatni. Ez az ésszel élés, és nem fejjel a falnak vakrepülés. Elméletileg én vagyok az úr a fejemben, nem más...
De ha valaki szeret szenvedni, ám tegye...
Ha pszichológus vagy mifene vagy/leszel, akkor tudnod kell, hogy a kommunikációban magunk mondanivalójának a megértetése legalább olyan fontos, mint mások megértése. (Félreértések elkerülése).
Abban igazad van sok minden múlik ki min mit ért, hogy adja elő, stb. De éppen ezért különösen fontos, hogy a normál kommunikációban figyelembe vegyük a szavak, mondatok hétköznapi jelentését tartalmát, mert a másik alapveteően ezt fogja szavaink mögé odagondolni, mert mást nem tud és nem tehet. Lehet mondani mi nem így, meg nem azért ..., de ez már eső után köpönyeg.
Nem magyarázom. Annyira felesleges, mert sosem fogod megérteni, mi az érzelmet kezelni, és mi az számítóan és manipulatíven viselkedni. Évekig is magyarázhatnám, akkor sem tudnám lekommunikálni.
Ahogyan Imohoz szóltam meg aktuális volt. Másből nem értett volna. Ebből sem biztos.
Ettől függetlenül, továbbra is kérem, hogy hagyjuk azon minősítéseket, amelyek olyasmire támaszkodnak, amit nem ismerünk eléggé a másikból...
Igen, bagojjj bácsi! :) Ezt én is tudom, hülyeség ilyen adatokból bármilyen messzemenö következtetéseket levonni, pl. hogy "ha AgentOrange 2 éven belül talált új barátnöt, akkor én is fogok"
. De akkor is szeretném tudni, ha lehet. Meg most már azt is, hogy mennyi ideig tartott. :)
Erre fognak adni egy konkrét választ, amit szépen eltehetsz valahová, de sokat kezdeni nem fogsz tudni vele. Ez múlik azon is, hogy előtte meddig tartott, hogyan történt a pofára esés, etc. Aztán semmiképp sem szabad, hogy hajlamosítson.
a hosszú magánynak csak az első fele volt a végletes kiábrándultság, a második felében már nagyon hiányzott, valaki, bár ezt igyekeztem magam előtt is letagadni...tehát, nem volt megkeseredés, és az "észlelési" érzékek nem eltompultak, hanem soha nem látott módon kifinomodtak, és élesedtek, így azonnal felismertem ŐT, amire egy "agyonnőzöttkiábrándult" állapotomban valószínűleg nem lettem volna képes.
Reményt elveszíteni, feladni nem szabad! Nem dobnak már akkor oda semmit sem, legfeljebb egy selyemzsinórt. Akkor tud összejönni valami, ha rendezni tudod a soraidat, ha kicsit megnyugszol és nem keresed (kan)görcsösen azt, amitről magad sem tudod teljesen, hogy mi is.
Azok véleményét osztom, akik azt mondják, hogy meglátszik az emberen a lelki kiegyensúlyozottság. És ezért tapadnak ilyenkor a nők az emberre. Mert nekik a biztonság kell és már az első benyomás, a kisugárzás eldönti náluk, hogy lehet-e valami, vagy nem. Arról a tudatalatti szerzési kényszerről nem is beszélve, amelyik a foglalt pacákok felé irányítja őket :)
"Ameddig nem vagyunk menők
Addig nem harapnak a nők"
Viszont nem osztom azt a véleményt, hogy foglaltan az embernek eltompulnának az érzékszervei. Én konstansan meglátom a "Nőt" egy nőben, már ha van mit meglátni. A dolgot nyugtázom magamban (ha vagyok vele olyan kapcsolatban, akkor nem csak magamban) aztán ennyi. Nem több, de nem is kevesebb :)
"De ha rá vagy szorulva, más szemmel nézed a dolgokat, nem csak felületesen"
Ez igaz. De ellenkező esetben meg túlságosan kritikus az ember, és az se jó.
Én mondjuk alapból is kritikus vagyok, a legtöbb ún. bombázót leszólom, mert semmi extra nincs rajtuk, üres szépségek, két lábon járó poszterek... de az említett két hölgyemény tekintetében ott bujkált az intelligencia és még valami plusz is. persze lehet hogy csak a fantáziám indult be ott és akkor, fene tudja. csak úgy megjegyeztem a dolgot, mint érdekességet, hátha mással is történt már ilyesmi
