Ezekben csak a VÁ ősgyök azonos, az S, a J, az L, és a G más-más ősgyökök, más-más jelentéssel.
Mindig jusson eszedbe, hogy a gyökök valójában összetett szavak.
Pontosan úgy, mint az agyagszobor, agyagedény, agyagkorsó, agyagbögre, agyagtál, agyagpadló, agyagtégla, agyagcserép...
Amikor más anyagból készült de azonos tárgyat kellett megnevezni, értelemszerűen az arra jellemző szó került az újba: Agyagtál, ezüsttál, aranytál, üvegtál, porcelántál, stb.
A sorrend is fontos, mert felcserélve más jelentést ad az összetett szó: fafej-fejfa, vasbeton-betonvas, szemüveg-üvegszem, épületfa-faépület, írógép-gépíró, állóvíz-vízálló...
A szisztéma ugyan az, hiszen a hangok (amikor még nem léteztek szavak) szükségszerűen valamilyen fogalmat (fogalomkört) jelentettek.
Tehát egy-egy hang a mai értelemben egy-egy szónak felelt meg, s ezeket a szavakat, (hangokat) rakták össze új dolgok megnevezésére. Ma is ezt tesszük, mikor összetett szavakat hozunk létre.
Az újonnan megnevezni kívánt dolog két- vagy akár több, számunkra fontos jellemzőjét jelentő szót/hangot választunk a megnevezéshez, a szóösszetételhez.
Pl: vas-beton-talp-fa. Ugye, a vasút megjelenésekor a talpfa megnevezése vált szükségessé, ezért a funkciójára utaló talp és az anyagára utaló fa szavakból állt össze az új szó.
Ezzel gyakorlatilag párhuzamosan jelent meg egy új építési technológia, mikor a betont vas (acél) szálakkal erősítették meg. Ezt az építőanyagot is meg kellett nevezni, s az előbbihez hasonlóan módszerrel itt a felhasznált anyagok neveinek összerakásával oldották meg, így született meg a "vasbeton" szó.
Amikor a vasúti talpfát kiváltotta a vasbetonból készült változat, úgy ezt is meg kellett nevezni. A módszer most is ugyan az volt mint az előbbi kettőnél.
Amikor a hangokból gyököket raktak össze elődeink, ugyan ezt a gyakorlatot követték: meglévő szavakat (melyek akkoriban csak hangok voltak) raktak egymás mellé.
Olyan hangokat kiválasztva, melyek jelentései a megnevezni kívánt dolog jellemzőire utaltak.
Éppen ezért a vás, váj, vál, vág gyökök (mint összetett szavak) különböző jelentésűek annak ellenére, hogy van "áthallás" közöttük a VÁ ősgyöknek köszönhetően.
Ugye, az agyagszobor, agyagkorsó, agyagtégla is mind mást jelent, annak ellenére, hogy ezek közt is van "áthallás" az agyag szó miatt, mert ezt a jelentést mindhárom "gyök"-be magával vitte. Ugyanígy vitte a saját jelentését a VÁ ősgyök az említett gyökökbe.
A toldalékolás is valójában szóösszetétel, azzal a különbséggel, hogy azok a hangok (ősgyökök) vagy gyökök, melyeket rendszeresen használtunk az összetételekben idővel toldalékká váltak.
Ez egy megkerülhetetlen alapvetés, ami érthetővé teszi a szó/gyökalkotás ma is élő menetét, logikáját, s ezen keresztül (ennek segítségével) a szavak közti rokonság is felderíthető, és még arra is fény derül, miért vannak különböző, egymástól távol eső nyelvekben hasonló hangokkal alkotott hasonló jelentésű szavak, amiket eddig csak átvételekkel tudtak magyarázni.
"A halk s-sz szókezdés fokozása a suttogástól egészen a z-zs zajongásig terjed. Ez tudatos felhasználása, fokozása a hangoknak"
Semmilyen tudatosság nincs benne. Ezek a hangok más és más természeti jelenségeket utánzó hangok.
"Ez a szókezdés tudatos felxiójával létrejövő szóképzés tipikus példája ez,"
Nem létezik, vagy csak kivételes esetben effajta szóképzés.
Ha már a szavak keletkezése szóba került, kíváncsi vagyok, Te hogyan gondolod lépésről lépésre a beszéd, a szavak kialakulását?
Amíg ebben nem jutunk közös nevezőre, addig teljesen másról fogunk beszélni, és nem fogjuk megérteni egymást, sem és a nyelv kialakulásának menetét sem.
Nem kifejezetten szinonímákról van szó, hanem rokonítható szavakról.
Pont az a lényeg, hogy eltérő jelentésű szavak keletkezhessenek.
Ugyanaz a gyökük. A lágyított szóvégi képzés miatt rövid az első magánhangzó.
Vész - vész-el
Vesz- ély
CzF: VESZÉLY, (vesz-ély) fn. tt. veszély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Körülbelül azt jelenti, mit a ,vész szó, azaz részint am. veszedelem, vészes állapot
Ha elveszik a nyom, az ugyanaz, mint ha elvész a nyom.
Ebben a szócikkben C-F szépen felsorolta a B(O) ősgyököt tartalmazó szavakat, függetlenül a jelentésüktől.
Remélem egyetértesz azzal, hogy a BEL-BÉL, BAL, BÁL, BÓK, BOLha, BILLeg, BILLog, gyökök jelentése köszönő viszonyban sincs egymással. A kapcsolat közöttük csak a B hang jelentésének köszönhető, amit úgy tűnik észre is vettek: "Hajlást, görbeséget jelent" ami a a B hangutánzó jelentéséből fakad, ugyanis a buggyan, buborék hangját, alakját ismerhetjük föl benne.
Lásd még burok, búra, búb, bukkan bújik, bús, bukik bog, boly, bólya, bogár, bolt(ív) borul, botlik, bokor, bozont...
Ugyan az a gyök kétféle toldalékkal, kétféle jelentéssel!!! Az első egy ragozott szó, - ige - (1. sz 3. személy), a másik pedig egy -ély képzővel ellátott gyök - főnév!!!
susog - szusog (halk szálló hangból) - zendülő zsongó (erős szálló hang válik) - pl. a szuszogásból rázendít valaki a ziháló horkolásra és zajjá válik.
A halk s-sz szókezdés fokozása a suttogástól egészen a z-zs zajongásig terjed. Ez tudatos felhasználása, fokozása a hangoknak. Fokozódó rendszerbe vannak fűzve az ezekkel képzett rokonértelmű szavak.
Ez a szókezdés tudatos felxiójával létrejövő szóképzés tipikus példája ez, mivel nem elválólagosak egymással ezek a szavak, hanem összefüggőek. Így nem is lehet őket elválólagos gyököktől származtatni. Rokon gyökök ezek, mégpedig azért rokonok, mert szókezdő flexióként használatosak.
"Ezzel pont azt mondtam ki, hogy az ősi gyök a TOL, aminek ellágyulásával új szavak keletkezhettek."
Ennek szabályszerűségére jónéhány példát kellene írnod, de attól tartok, nem fogod tudni általánosítani ezt a megállapítást.
Ugye, a TÁJ nem a TÁL lágyított formája, ahogyan a FEJ sem a FEL lágyított alakja. De sorolhatnám: FAJ-FAL, KÉJ-KÉL, MÁJ-MÁL(ik), HÁJ-HÁL, HAJ-HAL, BAJ-BAL, CSAJ-CSAL,
A szavak nem így keletkeztek. A szavakat az őket alkotó hangok jelentése alapján rakták össze, mint ahogy ma is tesszük az összetett szavakkal, vagy a mozaikszavakkal. A képlet ugyan az.
Vegyük észre a kezdőhangi felkxiót is a szóképzésnél. A magyar nyelvre nagyon jellemző szóképző módszer.
Mire gondolsz? Az SZ és a Z különböző hangok, különböző jelentéssel. Nincs itt semmiféle flexió...
Tudod mi a különbség a két hang jelentése között? Elmondom:
Mindkettő hangutánzó, s mint ilyen, alkalmas volt a beszéd kialakulása előtt a tárgyak, vagy a jelenségek (melyek kiadták ezt a hangot) "megnevezésére".
Tehát a hang egykor kommunikációs eszköz volt.
Az SZ hanggal az áramló levegőt utánozhatták, ezért a SZél, SZellő, SZiszeg, SZipog, SZagol, SZelep szavak/gyökök kezdő hangja
A Z hang pedig könnyebb tárgyakat, repülő rovarokat és azok mozgását utánzó hang: Zizeg, Zümmög, kiterjesztve más hasonló jelenségekre: Zihál, Zaj, Zargat, Zendít, Zene...
Ezek a hangok - mint ősgyökök - a jelentésük alapján kerültek be a gyökökbe.
"Ezért a fúvás l végződésű változata nem terjedt el önállóan, csak a dúl-fúl ikerpár szóban maradt fent."
Nézzük még egyszer: Ha a dúl-fúl szóban fennmaradt, akkor nyilván léteznie kellett, mint a fúj ige L-es változata. Amikor megalkották, nem volt zavaró, hogy más értelmet kapott a szó?
Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy a fúj ige L-es alakja van a szópárban, ugyanis aki nagyon mérges, nem találja a szavakat, kapkodja a levegőt, mint egy fuldokló, ezért is legyintünk rá: fulladj meg (a mérgedben).
Amúgy a szél (v.minek a széle) nem azonos a széjjel szóval sem tartalmát, sem alakját illetően. Csak megjegyeztem, mielőtt az L hangból indulnál ki a széllyel kapcsolatban...
Számos szavunk van, amik lényegében ugyan arra a dologra vonatkoznak, de más ősgyökökből épülnek föl, teljesen más hangsorból, s ez a jellemző a szinonim szavakra. Ezeket nem képeztük, hanem más hangokból (ősgyökökből)l raktuk össze.
Nem is igazán értem, milyen szinonima-képzésről írsz
"Rokonítható hangutánzó eredetű szavainknál önállóan is szinonímaképző az j hangú végződés."
Ezt sem értem példák és magyarázat nélkül.
Nota bene, a szél - száll - zúg, zöng/zeng - zene - zaj nem egymás szinonimái, a zajong - zúg kivételével.
Egyébként sem értem, miért szinonimaképző a J hang...?
Odáig még rendben is lenne a dolog, hogy csobog-csobaj, robog-robaj, morog-moraj szópárokban egymás szinonimáit véled felfedezni, de a sóhaj, óhaj, szilaj, paraj, taraj szavaknak is ugyan ez a végződése...
Jelzem, a morog és a moraj nem egymás szinonimái, a csobog-csobaj sem és a robog-robaj sem.
Ez a gyök a teltséget, boltozatos, félgömb alakot jelenti, míg a
"bolyong - bolygó" boly, boly-h-os, boly-gat a rendszertelen, vagy rendszertelenül mozgó dolgokra vonatkozik.
Lét különböző gyök, két különböző jelentéssel."
--
CzF:
BOL, elvont gyök. 1) Oly származékok gyöke, melyek mozgásra, menésre, bolyongásra vonatkoznak, s rokon a boly gyökkel. Ide tartoznak: bolha, (mint a német Floh a fliehen-től), bolcsát, bolyog, bolygat. Változattal:bel, bal, bil, úgymint a bellöke, ballag, billeg stb. származékokban. Ugyanezenbol öszvehúzva rejlik a bódorog, bóklász (boldorog, bolklász) szókban. 2) Hajlást, görbeséget jelent ezekben: bolt, bolda, megnyújtva ból, a bólint bólogat igékben. Ide tartoznak: bócz (bolcz), bók (bolk), bóka (bolka) bóda (bolda). 3) Átv. ért. bolond, akinek esze tébolyog, eszement, változattal bel, a belindek származékban. Öszvehúzva ide tartoznak: bódúl (boldúl), bódít (boldít), bódi (boldi). 4) l. BOLDOG.
Elismerem, csábító gondolat a toj, tol gyököt a jelentésbeli hasonlóságuk alapján egymásból eredeztetni, azonban a segédhang-elmélet sántít, hiszen más példa ezt nem támasztja alá, tehát ezt a lehetőséget inkább el kell vetni.
--
Tovább példák:
fúl - fujt/fojt. (megfoitac) Vegyük észre!
Nem csak az l-j lágyítás, hanem az ikes igék végződése és az it-ít átható igéket képző rag is - "j" segédhang keletkezését valószínűsíti természetes úton a magyarban.
"l nem lehetett a vége, mert más értelmű lenne a szó - kellett a lágyítás - a dúl-fúl szópár azonban megőrízte a fúvás l hangos változatást is"
Olvasd el még egyszer, amit leírtál... Ui. a mondat első felével tagadod a második felében írtakat.
---
Te olvasd el még egyszer.
A fúj szavunk keletkezéséről van szó. Ha nem lágyulna el a vége (j-re), és fúl alakja lenne, összekeverhető lenne a (vízbe) fúl szóval. Ezért a fúvás l végződésű változata nem terjedt el önállóan, csak a dúl-fúl ikerpár szóban maradt fent.
Vagy nem képeztük sehogyan sem... Két különböző hang, két különböző gyök és jelentés.
A TO- ősgyökhöz több más hang (ősgyök) is kapcsolódik az L és a J hangon kívül: TO-Va, TO-K, TO-P-og, TO-R, TO-CS-og... Ezek is a TOL gyökből "képzettek"?
"Ha ragozzuk a tol gyököt, kell egy lágyító segédhang pl. a tojik esetében."
A mállik, válik, telik esetében miért nem kell???
Elismerem, csábító gondolat a toj, tol gyököt a jelentésbeli hasonlóságuk alapján egymásból eredeztetni, azonban a segédhang-elmélet sántít, hiszen más példa ezt nem támasztja alá, tehát ezt a lehetőséget inkább el kell vetni. Annál is inkább, mert a TOJ-ás, TOJ-ta, TOJ-na, stb. esetében nem a TOL gyököt , hanem a TOJ gyököt toldalékoljuk.
"A magyar nyelv nem nagyon tűr ilyen hangi kapcsolatokat, mind tol()ik,"
Miért ne tűrne? Ott a példák sokasága: mállik, válik, telik, zajlik, botlik, vedlik, törlik, feslik, stb...
Nem érted. Főleg szinonímákon alapuló szóképzésekhez kellett a lágyítás.
Szóvégi denominális -ly névszóképző lett főleg belőle, aztán később sima névszóképzőként is funkcionált.
A tojás szavunk rávlágít arra, hogy nem csak szóvégi helyi értékkel is hozzájárult új névszó képzésében:
tol - tolás.
tojik - tojás.
---
bol - bolond
bolyong - bolygó
---
fú - fú - fúj ( l nem lehetett a vége, mert más értelmű lenne a szó - kellett a lágyítás - a dúl-fúl szópár azonban megőrízte a fúvás l hangos változatást is)
